Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. január-június (15. évfolyam, 1-25. szám)
1982-04-23 / 16. szám
Az elmúlt héten láttam j j r\ a Szibériáda első részét. Mindenekelőtt szeretném megköszönni önöknek, hogy gyönyörű élményben lehetett részem. Csak az nem jó, hogy egy hétig kell várni a következő részre. Úgy gondolom, hogy sokkal erősebb lehetne az élmény, ha rövidebb időközökben sugároznák a sorozatot. “ „Rettentően kevés a kitűnő műsor, úgyszólván nincs is. Igaz, sze évenként változik, ahogy azt a körülmények megkívánják. Fel- töltődik, pontosabbá válik, a régi műsorok helyett újak épülnek be. Nekünk, televíziósoknak, tudnunk kell, hogy ezt vagy azt a műsort kinek sugározzuk és mikor sugározzuk. A struktúra alakításában ezt a kérdést nem lehet figyelmen kívül hagynunk. A néző szokásainak, mentalitásának, társadalmi tudata szintjének az ismerete ugyanis nélkülözhetetlen előfeltétele annak, hogy a televízió hatékonyan járulhasson hozzá a gondolkodó és cselekvő ember formálásához. Ebben a megismerési folyamatban segítségünkre vannak a pszichológusok és a szociológusok; ezenkívül a televízió saját közvélemény-kutatási osztállyal rendelkezik. A szociológiát mi is segítségül hívtuk a műsorok elemzésével és a hosszú távú tervezéssel foglalkozó osztáEGY ANKÉT MARGÓJÁRA szükség van a művelődést szolgáló adásokra, de azok helyett az értelmetlen tévéjátékok helyett adhatnának kalandfilmeket." „Kérem, hogy vetítsék a Win- netou-t. Még soha nem láttam, pedig már nyolcéves vagyok. Az osztályunkból minden fiú szeretné látni ezt a filmet. “ Naponta érkeznek ilyen tartalmú levelek a Csehszlovák Televízió bratislavai központjába, a mú- sor-fószerkesztőség munkatársainak asztalára. Elismerő és kritikus szavak ugyanúgy találhatók bennük, mint teljesíthető és teljesíthetetlen kívánságok. Az egyik levél örömet szerez, a másik kellemetlen perceket, a harmadik ösztönöz. A músor-főszerkesztőség döntő mértékben vesz részt a program összeállításában és közvetítésében. Napról napra, hétről hétre arra törekszünk, hogy ebben a programban az egyes műsorok optimális elrendezésben kerüljenek a nézők elé, mindenki megtalálhassa a neki tetszőt. Kínálatunknak egyben célja, hogy eszmeileg helyes irányban hasson a nézőre. A megfelelő műsort a megfelelő időben - röviden így jellemezhetnénk célunkat. A besorolás természetesen a közvetítési struktúra szerint történik, mely pontosan meghatározza a Tv-híradó, az egész estét betöltő film vagy a mesesugárzásának időpontját és időtartamát. Ez a struktúra perlyunkon, mely évente kiveszi részét a közvetítési struktúra alakításából. Érdekelt bennünket, hogy milyen nézőink véleménye a program tartalmát és összeállításának mikéntjét érintő néhány alapvető kérdéssel kapcsolatban. Mint módszert, a sajtóból ismert anké- tot választottuk, egyszerű és rugalmas volta miatt. Persze, más jellegű kérdést kaptak a felnőttek, mást a gyermeknézók, bár voltak olyanok is, melyek megegyeztek. Mit mondtak a felnőttek! Először is: főként a fiatalok reagáltak an- kétunkra, a válaszolók több mint kétharmada 34 éven aluli volt, középiskolai végzettséggel, hetven százaléka pedig nő, vagyis az ő részükről nagyobb készség nyilvánult meg. Köztudott, hogy a tévé nyáron kevesebb műsort sugároz, mint télen, hiszen a nyár a szabadságok időszaka, többet tartózkodunk a szabad levegőn. Első kérdéseinket a nyári adások időpontjával kapcsolatban tettük föl. A válaszolók nagyobbik részének véleménye szerint, arányosan ki kellene tolni a kora