Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. július-december (15. évfolyam, 26-52. szám)
1982-08-06 / 31. szám
(A Népszavából) AKIKÉRT A HIROSIMÁI HARANG SZÓL Ha bárkit megkérdeznének, milyen jelzővel tudná a legkifejezőbben minősíteni napjaink világát, bizonyára habozás nélkül így felelne: atomkorszak. Ebbe a megállapításba sokminden belefér: az atomenergia nyújtotta óriási lehetőségek, az atomfegyverek újabb és egyre veszélyesebb fajtái, és nem utolsósorban az aggodalom, az emberiség jövőjének féltése egy mindent elpusztító nukleáris világégéstől. Ez az aggodalom immár 37 éve belopódzott az emberek szívébe, azóta, hogy az Egyesült Államok 1945. augusztus 6-án ledobta az első atombombát Hirosimára, majd három nappal később a másodikat Nagasza- kira. Ez a kettős hadművelet jelentette lényegében az atomkor döbbenetes nyitányát. Azóta számosán felteszik a kérdést, hogy mi szükség volt Hirosimára? A történészek arra a következtetésre jutottak, hogy az első A- bomba ledobása nem annyira a második világháború utolsó katonai akciója, hanem inkább a Szovjetunió elleni diplomáciai hidegháború első nagy hadművelete volt. A harci helyzeten már alapvetően nem változtathatott, hiszen a japán imperialisták lényegében kapituláltak. Katonai-stratégiai szempontból bevetése tehát semmivel sem indokolható, az őrülettel határos döntés inkább a Szovjetuniónak szólt. A Fehér Házban egyfajta erőfitogtatásnak szánták -, „lám nekünk már van atombombánk“ - s ezzel akarták „sakkban tartani“ a Szovjetuniót. A Szovjetunió akkor is, akárcsak azóta mindig, a világ sorsáért felelősséget érző nagyhatalomként viselkedett: 1949-ben már elkészítette saját atomfegyverét, tehát vége szakadt a rövid ideig tartó amerikai nukleáris monopóliumnak. A szovjet atombomba megjelenése természetesen lényegesen különbözött az amerikai nukleáris fegyver küldetésétől: meglétének pillanatától fogva sohasem fenyegetésre használták. A Szovjetuniót a körülmények arra késztették, hogy saját biztonságának garantálására elkészítse atomfegyverét, s ezzel útját állja a washingtoni világuralmi terveknek, melyek kétségtelenül a második világháború után létrejött szocialista világrend térnyerésének visszaszorítását célozták. A Szovjetunió azt is megmutatta, hogyan lehet és kell az óriási lehetőségeket magában rejtő atomot békés célok szolgálatában állítani. Nem egészen kilenc évvel a hirosimai tragédia után 1954 június 27-én a Moszkva melletti Obnyinszkban felépült a világ első atomerőmüve. Az uránhasadás és a láncreakció villamos áramot adott a környéknek, s ha az erőmű méreteit tekintve eltörpül is a mai óriások mellett, jelentősége mégis felmérhetetlen, mert első ízben használta az atomenergiát humánus, békés célokra az ember. S tulajdonképpen ekkor lépett az igazi atomkorszakba a világ. Azóta atomerőművek százai épültek már világszerte, Keleten és Nyugaton egyaránt. Sajnos, egyes nyugati imperialista körök viszont azóta sem mondtak le rendkívül veszélyes nukleáris katonai terveikről. A hirosimai pusztulás nemhogy elrettentette volna őket, hanem épp ellenkezőleg, „ösztönzőleg“ hatott rájuk. Ép ésszel alig hihető, de dicsőítették müvüket, hogy egyetlen kicsi szerkezet olyan nagyméretű pusztítást képes okozni, mint mondjuk többszáz