Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. július-december (15. évfolyam, 26-52. szám)
1982-08-13 / 32. szám
J. Jersov A TŐKÉS GAZDASÁG A 80-AS ÉVEK ELEJÉN Az elmúlt évben a nyugati gazdasági élet megélte következő, még 1980-ban kezdődő és 1982-re is áthúzódó visszaesését. Habár e válság nagyságát tekintve elmarad a háború utáni időszak legjelentősebb, az 1970-es évek közepén végbement válsága mögött, ennek ellenére igen nagy megrázkódtatásnak tette ki az egész tőkés gazdasági rendszert, romboló erejét és időtartamát tekintve pedig a háború utáni időszak valamennyi válságán túllép. A Nyugaton hangoztatott jóslatokkal ellentétben, az új évtizedet egyelőre egyáltalán nem fémjelzi a tőkés gazdaság felélénkülése, s még kevésbé annak fellendülése. A tőkésországok jelenlegi gazdasági helyzetének jellemző és szinte krónikus vonása az, hogy a tehetőségeket kihasználatlanul hagyják a termelőkapacitás és a kereslet csökkenése következtében. Az 1981. szeptemberi helyzet szerint a termelő- kapacitás kihasználatlansága közel 25 százalékos volt Belgiumban, és több mint 20 százalékos az Egyesült Államokban, Francia- országban, az NSZK-ban, Hollandiában, Japánban és más országokban. A tőkés világban csupán a vaskohászatban, amely az időszakos mellett még igen éles strukturális válságban is van, 1981 -ben annyi volt a kihasználatlan kapacitás, amennyivel rendes körülmények között 170 millió tonna acélt állíthattak volna elő. Ez a mennyiség azonos azzal a mennyiséggel, amelyet a nyugat-európai országok valamennyi kohászati üzeme 1979-ben állított elő. Hasonló a helyzet az autógyártásban, a hajógyártásban, a textiliparban és más nyugati iparágazatokban is. A munkanélküliség mint a lavina terjed egyre több tőkésországban: 1980 októberétől 1981 szeptemberéig a munkanélküliek száma Olaszországban 11 százalékkal, Belgiumban 22, Franciaországban 26, az NSZK-ban 53, Hollandiában 53,5 százalékkal nőtt. A munkaerőpiac helyzetére vonatkozó előrejelzések továbbra is a „fölösleges“ emberek számának növekedését jósolják. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet előrejelzése szerint például a munkanélküliek száma az iparilag fejlett tőkésországokban már 1982-ben új rekordot ér el - 28,5 milliót. A remények, hogy a munkanélküliség csökken, inkább szétfosz- lanak: a közgazdászok kiszámították, ahhoz, hogy a háború utáni évek tőkés gazdasági fejlődésének legsikeresebb időszakára jellemző 2 százalékos munkanélküliségi arányszámot elérjék, arra lenne szükség, hogy a nyugateurópai országokban a nemzeti össztermék reálértékben számolva évi 7 százalékkal növekedjék, ugyanakkor 1980-ban a növekedés mindössze 1,5 százalékos volt, 1981 -ben pedig 1,0 százalékkal csökkent, és 1982-ben a leg- derúlátóbb értékelések szerint is csak 2 százalékos lesz. A tőkésországokban a munka- nélküliség krónikus növekedését egyre gyakrabban nem csupán a kapitalizmus ciklikus fejlődésének következményeivel társítják, hanem a fokozódó tudományos- műszaki haladással is. A jelenlegi válságra jellemző a fáziseltolódás: az Egyesült Államokban, Nagy Britanniában és Kanadában jóval előbb kezdődött, míg a nyugat-európai országok többségében csak 1980 második felében indult és 1981 -ben érte el a csúcsot. Az elmúlt évben a nyugat-európai országok összességét tekintve az ipari termelés egésze 3 százalékkal csökkent, többek között az NSZK-ban, Francia- országban és Olaszországban 3 százalékkal, Hollandiában, Svédországban és Belgiumban 2 százalékkal. Jellemző, hogy 1980-ban a nyugat-európai országokban az ipari termelés stagnált, pedig 1979-ben még 5 százalékos volt a növekedés. A legsúlyosabb a helyzet Nagy- . . Britanniában. 1980-1981-ben az O J SZÓ ország ipari termelése 12 százaE lékkai csökkent. A gazdaságfejlesztési beruházások az elmúlt év során 6 százalékkal estek. Több mint 20 százalékkal volt kevesebb 1982. Vili. 13. 