Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. július-december (15. évfolyam, 26-52. szám)
1982-08-27 / 34. szám
ÚJ szú 15 hi irzsoá országokat irányítja magukai t érdemel- Ha meg« ^ nemzetköz, megkülönböztetett így ^ hQgy ml mie*‘ áuapíthatjuk: SSSíK'»5-W rÄÄ « elnoKo* ^ ss "* Mrte'“k lS"^Ä^m0k,äC'ah K lapjaink tókésországaiban vagy IM húsz olyan ipari monopóliumot tartunk számon, amelyek mindegyike több mint 100 ezer munkást és alkalmazottat foglalkoztat. Ezekről elmondható már nem csupán konszernek, hanem igazi államok az államban. S az illető országokban valóban mindenhatóak. Nem félnek semmilyen minisztertől vagy parlamenttől. Magas állású emberek, diplomaták, tábornokok, képviselők egész garmadái csábítják magukhoz. Lényegében ők határozzák meg az ország bel- és külpolitikáját egyaránt. Az ö tudomásuk és beleegyezésük nélkül egyetlen igazán fontos lépést sem lehet tenni. A burzsoá politikai pártok vezetői is elválaszthatatlanul összefonódtak velük. És ki uralja ezeket a szuperkonszerneket? Erről már kevesebbet írnak a lapok, mint magukról a monopóliumokról. Egyszerűen nem lehet a kapitalista világ legag- resszívabb monopóliumairól beszélni akkor, ha nem szólunk a gazdáikról, a világ leggazdagabb családjairól. Hiszen mindenekelőtt tőlük indulnak ki a béke és a normális nemzetközi kapcsolatok elleni összeesküvések. A múltban a királyok és a császárok nem rendelkeztek akkora hatalommal, mint ezek az említett családok, melyek többnyire igyekeznek a háttérben meghúzódni. ROCKEFELLEREK ÉS AZ EXXON Vizsgáljuk meg a kapitalista világ két leghatalmasabb szuperkonszernjét: az Exxont, az Egyesült Államok, valamint a Siemenst, Nyugat-Európa legnagyobb monopóliumát. Az Exxon 1980-as évi forgalma több mint 108 milliárd dollár volt. Ez több, mint bármely nyugat-európai ország évi állami költségvetése. Dolgozóinak száma elérte a 177 ezret. Ez a hatalmas olajmonopólium csápjaival behálózza az egész kapitalista világot. Nagyságát és politikai befolyását tekintve a világ egyetlen monopóliuma sem veheti fel vele a versenyt. Az Exxon (korábbi nevén Standard Oil), fő tulajdonosai már több mint 100 éve a Rockefeller család tagjai. A család még a múlt század ame- rikájában rakta le a „nagy bussines“ alapjait, s nem egyszer ö állt az amerikai elnökök háta mögött. Az Exxon nem csupán kőolajjal kereskedik, a Pentagon fegyveres erőinek ö a legfőbb tüzelőanyagszállítója. Másrészt közvetlenül, vagy beépített emberek és vállalatok útján a négy legnagyobb atomrakéta-társaság: az United Technologies, a MacDonnal Douglas, a Boeing és a Martin Marietta, valamint a nagy vegyipari konszern, az Olin Marison részvényese is. S meg kell jegyezni még azt is, hogy az Exxon képviselői mindig megtalálhatók a Fehér Ház környékén. A Rockefellerek egyik képviselője a közelmúltban az Egyesült Államok alelnöki tisztét töltötte be. Az olyan ismert politikusok, mint Dulles, Rusk, Kissinger és Haig szintén a Rockefellerek védelme alatt álltak. Ugyanez mondható el a CIA alapítójáról, az ifjabb Dullesról is. A Rockefellerek hatalmas befolyással rendelkeznek a mostani kormánypártban, annak ellenére, hogy az utóbbi időkben a Republikánus Párt fölötti ellenőrzést átengedték a konkurrens multimilliomos Giannini család által alapított kaliforniai pénzügyi csoportnak. Ha a Nyugaton valahol háború fenyeget, abban biztosan benne van a Rockefellerek keze is. Dollármilliárdokat vágnak zsebre a közel-keleti olajkutakból, az atomfegyverkezésí versenyből, valamint a világ különböző térségeiben a legkülönbözőbb vállalatokba fektetett részvényeikből. Amikor legutóbb kitört a Malvin- szigetek körüli brit-argentin viszály, az Exxon már ott is megkezdte