harckocsi, vagy bombázó pl. a romhalmazzá tett Drezdában. Ami tehát másokat akkor és azóta is felháborított, nekik egyenesen tetszett. Hirosimáért ugyan aligha okolható a bombát ledobó B-29-es gép pilótája, Paul Tibbets, ma már nyugalmazott ezredes. Meghökkentő viszont az, amit a tragédia egyik évfordulóján az amerikai televízióban „objektívan“ mondott tettéről. ,,Hogy felelősséget érzek-e? Azt aztán nem. Parancsot hajtottam végre. Soha nem sajnáltam amit tettem, még utólag sem"~ vélekedett harmincegynéhány év távlatából is. Viszont Oppenheimer, az atombomba egyik atyja magába ros- kadtan mondogatta: ,,A fizikusok is megízlelték a bűnt". Tény, hogy a bombát seregnyi ember készítette, de elképesztő, hogy a végrehajtó utólag, évtizedek múltán sem érez lelkiis- meretfurdalást. Ez a cinikus érzéketlenség annál is inkább döbbenetes, mert ez nem pusztán egy pilóta magánvéleménye, hanem kifejezte az amerikai vezérkar tisztjeinek gondolkodásmódját is, akik ma sem sajnálják Hirosimát. Sót, a jelenlegi washingtoni vezetés is nyomdokaikban halad, hiszen nem kevésbé veszélyes, az őrület határait súroló doktrínákat hirdet, többek között vallja a korlátozott nukleáris háború lehetőségét is. Álszentül azt próbálja elhitetni a népekkel, hogy manapság megvívható a csak egy bizonyos területre kiterjedő ún. helyi atomháború is. Csakhogy napjainkban, amikor 1,3 milliónyi hirosimai atombombának megfelelő nukleáris robbanóanyag halmozódik bolygónkon, túlságosan, kockázatos ezt az elképzelést vallani. Az ilyen mennyiségű nukleáris arzenál léte óhatatlanul magában rejti az atomkonfliktus eszkalációjának lehetőségét, s az sem utolsó szempont, hogy az érintett ország aligha nézné tétlenül az őt ért támadást, és ellenakcióval válaszolna. Napjainkban, melyeket a második világháború utáni legkiélezettebb időszaknak szoktunk minősíteni, állandóan kísért a nukleáris konfliktus veszélye. Ez a szüntelenül fenyegető veszély elsősorban abból adódik, hogy számos atomfegyverrel rendelkező ország nem hajlandó aláírni az atomsorompó-szerződést. Éppen ebből eredően az Egyesült Államok is zabolátlan nukleáris- fegyverkezési programokat valósít meg. Pedig a Hirosimák megelőzésének nem ez az útja. Az, melyet a Szovjetunió már évek óta javasolt: az atomfegyverek, valamint a stratégiai nukleáris fegyverek korlátozása. Sajnos, a jelenlegi amerikai kormányzat sorozatosan figyelmen kívül hagy minden szovjet javaslatot, sőt, a fáradságos munkával elért eredményeket iS lerombolta. Igaz, a szovjet fél kitartó sürgetésére, s nem utolsó sorban a nyugat-európai kormányok és a közvélemény békedemonstrációinak hatására mégiscsak tárgyalóasztalhoz ült Genfben. A jelek azonban arra vallanak, hogy ismét időhúzó taktikát alkalmaznak, mert amíg tárgyalnak, közben lázasan tovább fegyverkeznek. Pedig a Szovjetunió korábban többször javasolta, hogy a tárgyalások időtartamára fagyasszák be nukleáris fegyvereik létszámát, sőt, Moszkva egyoldalú csökkentést is végrehajtott. Eddig mindhiába, mert a Pentagon „héjái“ minden indítványt elutasítanak, jobb érv hiján arra hivatkozva, hogy „ufó/ kell érni a fölénybe került Szovjetuniót". A Szovjetunió a múlt hónapban megtartott rendkívüli leszerelési ülésszakon újabb fontos javaslatot tett: az országok