Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. január-június (15. évfolyam, 1-25. szám)
1982-01-22 / 3. szám
Egy tartalmas életpálya emlékezete (Sas Andorról) Kettős évforduló motiválja Sas Andor életművének felidézését. Január 22-én töltötte volna be 95. életévét, s ebben az évben lesz 20 éve, hogy váratlanul meghalt. A távoztával keletkezett űr mindmáig érezhető szellemi életünkben. Rohanó időnk nem kedvez a hozzá hasonló enciklopédikus érdeklődésű és felkészültségű egyéniségek kialakulásának. Sas Andor valóságos társadalomtudományi polihisztorként csaknem azonos szinten művelte a történetírást, művelődéstörténet, irodalomtörténetet, történelmi, irodalmi és kulturális kapcsolatok kutatását, az irodalmi kritikát, az iradalompublicisz- tika minden műfaját. Nem alaptalanul nevezte egyik méltatója reformkori lénynek, a reformkor nagy szellemeihez volt hasonló. Nem vagyunk jó sáfárai szellemi értékeinknek. Sas Andor gazdag hagyatéka sem kapta meg a megérdemelt figyelmet. Egy vázlatos monográfia számba vette ugyan, de munkássága méltó mérlegét nem végezhette el. Az ötvenes években írt cikkei, kritikái nagyrészt lapok és folyóiratok hasábjain porosodnak, kéziratos hagyatékának zöme pedig egyszerűen elkallódott. Adatszerű életrajzát is csak töredékeiben ismerjük. A legtöbbet írásai árulnak el róla, mert mozgalmas élete folyamán, míg csak tehette, szakadatlanul dolgozott. Teljes joggal magáénak vallhatná Füst Milán szavait, aki egyik regénye előszavában megjegyezte: életrajza nincs, csak munkarajza. Sas Andor élete a nem lankadó szorgalom és szüntelen tudományos érdeklődés példája. E tulajdonságai révén válhatott a csehszlovákiai magyar szellemi élet kimagasló alakjává, az egyik legképzettebb és legeredményesebb tudósává, tanító- és tanárnemzedékek nagyhatású nevelőjévé. Budapesten született, ott szerezte sokoldalú műveltségét. A modem magyar irodalom és kultúra műhelyében, a Négyesy szemináriumban formálódott szellemi arculata olyan egyéniségek társaságában, mint Babits Mihály, Juhász Gyula, Kosztolányi Dezső, Balázs Béla és mások. A tanári diploma mellé filozófiából, jogtudományból és közgazdaságtanból szerzett doktorátust, majd évekig a Hatvány családnál nevelősködött. Tanítványai kíséretében beutazta csaknem egész Európát. Tudományos munkásságát a tízes években kezdte. A korszak legrangosabb tudományos és irodalmi fórumai közölték írásait (Egyetemes Phi- lológiai Közlöny, Atheneum, Huszadik Század stb.). Friss szellemiségű, kulturált, eredetien adatolt és gondolatgazdag tanulmányai, esszéi, tanulmányszámba menő recenziói korán ismertté tették nevét. Höldelrinről, Madách és Hegel kapcsolatáról, Pulszky Ferencről, Görgeyröl, Podmaniczky Károlyról írt munkái máig forrásértékűek. A monarchiát megdöntő forradalmat lelkesen üdvözölte, a magyar proletariátus győzelme után pedig felhívással fordult a magyar pedagógusokhoz, melyben munkára, a proletárállam iskolapolitikájának végrehajtására buzdította őket (Minden tanítóhoz!;. Ez az írás a Néptanítók Lapjában jelent meg, melynek később is munkatársa maradt, példát mutatva a szó nemes értelmében felfogott tudományos ismeretterjesztésre ( Leckék az újkori kapitalizmus és a bérmunkásság korából; Az 1871-es párizsi kommün). Munkássága és tudományos felkészültsége elismeréséül Lukács György, a Magyar Tanács- köztársaság közoktatási népbiztosa főiskolai tanárrá nevezte ki. Szépen ívelő tanári és tudományos pályáját a magyar proletárállam összeomlása törte meg. Az ellenforradalmi rendszer megfosztotta tanári állásától, s az üldöztetések elöl külföldre menekült. Előbb Bécsben telepedett le. Állás nélkül, nyelvleckékből tartotta fenn magát, de tudományos ambícióiról itt sem mondott le. Marx Károly és a magyar szabadságharc emigráns vezetőinek kapcsolatát kutatta a bécsi levéltárakban. Megélhetési