Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. január-június (15. évfolyam, 1-25. szám)
1982-05-28 / 21. szám
ÚJ szú 15 1982. V. 28. A bejrúti Fokhani egyik szerény kiállítótermében idős ember ül a bejárat mellett, s egy- egy vonást húz a vendégkönyvbe, ha újabb látogató érkezik. A tavaszi hőség még nem túl nagy, a terem sem túlzottan zsúfolt, a vendégnek van ideje a nézelődésre. A jövevény előtte látta már a tavalyi izraeli bombázásokkal részben megsemmisített Fokhanit, a palesztin menekülttáborokat, a Palesztinái Felszabadítási Szervezet egészségügyi intézményeit, megfordult a Palesztin Művészeti Központban, s most egy szokatlan témájú kiállítás képeit nézheti végig. A művész, Dzsamal Afaghani közhelyszerű címet adott metszetkiállításának. A ,.Fekete arany" - ez az összefoglaló cím, jóllehet a huszonhat képből legalább tucatnyinak semmi köze magához az olajhoz. Legalábbis látszólag. De Dzsamal Afaghani nem a látszatok embere. A művészi általánosítás a Közel- és a Közép- Kelet világában hivalkodóan jelentkező olajtényező jelen van minden vonalában, minden kompozíciójában. Pedig a mester - legalábbis hivatalos életrajza szerint - aligha került közvetlen érintkezésbe az olaj mindenhatóságával. A szakállas, mélytüzű szemével szuggerálóan néző művész Balatában született, Nablusz mellett, Ciszjordániában, harmincegy évvel ezelőtt. Művészeti tanulmányait Bejrútban folytatta. Több kiállításon képviseltette magát az olajcsapok gazdáinak tudják magukat. Bejrút közismerten nem „olajváros“, a rogyadozó Libanon pedig sohasem volt olajnagyhatalom. igaz, Bejrútban éri el a tengert - pontosabban az olajkikötőt - az egyik legnagyobb szaúdi olajvezeték, a Ras Tanurából kiinduló, az olajmonarchiát átszelő csőóriás. De az óljáról közvetlen benyomást szerezni amúgy sem nehéz manapság sem az arab világban, sem pedig másutt. Közismert dolog, hogy az olajhatalmak éppen kincseikkel sáfárkodva és manipulálva befolyásolják a világeseményeket - néha jó, néha pedig nagyon is vitatható irányban. Ez ügyben pedig tapasztalatokat szerezni a Közel- és a Közép-Kelet igazán ideális terület! Hiszen a palesztin mozgalomnak 'kiutalt arab támogatás zöme is a petrodollá- rokból származik - s az olajmilliár- dok állnak annak a nyomásnak a hátterében is, amely a mozgalmat igyekszik letéríteni magaválasztotta antiimperialista útjáról. A térség olajiparának arab szakember gárdája nagyrészt a palesztinokból kerül ki. A palesztin származású kádereknek, vezetői, vagy középvezetői szintén betekintésük van az olajvilág legbelsőbb ügyeibe: talán ez az oka annak is, hogy a PFSZ manapság annyi erőfeszítést tesz az olajországok közti konfliktusok elsimítására. Illlllllllllllllllllll Ember, állat, acélcső szolgája lesz az olajnak és az olaj urainak - ahogy Afaghani látja iszlám forradalom exportjától, Irak pedig - propagandájával és gyakorlati politikájával - megpróbálta a mérkőzést nem iraki-iráni, hanem arab-perzsa háborúvá változtatni. Az első meggyőző iraki sikerekig számolatlanul érkezett Irakba a pénz: az ország érezhette az arab világ egy részének egyértelmű szolidaritását. Ez a szolidaritás hűvösebbé vált, sőt bizonyos tartózkodássá változott, amikor az iraki csapatok a déli fronton elérték az első nagyobb sikereket. Az olajországok megijedtek: az egyértelmű iraki győzelem Bagdadot teszi a térség arab