vállaljanak kötelezettséget, hogy elsőként nem vetnek be atomfegyvert. A moszkvai vezetés ünnepélyesen kötelezte magát erre, s ha a példát követné a többi ország is - elsősorban az atomnagyhatalmak - lényegében kizárt lenne az atomháború kirobbanása. Washingtonból érdemleges válasz mindeddig nem érkezett, ezért jogos az aggodalom, hogy továbbra sem mondanak le korábbi nukleáris terveik meg valós ításáról. Pedig nem kétséges, hogy a világ békeszerető népei egy biztonságos, a nukleáris háborútól mentes világot szeretnének. Azt, hogy a hadikiadásokra fordított horribilis összegeket, melyek naponta már lassan kétmilliárd dollárt emésztenek fel, fegyverek helyett iskolákra, kórházakra költsék. Csakhogy Hirosima egyesek számára nem volt elég súlyos lecke, sőt, „merítettek“ belőle. A világ azóta sokat változott, de a félelem megmaradt az emberekben. Időközben több százmilliósra duzzadt a békeerők serege, s ha vannak is akik még manapság is atomterveket dédelgetnek, a békemozgalom olyan erős tömegbázis, amely képes a békére veszélyt jelentő kezek lefogására. Hogy megvalósuljon a hirosimai emlékmű felirata: „Nyugodjatok békében! A tévedés nem fog megismétlődni“! xxx Hirosimában ma 8 óra 16 perckor, a tragikus esemény évfordulóján, akárcsak minden évben, ismét megkon- dulnak a harangok. Ez nemcsak a sistergő gombafelhőben szörnyű halált lelt tízezrekért szól, hanem egyúttal hozzánk is mementóként: a tragédia nem ismétlődhet meg! P. VONYIK ERZSÉBET Félvételünk egy müncheni tüntetésen készült, melynek résztvevői tiltakoztak az amerikai közepes hatótávolságú rakétáknak az NSZK területére való telepítése ellen. (Telefoto: CSTK) A General Electric egyik alkalmazottja 1979-ben 75 kilogramm dúsított uránt lopott vállalatától és egymillió dollárt követelt tőle. Azzal fenyegetőzött, hogy ha nem kapja meg a pénzt nyilvánosságra hozza, miként lehet a legegyszerűbb módon uránt, vagy plutóniumot lopni... A floridai Orlando város tanácsa - 1970-ben történt az eset - levelet kapott, melynek feladója egymillió dollárt és egy repülőgépet követelt, különben - mint irta - hagyja, hogy felrobbanjon a városban elrejtett atombombája. A rendőrség bizonyítékokat kért a bomba létezéséről, erre a zsaroló egy rajzot küldött,,magánatombombájáról", s a szakértők úgy értékelték, hogy működhet az ennek alapján elkészített szerkezet. A hatóságok elkészítették tehát a kért összeget és a megjelölt helyre vitték. Egy 14 éves gyerek jött a pénzért, aki úgy tett mintha füvet kaszálna a környéken. Amikor elfogták, beismerte, hogy ő küldte a zsaroló levelet. Az atombomba vázlatos rajzát egy tanulmányból másolta ki... Boston rendőrfőnöke 1974. április 26-án egy üzenetet kapott, amelyben a zsaroló 200 ezer dollárt követelt, s azt állította, hogy a hironai atombombától 25-ször erősebb bombája van, s ha nem teljesítik feltételeit, a várost a levegőbe röpíti. A megadott helyen a pénzzel együtt két Rómába szóló repülőjegyet kellett volna még elhelyezni. Az FBI legjobb szakembereinek közreműködésével azonnal akcióba lépett, s megkezdték a műszerekkel az atombomba keresését. Közben a rendőrség elkészítette a pénzt, de az adott helyen senki sem jelentkezett és a bombát sem találták meg... Vaklárma volt az egész, de Ford elnök ekkor már