problémái azonban Csehszlovákiába kényszerítik. Munkácson telepedett le, ahol hosszú évekig a Kereskedelmi Akadémia tanára volt. Itt bontakozott ki igazán történészi erudíciója, átfogó levéltári kutatásokba kezdett. E korszak egyik legfontosabb munkája a Szabadalmas Munkács város levéltára 1376-1850 című könyve, amely később cseh, majd orosz nyelven is megjelent. Várostörténeti kutatásokkal is foglalkozott, a Munkács város múltjából című tanulmánya - egy kötetbe kötve - orosz, cseh és magyar nyelven jelent meg. Ehhez a vidékhez kötődik első, nagyobb szabású gazdaságtörténeti tanulmánya is. Az Egy magyar nagybirtok történetéhez című tanulmánya a hatalmas Schönborn uradalomról nyújt átfogó képet. Ez a műve alaposan kiegészítve, átdolgozva Egy kárpáti latifundium a hűbéri világ alkonyán címen jelent meg könyv alakban 1955-ben. A munkácsi korszak jelenti Sas Andor számára a magyar kisebbség kulturális életébe való fokozatos bekapcsolódást. A legtermékenyebb és legeredményesebb korszaka azonban Pozsonyba költöztével kezdődött. 1932-től a magyar tanítóképző, később a gimnázium tanára. Ebben az időszakban számos jelentős tanulmányt írt a történettudomány és az irodalomtörténet tárgyköréből. írásai legtöbbször a polgári radikális szellemű magyarországi Századunkban, valamint Csehszlovákiai Magyar Tudományos Irodalmi és Művészeti Társaság tudományos folyóiratában, a Magyar Figyelőben látták napvilágot. Kiemelkedő művei: Kis Lázár tündöklése és bukása; Comenius és a Rá- kócziak; Riedl Szende hídverési kísérlete a cseh és a magyar szellemi élet között a Bach-korszak Prágájában; Munkácsi barokk; Kempelen Farkas stb. Állandó munkatársa volt az antifasiszta polgári Magyar Újságnak. Számos rövidebb írása itt jelent meg: Szocializmus és irodalom; Csehországi és bécsi demokraták a munkácsi várbörtönben stb. Sokat foglalkoztatta Pozsony város történelme. Ebből a tárgykörből 1934-ben közölte első tanulmányát Pozsony múltjából címen. De a témával - a háborús kényszerszünetet leszámítva - haláláig foglalkozott. Munkájának zöme Koronázó város. A bécsi kongresszustól a nagy márciusig 1815-1848 címen postumusz kötetként jelent meg 1973-ban Sas Andor tudományos tevékenységének a fasizmus eszméinek terjedése és a háború vetett véget. A felszabadulá- l sig bujkálnia kellett, hűséges tanítványai rejtegették. Munkásságát csak a cseh és a szlovák munkásosztály történelmi győzelme után folytathatta. A fordulat idejét ő nevezte el „jégtörő és gyümölcshozó Februárinak. Fábry Zoltán és Egri Viktor mellett jelentős szerepet vállalt a har- madvirágzás irodalmának megindításában. Ők teremtették meg irodalmi életünk alapjait. Az úttörés érdemén felül ók jelentették a kontinuitást, a hagyományok töretlenségét, a két háború közötti időszak örökségének megőrzését, továbbadását. Sas Andor mu nkássága a haladó hagyományok átmentésében, a magyar és a világirodalom értékeinek terjesztésében, a szovjet, a szlovák és cseh irodalom közvetítésében, a kulturális kapcsolatok ápoláséiban, évfordulók, megemlékezések írásában vált igazán hasznossá. A tudományos stílus és a jó értelemben vett ismeretterjesztés sajátos ötvözetéből kialakított gazdag kultúrájú irodalmi cikket és irodalompublicisztikai esszét művelte, melynek a kibontakozó, sok gyengeséggel és fogyatékossággal küszködő szellemi életünkben tudatosító ereje és felbecsülhetetlen kultúrpolitikai jelentősége volt. A haladó magyar irodalmi hagyomány terjesztéséért alighanem ő tette a legtöbbet. Nagyszerűen megformált imponáló nyelvi kulturáltságú, szilárd tárgyismeretre épülő esszéiben Csokonaitól Besennyeiig, Balassitól Adyig, Mikszáthtól Nagy Lajosig szinte minden jelentős alkotóval foglalkozott. Az elsők között szorgalmazta a cseh-szlovák-ma- gyar irodalmi, kulturális és történelmi kapcsolatok felderítését és ápolását. Ira- dalomkritikai