világban és számos más országban. Tagja a Palesztinái Művészek Szövetségének és az Arab Művészek Általános Szövetségének. Művészeti-tájékoztatási-pro- pagandisztikus munkát végez a Palesztinái Felszabadítási Szervezetben. Elkötelezett művészként ismerik, következetes harcosa a szociális és a politikai igazságnak. Márpedig az olaj miatt - mint képei tanúsítják, ha egyébként nem lenne nyilvánvaló - mindkét igazság jelentős sérelmeket szenved. Az arany emberromboló hatását az európai művészet többezer éven át bírálta, - de az olajról mindmáig úgy beszél a világ mint valamiféle bálványról, amely megtorolja a legkisebb tiszteletlenséget is. Dzsamal Afaghani világjárt ember, de ismeretei zömét nyilván az arab és általában a közel-keleti olajjal kapcsolatban szerezte. Ezek a tapasztalatok lesújtóak lehetnek. Egyik nagyhatású képe azt mutatja be, hogy az olaj szolgává teszi, saját szócsövévé silányítja a sajtót. Az olajnak minden áldozatul esik: a szabadság, az emberi önállóság, a méltóság, nemzetek éredeke és becsületérzése. Gondoskodik erről az olajsajtó és az ennél is erősebb - a zsarnokok kezében lévő olajgazdaságra támaszkodó - erőszak. Szülőfaluját, Balatát és a megrongált Fokhanit sem tudja bemutatni anélkül, hogy elvonatkoztasson az olajérdekektől A királyok élettelen kincse - az olajgazdaságból épülő márványpaloták pompázata, a szociális feszültségeket még inkább kihangsúlyozó értelmetlen Luxus a felső tízezer - néhol a felső egyezer - világában valahogy minden összefügg az olaj már-már mitikussá bonyolódott szövevényével. A képek címei akár szemináriumi előadások témái is lehetnének: ,,A korona lehull", ,,Együtt", ,,A megszállt területek", az Önrendelkezés" ,,A béke két arca" stb. Dzsamal Afaghani képzeletvilágában az olajvezetékek mint gigantikus kígyók meg akarnak bénítani mindenfajta emberséget, minden önállóságot, el akarják fojtani a szabad gondolatot, fenyegető erejükkel pedig - egyenlőre még - képesek arra, hogy befolyásolják a világ, az események menetét. Legalábbis azok, akik az A legfőbb sérelem és a legfájóbb konfrontáció - az iraki-iráni háború. A második éve tartó konfliktus példátlan a térségben. Minden közvetítési kísérlet kudarcba fulladt eddig - de a csatatereken soha nem látott kölcsönös pusztításra került sor. Soha ennyi élőerőt el nem pusztítottak még a közép- és közel-keleti hadjáratokban, soha ennyi gazdasági kárt nem okoztak egymásnak a harcoló felek ezen a környéken. Irak és Irán kölcsönösen legyengítette egymást, az olajjövedelmek forrásai pedig nagyon is takarékra állított sebességgel dolgoznak. Néhány éve láttam az iraki Kirkuk olajmezőit s azt a prosperitást, amely kisugárzott az egész országra, s lassan megalapozta az állam nemzetközi tekintélyének folyamatos gyarapodását. Tavaly módomban volt megnézni az iráni abadani olajmezö egyik elpusztult részét, s a Khorramshar-Muham- mara-i olajkikötöben veszteglő hajókat. S a frontvonalon és a nélkülözést diszkréten érzékelni kezdő országban a fronton akkor jobb pozíciókat elfoglaló Irakban tapasztalhattam: az olajkincs áramlásának megzavarása, akadozga- tása semmi jót nem ígér, a hanyatlást hozhatja magával. Az olajfront mérte a legnagyobb csapásokat a hadviselőkre a háború folyamán is. Hiszen mind Irán, mindpedig Irak olajtermelése visszaesett a háborús pusztítás miatt egy olyan időszakban, amikor