Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. január-június (15. évfolyam, 1-25. szám)
1982-05-14 / 19. szám
41 ÚJ SZÚ 1982. V. 14. A muzsikus hármasikrek A KNDK-ban, .mint a szocialista országokban mindenütt, a mindennapok sokezernyi ténye bizonyítja, a ,,Legfőbb kincsünk a gyermek“ jelmondat tartalmának valóságát. Ebben az országban a gyermekáldást valóban áldásnak tekintik. Az állam és a különböző társadalmi, ifjúsági szervezetek nagy gondot fordítanak a gyermekeknek, a jövö letéteményeseinek jólétére, oktatására, kulturálódására. Korán megkezdik szépérzékük fejlesztését, s megismertetik őket a művészetekkel. A mai gyerekek közé tartoznak az immár nyolcéves phen- jani hármasikrek: O Csüng II, O Csüng Szong és O Csüng Hjok. A három - egymásra megszólalásig hasonlító - fiúcskát érdeklődésük, hajlamuk is egy irányba vonzza. Iskolai tanulmányaik megkezdésével egyidőben felvették őket a phenjani Zene- és Táncművészeti Főiskola junior előkészítő tanfolyamára. A hármasikrek zenei tehetsége már igen fiatalon megnyilvánult. Bölcsödés korukban kezdtek harmonikázni. Most a legidősebb fiú zongorázik, két öccse pedig csellózik, illetve hegedül. A három gyerekkel igen elégedettek a főiskolán, szorgalmasak, tehetségesek. Naponta négy órát gyakorolnak. Szabadidejükben is sokat foglalkoznak a zenével. Nemcsak hangversenyekre járnak, hanem gyakran rögtönöznek koncerteket társaiknak is. Az iskolában jó tanulók, főleg a matematika és a koreai nyelv érdekli őket. Az esztétikai nevelés tanácsa Az idén kezdte meg működését a bolgár oktatásügy új intézménye, az Esztétikai Nevelés Tanácsa. Alapítói a kulturális élet kiválóságai. Elnöke Liljana Stefanova költönő, alel- nöke Mladen Iszajev író, aki eddig kétszer kapta meg a Szocialista Munka Hőse kitüntetést. Az intézmény feladata az esztétikai nevelés kiterjesztése és elmélyítése az oktatásban. A tanács szorosan együttműködik az Oktatási Minisztériummal, a Bolgár írók és a Bolgár Képzőművészek Szövetségével A munkában részt vesznek neves színészek és filmrendezők is. Az intézményben különböző szekciókat hoztak létre. Már működik a nyelvi és irodalmi, a képzőművészeti, a zenei, a színház- és filmművészeti, a televíziós és a testkultúra tagozat. Bár a szekciók élén az adott művészeti ág vezető egyéniségei állnak, a tagok sorába más művészetek képviselőit is beválasztották. Az irodalmi tagozaton például írók és pedagógusok mellett közéleti személyiségek is részt vesznek az új tantervek, elképzelések kidolgozásában, amelyek mind az esztétikai nevelés színvonalának emelését hivatottak szolgálni. A zene szeretete és tisztelete Átfogó, kiterjedt, ugyanakkor pedig kellően differenciált iskolahálózat segítségével avatják be a fiatalokat kora gyermekkoruktól kezdve a zene rejtelmeibe, szépségeinek titkaiba a Német Demoktarikus Köztársaságban. A zeneiskolákat a tehetséges gyermekek már iskolai tanulmányaik megkezdése előtt is látogathatják. Az állami zeneiskolák száma jelenleg megközelíti a százat. Legtöbben zongorázni tanulnak, de a vonós hangszerek ifjú barátainak is népes a tábora, és sokan érdeklődnek a fúvós hangszerek iránt is. Csaknem 8 és félezer a zongoratanszakosok, 7900 körül jár a vonósok és mintegy 6700 a fúvósok, ütőhangszeresek száma. Egy-egy tanárra 18 zenetanuló diák jut. örvendetesen emelkedik az énekesek száma is: az 1970-es években még másfélezren, jelenleg már több mint kétezren tanulnak hivatásos mesterektől ezekben az iskolákban énekelni. A zeneiskolák minden évben mintegy 300 tehetséges fiatalt ajánlanak a főiskoláknak. Zeneművészeti főiskola működik jelenleg Berlinen kívül Drezdában, Lipcsében és Wei- marban. A litvániai Klajpedában levő hajógyárban nemrég fejezték be a 85 méter hosszú, 13 méter széles, 850 kW teljesítményű motorral felszerelt Morjana halászhajó építését Források: APN, ORBIS, MONCAME, SOFIAPRESS, KCNA Rövid hírek Romániából A NAPENERGIA HASZNOSÍTÁSA Constancán, Craiován és Temesváron kívül már Bukarestben is felhasználják a napenergiát. A vízmelegítő nap- kollektorok Bukarest legújabb lakónegyedétien is felkerültek a házak tetejére, és csaknem 1500 lakásban biztosítják az állandó melegvíz-ellátást. A berendezést román szakemberek tervezték és a bukaresti Frigocom vállalat gyártja. A korábbi napkollektoroktól eltérően az új berendezésben acéllemez helyettesíti a drága alumíniumot. A napkollektorok szélesebb körű elterjesztésével Románia jelentős energiamegtakarításra számíthat. SZAKSZERVEZETI ÜDÜLÉS Csaknem 600 ezer román dolgozó töltheti szabadságát az idén a szakszervezeti üdülőkben, 100 ezerrel több, mint az elmúlt