Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. július-december (15. évfolyam, 26-52. szám)

1982-09-17 / 37. szám

Felsőoktatási intézményeink a párthatározatok teljesítéséért

írta: IVAN LITVAJ, az SZLKP KB osztályvezetője

Több mint egy év telt el a CSKP XVI. és az SZLKP kongresszusa óta, mely ismételten és nyomatékosan hangsúlyozta a munka minőségének és hatékonyságának fontosságát. Ez a követelmény oktatásügyünkre - főleg a felsőoktatási intézményekre - is vonatkozik.

Oktatásügyünk hatalmas mennyiségi fejlődésen ment át. Napjaink legfőbb feladata minőségének javítása. Népgazdaságunk és a termelés hatékonysága szorosan összefügg oktatásügyü nk és a szakemberképzés javításának kérdésével. Az egyetemek és a főiskolák a felsőfokú képzettségű szakemberek nevelése révén nagy befolyással vannak a társadalmi tevékenység minden területére, az iparban, a mezőgazdaságban végzett munka ^minőségére, a tudományos kutatómunka színvonalára. Fontos, hogy a felsőoktatási intézményeket kiváló, sokoldalúan képzett szakemberek hagyják el, olyanok, akik képesek ellenállni a különféle negatív jelenségeknek.

Ne tévesszenek meg bennünket a felsőoktatási intézmények végzett növendékeinek elhelyezésében tapasztalható átmeneti nehézségek. Nem kell attól tartanunk, hogy szocialista társadalmunk nem képes alkalmazni a szakképzett erőket. De ezeknek csakugyan szakképzett kádereknek kell lenniük, olyanoknak, akik képesek megváltoztatni a társadalmi munka jellegét és kellő feltételeket tudnak teremteni a műveltség jobb kihasználására. A műveltség, a szakképzettség a fejlődés fő mozgatórugója, mert a fejlett szocialista társadalmat csak sokoldalúan képzett, szakmailag felkészült, politikailag fejlett, a munkásosztály, a szocializmus és a kommunizmus ügyének odaadó emberek építhetik.

IJ SZÚ

Mi a legfontosabb napjainkban a kongresszusi irányvonal megvalósításában? Mire helyezzük a fő súlyt, hogy jobb eredményeket érjünk el a hatékonyság fokozásában és a munka javítása terén a felsőoktatási intézményekben?

Elsősorban az oktató-nevelő munka intenzívebbé tételére kell törekednünk, szükséges előbbre lépnünk az oktatás tartalmában és módszereiben. Ez voltaképpen a kommunista nevelés magasabb színvonalát jelenti. Másodszor: a pedagógusok kiválasztásának kérdése; olyan egyénekre gondolunk, akiknek megvannak a feltételeik, hogy magas színvonalon dolgozzanak mind a nevelés, mind a tudományos munka terén. S természetesen kedvező feltételek teremtése pedagógiai, szakmai és politikai továbbfejlődésükhöz. Harmadszor: a felsőoktatási intézmények tudományos kutatómunkájának javításáról van szó, arról, hogy tevékenységük szorosabb kapcsolatban legyen a társadalmi szükségletekkel. A tudományos eredményeknek a gyakorlatban való következetesebb érvényesítésére kell törekedni. Negyedszer: a felsőoktatási intézmények irányításának tökéletesítése, mindennapi munkájuk megszervezése, kedvezőbb feltételek kialakítása, hogy az oktatók és a hallgatók teljes egészében kibontakoztathassák alkotóképességüket és aktivitásukat.

A hatékonyabb munkára irányuló törekvések élén elsősorban a kommunisták és a pártszervezetek állnak, de az eddiginél aktívabb szerepet kell vállalniuk a társadalmi szervezeteknek, elsősorban a szakszervezetnek és az ifjúsági szövetségnek is.

