Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. július-december (15. évfolyam, 26-52. szám)

1982-08-27 / 34. szám

Néhány évvel ezelőtt végigjártam a Szlovák Nemzeti Felke­lés harcainak színhelyeit. Megdöbbentő élmény volt szá­momra. Ma is élénken emlékezetemben él az a látvány, mely Donovaly közelében fogadott: egy volt település romjai. Kaliátének hívták ezt a falut. 1945. március 18-án égették fel a német fasiszták. A hegyek közt meghúzódó falu lakói segítették a partizá­nokat, együttműködtek velük. Ezért fizettek ilyen nagy árat. A forradalmi nemzeti bizottság irányította, szervezte a meg­szállók elleni harcot, Teodor Palúch vezetésével. Őt kerestem fel Banská Bystri- cán. Felesége nyitott ajtót.- A férjem gyógykezelésen van Sliaóon - fogadott. - 1968-ban műtötték meg a szívét. Tudja, a kalisteiek közül szinte mindenki­re rányomta a bélyegét a háború. A sok megpróbáltatás, szenvedés következtében sokan betegek. Jó­magam is egy alapos megfázás miatt szenvedek évek óta. A fér­jem erős, szívós ember, sokat ki­bír. Dolgozott, szervezett még nyugdíjas korában is. Palúchová asszony is Kalistén született. Ott házasodtak össze és éltek a falu elpusztulásáig.- Nem szívesen emlékszem azokra az évekre, különösen 1945. márciusára. A háború befe­jezése után néhányszor jártam még ott, de nem szeretem felidéz­ni a szörnyű emléket. Két évvel ezelőtt a lányommal és családjá­val látogattunk el a volt Kalistébe, de többé nem kívánkozom oda. volt az úr a faluban, a szép, de mostoha természet nem sok meg­élhetést nyújtott az ott lakóknak. Az egymásrautaltság azonban igen segítőkészekké tette őket. Az első partizáncsoport megérkezése után mindenki tudta mit kell tennie. 1944 október 30-án szereztünk tudomást arról, hogy a németek egészen közel vannak a köz­séghez. Ekkor az egyik lakos eljött hány társammal, és két napig ül­tünk egy fán, amíg elcsendesedett a környék. Közben a faluban az asszonyokat, a gyerekeket egy helyre terelték össze a megszállók és mindent felgyújtottak. Az asz- szonyok némán, szinte kővé der­medve nézték, hogyan válik a lán­gok martalékává a falu. Amikor visszamerészkedtem a felégetett falu helyét megnézni, megálltam a mi kis házunk alapjai­nál. Nem lehet megfogalmazni mit éreztem akkor. Olyan nehezen szereztük meg a legszüksége­sebb holmikat, s minden porrá vált! Nem szégyellem ennyi év után sem bevallani, hogy a piszto­lyom után nyúltam, s ki is mond­tam mit tennék a legszívesebben. Ekkor állt elém a kislányom. Kért, ne hagyjam itt őket. Igaza volt. A következő években nem is tu­dom mi lett volna velük nélkülem. Az özvegyen maradt asszonyok, Mims OM KEZDENI Teodor Palúch, a volt Kaliátei Forradalmi Nemzeti Bizott­ság elnöke az árvák sorsa sokkal nehezebb volt, mint ahol a családfő, a ke- nyérkeresö életben maradt. A nagy pusztítás előtt 46 ház volt a faluban és 209 lakos élt Kalistén. Harminchatan vesztették életüket. A faluból elmenekülök egy része a környező községek­ben telepedett le: Mostenicén, Slovenská Lupcán, Balázeban. Akiknek állásuk volt Podbrezován, ott maradtak és Banská Bystricára is költöztek néhányan. Nem volt könnyű újra kezdeni. Szerettük volna felépíteni községünket, de az nem valósulhatott meg. Hosszú utánjárás után Banská Bystricán 23 családnak építettek házat. Az idősebbek nehezen szokták meg az új környezetet, de más választásuk nem igen volt. Az 1961-ben kulturális emlékké nyil­vánított faluba nem térhettek visz- sza. Az idősebbek közül már töb­ben nem élnek, az országban szétszóródott fiatalok pedig már alig ismerik egymást. A családommal én is az Új Kalíste nevű utcában kaptam há­zat. Húsz évig dolgoztam a köz- biztonsági testületben, harminc évig voltam a városi nemzeti bi­zottság, 1964-tól az utolsó válasz­tásokig a járási nemzeti bizottság képviselője. Ez utóbbiban a szoci­ális és egészségügyi bizottság el­nöke voltam hosszú évekig. A sok megpróbáltatásért az kár­pótol, hogy látom gyermekeim bol­dogok, elégedettek. Az egyik lá­nyom közgazdász, a másik gyógy­szerész, fiam pedig orvostanhall­gató. DEÁK TERÉZ A gyógyfürdőben a megszokott élet zajlik: a betegek pihennek a virágokkal övezett padokon, má­sok épp túráról érkeznek. Teodor Palúch sétáról tért vissza, amikor a zavarásért bocsánatot kérve ke­zet fogtunk.