Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. január-június (15. évfolyam, 1-25. szám)
1982-05-21 / 20. szám
H ajdanában ez „terra incognita“, ismeretlen föld volt. A magas hegységekben, még a korai középkor embere szerint is titokzatos istenségek éltek és rejtelmes kelepcéket sejtett itt. Szépségükre nem volt fogékony, legfeljebb nagyságukat csodálta, de elkerülte őket tisztelettel és félelemmel, amelyet éppen rejtelmességük keltett benne. Ahogy gyarapodott a letelepedők száma és tökéletesebbé váltak az erdöirtás, a földművelés, az állattartás és a vadászat módszerei, úgy izmosodott a telepesek hegyvidék iránti bizalma is. A Magas-Tátrára a XIII. századtól kezdve a hegyaljai községek gazdasági nyomása nehezedett. Az ezzel kapcsolatos igények gyakran meghaladták az elfogadható méreteket. Annak idején fából épültek a házak s készült csaknem minden házi használati tárgy és szerszám, így azután szervezetlen favágással ritkították az erdők értékes fafajtáit. Egészen A Tátra-alja népét érdekelte a hegység ásványi gazdagsága is. A Kriványon aranybánya volt. Alig valamivel a nevezetes hegycsúcs alatt ónt fejtettek. Az aranyra lelés titkolt reménye ösztönözte a Poduplaszki-, a Jávor-völgyben, a Zöld- és a Batizfalvi-tónál folytatott feltárási kísérleteket. Kézzelfogható eredménye azonban csak a vas- és a rézbányászatnak volt. Nagymennyiségű fát és faszenet nyeltek el a jávorinál vaskohók. A tátrai erdőket foghíjassá tették a nagy irtványok. Az erdőtulajdonosok, ha egyáltalában megkísérelték a fatelepítést, csak gyorsan növő lucfenyőt ültettek, hogy minél hamarabb ismét kitermelhessék a fát. Csakhogy a lucfenyő csekély ellenállóképességű monokultúrái könnyű áldozatává válnak a szélviharnak, a hólavináknak és ezt követően a pusztító szúnak. Egészen a XVI. század derekáig a hegyaljai lakosság Magas-Tátra iránti viAz 1904-ben felépült ótátrafüredi Grandhotel, háttérben a Sza- lóki-csúcs (B. Mrhová felvételei) eltűnt a tiszafa és a XVIII. század vége felé már-már pusztulás fenyegette a cirbolyafenyőt is. A pásztor, aki nem mérte fel a hegyoldalak legeltetési teherbíróképességét és aránytalanul sok szarvas- marhát, juhot hajtott ki rájuk, ártott a földnek, a növényzetnek és utat nyitott az eróziónak, amely fokozatosan szűkítette a legelők területét. A telepesek újabb legelőkre úgy tettek szert, hogy könyörtelenül irtották a törpefenyöt és mind lejjebb szorították a tátrai erdők felső szegélyét. Manapság a Köpataki-völgy látogatója kétkedéssel fogadja, hogy valamikor régen Kakas-Lomnic (ma: Vel'ká Lomnica) lakosai itt, a Lomnici-gerinc alatti kőrengetegben legeltették nyájaikat. Még magasabbra hatoltak a zerge-, a medve- és a mormota-vadászok, vagy törvénytipró vetélytársaik, a vadorzók, akik zömükben szintén pásztorok voltak. Jonek Lysy, javorinai vadorzó azzal a váddal került bíróság elé, hogy legalább 300 zergét puskázott le és néhány völgyben a mormotát az utolsó szálig kiirtotta. A legértékesebb állatfajok állományát veszélyesen apasztotta az is, hogy egyes testrészeiknek a babonás emberek csodálatos gyógyhatást és mágikus erőt tulajdonítottak. De a joggal vadászók sem voltak könyörületesebbek. Sok éven át a „sikeres vadásznak“ tisztelgett egy kis emlékmű azon a helyen, ahol Hohenlohe herceg, akkoriban a Magas-Tátra egyhatodának ura, elejtette ezredik (!) zergéjét. Már csak földrajzi elnevezések tanúskodnak a múltban itt előforduló egyes gyógynövényekről. szonyának csak prózai gazdasági indítékai voltak. S az első emberek, akiknek érdeklődését felébresztette a természet és annak szépsége, s akiket csak a szépérzékük a látnivaló és az önzetlen megismerés szándéka vonzott ide, már csak az emberi tevékenység nyomait magán viselő hegységre találtak. Az első, név szerint is ismert tátrai turista Laski-Koscielecka Beatrice hercegnő, kézsmárki várúrnö volt, aki 1564ben a Kárbunkulus-torony alatt megtekintette a Zöld-tavat. Feltételezhető azonban, hogy a krónikás figyelmét csak érdekes személyisége keltette fel és a kíséretében levő polgárok már annak előtte is felkeresték a Magas-Tátrát. Elsősorban a hírneves késmárki líceum tanáraira gondolok, akik akkoriban már rendszeres természettudományi kirándulásokat szerveztek ezen a tájon és az iskolán megalapozták a tátrai ásványok és növények gyűjteményeit. Frölich Dávid - a később nevessé vált csillagász és matematikus- vezetésével 1615-ben három késmárki diák feljutott a Késmárki-csúcsra. Ez volt- történelmileg bizonyíthatóan - az első meghódított tátrai orom. A Tátra-alja