A CSKP KB Elnökségének a csehszlovák oktatási rendszer továbbfejlesztéséről szóló határozata rendkívül jelentős dokumentum, mely meghatározza a felsőoktatási intézmények fejlesztésének irányvonalát is; ebben nagy hangsúlyt kap a korszerűsítés, az oktató-nevelő munka javítása és hatékonyságának fokozása, s kifejezésre jut az a követelmény, hogy a felsőoktatási intézmények jobban kapcsolódjanak be a társadalmi fejlődés problémáinak megoldásába. Rendkívül igényes és bonyolult kérdések ezek, melyek a hagyományostól eltérő új munkamódszereket feltételeznek, s megkövetelik, hogy a kérdéseket céltudatosabban és következetesebben oldjuk meg és ültessük át az életbe. A párthatározatok teljesítéséért a felsőoktatási intézmények már sokat tettek, ám sok még a megoldatlan probléma is.

A tartalmi korszerűsítést tekintve egész sor kedvező eredményt értünk el. Az átépítés első szakaszának feladataival sikeresen megbirkóztunk. A felsőoktatási intézmények közelebb kerültek az élethez, a gyakorlathoz. Sor került a tanulmányi idő és a tananyag meghatározására; a kedvező eredmények ellenére azonban gondjaink is vannak. Úgy tűnik fel, hogy nem minden oktató értette meg, milyen célokat követnek a pártdokumentumok, ezért nem csoda, hogy egyesekben felvetődik a kérdés: a szakképzés vajon megfelel-e napjaink s a jövő követelményeinek?

A felsőoktatási intézmények tartalmi korszerűsítése abból az alaptételből indul ■ki, hogy annak dinamikus, a társadalmi szükségletekkel és a tudományos-műszaki haladás igényeivel összhangban kibontakozó folyamatnak kell lennie. A tartalmi átépítésnek most az iskolákban, a karokon, a tanszékeken kell végbemennie, s olyan alkotótevékenységgé kell válnia, melybe valamennyi oktató bekapcsolódik. A tantervek tartalmával, minőségével foglalkozniuk kell a pártszerveknek is, és fontos, hogy e folyamat élén a kommunisták álljanak. A tartalmi korszerűsítés megköveteli, hogy tökéletesítsük az irányító, az ellenőrző munkát, hogy elejét vegyük az ösztönösségnek, s elkerüljük az irányítás adminisztratív jellegét. Az alkotómunka nem tűri az adminisztrálást.

Figyelmünk középpontjában a diák arculatának formálása, a hallgató élete és alkotó tevékenysége áll. Ha a szakképzettséget úgy értelmezzük, mint az inten- zifikálás egyik jelentős tényezőjét, akkor tudatosítanunk kell, hogy a valóságban ez csak akkor lesz így, ha a felsőoktatási intézmények végzős növendékeinek zöme képes lesz alkotó módon elsajátítani a legújabb tudományos ismereteket, ezek alapján fog dolgozni, és bátrani vállalja a gyakorlati kérdések megoldását. Ma például a termelésben működő mérnöknek is sokkal átfogóbb elméleti ismeretekre van szüksége, fontos, hogy áttekintése legyen a tudományos kutatómunkáról és eredményeiről, felhasználásuk lehetőségeiről. Másrészt felsőfokú képzettségű szakember nem képezhető gyakorlati tapasztalatok, tárgyi tudás, a termelés problémáinak ismerete nélkül. A végzős hallgatónak tehát ismernie kell a tudomány és a termelés kérdéseit is. Napjainkban egyre jobban tudatosítjuk, hogy a szakképzettségnek szerves része a hallgatók politikai és világnézeti nevelése is. Közismert, a pedagógusi hivatás titka abban rejlik, hogy az oktató képes növendékének személyiségét mind szakmailag, mind eszmeileg-politikailag formálni. Nem áz a célunk, hogy méretre szabott szakembereket képezzünk, hanem képessé tegyük a fiatalokat arra, hogy rugalmasan alkalmazkodjanak, hogy a hallgató tanulmányi idején megfelelő alapokat kapjon s tudatosítsa* a tanulás nem ér véget az intézmény elvégzésével, hanem szüntelenül művelődni kell, új ismeretekkel bővíteni a már meglévőket, tehát gyakorlatilag egész életen át tanulni kell.