- Nem, egyáltalán nem harag­szom, hogy itt keresett fel - mon­dotta. - Menjünk a társalgóba, ott nyugodtan beszélgethetünk. A falu történetét és megsemmi­sítését ki tudja hányszor mondta már el az érdeklődőknek. Gyakran hívják őt a pionírok és a felnőttek is maguk közé, hogy együtt emlé­kezve a történtekre még szilár­dabban álljanak ki az igazságtalan pusztítás ellen. * + ♦- Nehéz éveket éltünk át. Nem­csak én és a családom, hanem a többi kalistei is. A szegénység hozzám, s jóakaróan mondta: me­neküljek, szökjek el, mert ha itt találnak felakasztanak. Nem men­tem sehová, pedig tudtam, keresni fognak. November 14-én fegyve­res összecsapásra került sor, mindkét oldalon több sebesült volt. December 11 -én és 12-én Moste- nice felöl érkeztek a németek. Ti­zenhárom partizán esett el és a la­kosok közül is többen meghaltak. Éjszaka temettük el őket. A néme­tek körülzárták a falut, gondolták, rövidesen feladjuk a harcot, ha nem lesz élelmiszerünk. Nekünk viszont elegendő tartalékunk volt a földbe elásva. A tűzoltószertár­ban létesített konyhában közösen főztünk. Tavasz felé terjedni kez­dett a tífusz. Március 18-ra virradó éjszaka a németek elfoglalták a falut. Menekülni próbáltunk. A több mint másfél méteres hóban a nyomok szerint a németek üldö­zőbe vettek bennünket. Hogy ne hagyjunk nyomokat, egy patak medrében jöttünk le a völgyön né­Banská Bystricán a Foncorda lakótelepen építették fel az új Kaliste utcát. (A szerző felvételei) J elentéktelennek tűnő, parányi ötle­tekből csodálatos dolgok születtek már. Hasonlít ez a szélfújta maghoz, melynek élete, fogamzása attól függ, hogy milyen talajra hull. Egyszerű kis ötlet, tenni akaró és tudó emberek össze­fogása teremtette meg annak is a lehető­ségét, hogy nyaranta 130—150 gyerek, egy életre szóló, talán a jövőjüket is meghatározó élményt szerezzen egy- egy táborozás alkalmával. Az ötlet úgy született, hogy Farkas Béla, a Tranzgáz rozsnyói (Roznava) részlegének dolgozója megszerette a lo­vassportot és szabad idejében eljárt lo­vagolni a Sajógömöri (Gemer) Efsz lovas­iskolájába. Az üzem dolgozói és vezetői már régen foglalkoztak a gondolattal, hogy az üzem dolgozóinak gyerekei ré­szére pionírtábort létesítenek. Ha már tábor, miért ne lehetne lovas pionírtábor? Ilyen még úgysincs az országban. Az ötletet tett követte és megindult a szer­vezés.- Az üzem vezetősége, a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom üzemi, Járási és kerületi szervei kedvezően fogadták a tervet - módja Farkas elvtárs. - Megin­dult a szervező munka, az anyagiak elő­teremtése, a hely kiválasztása, segítőtár­sak keresése. Erre a célra legalkalma­sabb volt a gyönyörű fekvésű szilicei fennsík. A táborhelyet a Szilicei Egysé­ges Földművesszövetkezetnek köszön­hetjük, az étkezést is ők biztosítják üzemi konyhájukról. A gömöri szövetkezet öt nyergeslovat és egy hintót fogattal bo­csátott a rendelkezésünkre. Az oktatást dr. Sódos Béla, a szövetkezet ágazatve­zetője, a lovasklub irányítója vállalta ma­gára. Béla bácsi már harmadik éve, a megalakulástól kezdve velünk van, szereti a gyerekeket, kitűnően ért a lo­vakhoz (hiszen minden ló a saját nevelé­se), szakképzett oktató. Kifogyhatatlan a jobbnál jobb ötletekből. A pedagógiai részét a tábornak Baffy László vállalta magára. Maga a tábor, a sátrak, elhelyezésük, az ebédlősátor, a higiéniai berendezések iskolapéldának is megfelelnek. A szerve­zők mindent megtettek, hogy a gyerekek valóban jól érezzék magukat, biztosítsák az aktív pihenés feltételeit. Nincsenek kihasználatlan percek, a foglalkozás válto­zatos, érdekes s ami a fejlődésben levő, jó étvágyú gyerekeknél nem elhanyagolható - a koszt is kitűnő. A szervezők mondták, hogy a kezdetben, amikor még csak a tervek voltak születőben, nem azt mérle­gelték, hogy milyen nehézségek akadá­lyozzák a megvalósítást, hanem