esti és esti műsorok kezdési idejét. A délelőtti adások rendjével nagyjából egyetértett a többség. Továbbra is ismételje meg a tévé másnap az előző esti főbb műsorokat, ami természetes kívánságuk a műszakba járóknak. A megkérdezettek legtöbbje megegyezett abban is, hogy az esti közvetítéseknek huszonhárom óra körül kellene zárulniuk, pénteken és szombaton tarthatnának tovább, ami érthető. De vajon milyen legyen az esti fő műsor jellege? Egyformán szeretik- e nézőink a dokumentumfilmet, a vetélkedőt vagy a közművelődést szolgáló műsort? Egyértelmű választ kaptunk. A kívánságokban a filmek és tévéjátékok szerepeltek az első helyen. Ezek mellett sugározhatna aztán a televízió dokumentum-, szórakoztató, zenés stb. műsorokat. Egységes nézet alakult ki az első és a második csatorna „viszonyával“ kapcsolatban is. A tévének semmiképpen nem kellene azonos időben hasonló jellegű műsort közvetítenie a két csatornán, hogy legyen a nézőnek választási lehetősége. A szombaton a kora esti órákban sugárzott családi jellegű műsorok egyszerre szólnak a szülőkhöz, gyermekekhez, közösen nézhetik azokat. Az időpontot megfelelőnek tartották mind a felnőttek, mind a gyerekek. A tévések között gyakran vitatott téma a szombat és vasárnap délelőtti gyermekadások. Blokkokba sűríteni a műsorokat vagy szétosztani őket a hét minden napjára? Ha az első változat érvényesül, nem túl hosszú-e a program? Nem hasznosabb-e, ha a gyerekek a természetben vagy sportolással töltik a hétvégét? Hogy látják ezt maguk a nézők? A szülők a második változat mellett vannak, a gyerekek többsége viszont az elsőre szavazott. Az ankét végén a kérdezettek, konkrét kérdések nélkül, más véleményüknek is hangot adhattak. Sokan pontosan megjelölték azoknak a műsoroknak, főként filmeknek, sorozatoknak, tévéjátékoknak a címét, melyeket újra látni szeretnének. Kérték, hogy gyakrabban szerepeljen a tévé műsorán vígjáték, kalandtörténet, gyermekmese, ifjúsági film és tévéfeldolgozás, valamint szórakoztató műsor. Ami még az egyes műsorok adásidejét illeti, a legtöbben azt kifogásolták, hogy az egész estét betöltő filmeket késői órákban sorolják adásba, amikor a nézőknek csak egy kisebb része ülhet a képernyő elé, hiszen többségük korán reggel munkába indul. Ezenkívül eltéréseket vettek észre a két csatorna szinkronitásában és az állandó jellegű, illetve ismétlődő műsorok kezdési idejében. Végezetül annyit, hogy az ankét iránt megnyilvánult érdeklődést örömmel nyugtáztuk. Ez az érdeklődés bizonyította: nézőinknek nemcsak hogy saját véleményük van a tévéről, de hajlandók azt kinyilvánítani is. így egybevethetjük a tévések és a közönség nézeteit; a hasznosítható észrevételek megvalósítása pedig hozzájárulhat a tévé és a néző közötti kapcsolat további erősödéséhez. ANTÓNIA KUNÁKOVÁ LEMEZ - TV-ZENEKARRAL A szórakoztató muzsika, a melodikus dallamok kedvelői bizonyára örömmel fogadták azt a közelmúltban megjelent Supraphon-lemezt, amely Haló, tady Orchestr Ceskoslovenské televize (Halló, itt a Csehszlovák Televízió Tánczenekara) címmel került a szaküzletekbe, ízelítőt adva a Televízió tánczenekarának művészetéből. A Csehszlovák Televízió Tánczenekara manap- ság egyike hazánk legnépszerűbb tánczenekarainak. A tévénézők jól ismerik az együttest azokból a show-músorokból, melyekben a zenekar és a tévé-balett közösen lép fel. Ezek a műsorok mindig tartogatnak valamilyen kellemes meglepetést valamennyi zenekedvelő néző számára, hiszen a zenekar gazdag repertoárja szinte kimeríthetetlen: hazai és külföldi