aknamunkáját. Feltételezhető, hogy a Malvin-szige- tek térségében gazdag olajlelöhelyek vannak. Ez bár nem teljes egészében, de sok mindenben magyarázatot ad arra is, miért kavartak olyan hatalmas vihart a szigetek körül, melyekről közel 200 évig senki sem beszélt. Tehát a Rockefeller család olyan erőt képvisel, amely a számtalan beépített ember és a különböző vállalatok révén szüntelen befolyást gyakorol az Egyesült Államok „globális“ politikájára. SIEMENSÉK A másik dúsgazdag család tágjai, az NSZK-beli Siemensek már szintén több mint 100 éve foglalkoznak a nagy üzletekkel. Vállalatuk, a Siemens ÁG 1980-ban 18 milliárd dolláros forgalmat bonyolított le, alkalmazottainak száma pedig elérte a 344 ezret, ez kétszer annyi, mint az Exxoné. Siemensék annak idején az egyszerű elektronikával foglalkoztak. Mai profiljuk a legmodernebb elektronika, más szavakkal a nagy katonai üzletekre mennek. Cégük az atom- és rakétafegyverekhez, az atomtengeralattjárók motorjaihoz, a különböző rádióberendezésekhez gyárt minden elképzelhető berendezést. Ők készítették az NSZK első atomreaktorát is. E mesésen gazdag család körül a burzsoá politikusok egész hadserege csoportosul, akik szintén nem kevés pénzt vágnak zsebre. Siemensék ma mindezt a NATO cégére alatt cselekszik. Hitler idejében a fasizmus ipari bástyájának számítottak. Egyikük Himmler baráti körében az első helyet foglalta el, ő írta alá a gestapófőnök számláit. Ismert az is, hogy a fasiszták repülőgépeinek elektrotechnikai berendezéseit Siemensék gyártották s a hadihajókon, a tengeralattjárókon is megtalálhatók voltak termékeik. Hitlerék abban az időben a Siemens család rendelkezésére bocsátottak 78 ezer külföldi kényszermunkást és 27 ezer hadifoglyot. Hogy a fegyvergyárak titkait megőrizzék, ezeket az embereket fokozatosan likvidálták és helyettük újakat hoztak. Megállapítást nyert, hogy naponta 50-100 embert küldtek Buchenwaldba, ahol ezek a szerencsétlenek a gázkamrákban és a kemencékben végezték, sőt, egy egész koncentrációs tábort helyeztek Siemensék igazgatása alá. A család feje, Hermann von Siemens egy ideig az amerikaiak által összeállított háborús bűnösök listáján is szerepelt. Azóta a nyugatnémet elektronikai ipar királyai teljesen átálltak az amerikai orientációra, fontos kapcsolatokat építettek ki az Egyesült Államokkal. Nem nehéz megérteni, hogy a tengerentúliak miért olyan szívélyesek ehhez a nyugatnémet családhoz, hiszen Siemensék nem egyszer a nagy katonai üzletek középpontjában állnak. A legnagyobb nyugatnémet rakéta és repülőgépipari konszernnek, a Messerschmidtnek (ez is nagy érdemeket szerzett a hitleristák alatt) is ők a legnagyobb részvényesei, s ez a konszern látja el a Bundeswehr! és a NATO-t korszerű fegyverekkel. Együttműködnek Thyssenék és Flic- kék vállalataival, akik szintén részt vesznek ezekben a szállításokban. Siemensék nemrégiben közvetett megállapodást kötöttek az Allice Chalmers amerikai gépipari vállalattal, amely a Martin Marietta társaságnak szállít berendezéseket. Ez utóbbi predig közel áll a Rockefellerekhez és Mellonékhoz, s ő gyártja a Pentagon számára a Pershing II közepes ható- távolságú rakétákat. Tehát a „műszaki együttműködés“ égisze alatt létrejött a Siemens-Allice nyugatnémet-amerikai vállalat. Ezzel Siemensék elősegítik azoknak a rakétáknak a gyártását, amelyek Európát, s ezen belül saját országukat is egy atomégés színterévé változtathatják. Mindez azt bizonyítja, hogy a leggazdagabb családok közösen ösztönzik a fegyverkezési versenyt. A MEDICIEK UTÓDAI A jövő történészei minden bizonnyal úgy írnak majd ezekről a családokról, melyek a tömegpusztító fegyverekkel kereskedve a népek sorsát saját játékszerüknek tekintik, mint