Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. július-december (15. évfolyam, 26-52. szám)
1982-09-03 / 35. szám
A Szovjetunió évi 18 millió tonna acélcső termelésével világelső. Képünkön: a Csetja- binszki (IJrál) Csöhenger- mü. (A TASZSZ «elvétele) MIT JELENT EURÓPÁNAK A SZOVJET FÖLDGÁZ? „Az évszázad üzletének“ nevezik a Nyugat-Szibéria -Nyugat-Európa között húzódó 5000 km-es gázvezeték építéséről aláírt szerződést. És noha az üzlet előnyei mindenki számára egyértelműek, Washington meg akarja torpedózni az egyezményt. A Szovjetunió és a nyugat-európai országok (az NSZK, Ausztria, Olaszország, Belgium, Hollandia, Francia- ország és Svájc) két éven át tárgyalásokat folytattak egy olyan gázvezeték építéséről, amely lehetővé tenné, hogy a Szovjetunió 1984-töl jelentős mértékben növelje földgázszállításait az érintett országoknak. Az Egyesült Államok mindvégig bizonygatta NA- TO-szövetségeseinek és az óvilág semleges országainak, hogy a szovjet földgázimport növelése stratégiailag függő helyzetbe hozza őket a Szovjetuniótól. Az óceán túlsó partjáról már felhagytak a rábeszéléssel, továbbléptek. Határozottan követelik Nyugat- Európától, hogy politikai okokra hivatkozva mondjon le a kelet-nyugati kereskedelmi kapcsolatok eddigi legjelentősebb üzletéről. Ám a józan gondolkodású európaiak eddig nem engedtek az amerikai nyomásnak. ,,A nyugat-európai cégek és a szovjet külkereskedelmi vállalatok közötti szerződések megkötése a szibériai földgáz szállításáról, illetve a nyugateurópai vállalatok részvételéről a hatalmas gázvezeték létesítésében arra enged következtetni, hogy Nyugat- Európa Washingtontól független politikát kíván folytatni - állapítja meg a France Presse hírügynökség. - Ez az üzlet erősíti Nyugat-Európát a Moszkvával folytatott kereskedelmi kapcsolatok bővítése tekintetében.“ Amikor az import nélkülözhetetlen Nyugat-Európa jelenleg a világ energiaforrásainak 18 százalékát használja fel, a világ energiatermeléséből azonban legfeljebb 3 százalékkal részesül. Energiafogyasztásának mintegy egyhetede földgáz. A nyugateurópai országok Hollandia és Nagy- Britannia kivételével földgáz- és fűtőanyag-szükségleteik döntő hányadát importból biztosítják. Több olyan ország is van, ahol az import a szükségletek csaknem 100 százalékát teszi ki. Ez a helyzet például Belgiumban, Spanyolországban, Luxemburgban, Finnországban és Svájcban. A statisztikai adatok arról tanúskodnak, hogy a hetvenes években Nyugat-Európa földgázimportja a hétszeresére növekedett, és ez a folyamat folytatódik. Az EGK szakembereinek becslése szerint a földgáz deficitje Nyugat-Európában az évszázad végére - a termelés maximális felfuttatása és az importszerződések maradéktalan teljesítése mellett is - elérheti a 130 milliárd köbmétert. Mennyit fedezhet ebből a szovjet földgáz importja? Azok a szerződések, amelyeket a „Szojuzgazekszport“ szovjet külkereskedelmi egyesülés aláírt nyugatnémet és francia cégekkel, és a további várható kereskedelmi szerződések 25 éven keresztül évi 40 milliárd köbméter földgáz szállítását irányozzák elő. Kölcsönös érdekeltség esetén a szállítások volumene növelhető. Figyelmet érdemel, hogy Nyugat- Európa nem veszi komolyan azt az amerikai verziót, miszerint a szerződés következményeképpen stratégiai függőségbe kerülne a Szovjetuniótól. Az NSZK-ban például a szakemberek kiszámították, hogy noha a földgázszükségletek 30 százalékát fedezik a szovjet szállítások, a teljes energiafelhasználásban részarányuk nem haladja meg a 6 százalékot. Emellett, mint azt a nyugatnémet üzleti körök megjegyzik, a Szovjetunió mindig maradéktalanul és pontosan teljesíti vállalt kötelezettségeit. Nem segítség, hanem üzlet Az amerikai kampány hatásaira, vagy más okból, egyesek megkérdőjelezik, képes lesz-e a Szovjetunió két évtizeden keresztül évi 40 milliárd köbméter földgázt exportálni Nyugat- Európának.- Alig két évtized alatt - mondja Vlagyimir Filanovszkij, a Szovjet Tervhivatal kőolaj- és földgázipari osztályának vezetője -, a Szovjetunió csaknem tízszeresére növelte földgáztermelését. 