elrendelte, hogy létrehozzák a NEST-et, a fentiekhez hasonló esetek kivizsgálásával foglalkozó, szakemberekből (fizikusokból, mérnökökből, technikusokból) álló különleges bizottságot. Ennek feladata egyrészt megállapítani, mennyire megalapozott a zsarolók fenyegetése, másrészt megtalálni és hatástalanítani a bombát. A belgrádi llusztrovana Politika és a római L’Eu- ropeo című lapok által közölt, s az általunk idézett esetek azt bizonyítják, hogy a NEST-nek kétségtelenül van létjogosultsága, hiszen az amerikai városok vezetői mind gyakrabban kapnak fenyegető leveleket, s ezeket minden esetben nagyon komolyan veszik, bár eddig egyszer sem jelentkeztek a követelt pénzösszegért és ,, magánatombombára" sem találtak. Szakemberek szerint azonban a zsarolók előbb, vagy utóbb képesek lesznek összebarkácsolni egy atombombát. Ez ugyanis könnyebb, mint - mondjuk - ellopni. Ugyancsak a L Europeo idézi Peter Zimmermannt, a louisianai egyetem professzorát, akinek a véleménye a következő: ,, Egyetlen magánszemély megszerkeszthet egy primitív atombombát. Az ehhez szükséges anyagot az uránon és a plutóniumon kívül bármelyik vasüzletben beszerezheti nem egészen 2000 dollárért. Kevés plutóniummal egy kilo- tonna erejű atombombát lehet előállítani, amely elfér egy közepes nagyságú személygépkocsi csomagtartójában". Egyébként bármelyik egyetemi könyvtárban megtalálhatók az atombomba készítésére vonatkozó információk (ezt a 14 éves floridai fiú esete is mutatja.) Hozzá kell tenni, hogy nem lehetetlen uránt és plutóniumot szerezni. Az atomerőműveket üzemeltető vállalatok nem képesek olyan biztonsági intézkedéseket hozni, amelyek kizárnák a lopásokat. Az elmúlt 50 évben egyes adatok szerint több száz kilogramm plutónium és urán tűnt el az amerikai erőművekből, illetve szállítás közben. Persze az erről szóló híreket titokban tartják, hogy ne keltsen pánikot a közvélemény körében. A bevezetőben említett levelek íróit, a zsarolókat lényegében három csoportra lehet osztani: pszichopatákra, majd azokra, akik egyetlen célja a pénzszerzés, végül a terroristákra. Rossz még csak elképzelni is, hogy a nyugati országokban működő jól szervezett, nagy terrorcsoportok atombomba birtokába jutnak. Az ENSZ vitájában ezzel kapcsolatban egy felszólaló aggodalommal vegyes iróniával állapította meg: ,,A középkori banditák íjjal és nyíllal voltak felfegyverezve. A mai terroristák jobban szeretik a bombákat és nem kizárt, hogy egyszer atombombájuk is lesz, tehát képesek lesznek bámnit követelni a kormányoktól". Az Egyesült Államokban ,,Nukleáris terrorizmus“ címmel tavaly jelent meg egy könyv, melynek szerzője, Brian Michael Jenkins a következőket írja: ,,Sok ember úgy gondolja, hogy nem egy bizonyos állam veti be a másik ellen adott esetben az atombombát, hanem a terroristák fogják használni, ugyanis a kormányoknál kevesebb politikai és erkölcsi gátlásuk van, s nincs területük, sem népük, amelyeket meg kell védeniük." Ehhez megjegyzésképpen csak annyit: nem véletlen, hogy épp az Egyesült Államokban nő annak veszélye, hogy a pusztító atombombára magánszemélyek is szert tesznek. Miért legyenek politikai vagy erkölcsi gátlásai mondjuk egy terroristának, ha a kormány az állami politika szintjére emelte a nukleáris zsarolást... (pap-)