a középkori Medici- ekről és a Borgiákról, akik saját korukban keserítették meg az emberek életét. Nem túlzás azt állítani, hogy a maiak sokkal veszélyesebbek, mint a feudális kizsákmányolok. Azok csak egyes országokban pusztítottak és raboltak, ezek viszont az egész földgolyó létét veszélyeztetik. A pénzük sok, a hatalmuk is nagy, de a nép még hatalmasabb. Megsokszorozhatják dollármilliárdjaikat, de nem tudják megvenni a békére áhítozó tömegeket. A békevágyat nem lehet pénzért eladni. Ki most az USA hadügyminisztere? Egy kaliforniai üzletember: Caspar Weinberger. Mielőtt a Reagan-kormány tagja lett volna, a legnagyobb amerikai katonai építövállalat, a Bechtel Corporation alel- nöke volt. A Bechtel család vagyonát 300 millió dollárra becsülik. Az amerikai pénzügyi arisztokrácia normái szerint ez nem is olyan sok, de arra éppen elég, hogy elérjék a kívánt hatást Washingtonban. Ez a közelmúltban nyilvánosan is bebizonyosodott. 1982. június 25-én Ronald Reagan amerikai elnök új külügyminisztert nevezett ki, egy San Francisco-i üzletembert, George Shultzot - ugyanannak a Bechtel vállalatnak az elnökét. Más szavakkal ez azt jelenti, hogy az amerikai fegyveres erők és diplomácia most egyazon multimilliomos család képviselőinek az irányítása alatt áll, akik ugyanúgy Kaliforniából származnak, mint maga Reagan elnök. Kijelenthetjük tehát, hogy a Egyesült Államoknak eddig még egyetlen kormánya sem volt annyira alárendelve egy magántársaságnak, mint a mostani Reagan-adminisztráció. Mindehhez hozzá kell fűzni, hogy itt családi tőkéről van szó. A Bechtel részvényeit a börzén sem értékesítik, mivel a család nem engedi ki a kezei közül azokat. Mivel foglalkoznak Bechtelék? Építenek. De építőipari vállalkozásaiknak katonai jellege van. így például szerződést kötöttek Szaúd-Arábiában, a „transzará- biai“ csővezeték megépítésére, amely a Perzsa-öböltől a Földközi-tengerig vezet. Ezt a csővezetéket tartották a világon a leghosszabbnak, s a hosszúságával összhangban áll az építők nyeresége is. Teljesen nyilvánvaló, hogy a sivatagban élő araboknak nem volt szükségük a csővezetékre. Nem kétséges, hogy az amerikai olajtársaságok érdekeinek és a Pentagon globális terveinek is megfelel, ugyanis ez utóbbi törekvése arra irányul, hogy minden oldalról bekerítse az Indiaióceán térségét. Ebben az esetben az üzlet azonos az imperialista stratégiával. Bechtelék valóban nagy tapasztalatokkal rendelkeznek az ilyen ügyekben. Még a háború előtt jó kapcsolatokat tartott fenn a családdal J. A. Mac Cone, aki a háború után az amerikai hadügyminiszter tanácsadója, a hatvanas években pedig a CIA vezetője lett. így már talán érthetőbb, miért tör olyan gyorsan előre ez a kaliforniai család. Eddig nem beszéltünk a többi amerikai plutokrata családról, melyek szintén hatalmas vagyonnal, Washingtonban pedig megfelelő emberekkel rendelkeznek. A becslések szerint a hatvanas évek amerikájában hetven családnak volt százmilliós, vagy ennél nagyobb magánvagyona. Csupán a kaliforniai becslések szerint a repülőgépipari mágnások, a Hughes család - kőolajipari berendezéseket is gyártanak - vagyona 1500-1600 millió, az olajmágnás Getty család vagyona 1000-1200 millió. A texasi dúsgazdagok közül megemlíthető a Hunt család, ők a szélsőjobboldali elemeket támogatják, s vagyonuk szintén megközelíti az egymilliárd dollárt. Hogy hány milliárd dollárjuk van az olyan régi amerikai családoknak, amelyek a szupermonopóliumok fölött rendelkeznek, mint pl. Mellonék, Morganék, Duponték, azt még nem számolták össze. Csupán azt tudjuk, hogy amíg folytatódik - éspedig egyre gyorsabb ütemben - a fegyverkezési verseny, az ö tőkéjük is állandóan gyarapodik. ROTSCHILDÉK