Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. január-június (15. évfolyam, 1-25. szám)
1982-06-04 / 22. szám
VILÁGBAJNOKI VÁGÁNYOKON ESPANA82 Spanyolországban június 13-án kezdődik az 1982. évi labdarúgó világbajnokság, amelynek döntőjét július 11-én játsszák. Az sem kizárt, hogy a döntőt majd meg kell ismételni. A feltétlen tartam tehát 29 nap. Mivel a sport iránt érdeklődők zöme nagy figyelemmel kíséri mindazt, ami a VB körül történik és várható, az alábbiakban közöljük, melyik napokra jutnak események a spanyolországi VB-n, amelyet természetesen ezúttal is MUNDIAL néven emlegetnek mindenütt a világon. A szereplésre jogosult 24 válogatott csoportmérkőzéseit június 13-tól június 25-ig játsszák. Ebben az időben minden napra jut legalább egy találkozó. A csoportokon belüli körmérkőzések döntenek arról, melyik csapat jut tovább első és melyik másodikként a középdöntőbe, amelynek matematikai párosítása máris ismert, csupán a csapatok nevének behelyettesítése várat magára mindaddig, míg megismerjük a szereplés jogát kivívó 12 együttest. A középdöntőben négy, egyenként háromtagú csoport lesz, s azokon belül a körmérkőzéseket június 28-án, 29-én, július 1-én, 4-én és 5-én rendezik meg. Mivel e csoportokon belül olyan együttesek találkoznak, amelyek a 24 között nem mérkőztek egymással, ide egyik sem vihet magával előző eredményt. Az elődöntő mindkét mérkőzését július 8-án vívják a középdöntő csoportgyőztesei. A-C, illetve B-D párosításban. A 3. hely sorsát eldöntő mérkőzést július 10-én vívják az elődöntő vesztesei. A világbajnokság döntőjében az elődöntők győztesei július 11 -én találkoznak. Mindebből kitűnik, hogy a 29 napos tartamon belül mérkőzés nélküli napok csak a következők lesznek: június 26, 27 és 30, július 3, 6, 7, 9 és 10. KIK SZEREPELHETNEK? A résztvevő országok labdarúgó szakvezetői előbb a 40 tagú keret névsorát küldték el a FIFA-nak, majd június 5-ig a Labdarúgó Világszövetségnek meg kellett kapnia a szereplő 22 labdarúgó névsorát. Mind a 24 csapat csak olyan labdarúgókat jelölhet ki, méghozzá állandó sorszámmal ellátva, akik előzőleg a tágabb, vagyis a 40-fős keret tagjai is voltak. Minden mérkőzés folyamán két játékost lehet cserélni, de a cserére öt játékost kell kijelölni. A FIFA nagyvonalú volt a sárga laposokkal szemben. Mindazok, akik a világbajnoki selejtezők során két sárga lapot kaptak, az egy válogatott mérkőzésre szóló játékjog-felfüggesztést az előkészületek során egy, bármilyen jellegű válogatott mérkőzésen levezekelhették, tehát már csapatuk világbajnoki első találkozóján is szerepelhetnek. Magán a világbajnokságon az az elv érvényesül, hogy a két sárga lappal fe- nyített részvevő játékos egy további VB- mérkőzésen nem szerepelhet. Az esetleg kiállítás sorsára jutó labdarúgók fegyelmezéséről esetről-esetre dönt a FIFA fegyelmi bizottsága. ÜNNEPÉLYES KERET, LEBONYOLÍTÁS A pályákon a világbajnokság minden mérkőzése előtt fel kell vonni az árbocra a FIFA és a szereplő országok zászlaját és el kell játszani a küzdelemre pályára lépett válogatottak hazájának himnuszát. A szereplésre jogosult 24 csapat, mint említettük hat csoportba osztva játssza a beosztáson belüli három mérkőzését. Amennyiben bármelyik csoporton belül pontegyenlőségre kerül sor, a gólkülönbség szabja meg a sorrendet. Ha ez is azonos, a rangsorolásnál a lőtt gólok tüntették száma perdöntő. Ha még így sem lehet a sorrendet megállapítani, az azonos „bizonyítványé" csapatok sorrendjét sorsolás állapítja meg, tehát azt is, melyik jut tovább elsőként, s melyik másodikként a 12 tagú, négy csoportú középdöntőbe. A FOLYTATÁSBAN Középdöntőcsoprtjában minden csapatra két mérkőzés vár. Ha a befejezés után több csapat szerepel azonos pontszámmal a táblázaton, elsősorban a gól- különbség dönt. Amennyiben ez is azonos, akkor a több gólt szerzett csapat lesz rangosabb. Ha még így sem alakul ki a sorrend, az is számít, hogy a 24 közül melyik került a középdöntőbe elsőként, s melyik másodikként. Ha még ez sem meríti ki a lehetőségeket, sorsolásnak kell következnie. Ez azt jelenti, hogy a legjobb 24, majd a legsikeresebb 12 találkozóin nincs hosszabbítás, nincs újrajátszás, nincs 11 -esek rúgása! Az elődöntőkben addig folytatódik a küzdelem, míg a felsorolt lehetőségek közül a szükségesnek váló segítségével valamelyik csapat meg nem szerzi a győzelmet. A helyosztón, vagyis a harmadik helyért viaskodó elődöntővesztesek találkozóján a döntetlen 2x15 perces hosszabbítást von maga után. Amennyiben akkor sem oldódik meg a győztes kérdése, a találkozót meg kell ismételni. Az ismétlés napját a VB