évben. A szakszervezetek további 100 dolgozó számára az állami üdülőközpontokban biztosítanak pihenést. A nyári szünidőben félmillió gyereket nyaraltatnak a tengerparti és az ország más vidékein létesített úttörőtáborban. Fontos építőipari anyagot, kavicsot termelnek a Keleti-tenger partján fekvő Graal-Müritz város közelében, a Német Demokratikus Köztársaságban. A képen látható úszó kotrógép a tengerből, 10 méter mélységről naponta több mint 15 000 köbméter kavicsot termel ki Egészséget - mindenkinek Az egészségügyi ellátás fejlesztése a Szovjetunióban az egyik legfontosabb szociális feladat. Az e célra fordított kiadások évről évre növekednek, gyorsabb ütemben, mint a nemzeti jövedelem. Amíg az elmúlt 5 évben ez utóbbi 21 százalékkal nőtt, addig az egészségvédelmi kiadások 27 százalékkal emelkedtek. Ma a világ orvosainak egy- harmada, vagyis egymillió orvos a Szovjetunióban dolgozik. 10 000 lakosra 36 orvos és több mint 123 kórházi fekvőhely jut. Naponta 14 ezer szülést vezetnek le az országban, több mint 40 ezer, különféle sebészeti műtétet végeznek, köztük olyan bonyolultakat is, mint a veseátültetés, szívbillenvtű- csere. Naponta nyolcmillió beteget látnak el a rendelőintézetek, illetve 3,5 millió laboratóriumi vizsgálatot végeznek. A XI. ötéves terv feladata a többi között az egészségügyi hálózat további korszerűsítése, a szakképzés rendszerének javítása. A Szovjetunióban jelenleg több mint 60 ezer gyógyító kórmegelözö intézmény működik. 1985-ig új orvostudományi kutatóintézetek és más egészségügyi létesítmények építését tervezik, valamint korszerű gyógyászati berendezésekkel látják el a már működő intézményeket. Talajtérkép űrfelvételek alapján Az űrrepülés során készített fényképeket is hasznosítják a Mongol Népköztársaság első egységes talajtérképének elkészítésénél. Mongol tudósok szovjet kollégáikkal együtt értékelték a felvételeket és az egyéb adatokat, amelyek segítik az új térkép szerkesztését. A Mongol Tudományos Akadémia állásfoglalása szerint a talajtérkép nemcsak a különféle talajok osztályozását, az ezeknek megfelelő termelési módok bevezetését teszi lehetővé. Módot nyújt a mongol föld kincseinek fokozottabb kiaknázására, védelmére is. Az ürfotók mindamellett még érdekes - eddig csak részben, vagy egyáltalán nem ismert - eróziós jelenségekre is felhívták a figyelmet, ösztönzést adva a szükséges intézkedések megtételére. Keresztrejtvény Rejtvényünkben Áprily Lajos egyik verséből idézünk: Ragyog a reggel. Délre már borul. Szél bókoltatja nyírfáim sorát. A vers további két sorát lásd a rejtvényben. VÍZSZINTES: 1. Amerikai tábor- Kitűnő termőföld. 41. Tejtermék, nők. 4. Hang. 9. Lóverseny. 13. 44. Orosz festő. 46. Ólmos. 49. A vers harmadik sora (zárt be- Női név. 50. Brazíliai regényíró, tűk: L, O, L). 16. Fafajta. 17. Piac közepe. 18. Mutatószó. 19. L. H. 20. Szekér jelzője. 22. Kötőszó. 23. Csapadék. 25. Angolna. - németül. 26. Juttatok. 27. Egyenlet megoldásaként kapott szám. 28. D. K. 30. Gondozatlan. 32. Állat. 33. ö. N. M. 35. Katonai határőrvidék. 36. Dar es-.... város Afrikában. 38. Spanyol ezüstpénz. 40. Zeneművek leírására használt jel. 42. Spanyolországi város. 43. Igen gonosz. 45. Spirál. 47. I. R. R. 48. Kevert ser. 49. Európai főváros. 51. Aurum. 52. Horvát- szlovén költő. 54. Város Olaszországban. 55. Kevert som. 57. Jég - németül. 58. Tárgy. 59. Küzdelem. 61. O. E. 62. Viadal. 63. Pasi fele. 64. Letét. 69. Görög betű. 70. ,,A“ síkság. 71. C. T. A. FÜGGŐLEGES: 1. Rejtekhely. 2. Kuruc brigadéros. 3. Erkölcs. 4. Ő - németül. 5. Régi portugál pénznem. 6. Kirakatban van! 7. Knock out. 8. Ajakalakban összeforrott párta. 9. A légnyomás egysége. 10. Nagyhatalom. 11. R. F. 12. Kártyalap. 14. Rajong valakiért. 15. Ókori nép. 21. Fém. 22. Tudományos elmélet, névelővel. 23. A napóleoni háborúk egyik legvéresebb csatája. 24. A vers negyedik sora (zárt betűk: S, G, N). 26. Pici. 27. Nyugat-európai kelta. 29. Kiváló magyar nyomdász. 31. Majomfajta. 32. Kötőszó. 34. Indiai város. 36. Város Japánban. 37. Az első nagymogulok székhelye. 39. 53. Olaszországi város. 54. A haj rendezésére való eszköz. 56. Étel. 58. Harc. 59. Mérgező gáz. 60. Világi pap. 62. Igeképzö. 63. Új .... napilap. 65. Névutó. 66. Osztályzat. 67. Vákuum. 68. A Protaktinium jele. Az április 30-án közölt keresztrejtvény helyes megfejtése: Aki vérével pirosra festett, S aki zászlódat magasan tartva menetel hőshöz illően - alatta. Könyvjutalomban részesülnek: Pacek István, Gács (Halic), Galovics Lajos, Vágsellye (Sala), Varga Hédi, Nagymegyer (Őalovo), I lajercsik Tibor, Bratislava, Matús Éva, Maié Straciny. «