munkássága is számottevő. A minden irodalmi értéket menteni akaró, építő jellegű kritikát művelte. Minden bírált műben igyekezett felfedezni az értékeket, biztató szavakkal és tanácsokkal látta el az írókat. Nem egy sikeres mai írónk neki köszönheti indulását. Duba Gyula esete talán a legbeszédesebb példa erre. A negyvenen túli irodalmáraink még közvetlenül érezhették egyénisége varázsát. Tőle tanulhatták a szellemi értékek megbecsülését, az irodalom feltétlen szeretetét, az ellenőrizhető tények tiszteletét. Időszerű lenne szellemi örökségét egy alapos válogatással a fiatalabb generáció számára is elevenné tenni. SZEBERÉNYI ZOLTÁN Sas Andor Minden tanítóhoz! ÚJ szú Tudás magvetői, nevelő munka dolgosai, odaadással, megértéssel és szeretettel köszöntsétek a proletariátus uralmát! Ti, akik tanyák, falvak és városok iskoláiban oktattátok a földmíves szegénység gyermekeit s a bányák és gyárak munkálkodó népének ivadékát, akik a bérmunkás gyermekének sorában ismerni tanultátok a kizsákmányolt szülők végzetét és a nyomor örökletességét, akik ezerszeresen tapasztaltátok, hogy a legjobb tanító is mily tehetetlen a mindent árunak tekintő polgári társadalom kíméletlen kényszerével szemben s az iskola lélekben hasztalanul egyesíti a fiatal nemzedéket, ha közéjük az élet, származás, a rang és a vagyon ékjeit veri; magyar tanító-proletárok, legyetek méltókká ahhoz a cselekvő erőben paratlan korhoz, melyben élnetek adatott! A felszabadult- ságnak minden tüzével és melegével zárjátok szívetekbe a forradalom úttörő harcosait, a munkástömegeket, a szocializmus katonáit. Minden csodálatunk az övék, dicsőséges megmozdulásuk végtelenül vigasztaló s mintegy visz- szaadta az emberhez való bizalmukat. Március 21 -én nem történt egyéb, mint hogy a munkásság, amely a múlt év októberének utolsó napján diadalmaskodott a monarchia és a militarizmus züllött hatalmai fölött, teljesen megkapta győzelmének jutalmát s az állam- hatalom eszközének meghódításával tovább vezetheti a küzdelmet a legnagyobb cél: a tőkés gazdálkodás megszüntetése s a kommunista termelésen épülő társadalom felé. A tanítónak, aki értelmi műveltsége révén tölti be hivatását, akit elnyomott helyzete fogékony- nyá gyúr a forradalmi ideálok iránt; aki pályaválasztásának tényével már a kapitalista világban bizonyságot tett arról, hogy életét még nélkülözések árán is a munka és nem a profitszerzés szolgálatába akarja állítani, a régi társadalomban éhbéren tengődő, megalázott és elnyomott tanítónak különösképpen meg kell értenie, mit jelent az, hogy a háború borzalmas poklának átszenvedése, a vér és a könny négyéves tengere után épp a munkástömegek, amelyek a fronton és odahaza a kegyetlen dresszúra, a jogfosztottság, és az uzsora alatt a legtöbbet szenvedtek, bírtak még erővel és lendülettel arra, hogy leszámoljanak a tőke képére formált társadalom uraival, akik a világháborúban föld- szerte megmutatták, hogy az ember nem cél, hanem csupán eszköz az ő szemükben s a nyerészkedés és a belőle szublimálódó önző hatalomvágy oltárára hajlandók az élet és a műveltség minden javát áldozatul dobni. Bámulatra méltó a proletariátus forradalmának tudományos és elméleti megalapozottsága, mert ha a forradalom kiváltója a háború volt is, feladatait a munkásság a háború előtt régen kitűzte és átgondolta, csodálatos erkölcsi tűz lobog benne, mert bűnökre csapott le, amelyek a megdőlt társadalomnak eredendő vétkei voltak s a háború alatt példátlanul fokozták gonosz erejüket, elragadó a tervszerűsége,mert nemcsak rombol, hanem egy új világot akar teremteni. A proletárforradalom nem a vesztes háború fölött érzett elkeseredés kirobbanása, hanem letörője annak a társadalmi rendnek, amely ilyen háborúk anyja lehetett. A régi világ megfeszítettjei váltak az új világ megváltóivá. (...) A pedagógiának akadtak eddig is