32 egészségügyre, közoktatásra és lakásépítésre szánt állami hozzájárulás. Az országban több mint 3 millió a munkanélküli, s ez rekordnak számít Nagy-Britannia történetében. K edvezőtlen helyzetben van Franciaország, Olaszország, az NSZK és a többi nyugateurópai állam gazdasága is. Az elmúlt évben az Egyesült Államokban továbbra is tartott a szélsőségesen ingatag általános gazdasági konjunktúra. Az első félév elég dinamikus gazdaságfejlődését követően, bekövetkezett a gazdasági fejlődés ütemének gyors csökkenése, amely fokozatosan a visz- szaesésbe ment át. Az Egyesült Államok gazdasági életében fellelhető válságjelenségek kiéleződésére utal a gépkocsigyártás és -eladás újabb erőteljes visszaesése, a szénkitermelés, az acél- és villamosenergia-termelés csökkenése, a kiskereskedelmi áruforgalom visszaesése, a készletek fel- halmozódása és a csődök számának emelkedése. Az Egyesült Államokban egy év alatt (főképpen az I. és II. negyedév termelése révén) az ipari termelés növekedése megközelítőleg 3 százalékos volt. Igen kedvezőtlen a helyzet a foglalkoztatottság tekintetében is. 1981 végére a munkanélküliség szintje az Egyesült Államokban elérte a 8,9 százalékot, szemben az 1980-as, 7,6 százalékkal. Ez azt jelenti, hogy a mu nkára várók sora, amely az amerikai elnök ez év elején végzett számításai szerint áthúzódik az egész országon, Maine államtól egészen Kaliforniáig, még néhány százezerrel hosszabbodott. A munkanélküliek száma még tovább növekszik abban az esetben, ha beigazolódik az ,, Employment Research Associated“ amerikai kutatócsoport előrejelzése, mely szerint a kormányzat által a jelenlegi pénzügyi évre javasolt hatalmas katonai költségvetés megközelítőleg 1,3 millió munkahely elvesztésével járhat. Az amerikai gazdasági helyzetet jellemezve, Reagan elnök kénytelen volt beismerni, hogy a legrosszabb a „nagy depresz- szió", azaz a 30-as évek óta, amikor is a legkegyetlenebb válság tombolt az Egyesült Államokban. Az általános gazdasági konjunktúra rosszabbodása a tőkés világban nem hagyhatta érintetlenül azt a Japánt sem, ahol hosszú éveken át sikerült fenntartani a gazdasági fejlődés gyors ütemét. 1981 -ben mindössze 3 százalékkal növekedett az ország ipari termelésének volumene, szemben az 1976-1980-as évek ütemével, amikor az éves növekedés meghaladta a 7 százalékot. A tőkésországok válságának kiéleződése elsősorban a széles dolgozó tömegek személyi fogyasztásának csökkenésével magyarázható, ami függ a munka- nélküliségtől és az infláció növekedésétől. A szigorú korlátozó intézkedések ellenére sem sikerült a nyugati országoknak megfékezni az áremelkedést: a gazdasági közösség tagországaiban a kiskereskedelmi árak az 1980-as 12,7 százalékkal szemben 1981 -ben 12,5 százalékkal nőttek. Különösen nagy az infláció Olaszországban, Görögországban és Írországban. Az Egyesült Államokban 1981-ben az áremelkedés elérte a 9 százalékot. Az infláció tehát továbbra is a tőkés társadalom egyik legsúlyosabb betegsége. A tókésországokban az infláció fokozódásnak egyik alapvető oka az állami költségvetés deficitjének folyamatos növekedése és az egyre fokozódó fegyverkezési hajsza következtében fellépő államadósságok növekedése. így például, az elnök beismerése szerint az Egyesült Államokban a szövetségi költségvetés deficitje az 1982-es pénzügyi évben hatalmas összegre - 100 milliárd dollárra emelkedett. Az Egyesült Államok kormánya által az államadósságok törlesztésére 1982-ben kifizetett kamatok összege eléri a 109 milliárd dollárt. Regan elnök kijelentése szerint is Washington több pénzt költ az államadósságok kamatainak fedezésére, mint valamennyi oktatási, élelmezési és egészség- ügyi programra együttvéve. Az államadósságok összessége az 1981. október 1 -én kezdődő pénzügyi év alatt csillagászati magasságokat - 1074 milliárd dollárt-ér el. „Ez a hatalmas adósság annak a következménye, - írja a U. S. New and World Report című amerikai folyóirat - hogy a kormány hosszú évek során kölcsönöket vett fel a költségvetési deficitek fedezésére.