TEGNAP ÉS MA Dőreség lenne azt hinni, hogy Rot- schildék, akik még a múlt század elején az európai pénzpiacot uralták, s miniszterek és királyok tucatjait fizették le, - sok könyvet is írtak róluk - ma már elvesztették volna jelentőségüket. Például a Shell olajipari tröszt, a Vickers katonai konszern és más nagy brit monopóliumok részvényeinek jelentős hányadát felvásárolták. Mindig a brit imperialisták társaságában bukkannak fel. Rotschildék a múlthoz hasonlóan most is a konzervatív párttal fonódtak össze, amely Angliában jelenleg hatalmon van. Franciaországi fiókjuk a pézügyi és ipari érdekeltségekben még a közelmúltban is az elsöhegedüs szerepét töltötte be, szavukat több párizsi miniszter szentírásnak tartotta. A jelenlegi francia kormány sok kulcsfontosságú vállalat (beleértve a pézügyieket is) államosításával nagymértékben meggyengítette Rotschildék pozícióit. Akik egyébként a múlthoz hasonlóan szintén közel állnak a jobboldali francia körökhöz, amelyek bármi módon vissza szeretnék ragadni a hatalmat. Például George Pompidou, aki 1958-ban és 1959-ben de Gaulle személyi tanácsadója, s 1962-ben már Franciaország elnöke volt, azt megelőzően a Rotschild- bankház vezérigazgatói tisztét töltötte be. A DUCE HÍVEI A történelemből tudjuk, hogy az olasz fasiszták vezére, Mussolini szívesen időzött a milliomosok társaságában, akik öt használták fel 1919-ben és 1920-ban a nagy munkásmegmozdulások leverésére. Mussolinit az antifasiszták kivégezték, de a duce támogatói még nem tűntek le a porondról, bár ma már kereszténydemokratáknak, vagy republikánusoknak nevezik magukat. Pirelliéket, akik a gumiipart és a kábelgyártást, Angeliéket, a Fiat vezetőit és Crespiéket, a legnagyobb textilkonszem, valamint a Corrierra della Sera c. burzsoá lap tulajdonosat tartják a leggazdagabb olasz családoknak. Ezek mind a NATO hívei. Tudjuk, hogy Dél- Olaszországot napjainkban a legnagyobb gazdasági válság sújtja, a munka- nélküliek száma már meghaladja a kétmilliót, a terrorizmus pedig már nemzeti tragédiának számít az országban. A dúsgazdag családok, melyek Olaszországot is hatalmukban tartják, következetesen kiállnak az atlanti paktum militarista politikája mellett. Az sem szórni bővebb magyarázatra, hogy ki pénzeli az olasz újfasisztákat, akik már a parlamentben is harminc széket foglalnak el. KÉTEZER SZÁZALÉK Az országok és a plutokrata családok nevét még tovább lehetne sorolni, de az eddigi kép nem változna. Az érdekesség kedvéért azonban még egy kis statisztika: az amerikai kongresszus különbizottsága közzétette: az amerikai hadiipart uraló 169 különféle társaságból 165 évi 50-200 százalékos nyereséget könyvelhet el a befektetett tökéhez viszonyítva. Kettőnél a nyereség 500 százalékos, egynél pedig 2000 százalékos volt! - tehát a befektetett tőkéjük egy év alatt hússzorosan megtérült. Szinte már hihetetlen pénzekről van tehát szó. Látható, miért érdekük a fegyverkezési hajsza fokozása. Nem érdekli őket az, hogy százmilliók életét veszélyeztetik, számukra csak egy a fontos: a pénz. Ez is egyik oka annak, hogy a Szovjetunió békeprogramja miért ütközik a Nyugaton olyan nagy ellenállásba. A nukleáris fegyverkezés számukra a legjobb üzlet, ezért támogatják a jobboldali politikusokat. így van ez az USA-ban, Nagy- Britanniában, az NSZK-ban, Olaszországban, Japánban és Svédországban is. A világ nemzeteinek a nyolcvanas években jövőjük szempontjából nagyon fontos dolgot kell tanulniok (és megtanulniuk): tudatosítani saját erejüket a békeharcban. Nekik kell meghatározniuk a történelem alakulását, nem a multimilliomos családoknak. ERNST GENRI (Szovjetszkaja Rosszija) A burzsoá demokrácia hátterében CM/mn mm m f r* 4. 1982. Vili. 27.
