Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. január-június (15. évfolyam, 1-25. szám)

1982-05-14 / 19. szám

Értékeltek A szakszervezet X. és a SZISZ III. kongresszusa, valamint a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 65. évfordulója tiszteletére az ágcsernyöi (Öierna nad Ti- sou) átrakóállomás dolgo­zói jelentős vállalásokat tet­tek. Azok teljesítését az év első negyedének elteltével értékelték és megállapítot­ták, hogy sok mindent elvé­geztek. A dolgozók össze­gyűjtöttek 196 tonna ócska­vasat, hat tonna színes­fém- és egy tonna papír- hulladékot, valamint két tonna fáradtolajat. 153 330 koronát takarítottak meg azáltal, hogy ésszerűen al­kalmazták az átrakásnál a kötöző és biztositó anya­gokat s az új alkatrészek helyett felújítottakat hasz­náltak. Gondos szervezés­sel és nagyobb odafigye­léssel 130 ezer kWó ára­mot, 806 tonna szenet, 20 tonna kokszot, 35 ezer liter gázolajat és ötezer liter benzint takarítottak meg. Vállalták, hogy egy száza­lékkal jobban kihasználják a vasúti kocsikat. Az érté­keléskor kiderült, hogy 2,8 százalékkal jobban hasz­nálják ki azokat. A szocialista munkabri­gádok tagjai társadalmi munkában 1 661 940 koro­na értéket hoztak létre. He­ten vért adtak a járási transzfúziós állomáson. Sivák Béla Korszerűsítés Fontos, nélkülözhetetlen szere-, pe van a postának. Dolgozói min­dennapi munkájának hatékonysá­ga és minősége hatással van az emberek hangulatára, közérzeté­re. Ezért is követelmény a posta tevékenységének állandó javítá­sa, ami elképzelhetetlen korszerű­sítés nélkül. Losoncon (Lucenec) is felismerték ezt, s néhány hónapja elkezdték a posta helyiségeinek felújítását. A jelentős ráfordítást igénylő - a városi és járási építő­ipari vállalatok által jelenleg is fo­lyamatosan végzett - átalakítási munkálatokat a posta zavartalan működése mellett július közepére fejezik be. Kanizsa István Hasznos mozgalom Nagy gondot fordítanak az újí­tómozgalom fellendítésére a Szlo­vákiai Magnezit Művek jolsvai (Jel­sava) üzemében. Az utóbbi idő­ben 173 javaslatot nyújtottak be a dolgozók, amelyek közül 98-at már alkalmaznak a termelésben, s így 4 millió 146 ezer koronát takarítottak meg a tüzelőanyag és a villanyáram fogyasztása során. Az újítómozgalomba bekapcso­lódnak a 92 szocialista munkabri­gád tagjai és az eredmény azt is bizonyítja, hogy az agitátorok jó munkát végeznek elsősorban az ifjúság nevelése terén, a kommu­nisták és a szakszervezet tagjai között. Gál Edit Fokozzák a föld termőképességét A lévai (Levice) járás a mező­gazdasági földterület nagyságát tekintve az első helyen áll az or­szágban. összterülete 155 084 hektár, ebből 113 293 hektár a mezőgazdasági, s ezen belül pedig 94 254 hektár a szántó Az utóbbi időben egyre nagyobb fi­gyelmet fordítanak a termőföld vé­delmének és kihasználásának. Ennek ellenére még mindig talál­kozhatunk kedvezőtlen jelensé­gekkel. Az 1981-es évben a me­zőgazdasági földterület 148 hek­tárral - ebből 74 hektár volt a szántó - csökkent. A legna­gyobb csökkenés a Mohiban (Mo- chovce) épülő atomerőmű és az erdőtelepítés miatt következett be Ugyanakkor a nem mezőgazdasá­gi földterületből csak 87 hektárt