Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. július-december (15. évfolyam, 26-52. szám)
1982-09-17 / 37. szám
Megedződve térnek vissza a polgári életbe Hűvös, borús éjszaka, nehezen virrad, az ember ilyenkor legszívesebben sokáig aludna, de Peter Ostrolucky alhadnagyot a század ügyeletese jóval az ébresztő előtt felköltötte. Ezen a napon a zászlóaljnál ő az ügyeletes tiszt, jóllehet, katonaidejét szolgálja. Gyorsan felöltözik, miközben többször is az órájára néz. Mire a folyosón elhangzik az ébresztőt jelző sípszó, már a bejárati ajtó előtt áll.- A főiskola elvégzése után geológusként két és fél hónapig dolgoztam Morvaországban a kőolajkitermelésben - mondja el magáról. - Tisztjelölt tizedesként vonultam be. A főiskola katonai tanszékén sok elméleti ismeretet szereztem, de gyakorlatra az eltelt egy év alatt tettem csak szert. Beosztottjaim alig néhány évvel fiatalabbak nálam. Szakaszparancsnok vagyok, ez azt jelenti, hogy a gondjaimra bízott katonákkal a gyakorlótéren és a laktanyában is törődnöm kell. Már a főiskolán a SZISZ-alapszerve- zet elnöke volt. A bevonulása után a néphadsereg 26. SZISZ-alapszerve- zetében választották meg ebbe a tisztségbe. Közben tanult is. Mint parancsnoknak mindenhez értenie kell, megtanulta a harci jármű fedélzeti fegyverével a célt megsemmisíteni. Ha alkalom adódik, beül a vezető helyére, hogy a gyakorlópályán néhány kört megtegyen. Mindez növeli a tekintélyét. A legénység visszaérkezik a szálláshelyre. Az alhadnagy utánuk indul. Igyekszik rendbe tenni magát, az eligazításra készül. Miután befejezi a borotválkozást, így folytatja:- Mivel tankzászlóalj vagyunk, a SZISZ munkáját zászlóalj szinten szervezzük. A katonákkal eljárunk városnézésre, az üzemekben is segítünk öt hónap alatt nem tudunk az egyes szakkörökben figyelemreméltó eredményeket elérni, igyekszünk azonban a katonákat megtanítani arra, hogy hogyan kell és lehet a szabad időt a néphadseregben hasznosan kihasználni. Egyéni kedvtelésemre, a halászatra nem jut idő, de ha leszerelek, majd bepótolom. Két lánya, felesége várja haza, no meg Peter Ostrolucky alhadnagy a kőolajbányászok. Egy év szolgálat nem nagy idő, de elég arra, hogy véleményt alkosson az egyenruhás életről. Ostrolucky alhadnagy ezt vallja:- A néphadseregben határozottabb lettem, megszoktam a fegyelmet, megismertem a kollektív munka örömét. Egyszóval más szemmel nézek a világra, mint bevonulás előtt. Az eligazítás után a zászlóalj gépkocsira ül, hogy a közeli gyakorlótéren folytassák a kiképzést. Egy tizedes mellé kerülök. Jaroslav Mackó százados úgy mutatja be, mint a zászlóalj vegyvédelmi oktatóját.- Ladislav Oleár tizedes sokoldalú katona. Az ő segítségére mindig számítani lehet, gyorsan és pontosan teljesíti a parancsot - szögezi le a százados. - Amellett, hogy vegyvédelmi oktató, az irodai munkában is sokat segít. Helytállásáért augusztusban felvették a pártba tagjelöltnek. Aqpzavak hallatán a tizedes elpirul. Minden bizonnyal eszébe jut, hogy milyen szorongva öltötte magára a bevonuláskor az egyenruhát, milyen nehéz volt a katonai fegyelmet megszoknia. Pedig ma már a példás katona jelvényt is megkapta.