“ Ugyanakkor, majdnem két évszázadra volt szükség ahhoz, hogy az államadósságok elérjék a féltrillió dollárt - ez 1975- ben következett be azonban mindössze hét év elég volt ahhoz, hogy ez az összeg elérje a trilliót. /^. .orsan növekednek az álOy lamadósságok más tö- késországokban is. Az utóbbi évtized során ez az adósság Belgiumban 350 százalékkal, az NSZK- ban pedig 500 százalékkal nőtt.5 A költségvetési deficitet elsősorban a katonai kiadások egyre nyomasztóbb emelkedése idézi elő. Rekordnagyságú csupán az 1983-as költségvetési évre tervezett összeg is - 263 milliárd dollár -, ami 20 százalékkal magasabb az ideinél. V. Perlő amerikai közgazdász számításai szerint a mostani évtizedre tervezett katonai kiadások az Egyesült Államokban elérik a 3 trillió dollárt, szemben az elmúlt évtized 950 milliárd- jával és az Egyesült Államok történetében összesen erre a célra fordított 2,4 trillióval. Amerikai nyomásra a többi tőkésországban is növekednek a katonai kiadások. Az inflációs áremelkedések fontos tényezője továbbra is a nagy monopóliumok politikája, melynek révén a termelés válságos csökkenésének körülményei között a késztermékek árának felsrófolá- sával akarnak maximális haszonhoz jutni. így például, az Egyesült Államok acélmonopóliumai az utóbbi öt évben 20 százalékkal csökkentették a finom acéllemezek belső piacra történő szállítását, és mintegy 70 százalékkal emelték ennek a nagy keresletnek örvendő hengereltárunak az árát. A nemzetközi méretű infláció fokozódásában nem kis szerepet játszik továbbá a nyugat-európai bankokban felhalmozódott dollármennyiség. A letéti dollártöbblet összege nem kevesebb, mint háromszorosa annak a dollárösz- szegnek, amely a világ kereskedelmi áruforgalmába az Egyesült Államok passzív fizetési mérlege alapján került. ,,Látjuk- jelentette ki a francia külkereskedelmi miniszter a Le Monde c. lapnak adott interjújában —, hogyan járja be az egész világot egy teljes trillió dollár. Ezek azok a dollárok, amelyekről senki sem akar tudni, s amelyeket a külső tartozások fedezésére bocsátott ki az Egyesült Államok. Ezek a dollárok nem térnek vissza az USA-ba. “ Az elmúlt évben egész sor tőkés- országban az infláció leküzdésének indokával megnövelték az adóterheket, megkurtították a szociális szükségletek fedezésére szolgáló állami kiadásokat, befagyasztották a béreket, s ugyanakkor lazítottak a nagybani üzletek fejlesztését korlátozó intézkedéseken, és újabb kedvezményekben részesítették a monopóliumokat. Ez különösen jellemző az Egyesült Államokban bevezetett adóreformra. Az új adótörvény 15 százalékos adócsökkenéshez juttatja az amerikaiak tehetősebb rétegét, és 28 százalékkal megnöveli a lakosság szegényebb rétegeinek adóterheit. Az adókedvezmények eredményeképpen csupán a nagy olajmonopóliumok a következő tíz évben - Edward Kennedy szenátor becslése szerint - 33 milliárd dollár többletjövedelemhez jutnak. Ebből eredően teljesen jogos Sawidge képviselő- házi tag megjegyzése, mely szerint a legutóbbi adótörvényt kezdeményező Reagan elnököt ,,olyan anti-Robin Hoodnak nevezi, aki a szegényektől elrabolt javakat odaadja a gazdagoknak. “ A dolgozók jogai ellen indított széles korú támadás mellett, számos tőkés ország kormánya az elmúlt évben tovább fokozta a gazdasági életbe történő beavatkozás egyéb eszközeinek alkalmazását, azzal számítva, hogy mindezzel megakadályozzák az infláció növekedését és a válság elmélyülését. így például, felemelték a kamatlábakat, tovább korlátozták a kölcsönlehetőségeket és még további korlátozó intézkedéseket vezettek be. Mindezek együttvéve sem hozták meg a kívánt eredményt. Az Egyesült Államok példája nemcsak a gazdaság állami szabályozásának a tőkés viszonyok közötti jelentéktelen hatékonyságára világít rá, de ugyanakkor feltárja az egyes, a gazdasági életre ellentétes hatást gyakprló intézkedések veszélyét is. így például, a teljesen ellentmondásos hitelpolitikai intézkedésekért a Reagan- kormányzatot bíráló D. Johns, a képviselőház költségvetési bizottságának elnöke megjegyezte: „ Attól félek, hogy a kormány által kidolgozott jelenlegi helyzet nagyon emlékeztet arra, amikor egyidejűleg lépünk a gázra és a fékre. Kezdetben csodálatos eredmények mutatkozhatnak, mindaddig, amíg fel nem mondja a szolgálatot a fék, vagy fel nem robban a motor. Ez nagyon veszélyes játék.