tettek termővé. A múlt évben 24 millió korona befektetéssel 2474 hektár mező­gazdasági földterület termőképes­ségét fokozták. A Lévai Járási Nemzeti Bizottság mező-, erdö- és vízgazdálkodási osztálya kö­vetkezetesen érvényesíti azt a döntést, hogy aki a mezőgazda­sági földterületből építkezési vagy más célokra elvesz, az ugyan­olyan nagyságú földterületet köte­les a nem mezőgazdasági földte­rületből termővé tenni. A járásban a mezőgazdasági üzemek a földterület 96 százalé­kát, összesen 108 850 hektárt müveinek A terület 3,3 százalékát a magángazdák, 0,7 százalékát pedig a nem mezőgazdasági üze­mek használják. Tavaly 99 hektár olyan mezőgazdasági területet adtak át a Nemzeti Front szerve­zeteinek, amelyeket nagyüzemi módszerekkel nem lehet megmű­velni. Benyák József Jelentős vállalások A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 65. évfordulója tiszte­letére a galántai járás mezőgaz­dasági dolgozói 208 kollektív és 3623 egyéni vállalást tettek. Vál­lalták, hogy termelési tervüket 3 201 000 koronával túlteljesítik s a termelésre fordított befektetést 871 ezer koronával csökkentik. Az áramon 40 ezer, a tüzelőanyagon 46 ezer és az üzemanyagokon 76 ezer koronát takarítanak meg Munkahelyeik csinosítása során 33 119 órát dolgoznak társadalmi munkában, A Szakszervezetek az üzemeknek és a köztársaságnak akció során pedig 49 539 órát. A Diószegi (Sládkovicovo) Efsz, Állami Gazdaság és Magtermesz­tő Állami Gazdaság dolgozói még azt is vállalták, hogy terven felül 2618 tonna cukorrépát termeszte­nek és 104 tonnával több vágó­marhát tenyésztenek, 239 literrel több tejet fejnek és 665 ezer tojás­sal többet adnak el. A termelésre 1 889 000 koronával kevesebbet fordítanak. Oláh Gyula Megérdemli a bizalmat Nagyon elfoglalt Dana Hornácková a Chirana Stará Tu- ra-i üzemének dol­gozója (a felvételen). ɧy éve választották meg a Szövetségi Gyűlés képviselőjé­vé. Tagja a Nemze­tek Kamarája alkot­mányjogi albizottsá­gának is. A fiatal képviselő szabad­ideje jelentős részét önképzéssel tölti, hogy megfelelhes­sen az elvárásoknak és ne csalódjanak benne választói. Munkahelyén, az or­vosi műszereket gyár­tó részlegen kiváló munkát végzett s ezért megkapta A vállalat legjobb dolgozója címet. Feladatai példás teljesítésén kívül szívesen segít a fiatal dolgozók betanításában. Az ifjúsági szervezet vezetőségével karöltve koordinálja a párttagjelöltek munkáját és ellenőrzi, hogyan végzik pártfeladataikat. Már nyolcadik éve tagja a 3-as számú pártalapszervezet bizottságának és második éve a városi pártbizottságnak is. Mató Pál Összefogással Szimö (Zemné) lakossága sza­bad idejét szívesen áldozza falu­szépítésre. Közösen fejezték be az efsz étkezdéjének építését, rendbe hozták a temetőt, az autó- buszmegállók várótermeit és javí­tották az utakat, járdákat. Virágok és újabb díszfák kiültetésével éke­sítik az utcákat, parkokat, tereket s féltő gonddal vigyázzák azok tisztaságát. Gombamódra szaporodnak a családi házak és összefogással készülnek a középületek is. Idén májusban átadják az új vendéglőt és készül az egészségügyi köz­pont. Az építkezés eddig gyors ütemben folyt, most azonban ba­jok vannak az építőanyagok