értelmiségiek közlései a hegyvidéki természet érdekességeiről és szépségeiről a XVIII. század végén idecsalták az első külföldi érdeklődőket is. Hacquet francia orvos, botanikus és mineralógus, Townson angol utazó és földrajztudós, Wahlenberg svéd flórakutató, Beudant, az ásványok francia szakértője, de nemcsak ők, testes klasszikus útirajzaikban amelyek Nürnbergben, Londonban, Párizsban, Göttingenben és másutt jelentek meg nyomtatásban, leírták a Tátrával és a környékével kapcsolatos tapasztalataikat. A Magas-Tátra iránti növekvő érdeklődés 1793-ban ahhoz vezetett, hogy a Szalóki-csúcs tövénél megalapították az első turistabázist- Ótátrafüredet. Az élénkebb forgalmat továbbra is gátolták a közlekedési nehézségek, a gyalogösvények gyér hálózata, a magasabban fekvő részeken az éjjeli szállás problémái. A szó mai értelmében a turizmus fejlődésének és az idegenforgalomnak kezdete egybeesik azzal, hogy a Magas- Tátra vasúttal is megközelíthető lett. A hegység lábánál 1871-től adták át rendeltetésének a kassa-bohumíni vasúti pályát. A Tátra déli lejtőin , 760-1350 méter tengerszint feletti magasságban, fejlődésnek indult több klimatikus központ, ahogy akkoriban nevezték a gyógyfürdőket, mégpedig a Csorba-tótól Barlangligetig (Tatranská Kotlina). Néhány közülük továbbra is turisztikai kiindulópont volt, részben üdülési lehetőségekkel. Voltak azután olyanok is, amelyek a tébécé, a felső légutak egyes megbetegedései és a Basedow-kór klimatikai gyógykezelésére szakosodtak. Az előMinek is tagadnánk, mi nők - tekintet nélkül életkorunkra - a férfiaknál is hiúbbak vagyunk. Szeretünk ízlésesen, célszerűen - és amit a legfontosabbnak tartunk - az utolsó divat szerint öltözködni. Bár kedvünk szerint válogathatunk szekrényünkben a kosztümök, ruhák, pulóverek és szoknyák között, mégis gyakran panaszkodunk: nincs mit felvennem. Ez az érzés főleg az egyes évszakok elején keríti hatalmába a nőket. Figyelmük ugyanis - számos más gondjuk mellett - a legújabb divatú ruhák szabására, a különböző anyagok szövésére, minőségére, a mintára, a színre, sőt a cipók alakjára, de még a divatkiegészítőkre is kiterjed. Divattervezés Ám nem lenne helyes, ha lebecsülnénk ezeket a nők, de a férfiak elégedettségét is befolyásoló és életszínvonaluk szintjét is kifejező igényeket, amelyek csak a rendszeresen és nagy választékban piacra kerülő divatújdonságokkal elégíthetők ki. Noha ez főleg a termelő- és kereskedelmi vállalatok együttműködésétől függ, nem hagyható figyelmen kívül az ÚBOK néven ismert prágai Lakás- és Ruházkodási Kultúra Intézetének széles körű tevékenysége sem, amelynek - bratislavai fiókvállalatával együtt- egyik legfőbb feladata a divattervezés. Vladimir Jenícek igazgató szavai szerint az intézet ipari formatervezői, az iparművészek és modellezők a rendelkezésre álló nyersanyagok gazdaságos felhasználásával- a műszaki és technológiai, valamint a gazdasági feltételekhez és a külföldi divathoz alkalmazkodva - tervezik a szövetek, kelmék és kötöttanyagok kivitelezését és mintáit. Emellett készruha-, öltöny- és cipömodelleket is készítenek a termelővállalatoknak, a fogyasztási és ipari szövetkezeteknek, a tanácsadó szervezeteknek, a koordinációs bizottságoknak, és a kereskedelemnek. A modellek sorozatgyártásának a megkezdése közös megállapodás alapján történik.- A tapasztalatok szerint ma már a divat az általános gazdasági helyzethez igazodva, sehol a világon nem változik oly gyorsan, mint régente - mondja az igazgató. - A mi célunk is az, hogy a ruhák és divatkiegészítök némi módosítással néhány éven át hordhatók legyenek. Ehhez az elvhez tartják magukat az intézet tervezői, akik tevékenységükben a munkatermelékenység növelését és a gépek korszerűsítését is szem előtt tartják. Röviden: arra törekszenek, hogy minél kevesebb költséggel, minél hatékonyabban dolgozzanak és a világdivattal is lépést tartsanak. A kollektív munka előnye A piacra kerülő divatújdonságok azonban nem a formatervezők* és a képzőművészek egyéni elképzeléseinek a kifejezői, hanem a kollektívák szakszerű, megfontolt munkájának az eredményei. De nemcsak annak. Az intézet tervezői, technikusai a termelővállalatokkal együttműködve három évtizede tanulmányozzák és tájékoztatják egymást a divat fejlődéséről. Színvonalas tevékenységükben nagy segítséget jelent a KGST-országokkal fenntartott szoros kapcsolatuk. Ötleteik elfogadása természetesen nem kötelező, ám a ruhaipari vállalatok többnyire ÚJ SZÚ 8 1982. V. 21. VÁLTOZÁSOK ÉS PROBLÉMÁK Orwadászok, fametszet a XIX. századból