Ennek a feladatnak a megoldásától függ a felsőoktatási intézmények tanszakai rendszerének fejlesztése, s azoknak a tantárgyaknak a tanítása, melyek a tudomány leggyorsabban változó részei. Ezért fontos, hogy a felsőoktatási intézmények tisztségviselői sokkal határozottabban készítsék elő az ismeretanyag megújítását, s szüntelenül tökéletesítsék a munka módszereit. E feladatot ne tekintsék csupán saját ügyüknek, hiszen nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy a felsőoktatási intézményben eltöltött 4-5 évet a fiatal a leghatékonyabban használja ki, hogy jó szakemberként, kellő elméleti és gyakorlati ismeretekkel felvértezve hagyja el az iskola padjait, képes legyen alkotó módon bekapcsolódni a munkába, az alkotótevékenységbe, a tudományos-műszaki haladás meggyorsításába, s a termelésbe éppúgy, mint a tudományos kutatómunkába.

Célunk nem lehet csupán az, hogy az egyes tanszakokon a hallgatókat a lehető legtöbb ismerettel, tényanyaggal halmozzuk el. A fiatalokat meg kell tanítanunk önállóan gondolkodni, avatottan érvelni, az ismereteket alkalmazni, egy-egy tárgy lényegét felismerni, s egy-egy jelenséget társadalmi-gazdasági összefüggéseiben látni. Röviden: arra kell törekednünk, hogy még jobban sajátítsák el a marxista dialektikát, tehát dialektikusán gondolkozzanak és cselekedjenek. Helytelen lenne, ha olyan diplomás szakemberek kerülnének a gyakorlatba, akik képtelenek alkotó módon gondolkodni és cselekedni, nem tudnak bánni a szakirodalommal, nem tudnak viszonyulni az emberekhez. Olyan fiatalokra van szükségünk, akik az ismereteket nem csak alkalmazni tudják, hanem alkotó módon képesek ezeket a gyakorlatban továbbfejleszteni.

Felsőoktatási intézményeink végzőseinek jó hazafiaknak és internacionalistáknak kell lenniük, fontos, hogy osztályszempontból lássák, kivel működjünk együtt. A főiskoláknak és egyetemeknek oktató-nevelő munkájuk megszervezése során fel kell tárniuk tartalékaikat és fogyatékosságaikat. Felül kell vizsgálni az oktatás, s főleg a nevelömunka hatékonyságát. A gyakorlatokat, a laboratóriumi munkát nem szabad az előadások kiegészítésének, hanem az oktatás sajátos formáinak kell tekinteniük, mely során a hallgatók elméleti ismereteiket munka révén mélyítik el. A gyakorlatokat az előadások színvonalára kell emelni, s ennek megfelelő helyet kell kapniuk a tanrendben is.

Olyan feltételeket kell teremteni, hogy a hallgatók jobban bekapcsolódjanak a tanszékek munkájába. Ehhez megvannak a feltételek. Tudjuk, hogy egy-egy intézményben a lehetőségek korlátozottak, ez a tény azonban nem gátolhatja meg a hallgatók és a tanszékek együttműködését, hiszen nevelési szempontból ennek nagy a jelentősége. Például idejében felismerhetjük a tehetségeket. Ha napjainkban a minőség fontosságát hangsúlyozzuk, elsősorban az oktatóknak kell látniuk az ezzel kapcsolatos feladatokat. Tisztában kell lenniük azzal, hogy az új feladatokat és követelményeket hogyan valósítsák meg mindennapi munkájukban. A tanszékek kollektíváinak is alkotóbb módon kell tevékenykedniük, vitassák meg közösen az előadások anyagát, a gyakorlatok témáját, hogy még nagyobb hatékonyságot érjenek el. Tudjuk, vannak kiválóan oktató egyéniségeink, de vannak gyöngébb tanerőink is, akik nehezen tudnak megbirkózni az igényes feladatokkal, sőt olyanok is akadnak, akik felületesen végzik munkájukat. Ezért nagyon helyes, ha rendet teremtünk a felsőoktatási intézmények oktatóinak tevékenységében is. Természetesen nem arról van szó, hogy gépiesen növeljük kötelezettségüket, hanem, hogy feltárjuk a valós tartalékokat, hogy tudjuk, hol kell segíteni, mely területeket

kell megerősíteni, s felfedjük, kik azok, akik a többiek sikerei mögött bújnak meg. Fontos, hogy a tanszék ne csupán a nevelésben, hanem az oktatásban és a kutatásban is nagyobb súlyt kapjon. A tanszékek munkájában nem elégedhetünk meg az eddig alkalmazott rutinmódszerekkel, a tanszék nem egyének összessége, hanem egységes szervezet, éppen ezért újonnan kell szervezni az életét is.

