Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. július-december (15. évfolyam, 26-52. szám)

1982-09-17 / 37. szám

Megedződve térnek vissza a polgári életbe Hűvös, borús éjszaka, nehezen virrad, az ember ilyenkor legszívesebben sokáig aludna, de Peter Ostrolucky alhadnagyot a század ügyeletese jóval az ébresztő előtt felköltötte. Ezen a napon a zászlóalj­nál ő az ügyeletes tiszt, jóllehet, katona­idejét szolgálja. Gyorsan felöltözik, miköz­ben többször is az órájára néz. Mire a folyosón elhangzik az ébresztőt jelző sípszó, már a bejárati ajtó előtt áll.- A főiskola elvégzése után geológus­ként két és fél hónapig dolgoztam Morva­országban a kőolajkitermelésben - mondja el magáról. - Tisztjelölt tizedes­ként vonultam be. A főiskola katonai tanszékén sok elméleti ismeretet szerez­tem, de gyakorlatra az eltelt egy év alatt tettem csak szert. Beosztottjaim alig né­hány évvel fiatalabbak nálam. Szakasz­parancsnok vagyok, ez azt jelenti, hogy a gondjaimra bízott katonákkal a gyakor­lótéren és a laktanyában is törődnöm kell. Már a főiskolán a SZISZ-alapszerve- zet elnöke volt. A bevonulása után a néphadsereg 26. SZISZ-alapszerve- zetében választották meg ebbe a tiszt­ségbe. Közben tanult is. Mint parancs­noknak mindenhez értenie kell, megta­nulta a harci jármű fedélzeti fegyverével a célt megsemmisíteni. Ha alkalom adó­dik, beül a vezető helyére, hogy a gya­korlópályán néhány kört megtegyen. Mindez növeli a tekintélyét. A legénység visszaérkezik a szállás­helyre. Az alhadnagy utánuk indul. Igyek­szik rendbe tenni magát, az eligazításra készül. Miután befejezi a borotválkozást, így folytatja:- Mivel tankzászlóalj vagyunk, a SZISZ munkáját zászlóalj szinten szer­vezzük. A katonákkal eljárunk városné­zésre, az üzemekben is segítünk öt hó­nap alatt nem tudunk az egyes szakkö­rökben figyelemreméltó eredményeket elérni, igyekszünk azonban a katonákat megtanítani arra, hogy hogyan kell és lehet a szabad időt a néphadseregben hasznosan kihasználni. Egyéni kedvtelé­semre, a halászatra nem jut idő, de ha leszerelek, majd bepótolom. Két lánya, felesége várja haza, no meg Peter Ostrolucky alhadnagy a kőolajbányászok. Egy év szolgálat nem nagy idő, de elég arra, hogy véleményt alkosson az egyenruhás életről. Ostro­lucky alhadnagy ezt vallja:- A néphadseregben határozottabb lettem, megszoktam a fegyelmet, megis­mertem a kollektív munka örömét. Egyszó­val más szemmel nézek a világra, mint bevonulás előtt. Az eligazítás után a zászlóalj gépko­csira ül, hogy a közeli gyakorlótéren foly­tassák a kiképzést. Egy tizedes mellé kerülök. Jaroslav Mackó százados úgy mutatja be, mint a zászlóalj vegyvédelmi oktatóját.- Ladislav Oleár tizedes sokoldalú ka­tona. Az ő segítségére mindig számítani lehet, gyorsan és pontosan teljesíti a pa­rancsot - szögezi le a százados. - Amel­lett, hogy vegyvédelmi oktató, az irodai munkában is sokat segít. Helytállásáért augusztusban felvették a pártba tagje­löltnek. Aqpzavak hallatán a tizedes elpirul. Minden bizonnyal eszébe jut, hogy mi­lyen szorongva öltötte magára a bevonu­láskor az egyenruhát, milyen nehéz volt a katonai fegyelmet megszoknia. Pedig ma már a példás katona jelvényt is meg­kapta.