szervező bizottsága jelöli ki. Amennyiben a megismételt mérkőzés sem hoz a rendes, vagy a hosszabbított játékidőben döntetlenen kívüli eredményt, következnek az ismert 11 -es végrehajtások. A harmadik helyért folytatott küzdelmekre vonatkozó előírások teljes mértékben érvényesek magára a döntőre is. SPORTSZERŰSÉG, TÁRGYI LAGOSSÁG A világbajnoki mérkőzések vezetésére kijelölt játékvezetőket külön tanfolyamon készítették fel az egységes szabályértelmezésre. Meg kell fogadniuk, hogy kellő szigort alkalmazva tartják kezükben a találkozók sportszerű lebonyolítását. Már az egyes nemzeti labdarúgó szövetségek nagy alapossággal jártak el a legjobb játékvezetők kijelölésénél, tehát azok képességeihez kétség nem férhet. Sok függ magától a játékvezetőküldéstől is. Az egyes mérkőzések játékvezető-hármasának kijelölésénél az Ígéret szerint tekintettel lesznek a várható teljes semlegességre. A VB-n részvevő csapatok szakvezetőinek vállalniuk kellett, hogy a spanyol- országi szervező bizottság, a játékvezetők és a fellebbezési testület döntéseit és rendelkezéseit feltétel nélkül tiszteletben tartják, s azokhoz minden tevékenységükben alkalmazkodnak. Az eddigi labdarúgó-világbajnokságokon nem tapasztalt mértékben ellenőrzik, vajon nem került-e sor ajzószerhasználatra, s minden csapat szakorvosai és vezetői jóelöre megkapják a tiltott gógy- és egyéb szerek teljes jegyzékét. Ebben a tekintetben világszerte ez a megfogalmazás érvényes: ajzószer elnevezés alatt olyan szerek használatát kell érteni, amelyek mesterségesen hathatnak a labdarúgó testi és szellemi állapotára, s így a sportoló teljesítményének megengedhetetlen fokozását segíthetik elő. Remélni merjük, hogy a VB egész tartama alatt az elszállásolásnál, az utazásnál, a pályákon és azok közvetlen szomszédságában a legszigorúbb biztonsági intézkedések gondoskodnak a föltétlenül szükséges rendről, elég képzett egyén és szigor áll rendelkezésre a sport céljáról megfeledkező egyének „kijózanítása“ céljából. ZALA JÓZSEF A 24 TAGÚ MEZŐNY MENETRENDJE CSOPORT ti--------------ra--------------Pl--------------El--------------“---------“--------KE ZDÉS: 17.15 óra 1^.15 óra 21.00 óra 17.15 óra 21.00 óra 21.00 óra RÉSZVEVŐK Olaszország Lengyelország Peru Kamerun NSZK Algéria Chile Ausztria Argentína Belgium Magyarország Salvador Anglia Franciaország Csehszlovákia Kuvait Spanyolország Honduras Jugoszlávia É. Írország Brazília Szovjetunió Skócia Új-Zéland JÚNIUS 13. Barcelona (20.00 ó.) Argentína - Belgium 14. Vigo: Olaszország Sevilla: Lengyelország r Szovjetunió 15. Coruna: Peru Elche: Magyarország - Salvador Malaga: Kamerun Új-Zéland 16. Gijon: NSZK Bilbao: Anglia - Franciaország Valencia: Spanyolország - Honduras Algéria 17. Oviedo: Chile - Ausztria Valladolid: Csehszlovákia - Kuvait Zaragoza: Jugoszlávia - É.-Írország 18. Vigo: Olaszország Alicante: Argentina - Magyarország Sevilla: Brazília Peru Skócia 19. Coruna: Lengyelország - Kamerun Elche: Belgium Salvador Malaga: Szovjetunió - Új-Zéland ■ o CM Gijon: NSZK - Chile Bilbao: Anglia Csehszlovákia Valencia: Spanyolország - Jugoszlávia 21. Oviedo: Algéria - Ausztria Valladolid: Franciaország - Kuvait Zaragoza: Honduras - É.-Írország 22. Coruna: Lengyelország Elche: Belgium / Malaga: Szovjetunió Skócia Peru Magyarország có CM Vi go: Olaszország Alicante: Argen! ina - SalvadorSevilla: Brazília Kamerun Új-Zéland 24. Oviedo: Algéria - Chile Valladolid: Franciaország - Csehszlovákia Zaragoza: Honduras Jugoszlávia 25. Gijon: NSZK Bilbao: AngliaValencia: Spanyolország - É -Írország Ausztria Kuvait \ Index 48 097 Kiadia Szlovákia Kommunista Párttá Központi Bizottsága, főszerkesztő Rabay Zoltán, helyettes főszerkesztő Szarka István és Csetö János, szerkesztőség 815 81 Bratislava, Gorkého 10 telefon 309. 331 -252. 332-301. szerkesztőségi titkárság: 550-18, sportrovat 505-29. gazdasági ügyek 506-39 Távíró: 092308 Adminisztráció Pravda Kiadóvállalat. 815 80 Bratislava, Volgogradská 8 Fényszedéssel készül a Pravda, az SZLKP Nyomdaipari Vállalata 02-es üzemében. 815 80 Bratislava, Martanovifiova 21 Hirdetési iroda magánszemélyeknek 815 80 Bratislava, Jiráskova 5 telefon 577-10, 532-64 Hirdetési iroda a kozuleteknek 815 80 Bratislava, Vajanského nábreiie 15. II smelet, telefon 551-83, 544-51 Előfizetési di| havonta - a vasárnapi kiadással együtt - Kfc 14 70 A vasárnapi Kiadás előfizetési dija negyedévenként Kős 13.- Tegeszti a Postai Hirlapszolgálat. előfizetéseket elfogad minden posta és kézbesítő Külföldi megrendelések: PNS, Ústredná expedicia a dovoz tlaőe, 813 81 Bratislava, Gottwaldovo námestie 6. \