- Sokat kellett tanulnom ahhoz, hogy jó vegyvédelmi oktató legyek, hiszen gépipari szakközépiskolát végeztem. Élettapasztalatom sem volt, mivel az érettségi után a Vel'ky Saris-i ÖKD üzemben mindössze három hónapot dolgoztam. Saját bőrömön tapasztaltam, hogy az ember csak akkor vívhat ki tekintélyt a beosztottjai körében, ha ö maga példát mutat, segít a tanulásban, az egyéni problémák megoldásában. Sohasem nézi hány óra, számára a „munkaidő“ a feladat teljesítésével ér véget. Két év alatt megszokta az önállóságot, ahogy odahaza szülei mondják, embert faragtak belőle. Választottja, Marika, akivel hetente váltottak levelet, is így vélekedik. Hogy milyen katona Oleár tizedes, arról az beszél a legfényesebben, hogy tízszer volt jutalom szabadságon, illetve eltávozáson.- A közelmúltban találkoztam a falubeli fiatalokkal. Azt mondják, várnak rám a SZISZ-ben, ahol a tényleges katonai szolgálat előtt a titkári teendőket láttam el. Számítanak a munkámra - mondja, majd megtoldja a szót. - A katonabarátoktól nehéz lesz a búcsú, sok címet cseréltünk, de tudom, hogy közülük igen sokkal már nem találkozom. Mindig szívesen gondolok majd rájuk, az egész kétévi katonai szolgálatra. Úgy érzem, többet kaptam, mint adtam. Vladislav Oleár tizedes (A szerző felvételei) Josef Bach őrvezetö Vagy hatan veszik körül. Magyaráz, a feltett kérdésekre válaszol.- Aztán a záróvizsgán ügyeljetek arra, hogy a harci jármű motorja mindig egyenletesen dolgozzon, elegendő gázt kapjon, amikor akadályt kell leküzdenie - látja el jó tanáccsal a tankzászlóalj katonáit Josef Bach őrvezetö, aki hamarosan a mikulovcei szövetkezet gépjavítója lesz. Amikor a bevonuláskor a szövetkezet elnökétől búcsúzott, azzal váltak el, hogy két év múlva találkoznak. Ez a találkozó egyre közeledik.- Hamar elszaladt a két év, úgy tűnik, mintha nemrég vonultam volna be. Elegendő volt ez az idő arra, hogy az ember egyénisége átformálódjon, megszokja a felelősségteljes munkát, a parancsok pontos és gyors teljesítését - összegezi a néphadseregben szerzett tapasztalatait. - Megszoktam, hogy a kritikus helyzetekben is feltaláljam magam. Erre igyekeztem a zászlóalj katonáit is megtanítani. Úgy érzem, mindig teljesítettem, amit rám bizlak, amit parancsba adtak, amit elvártak tőlem. Vezényszó szakítja félbe beszélgetésünket. Felbúgnak a harci járművek motorjai, majd fürgén megindulnak a gyakorlópályán. Az egyikben ott ül az örve- zetö is, aki elárulta, hogy mindig csodálta felettesei türelmét, akik féltő gonddal vigyáztak rájuk, igyekeztek őket mindenre megtanítani. Október elején már otthon lesz, újra odaáll a munkapad mellé, hogy a polgári életben is bizonyítsa: a néphadseregben megérdemelten kapta meg a példás katona jelvényt. NÉMETH JÁNOS BOTTAL , KERESETT KENYÉR A juhászság a legősibb mesterségek közé tartozik. Egy-egy juhászdinasztia múltja távolabbra nyúlt, mint sok rangjára, származására büszke nemes úré. Apáról fiúra szállt a mesterség, húségből megszokásból vagy kényszerből. A most hetvenegy éves görgői (Hrhov) Krankilla János is más sorsra vágyott ifjú korában. Különösen, hogy tanítói is biztatták, tovább szeretett volna tanulni, énekes szeretett volna lenni. Hiába beszéltek apjával, így felelt mindenkinek: „Bottal, juhászbottal kereste kenyerét nagyapám, apám, én is, megkeresi a gyerek is. A nyáj mellett meg annyit dalol, amennyit akar“. így maradt meg juhásznak, örökölve a mesterség minden nehézségét, szépségét, furfangját, romantikáját.- Apám görgői születésű volt, de Szádalmásra szegődött juhásznak. Én is ott láttam meg a napvilágot - úgy mondja élete történetét János bácsi, mint egy népmesét.