szállí­tásával. Ez késlelteti a dolgozókat és eltolódik e fontos intézmény átadásának a határideje. Búkor Szilvia Átalakítottak és felújítottak Golianovóban (nyitrai járás) egy régi családi házat, s abban rendezték be az egészségügyi központot. A tervezők jó ötleteit sikerült megvalósítaniuk az építőknek s megfelelő elhelyezést kapott a körzeti-, a gyermek- és a fogor­vosi rendelő. Nem kell közös váróteremben ülni a fertőző bete­gekkel azoknak, akik a fogorvosra várnak. A gyermekek váróter­mének a felnőttekétől való elkülönítésére nagy gondot fordítottak és a ragályos betegségben szenvedő gyermekekkel is külön helyiségben várakoznak a szülők. Az édesanyák csecsemőiket a számukra berendezett szobában láthatják el. A felvételen Valent Vozarik állapotát ellenőrzi Éva Veresová egészségügyi nővér (balról) és dr. Viera Jedlicková. Amand Absolon felvétele - ÖSTK A hetvenes évek­ben kezdte meg a termelést Nemes- ócsán (Zemíanská Olca) a partizánskei Augusztus 29 Cipő­gyár részlege, amely új munkale­hetőséget nyújtott az addig háztartás­beli lányoknak, asz- szonyoknak. A üzem jelenleg 550 dolgozót foglalkoztat két műszakban. Ki­váló minőségű cipő­ket és felsőrészeket gyártanak. Az idén 600 ezer pár cipőt állítanak elő, melyek számottevő hánya­dát a Szovjetunióba exportálják. Idei ter­vük ezenkívül 2 mil­lió 270 ezer pár ci­pőfelsőrész készíté­sét is előirányozza. A dolgozók aktivitását, szakmaszeretetét és nem utolsósorban a széles­körben kibontakozott szocialista munkabrigádmozgalmat dicséri, hogy tervfeladataikat évről évre túlteljesítik. Idei első negyedévi árutermelési {érvükét készcipőből 100, felsőrészből pedig 104,5 százalékra teljesítet­ték. A felvételen balról Földes Szilvia műszaki ellenőr és Ferenczy Mária mester a felsőrészek minőségének ellenőrzése közben. K. Németh István Egyre jobban A Szlovákiai Kisállattenyésztők Szövetsége gútai (Kolárovo) szer­vezetének 117 tagja sikeresen zárta az elmúlt évet. A tervezett 600 nyúl helyett 8407-et adtak el a nyitrai Branko felvásárló üzem­nek. Az eredmény elérésében nagy részük volt azoknak a kisál­lattenyésztőknek is, akik még nem tagjai a szervezetnek. A legszor­galmasabb tenyésztők: Őszi La­jos, Martin Abelovsky, Varga Géza és Varga Lajos. Őszi Lajos a nyu­gat-szlovákiai kerületben is a leg­eredményesebb nyúltenyésztök közé tartozik, a felvásárló üzemtől kétszer kapott elismerő oklevelet. A szervezet tagjai tevékenyen részt vesznek a város fejlesztése érdekében szerzett társadalmi munkában, a sportcsarnok és a bölcsőde építésében, az őszi betakarításnál pedig a szövetke­zet számíthat rájuk. Tavaly össze­sen 2550 órát dolgoztak társadal­mi munkában. Idén már 150-re növekedett a tagok száma, s ed­dig 1760 nyulat adtak el 88 817 korona értékben. Gogh Vilma Gyönyörű környe­zetben épült fel a szakszervezetek egyik legkorszerűbb impozáns üdülője, a Metalurg, Tatrans- ké Matliaréban. A poprádi Magas­építő Vállalat dolgo­zóinak társadalmi munkában sokat se­gítettek a Kelet­szlovákiai Vasmű dolgozói, akik pihen­ni fognak a tetszetős és kényelmes épü­letben. Miroslav Vojtek fel­vétele - CSTK ÚJ SZÚ' 10 1982. V. 14.

Next

/
Oldalképek
Tartalom