éppen a háborús erőfeszítések és éppen a békeidőben meghirdetett programok folytatása érdekében még nagyobb olajbevételekre lett volna szükség. A mostani árcsökkentések - amennyire közmegelégedésre szolgálnak első hallásra - olyan mértékben sújtották az olajra épült gazdaságokat. De ami ennél is fontosabb: hatását azonnal megérzik mindazok az országok, amelyeknek a nemzetközi segélyeket éppen- bár fogvicsorgatva, de mégis- adakozó olajországok adták. Az olaj mindenhatósága így eléggé komplikált mechanizmussal érvényesül. Maradjunk csak az iraki-iráni háború példájánál! Az Arab félsziget reakciós monarchiái pillanatnyi habozásukat leküzdve kezdetben I rákot támogatták. Okkal tették ezt: féltek az politikai központjává. Márpedig erre a szerepre Szaúd-Arábia tart igényt. Megfigyelhető, hogy ezek a mozzanatok egybeestek a rijadi udvar mind szövevényesebb olajspekulációival, ami egyértelműen az olajtermelés visszafogására és az árak leszorítására irányult. így a hadviselők még inkább kiszolgáltatottjává váltak annak az olajpiacnak, amelyen nemrég még meghatározó befolyásuk volt. Ez év márciusában a fronton a hadiszerencse több ízben is megfordult. Az iraki erők a Khna- kain-i dombok térségében feltartóztatták az ellenséget. Ezután került sor az irániak Fathe 1. és Fathe 2. hadműveletére. Kezemben van az iráni hadvezetés hivatalos jelentése a harcokról: a dokumentum ötven-hatvan kilométeres előretörésről, hadosztályok és dandárok felmorzsolásáról beszél, foglyok ezreiről és megszámlálhatatlan mennyiségű zsákmányolt fegyverzetről. A rendkívül aprólékos dokumentum megemlíti, hogy több mint háromszáz főtiszt került fogságba, köztük Dakhil al Ho- myoon vezérőrnyag a 11. különleges brigád parancsnoka és öt ezredes: valamennyien dandárparancsnokok. A megsemmisített rohambrigádok élén alezredesek álltak: közülük név szerint nyolcat említ a jelentés. És következnek az őrnagyok: a legfrisebb jelentés kilencet sorolt fel közülük. A másik hadviselő olajország, Irak gyorsan levonta a támadás konzekvenciáit: a hadműveleti övezetből kivonta a negyedik hadsereget. Iraki források azt tanúsítják: Bagdadot nem érte egészen véletlenül a támadás, ám a tömeges offenzíva egyenlőre nem bizonyul feltartóztathatónak. És itt következett be a középkeleti olajvilág újabb feladata! Az öböl-vidéki államok ugyan vegyes érzelmekkel szemlélték a régebbi iraki sikereket - s rendre értésre adták: rövidesen beszüntetik Bagdad támogatását. Ám a ,,Fathe"- operációk eredményeit szemlélve gondolkodóba estek. Főként, miután az iraki államfő, Szaddam Husszein bejelentette: bizonyos perzsa területekről kivonja a harcokban erősen próbára tett negyedik hadsereget. A visszavonulás még mindig iráni területeket érintett csak - az iraki haderő nem vonult vissza a hagyományos - többször átformált államhatárok és demarkációs vonalak mögé. De a visszavonulás pánikot keltett az öböl mentének fővárosaiban. Főként azt tartották megdöbbentőnek, hogy - még perzsa területen állva - a teheráni vezetők közölték: nem szándékoznak iraki területeket meghódítani. Ebben a pillanatban - mint Al Kuvaitban, Kuvait, az ugyancsak jelentős olajhatalmasság fővárosában rámutattak: - a perzsa hadak mindössze nyolcvan kilométernyire álltak kuvaiti területektől. Az iszlám forradalom iráni szóvivőinek fogadkozása nem győzte meg Szaúd-Arábiát