- Szádalmáson kezdtem iskolába járni Nagy Mihály tanító úr keze alatt, öt elemit végeztem itt, de közben már jártam a nyájjal. Kellett a munkás kéz, hiszen nyolcán voltunk testvérek. Apám ekkor átszegődött a tornai grófhoz. A hatodik osztályba hol jártam, hol nem. A hároméves ismétlő alatt aztán elvégeztem ezt az osztályt is, kitűnő eredménnyel. Ekkor akarta tanítóm, hogy tovább tanuljak, de apám hajthatatlan volt. Abban az időben a juhászoknak október 26-án kezdődött az új esztendő. Apám 1926-ban Görgőre, szülőfalujába szegődött. Egyszer, mikor a Früstökölőkő környékén legeltettem a nyájam, kemény harcba keveredtem egy fránya nagy kígyóval. Abban az időben környékünkön sok volt a vipera. Hegyjáró emberek szerint még néhány évvel ezelőtt is láttak ebből a mérges fajtából. Fiatal koromban nem volt nyugodt a juhászélet. Igaz, hogy a betyárvilágnak régen vége volt, de tolvaj az akadt bőven. 1933 májusában, amikor legjobb a legelő, legjobban tejel a juh, ellopták a nyájamat. Jó emberek segítségével nyomára akadtunk s visszaszereztük hiánytalanul. Természetesen nem ment simán, de kemény szerszám a juhászbot. Ezután gyorsan pergett az életem. Katonaság, frontszolgálat - rágondolni is rossz. A Don-kanyar- ból visszatérve leszereltek, mint többgyermekes családapát, de Szálasiék megint elvittek 1944 novemberében. Kétszer késtem a csapattesthez való visszatérésnél, mind a kétszer halálra ítélt a nyilas főhadnagy, de kegyelmet kaptam. Harmadszor már valóban megszöktem s nem hagytam magam elfogni. Negyvennégy decemberében Almás fölött a Cégér- tetőn bujkáltam. Itt találkoztam Szinai Gyulával, aki a Kozlov partizáncsapat parancsnokhelyettese volt. Amennyire tudtuk, tájékoztattuk a csapatok mozgásáról, erejéről. Igyekeztünk segíteni nekik, kapcsolatot teremteni a lakossággal. Ők már tudták, hogy közel vannak a szovjetek, mi bujdosók, még nem. A felszabadulás után ismét kezembe vettem a juhászbotot. Több helyen juhászkodtam, majd He- tényben egy traktor elgázolt, életveszélybe kerültem. Megoperáltak és megmentettek. Két évig Predná Horán kezeltek. Aztán tovább juhászkodtam, gyűjtöttem az emlékeket s énekeltem. Nemcsak a nyáj mellett, hanem számtalan rendezvényen is felléptem. Ekkor gondoltam arra, kár lenne, ha azok az ismert vagy ismeretlen népdalok, balladák, mondák, amiket tudok feledésbe merülnének. Sorban felidéztem és leírtam őket. Most öreg fejjel hozzáfogtam emlékeim feljegyzéséhez, még a helyesírásban is tökéletesítettem magam. Nem ördöngős mesterség, csak szív kell hozzá. Vaskos füzeteket lapozgatunk Krankilla Jánossal, összegyűjtötte a népdalokat, melyek között sok kevésbé ismert dal is akad. Külön füzetbe írta a környék mondáit, dűlők, rétek, erdők, hegyek neveit, s azok eredetét. Nem elfecsérelt idő a füzetek tanulmányozása. Külön füzetbe kerültek a balladák, melyeket János bácsi még gyermekkorában tanult dédnagy- anyjától, aki az elbeszélés sze rint személyesen ismerte a Tornai-fennsík hires betyárját, Jáger Jóskát. A róla szóló balladák közül a legismertebb „A betyár lányruhában“ című. Vargyas Lajos Balladás könyvében is szerepel, az ott közölt változatban az egri piacon játszódik le az esemény, a Krankilla János által lejegyzett balladában, Kassán. Vargyas szerint ennek a balladának több mint 50 változata van, kevésbé ismert az, amit János bácsi jegyzett le. Jáger Jóska egyik fő fészke valóban a Tornai-fennsíkon volt. Torna akkor megyeszékhely volt, feltételezhető, hogy a betyár társaival többször járt ott. Az egyik Jáger ballada így kezdődik: /„Torna felé vezet egy út/ Jáger Jóska azon indult/ Nem jár gyalog ez a betyár/ Lova röpül, mint a madár.../ Érdekes Krankilla János gyűjteménye, visszaemlékezése a múltra. Jó lenne, ha a szakemberek idejében foglalkoznának vele. FECSÓ PÁL (CSTK felvétele) ÚJ szil 8 1982. IX. r