“ A tények ezeket a kijelentéseket igazolják. 1981 végére nyilvánvalóvá vált, hogy az Egyesült Államok gazdaságának „kigyógyítását“ célozó program, vagy ahogy az újságírók nevezik, a „Reagan-féle gazdaság“, vereséget szenvedett és az amerikai gazdasági élet válságjelenségeinek nagymértékű elmélyülését váltotta ki; emelkedett a munka- nélküliek száma, kiéleződtek az inflációs folyamatok, és a nagytőke újabb támadásokat indított a dolgozók jogai és érdekei ellen. A z 1980-1981 -es évek válsága nemcsak a nyugati országok termelőágazatait érintette, hanem kiterjedt a nemzetközi tőkés kereskedelemre is, megfékezve annak fejlődési ütemét. A rendelkezésre álló adatok szerint az iparilag fejlett országok exportja 1981-ben, valós értéket számítva, a múlt évhez viszonyítva egy százalékkal emelkedett. Elegendő megemlíteni, hogy 1979-ben, azaz a válság kibontakozása előtt a tőkés export meny- nyiségi volumene közel hét százalékkal emelkedett. A külkereskedelem növekedési ütemének csökkenése érzékenyen érintette számos tőkés ország gazdaságát. Eme országok gazdaságának a külkereskedelemtől való függőségét szemléltetően illusztrálja az exportérték és a nemzeti össztermék aránya, amely az utóbbi években számos nagy nyugati államban számottevően megnövekedett az előbbi javára. így például 1960-1980 között ez a mutató Nagy-Britanniá- ban 16-ról 25 százalékra, az NSZK-ban 16-ról 23-ra, Francia- országban 11-röl 17-re, Japánban 9-ról 12-re és az Egyesült Államokban 3-ról 8 százalékra nőtt. A külkereskedelem beszűkülése a konkurrenciaharc további kiéleződését vonja maga után. Valamennyi tőkésország külkereskedelmi helyzetének megszilárdításában látja a válság enyhítésének eszközét, híszeruezáltal jobban ki tudják használni az exporttermelésre átállt iparvállalatokat, továbbá az export növekedése révén csökkenthetik a szabványokon felüli árutartalékokat. Az elmúlt évben különösképpen kiéleződött a kereskedelmi harc az Egyesült Államok és az EGK-or- szágok között a vas-, műszál- és egyéb köolajvegyipari cikkek piacán, az EGK-országok és Japán között a gépkocsik és motorkerékpárok eladása terén, az Egyesült Államok és Japán között a gépkocsieladást és a vaskohászati termékek kereskedelmét tekintve. A gépkocsi-, a vegyipari és az acélháborúk mellett „ütközetekre“ került sor még a textil-, az elektronikaiparban és egyéb „iparágakban is“. A felvevő piacokért folytatott konkurrenciaharc kiéleződésének alapját nem csupán a konjunkturális érdekek képezik, hanem elsősorban a legnagyobb tőkésországok gazdasági fejlődésében mutatkozó, egyre mélyülő egyenlőtlenségek. J apán és az NSZK gyors gazdasági fejlődése, továbbá a japán és a nyugatnémet monopóliumok előretörése az utóbbi években jelentős mértékben megváltoztatta az erőviszonyokat és megerősítette az érintett monopóliumok helyzetét. Például a feldolgozó ipar tőkés exportjában az Egyesült Államok részesedése az 1960. évi 22 százalékról 1979-ben 15 százalékra csökkent. Ugyanakkor a külföldi feldolgozó ipar által gyártott termékek mennyisége az Egyesült Államok belső piacán két százalékról hét százalékra nőtt. Közel húsz év alatt az Egyesült Államok részaránya a tőkés világpiacon a gépkocsik, valamint egészségügyi és gyógyszeripari termékek forgalmazását tekintve majdnem negyven százalékkal csökkent, a hírközlő eszközök és műanyagok eladása a felére, a repülőgépek exportja egyötödére csökkent. (A cikk befejező részét lapunk következő számában közöljük) Konjunktúra-prognózis 4 (Frankfurter Allgemeine Zeitung)