- Sokat kellett tanulnom ahhoz, hogy jó vegyvédelmi oktató legyek, hiszen gépipari szakközépiskolát végeztem. Élettapasztalatom sem volt, mivel az érettségi után a Vel'ky Saris-i ÖKD üzem­ben mindössze három hónapot dolgoz­tam. Saját bőrömön tapasztaltam, hogy az ember csak akkor vívhat ki tekintélyt a beosztottjai körében, ha ö maga példát mutat, segít a tanulásban, az egyéni problémák megoldásában. Sohasem nézi hány óra, számára a „munkaidő“ a feladat teljesítésével ér véget. Két év alatt megszokta az önálló­ságot, ahogy odahaza szülei mondják, embert faragtak belőle. Választottja, Ma­rika, akivel hetente váltottak levelet, is így vélekedik. Hogy milyen katona Oleár ti­zedes, arról az beszél a legfényesebben, hogy tízszer volt jutalom szabadságon, illetve eltávozáson.- A közelmúltban találkoztam a falube­li fiatalokkal. Azt mondják, várnak rám a SZISZ-ben, ahol a tényleges katonai szolgálat előtt a titkári teendőket láttam el. Számítanak a munkámra - mondja, majd megtoldja a szót. - A katonabará­toktól nehéz lesz a búcsú, sok címet cseréltünk, de tudom, hogy közülük igen sokkal már nem találkozom. Mindig szí­vesen gondolok majd rájuk, az egész kétévi katonai szolgálatra. Úgy érzem, többet kaptam, mint adtam. Vladislav Oleár tizedes (A szerző felvételei) Josef Bach őrvezetö Vagy hatan veszik körül. Magyaráz, a feltett kérdésekre válaszol.- Aztán a záróvizsgán ügyeljetek arra, hogy a harci jármű motorja mindig egyen­letesen dolgozzon, elegendő gázt kap­jon, amikor akadályt kell leküzdenie - lát­ja el jó tanáccsal a tankzászlóalj katonáit Josef Bach őrvezetö, aki hamarosan a mikulovcei szövetkezet gépjavítója lesz. Amikor a bevonuláskor a szövetkezet elnökétől búcsúzott, azzal váltak el, hogy két év múlva találkoznak. Ez a találkozó egyre közeledik.- Hamar elszaladt a két év, úgy tűnik, mintha nemrég vonultam volna be. Ele­gendő volt ez az idő arra, hogy az ember egyénisége átformálódjon, megszokja a felelősségteljes munkát, a parancsok pontos és gyors teljesítését - összegezi a néphadseregben szerzett tapasztalata­it. - Megszoktam, hogy a kritikus helyze­tekben is feltaláljam magam. Erre igye­keztem a zászlóalj katonáit is megtaníta­ni. Úgy érzem, mindig teljesítettem, amit rám bizlak, amit parancsba adtak, amit elvártak tőlem. Vezényszó szakítja félbe beszélgeté­sünket. Felbúgnak a harci járművek mo­torjai, majd fürgén megindulnak a gya­korlópályán. Az egyikben ott ül az örve- zetö is, aki elárulta, hogy mindig csodálta felettesei türelmét, akik féltő gonddal vi­gyáztak rájuk, igyekeztek őket mindenre megtanítani. Október elején már otthon lesz, újra odaáll a munkapad mellé, hogy a polgári életben is bizonyítsa: a néphad­seregben megérdemelten kapta meg a példás katona jelvényt. NÉMETH JÁNOS BOTTAL , KERESETT KENYÉR A juhászság a legősibb mester­ségek közé tartozik. Egy-egy ju­hászdinasztia múltja távolabbra nyúlt, mint sok rangjára, szárma­zására büszke nemes úré. Apáról fiúra szállt a mesterség, húségből megszokásból vagy kényszerből. A most hetvenegy éves görgői (Hrhov) Krankilla János is más sorsra vágyott ifjú korában. Külö­nösen, hogy tanítói is biztatták, tovább szeretett volna tanulni, énekes szeretett volna lenni. Hiá­ba beszéltek apjával, így felelt mindenkinek: „Bottal, juhászbottal kereste kenyerét nagyapám, apám, én is, megkeresi a gyerek is. A nyáj mellett meg annyit dalol, amennyit akar“. így maradt meg juhásznak, örökölve a mesterség minden nehézségét, szépségét, furfangját, romantikáját.- Apám görgői születésű volt, de Szádalmásra szegődött ju­hásznak. Én is ott láttam meg a napvilágot - úgy mondja élete történetét János bácsi, mint egy népmesét.