1960-ban 45,3 milliárd köbmétert termeltünk, 1980-ban már 435 milliárdot. A Szovjetunió 1985-ig felülmúlja az Egyesült Államokat és a világ legnagyobb földgáztermelöjé- vé válik. Ezt a gyors fejlődést nem kis mértékben a nyugat-szibériai lelőhelyek üzemelése teszi lehetővé. Itt koncentrálódik a világ földgáztartalékainak egyötöde. A Szovjetunió belső energiafogyasztásában a földgáz részaránya meghaladja a 25 százalékot, az exportban megközelíti a 8 százalékot. Hét évvel ezelőtt ezek a számok még lényegesen alacsonyabbak voltak: 21,8, illetve 1,9 százalék. A Szovjetunió mind nemzetgazdaságban, mind kivitelében növelni kívánja a földgáz szerepét, s e tervek megvalósítását nem csupán a gazdag tartalékok teszik lehetővé, hanem a szovjet földgázipar eredményei is. Éppen ezért teljesen megalapozatlanok az amerikai propaganda azon állításai, hogy a Szovjetunió a Nyugat segítsége nélkül nem tudná kiaknázni a Nyugat-Szibéria északi részén fekvő lelőhelyeit. A Szovjetunió saját erejéből folytatja a kitermelést. A szovjet gázvezetékek, amelyek ma az ország gázellátásának egységes rendszerét képezik, felülmúlják a nyugat-európai hálózatot. Az utóbbi 30 év alatt a vezetékrendszer hossza körülbelül hatvanszorosára nőtt, háromszor körüléri az egyenlítőt. Ma a Szovjetunióban a legnagyobb földgázlelöhelyek az ország északi részén helyezkednek el, így a termelés rendkívül nehéz körülmények között folyik. Ennek ellenére, csupán az urengoji lelőhelyen - innen szállítják majd a földgázt Nyugar-Európának- évi 60 milliárd köbmétert termelnek. 1985-ig négyszeresére növelik a termelést. Az elmondottakból egyértelműen kitűnik, hogy az évszázad üzletének kimenetelétől függ, vajon a jövőben a Szovjetunió a saját szükségleteit, valamint meglevő exportkötelezettségeinek fedezését biztosító földgázmennyiséget fog termelni, vagy ennél jóval többet. Az egyezménnyel kapcsolatban Vlagyimir Filanovszkij nyomatékosan hangsúlyozza, hogy kölcsönösen előnyös üzletről van szó, s nem arról, hogy a Nyugat segítséget kíván nyújtani a Szovjetuniónak.- Felajánlottuk az együttműködést- mondja Filanovszkij. - Partnereink döntsék el, szükségük van-e a szibériai földgázra, vagy sem. Egyenlő felelősséggel Mint minden üzlet, ez az egyezmény is mindkét fél számára elfogadható feltételeket biztosít. A szibériai viszonyok között a földgáz kitermelése, tisztítása és előkészítése, valamint nagy távolságokra történő szállítása nehéz és költséges vállalkozás. Egy ilyen beruházás beindításához meigfelelő gazdasági és politikai garanciákra van szükség. Milliárdokba kerülő gázvezetékek, kompresszorállomások és egyéb kisegítő létesítmények építésének csak akkor van értelme, ha bizonyosak vagyunk abban, hogy ezekre feltétlenül szükség van. Egy ilyen beruházás csak úgy valósítható meg, ha a felek egyenlő felelősséget vállalnak az építkezésért és az üzemeltetésért. A felelősség ilyen megosztására már van példa. Több éve realizálódott egy hosszú távú kompenzációs egyezmény nyugatnémet, olasz, francia és osztrák cégekkel szovjet földgáz szállítására a Szovjetunió elosztó hálózatán keresztül. Ez az üzlet azért kompenzációs, mert a nyugati országok a szovjet földgáz ellenértékeként csöveket és egyéb kőolaj- és gázipari technológiai berendezéseket szállítanak a Szovjetuniónak. S mégis egy hosszú távú kereskedelmi szerződés sikerének alapvető feltétele a kölcsönös bizalom megléte Európában és kontinensünk határain túl. Ha nincs meg ez a bizalom, az évtizedekre tervezett üzlet gyakorlati megvalósítása lehetetlen. S ami még fontos, ez a szerződés önmagában is jelentősen hozzájárul az európai politikai légkör javításához. Az ilyen hosszú távú egyezmények minden résztvevő számára előnyösek, nemcsak gazdasági, hanem politikai szempontból is. Erősítik a kölcsönös bizalmat, tehát erősítik a békét. (A szovjet sajtó anyagai nyomán) Fátylat a múltra? A japán tankönyvkiadók a most induló tanévre új történelemkönyvekkel ..lepték meg“ a diákokat Pedig még a pár éve kiadott példányokat sem nyútték el a használhatatlanságig a nebulók, mégis vadonatúj könyvből tanulják ezentúl a japán múlt kevésbé dicstelen, de hazafias büszkeséggel emlegetett fejezeteit. De a történelemkönyvek nemcsak