popzenei sikerszámok, örökzöld világslágerek, „diszkósított“ operettmelódiák, hazai és külföldi könnyűzenei újságok, népszerű musical-dallamok. A Václav Zahradník vezényletével működő zenekart jól ismeri a hazai és a külföldi tánc- és popfesztiválok közönsége is. Szerepléseiket mindig nagy siker kíséri. Mi e siker titka? Nem nehéz a válasz: a zenekar kitűnő muzsikusokból áll, s akár a vonósokra vagy a fúvósokra gondolunk, valóban igazi mesterei hangszereiknek. De hivatkozhatnánk az ötletekben mindig gazdag, változatos, újszerű és fantáziadús hang- szerelésre, a rendkívül gazdag repertoárra és arra a körülményre is, hogy mindig kiváló vendégművészekkel lépnek a közönség elé. Bizonyítja mindezt az új lemez is, melyek közreműködői: Helena Vond- ráőková, Nacfa Urbánková, Ljuba Hemnanová, Marie Rottrová, Hana Zagorová, Jirí Kom, Václav Neckár, Petr Rezek, valamint a Bezinky, a Pánekés a Pragosingers vokálegyüttesek. A zenekar és az énekes szólisták több kitűnő világszámot adnak elő, mint például Keller One Way Ticket-'\ét Miroslav Cerny cseh szövegével, Charlie Chaplin Limelight című számát Ivó Fischer cseh szövegével, Barry White Love’ s Theme és Raymond O’ Sullivan Clair című számát. SÁGI TÓTH TIBOR A közelmúlt két televíziós műsorát látva kezdett foglalkoztatni élők és haldoklók kapcsolata. írónők - Palotai Boris és Jókai Anna - novelláiból tévéfilmek (Drága professzor úr, Etuanázia illetve Soror Dolorosa) bogozták a tabukat romboló, korunkban szinte érintetlenül hagyott, s oly gyakran szemérmesen agyonhallgatott ,,a biztos halál tudata“ körüli érzelmi és gondolati gubancokat. Szociológiai vizsgálatok adatai bizonyítják, hogy a nők átlagos életkora jóval magasabb a férfiakénál. Ebből nemcsak az következik, hogy a férfiak nehezebben viselik az öregkor testi-lelki megpróbáltatásait, hanem az is, amit az egészség- ügyi- statisztikák figyelmeztető számadatai jeleznek: a szívinfarktus, a rák (most ne firtassuk, miért) nagyobbrészt a férfiakat tizedeli. A betegápolást és a haldokló utolsó óráit a nők végzik; illetve teszik elviselhetővé. Az özvegyek között is többségben vannak. Ezért sem lehet véletlen, hogy írónők beszélnek erről a témáról, bár Örkény István a Rózsakiállításban is a „biztos halál tudatának“ problémáját elemzi. Palotai Boris a Drága professzor úr című novellában lakástalan fiatal értelmiségi házaspárt állít szembe a haldokló professzorral, így ábrázolva mindazt az indulat-robbanást, amely a századvég nagyvárosi emberében az életkörülményei és a felcsillanó lakásszerzés lehetősége elindítanak. Az Eutanázia ezzel szemben a haldokló férfi és az özvegységre készülő nő intim-drámáját ábrázolja. Az életkor (fiatalság) az ö kapcsolatukat is determinálja, s a hazugságot, amelynek kegyességében mindketten hisznek, a néző számára szinte elviselhetetlenné teszi. A megrázó ebben az alapszituáció amelynek általános létezésében hisznek. Amikor ezt állítom, nemcsak a bizonyíthatatlan vakhit munkál bennem, hanem igazol az embernek, mint biológiai lénynek az a tulajdonsága is, hogy előbb vagy utóbb megérzi a közelgő halált. Ráadásul a megbizonyosodott orvosok és ápolószemélyzet a hozzátartozókkal közli is a megváltoztathatatlant. így már mindenki tudja azt, amit egyedül a (haldokló) beteg ne tudna? Napok, hetek telnek el a filmben is, s a kívülálló néző számára ez a hármas hazugság (orvos, feleség, férj) üvöltés-kényszer nélkül szinte elviselhetetlen. Ha választanom kellene egyazon rendezőnek két tévéfilmje között, akkor Iglódi Istvánnak