azt, ho­gyan lehet ezeket leküzdeni. A szervező üzem biztosította a sátrakat, a higiéniai berendezést, a vízellátást, a villanyvilágí­tást. URH-rádión tartanak állandó kap­csolatot az igazgatósággal. Ezek értéke meghaladja a 250 ezer koronát. Baffy László, a tábor vezetője mondja: - Harmadik éve működik ez a táborunk. Két hetet tölt itt 60-65 gyerek két turnus­ban. Ma már mi is tapasztaltabbak va­gyunk, a foglalkozásokat jól meg tudjuk szervezni. A tervek elkészítésénél sok tényezőt kell figyelembe vennünk. A gye­rekek korát, fizikumát, érdeklődési körü­ket, a környezet adta lehetőségeket. Ra­jok szerint osztottuk be a foglalkozásokat. Kirándulás, fürdés, honvédelmi gyakor­lat, játék, lovaglás váltja egymást. Nem feledkeztünk meg az ideológiai és az esztétikai nevelésről sem. Ki szeretnénk használni a járás természeti szépségeit, forradalmi hagyományait, erre szolgálnak a kirándulások, a bányászmúzeum meg­tekintése. Esténként tábortűz és filmve­títés szórakoztatja a gyerekeket. Itt a gyerekek nemcsak fizikailag és szelle­mileg fejlődnek, hanem fejlődik közössé­gi szellemük is, hiszen egymásra vannak utalva, s nem utolsó sorban nő a rend- szeretetük is. Nem parancsolgatunk, ön­ként vállalt fegyelemnek lenni kell, a sza­bályokat be kell tartani, hiszen nem gye­rekjáték a lovaglás, a hegymászás, a barlanglátogatás. A lovaglópálya három-négyszáz mé­terre van a tábortól, elkerített területen. A gyakorlottabb lovasok egy gondozóval, aki maga is versenyző, lovagolnak ki a pályára. Elől egy karcsú kislány. Látni a tartásán, hogy nem kezdő s érezni azt is, hogy nemcsak lovagolni szeret, ha­nem a lovat is becsüli, barátot, társat lát benne.- Két hét alatt nem lehet elsajátítani a lovaglás minden csínját-bínját, - mond­ja Sódos doktor. - De ez alatt, ha nem is tanulnak meg jól lovagolni, a lovon meg­ülni, nyeregben maradni igen. S ez már sokat jelent. A másik dolog, hogy meg­szeretik a lovakat, megtanulják ápolni, gondozni őket. Ez a táborozás sok gye­reknél a pályaválasztásban is segítséget nyújthat. Már többen érdeklődtek, hol tanulhatnak tovább mezőgazdasági isko­lában. Nem az a célunk, hogy mezőgaz­dászokat, lovászokat képezzünk, de ezt is figyelembe kell venni. A másik oldala a dolognak, hogy egy nagyon egészsé­ges sporttal ismerkednek meg a gye­rekek. Mellettünk egy vékony, pötömnyi kis gyerek pattan a Zita nevű kesely hátára, minden segítség nélkül. Csodálkozom ügyességén, hiszen feje alig van maga­sabban a kengyelnél. Béla bácsi moso­lyogva jegyzi meg: - Az unokám, Péter, szeptemberben lesz negyedikes. Négy éves korától lovagol. Béla bácsi büszke rá, hogy a harmadik nemzedék is hű maradt a paripákhoz. Utasítások, vezényszavak, tanácsok hangzanak el. A paripák s a kis lovasok mindent pontosan végrehajtanak. Van­nak gyerekek, akik többször is nyeregbe kéredzkednek, de akadnak olyanok is- különösen a kezdők között -, akik kérik, hogy másnap ne lovagolhassanak. Titok­ban, pironkodva megsimogatják magukat egy bizonyos helyen. Hiába, kutyake­mény dolog a nyereg. Dudaszóval halad el mellettünk egy gépkocsi. Milan Kusenda főmérnök, a tá­bor élelmezési felelőse érkezett meg az ebéddel. Lovak és lovasok sorakoznak, s mi utánuk ballagunk a tábor felé. Velünk jön Milan Pholy főorvos is, aki már har­madik éve teljesít egészségügyi felügye­letet.- A biztonsági intézkedések - mondja- százszázalékosak, de orvosra mindig szükség lehet. A ló sokszor kiszámítha­tatlan és kezdőkről van szó. Potyogás nélkül nem lehet megtanulni lovagolni. Nagy baj azonban nem esik. Megtapo­gatja magát az ifjú,,zsoké' ‘ s újra nyereg­be száll. Egy kis dombon a szolgálatosok befe­jezték az esti tábortűz előkészítését. Áll a máglya, csörömpölnek a tányérok. A paripák is megkapják az abrakos ta­risznyát az istállósátor hűvösén. A veze­tőség a délutáni és az esti műsort beszéli meg. A szilicei fennsík felett ragyog a nyári nap, a gyerekek farkasétvággyal fo­gyasztják az ízletes ebédet, de szemük sarkából a lovakat lesik, hiszen úgy meg­ÚJ sz 8 1982. Vili. 2

Next

/
Oldalképek
Tartalom