egyes önfeláldozó munkásai és tiszta szándékú elmélkedői, akik azt a gondolatot melengették, hogy az emberi társadalmat a nevelés segítségével át lehet formálni. De a társadalom hatalma nagyobb volt, mint a legszebb elméleteké. Közelebbi vizsgálat után kiderül, hogy a nevelés módja a mindenkori társadalom függvénye csupán. A történelem eddigi folyamán az emberformálásnak másodrangú tényezője gyanánt szerepelhetett csak az iskola, igazi nevelőnek a társadalom maradt és ez uralkodó osztályának érdekei szerint alakította magát az iskolát. Az iskolán kívüli és az iskola összhangja a kollektív termelés társadalmában fog megvalósulni s az iskolai nevelés örök munkáját gazdag tartalmúvá és hatékonnyá fejleszti majd a kommunizmus, mely maga sem egyéb, mint újjáformálása az embernek. (...) A proletár-társadalom tanítója méltó és megbecsült társa lesz a többi munkásnak. Tanító-nyomor nem létezik többet, mert a kiépült kommunista állam sokszorosan fokozódó termelési többletét javarészt az iskola céljaira fordítja. A tanítás és nevelés nem ismer ezentúl olyan alacsony célkitűzéseket, mint a polgári állam népoktatása. A földbirtokos és a gyáros érdekei irányították eddig a tömegek iskolázását. Mit ér elvben a tanulás szabadsága, ha a társadalom túlnyomó többségétől a tőkés gazdálkodás elvonja azokat az anyagi eszközöket, amelyek alaposabb műveltség megszerzésének feltételét képezik. Minthogy a modern üzemekben mégiscsak használhatóbb az írástudó munkás, a nagyipar korában fejlesztették az elemi oktatást. De a tőkés soha nem köti a munkás alkalmazását az általános műveltség feltételéhez, mert ez nem érdeke. Szakképzettséget pedig csak a munkásság egy kis töredékétől kíván, amelyet ép tanultsága révén tud legjobban kihasználni. (...) Minden eddigi állam nyílt vagy leplezett diktatúrát gyakorol - elegendő a háború esztendőire gondolnunk, de míg a régi diktatúrák kis csoportok érdekében osztálykülönbségeket akartak fenntartani, a proletárdiktatúra a többség érdekében a kirívó társadalmi egyenlőtlenséget szünteti meg. Zúzza szét a tanító azt a rágalmat, hogy a tanácsállam bárkitől is megvonná az élet feltételeit, ha dolgozni akar. A dolgozás azonban a személyes önkifejezést jelenti, nem bérmunkások kizsákmányolását. A vidéki tanítónak legfontosabb feladata az, hogy a földmíves szegénység körében agitáljon s a kisbirtokost kiragadni segítse elszigeteltségéből, abból a balgatag tévhitből, hogy kötelességét megtette, ha csupán magának gazdálkodik. Be kell vinni a kooperálás nagy gondolatát, a proletár munkafegyelmet a föld népébe. A kisparasztságot is járja át az a meggyőződés, hogy nem akkor gondoskodik valaki legjobban magáról, ha zsugori, pénzhal- mazó és jószágrejtegetö, hanem ha a közösség számára többet termel. A munkával szerzett kisva- gyon és kisbirtok megmarad az eddigi tulajdonos kezén, de ezentúl ne az a csak önmagára gondolni tudó kispolgári és paraszti önzés legyen a termelésnek és a serénykedő munkának ösztönzője. A proletariátus forradalmának március 21-én aratott győzelme szimbolikus jelentőségű. Amint ettől a naptól, a tavaszi napéjegyenlőség időpontjától kezdve az éjszaka, a sötétség egyre rövidebb- re zsugorodik, s a nap útja egyre hosszabbá válik az egek ívén, úgy életünkbe is egyre több fény és teremtőerő költözik ezentúl. A ránk köszöntő új világban közösek lesznek a föld és a munka gyümölcsei, mint ahogy a nap szeme közösen pihen mindannyiunk felett. A kommunista nevelés pedig a megnyomorítástól szabad, egész embert, akinek a maga módján elképzelt formáit a görög szobrászat márványba véste, a hús és vér valóságában akarja megalkotni. A tömegeket ezért oly messze néző törekvések és oly emelkedett óhajtások mozgatják, hogy a tanítóság csak minden erejének megfeszítésével lehet méltó hozzájuk. (Rövidített szöveg - a szerk.) 1982. I. 22.