és Jordániát sem: mindkét országban rettegnek az iszlám forradalom exportjától. Elsőként a szaúdi uralkodó telefonjára került sor: Khaled király szerette volna tudni elsőként, miért került sor erre, az őt váratlanul érő visszavonulásra. A meglehetősen hosszadalmas telefoninformálódás után nyomban útnak indította személyes megbízottját, aki feltehetően a szaúdi politika megváltozásának hírével érkezett Bagdadba. A nyugtalanság nem volt kisebb Ammanban sem. A jordániai uralkodó egy újabb kétszáz főnyi jordániai kontingens elkísérését tartotta oknak és alkalomnak, hogy keleti szomszédjával megtanácskozza a legközelebbi teendőket. A bosztani csata egy csapásra lecsillapította azokat a szaúdi reményeket, amelyeket Ríjad urai ahhoz fűztek, hogy olajvagyonuk, valamint a térségben vezető szerepet játszó két hatalom, Irak és Irán meggyengülése automatikusan az ő regionális hatalmuk megerősödéséhez és elismeréséhez vezet. Mintha Montecuccoli híres mondásának (A háborúhoz három dolog kell: pénz, pénz és pénz) olajos változata is csődöt mondott volna itt, hogy tudniillik a hatalmi szerephez három dolog kell a térségben, olaj, olaj és olaj. Hiszen a szaúdi olajvagyon érintetlen - de Szaúd-Arábia védtelen mindenfajta esetleges iszlám forradalommal szemben, de alkalmatlan arra is, hogy a lakosságának többszörösével rendejkező Irak ellenében tartósan hegíimonisztikus szerepet játsszon. Ami persze nem jelenti azt, hogy a bizonytalanságoktól gyötört szaúdi hatalom természete egyik pillantról a másikra megváltozna. De abban sem bizonyos, hogy Irak „eleste“ után képes lenne szembeszegülni a többezer esztendős perzsa nyomással. A birodalom névadója, a boldogtalan, ideggyenge herceg, a későbbi király, Szaúd annak idején nem vetett számot a gazdaság és a jövő effajta, bonyolult gondjaival. De az is bizonyos, hogy az OPEC-tanácskozások európer sztárja, Jamani olajminiszter sem mindig kalkulált a perzsa tényezővel. Mint ahogy agigantikus, félszigetet átszelő olajvezetékek e tervezői sem gondoltak arra, hogy a levegőből és a szárazföldről részletesen felderített csőkígyó - a létfontosságú hálózatot a legkülönbözőbb kommandók, könnyű prédájává teszi. Tíz évvel ezelőtt még más volt a helyzet. Az idő tájt hatásosnak látszott az a rendszabály, amelyet Szaúd-Arábia könyörtelenül alkalmazott. Erről is számolt be a párizsi Figaro: „Két dolog van, ami a külföldiek számára hozzáférhe- telen: Mekka és az ARAMCO, vagyis, a fekete kő és a fekete arany. Néhány kilométerre Dzsiddától, a nagy Vörös tenger-i kikötőtől óriási tábla állja el az utat: STOP! Itt kezdődik a nem muzulmánok számára a tilos övezet...Az ország másik végéből, Damanból kiindulva az utazó erődítménybe ütközik a sivatag közepén: szögesdrót, kerítés, sisakos őrök és megint egy felirat: Biztonsági a kapu. így fest kívülről az ARAMCO, az Arab-Amerikai Olajtársaság, amely a szaúd-arábiai olaj- termelés kilenctized részét adja.“ Ám hiába a nagyszabású biztonsági technika, hiába az elzárkózás: manapság a műholdak világában egy országot nem lehet megtartani sivatagi elzártságában. Mint ahogy nem maradhat rejtve az olaj hatalma - annak erősödése vagy gyengülése - sem. Sem a politikusok, sem a művészek előtt. És ezt - sok más egyéb mellett olyan művészeknek is köszönhetjük, mint Dzsamal Afaghani. KRAJCZÁR IMRE • A vezetékek szövevényes hálózata