az Eutanáziában megmutatott variációja mellett döntenék. Ehhez természetesen olyan színészekre is (Jordán Tamás és Káldi Nóra) szükség van, akik arcjátékukkal érzelmi vonulatokat, összetett lelkiállapotokat is ki tudnak fejezni. Amíg Palotai Boris a haldoklókra és az élők alkotta környezet kapcsolatára figyel, addig Jókai Anna a Soror Dolorosa című filmnovellában az élőkre és a haldoklók alkotta környezetre. Hogy mennyiben más e kettő? Ezt a hazugság (a bekövetkező halál tényének elhallgatása) nézőpontjai határozzák meg. Eléggé át nem gondolt kísérletként egy klinikán pszihológusi státuszt létesítenek, hogy elviselhetőbbé tegyék a gyógyulás és a haldoklás egyformán lassú folyamatát. A „fájdalmas nővér“ szerepében Vencel Vera vibráló tehetségének minden értékét kamatoztathatta A pszihológusi státusz a bürokrácia érzéketlensége nyomán a betegek körében a „halál angyala“ nevet kapta. A megnyugvás helyett félelmet osztogatott hiszen munkaidő merev betartása miatt csak a haldoklókkal foglalkozhatott. Persze a probléma sokkal összetettebb vetületeit mutatja meg Jókai Anna, hiszen a haldoklóhoz és a halálhoz kapcsolódó világnézeti kérdéseket sem kerüli el. A „biztos halál tudata” olyan állapotot „eredményezhet,“ amely megronthat évtizedek óta megbízhatóan működő érzelmi kapcsolatokat, megkeserítheti a búcsúzást, amely esetenként a maga egészséges folyamatában a haláltudat megszokása is lehet. Kimondatlanul is mindhárom novellában szembetaláljuk magunkat a halál (mint biológiai szükségszerűség) körül létező bizonytalanságokkal. Lehetetlen nem állást foglalni, lehetetlen nem gondolni azokra az esetleges helyzetekre, amikor mi kerülünk a kapcsolat valamelyik ágába. A halál az élet dialektikus ellentétpárja, amelynek során a biológia törvényeit kémiai, fizikai törvények veszik át - szól az enciklopédiák tömör meghatározása. Csakhogy a halál az életben-maradottaknak sokkal több: szembenézés az élet végességével, emlékezés, valamint a világnézet befolyásolta gondolkodás és a környezethez fűző kapcsolatrendszer próbatétele is. Időszerű, éppen ezért nem fogható fel véletlennek a három novella tévéváltozatának majdnem egyidejű megjelenése a képernyőn. A tömegkommunikáció mindennapjain a televízió megszámlálhatatlan képet közvetít a halálról. Ez a képszerű megjelenési forma azonban leggyakrabban a napi hírek oly sokszor nyers képiséget hordozza. A halál ilyen jelenléte sokszor rettenetét, félelmet, borzongást okoz. Szükség van a hétköznapok haláltudatát emberiebb léptékekben táláló művészeti alkotásokra. Szükség van a szépirodalom, a televíziós játékok, a filmek humánus véleménymondására. (Bár az utóbbiak némelyike olykor-olykor sokkolóbb akar lenni a valóságnál.) Szükség van arra, hogy a biológiai törvényszerűségek (betegség, öregedés) halált okozó változásaiból kiindulva a művészet az erőszakos halál ellen tiltakozzon. Tegye ezt, mert az élet teljességét elvenni embertársától senkinek sincs joga. ’S itt felmerül a Kérdés, ami a három tévéfilmben is meghatározta a történetek gondolatiságát. Szabad-e életet hazudni - az orvosetika, a jog, az emberség nevében - ott, ahol a tudomány meggyőződött a megváltoztathatatlanról? Szókratész méregpohárral kezében válaszolt erre is: „Mit miveitek, ti különös emberek? Hiszen leginkább azért küldtem el az asszonyokat, hogy ne haszontalankodjanak így; mert úgy hallottam, hogy a férfiúknak csendben kell meghalnia. Legyetek hát csendben, és erősítsétek meg magatokat.“ O ÚJSZÚ' 14 DUSZA ISTVÁN 1982. IV. 23.