küllemre újak, hanem másképp írják le szerzőik az egyes eseményeket. A tavalyi évben hirtelen elavultnak minősített régebbi példányok még a nevén nevezték azt is, ami jó, de azt is ami kevésbé követendő példa az ország históriájában. Az új kiadvány szerzői - felsőbb utasításra - igyekeztek megszépíteni egyes, egyébként cáfolhatatlan tényeket. A történelem- könyvek ,,kikozmetikázásának“ legszembetűnőbb jele, hogy a tankönyvnek a japán császári hadsereg 1931-1945 között végrehajtott Kína elleni invázióját taglaló fejezetből kitörölték az agresszió kifejezést. A korrektorok és a revizorok természetesen nem felelősek a szó kigyomlálásáért, mert hiszen közvetett főnökük, az oktatásügyi miniszter parancsára cselekedtek így. Az illetékes minisztérium mindenáron le akarta magáról rázni a felelősség terhét. Ám a japán lapok beszédes bizonyítékként közölték a tárca helyettes vezetőjének ezt igazoló kijelentését - amely ugyan szúkebb társaságban hangzott el, de egy újságíró feljegyezte - miszerint,,szükségtelen, hogy a tankönyvek atyáink és nagyapáink bűneit firtassák“. De vajon mire jó a ,, borítsunk fátylat a múltra“ japán hozzáállás? Azt persze senki sem kívánhatja, hogy a japán császári hadsereg Kína-eHertes irtóhadjárata miatt örök haragban éljen a két szomszédos ország. A pekingi és tokiói vezetők is így gondolták, amikor éppen tíz évvel ezelőtt normáli g zálták a kölcsönös kapcsolatokat. Az erre vonatkozó szerződés is leszögezte, - amivel nem lehetett vitáiba szállni, - hogy Japán a harmincas években durva agressziót követett el Kína ellen. Most, tíz év múltán viszont a japán tankönyvekből egyszerűen törölték a ,,túl erősnek“ vélt kifejezést. Márpedig a mai japán középnemzedék is - de főleg a legifjabb generáció — úgy raktározza el magában népe történelmének fejezeteit, ahogy azt a tankönyvek Mr A Népszavából tálalják számára. S ha a történelemkönyvek torzítva, a tényeket megszépítve írnak egyes dolgokról, azok elferdítve maradnak meg a japánok emlékezetében. De nézzük csak egy példán, hogy mi is a változás az újban a régi tankönyvekhez képest. Tavaly még ez állt a Kína elleni rablóhadjáratról a könyvekben: ,,A japán hadsereg az észak-kínai Mandzsúriában agressziót hajtott végre. Naincsi elfoglalásakor 1937-ben tömegesen gyilkolt le kínaiakat, rabolt, gyújtogatott. Egyes források szerint az áldozatok száima meghaladta a 200 ezret.“ Az újban viszont már ez olvasható: ,,A japán hadsereg bevonult az észak-kínai Mandzsúriába. Megkezdődött a japán- kínai háború. Naincsi elfoglalásakor a japánok kínai ellenállásba ütköztek, s nagy veszteségeket szenvedtek. Az ettől feldühödött japán katonák nagy számban öltek meg kínai fegyvereseket.“ Mást írtak tehát ugyanarról — s ez egyszerűen történelemhamisítás. Látszólag Kínában is így vették a dolgokat, hiszen a Zsenmin Zsipao, a kommunista párt lapja is olyan karikatúrát közölt, amely egy tankönyv mögé bújt, kardját élesítő japán katonát ábrázol. Vagyis ismét kísért a japán militarizmus veszélye. Ám Pekingben - a mesterséges megbotránkozás után - pár hét alatt napirendre tértek a történtek felett. Eleinte még hevesen tiltakoztak, sót Szuzuki -japán kormányfőnek a diplomáciai kapcsolatok újrafetvételének W. évfordulójára tervezett pekingi szeptemberi útjának lemondásával is fenyegetőztek. A tankönyvvitában a pekingi vezetés is eljátszotta a maga szerepét, kezdetben naponta tiltakozott a történelemhamisítás miatt, ám a botrány amilyen hirtelen kipattant, olyan gyorsan el is ült. Művihar volt a javából. Tokiónak a „kozmetikázásazért kellett, hogy ,,elfeledtessék“ a japán múlt eme szégyenfoltját, s ily módon eltereljék a közvélemény figyelmét az újjáéledő japán milita- r sta veszélyről. Kínában meg ez utóbbinak egyenesen tapsolnak is. A mesterséges felháborodás arra volt jó, hogy félrevezesse a kínai népet és a nemzetközi közvéleményt, álcázza Peking arra irányuló terveit, hogy tovább erősítse az imperialista és militarista erőkkel kialakított szövetségét. Pekingben nyitván helyeslik, hogy a japán vezetés a történelmi tények tisztességes vállalása helyett szalonképesíteni próbálta a múltat. P. VONYIK ERZSÉBET