Úgy tűnik, hogy a fiatalabb oktatók elégtelen tapasztalata számos nehézséget okoz. Fontos, hogy megtanuljanak a népgazdasági összefüggéseket is látva gondolkodni. Ha egy egyetemi oktató valakit meg akar tanítani tervezni, saját magának is tudnia kel! tervet készíteni. Vitathatatlan, hogy az intézményeknek el kell mélyíteniük kapcsolatukat a termelő vállalatokkal és a kutatóintézetekkel. Az üzemeknek is beleszólásuk van a szakemberképzés kérdésébe. A minőség, a hatékonyság fokozása valamennyi oktató eszmei-politikai és szaktevékenysége színvonálának emelését, az elmélet és a gyakorlat szorosabb kapcsolatát feltételezi. Bár valamennyi intézmény kidolgozta a kommunista nevelés tervét, hatékonysága még sincs összhangban a nevelésre fordított törekvésekkel.

A felsőoktatási intézményekben élenjáró tudósok tevékenykednek. A profesz- szorokon, docenseken, adjunktusokon kívül egész sor hallgató is bekapcsolódik a tudományos munkába. Számos példát említhetnénk, amikor a hallgatók nagymértékben hozzájárultak egy-egy feladat megoldásához. Szükséges, hogy a jövőben jobban kihasználjuk a népgazdaságban és a társadalmi gyakorlatban ezt a hatalmas tudományos-kutató erőforrást. A felsőoktatási intézményekben is tudományos központokat kell létesíteni, mert az eddigi gyakorlat nemigen vált be, szétforgácsolódtak az erők és az eszközök, s az eredmények is néha csupán átlagosak voltak. Nagyon helyesen járnak el azok a felsőoktatási intézmények, amelyek szovjet példa alapján megalakították a fiatal tudósok tanácsát, élén kiváló tudósokkal, akiknek az a feladatuk, hogy támogassák a fiatalok céljait, gondoskodjanak szakmai és politikai továbbfejlődésükről. Fontos, hogy az eddiginél még jobban kihasználjuk a Szlovák és a Csehszlovák Tudományos Akadémia kutatóintézeteinek és a termelőüzemeknek a kutató potenciálját.

A főiskolák és egyetemek tudományos munkája szorosan összefügg a pedagógusi munka hatékonyságának fokozásával. Az oktatónak több időt kell szentelnie az előadásra való felkészülésre, a kutatásra, a nevelésre, a hallgatókkal való kapcsolatokra. Ezért értékeljük azokat az intézkedéseket, amelyek a felesleges adminisztrálás megszüntetésére irányulnak.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a felsőoktatási intézmények életében és. tevékenységében nem minden párthatározatot érvényesítenek teljes egészében. A határozatok következetes megvalósítása azt jelenti, hogy alaposan elemezzük a helyzetet, s ennek alapján átgondolt intézkedéseket hozunk. Ha napjainkban a fő hangsúlyt a felsőoktatási intézmények munkájának minőségére és hatékonyságára helyezzük, ez nem csak azt jelenti, hogy javítjuk csupán tevékenységüket. Ez természetes, ez napjaink követelménye. De nem csak erről, hanem többről van szó: a tevékenység jellegének, minőségének megváltoztatásáról, az intézmények és a gyakorlat szorosabb kapcsolatáról, a fejlett szocialista társadalom és a tudományos-műszaki haladás szükségleteivel való szorosabb kapcsolatról. (A Nővé slovóban megjelent cikk rövidített változata)