- Szádalmáson kezdtem iskolá­ba járni Nagy Mihály tanító úr keze alatt, öt elemit végeztem itt, de közben már jártam a nyájjal. Kellett a munkás kéz, hiszen nyol­cán voltunk testvérek. Apám ekkor átszegődött a tornai grófhoz. A ha­todik osztályba hol jártam, hol nem. A hároméves ismétlő alatt aztán elvégeztem ezt az osztályt is, kitűnő eredménnyel. Ekkor akar­ta tanítóm, hogy tovább tanuljak, de apám hajthatatlan volt. Abban az időben a juhászoknak október 26-án kezdődött az új esztendő. Apám 1926-ban Görgőre, szülőfa­lujába szegődött. Egyszer, mikor a Früstökölőkő környékén legel­tettem a nyájam, kemény harcba keveredtem egy fránya nagy kígyóval. Abban az időben környé­künkön sok volt a vipera. Hegyjáró emberek szerint még néhány év­vel ezelőtt is láttak ebből a mérges fajtából. Fiatal koromban nem volt nyugodt a juhászélet. Igaz, hogy a betyárvilágnak régen vége volt, de tolvaj az akadt bőven. 1933 májusában, amikor legjobb a lege­lő, legjobban tejel a juh, ellopták a nyájamat. Jó emberek segítsé­gével nyomára akadtunk s vissza­szereztük hiánytalanul. Termé­szetesen nem ment simán, de ke­mény szerszám a juhászbot. Ez­után gyorsan pergett az életem. Katonaság, frontszolgálat - rá­gondolni is rossz. A Don-kanyar- ból visszatérve leszereltek, mint többgyermekes családapát, de Szálasiék megint elvittek 1944 no­vemberében. Kétszer késtem a csapattesthez való visszatérés­nél, mind a kétszer halálra ítélt a nyilas főhadnagy, de kegyelmet kaptam. Harmadszor már valóban megszöktem s nem hagytam ma­gam elfogni. Negyvennégy de­cemberében Almás fölött a Cégér- tetőn bujkáltam. Itt találkoztam Szinai Gyulával, aki a Kozlov par­tizáncsapat parancsnokhelyettese volt. Amennyire tudtuk, tájékoztat­tuk a csapatok mozgásáról, erejé­ről. Igyekeztünk segíteni nekik, kapcsolatot teremteni a lakosság­gal. Ők már tudták, hogy közel vannak a szovjetek, mi bujdosók, még nem. A felszabadulás után ismét ke­zembe vettem a juhászbotot. Több helyen juhászkodtam, majd He- tényben egy traktor elgázolt, élet­veszélybe kerültem. Megoperáltak és megmentettek. Két évig Predná Horán kezeltek. Aztán tovább ju­hászkodtam, gyűjtöttem az emlé­keket s énekeltem. Nemcsak a nyáj mellett, hanem számtalan rendezvényen is felléptem. Ekkor gondoltam arra, kár lenne, ha azok az ismert vagy ismeretlen népdalok, balladák, mondák, ami­ket tudok feledésbe merülnének. Sorban felidéztem és leírtam őket. Most öreg fejjel hozzáfogtam em­lékeim feljegyzéséhez, még a he­lyesírásban is tökéletesítettem magam. Nem ördöngős mester­ség, csak szív kell hozzá. Vaskos füzeteket lapozgatunk Krankilla Jánossal, összegyűjtötte a népdalokat, melyek között sok kevésbé ismert dal is akad. Külön füzetbe írta a környék mondáit, dűlők, rétek, erdők, hegyek neveit, s azok eredetét. Nem elfecsérelt idő a füzetek tanulmányozása. Külön füzetbe kerültek a balla­dák, melyeket János bácsi még gyermekkorában tanult dédnagy- anyjától, aki az elbeszélés sze rint személyesen ismerte a Tor­nai-fennsík hires betyárját, Jáger Jóskát. A róla szóló balladák kö­zül a legismertebb „A betyár lány­ruhában“ című. Vargyas Lajos Balladás könyvében is szerepel, az ott közölt változatban az egri piacon játszódik le az esemény, a Krankilla János által lejegyzett balladában, Kassán. Vargyas sze­rint ennek a balladának több mint 50 változata van, kevésbé ismert az, amit János bácsi jegyzett le. Jáger Jóska egyik fő fészke való­ban a Tornai-fennsíkon volt. Torna akkor megyeszékhely volt, feltéte­lezhető, hogy a betyár társaival többször járt ott. Az egyik Jáger ballada így kezdődik: /„Torna felé vezet egy út/ Jáger Jóska azon indult/ Nem jár gyalog ez a betyár/ Lova röpül, mint a madár.../ Érdekes Krankilla János gyűjte­ménye, visszaemlékezése a múlt­ra. Jó lenne, ha a szakemberek idejében foglalkoznának vele. FECSÓ PÁL (CSTK felvétele) ÚJ szil 8 1982. IX. r

Next

/
Oldalképek
Tartalom