Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. január-június (15. évfolyam, 1-25. szám)

1982-04-30 / 17. szám

SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA VASÁRNAPI KIADÁS 1982. április 30. XV. évfolyam 17. szám Ára 1 korona VILÁGOT MEGVÁLTOZTATNI... Világot látni, világot megváltani, hogy holnap jobb, szebb legyen - rö­viden talán így jellemezhetnénk, mi­ért szerettük annyira gyermekko­runkban a mesét. Szerettük, csodál­tuk a mesék hőseit, minden hatal- maskodótól, alattomostól, emberte­lentől féltettük őket, őszintén kíván­tuk, ne riadjanak vissza semmitől, ami útjukat állta. Követtük őket útta- lan utakon, félelmetesen sötét erdő­kön, kővé vált emberekkel teli hely­ségeken keresztül, s végül tiszta szívből örültünk, amikor megbirkóz­va a legyözhetetlennek tűnő akadá­lyokkal, győzött a jó, amelyért bátran kiálltak, kitartóan küzdöttek. A mesebeli vágyak, kívánságok az életből fakadtak, s ezért meghono­sodtak bennünk. Igaz, a meglett em­ber, hacsak nem képzelődik, nem hisz a mesebeli megoldásokban, de azért a felnőtt emberek túlnyomó többsége szereti a jót, kívánja, sőt támogatja az emberséges, az igaz­ságos, a jó győzelmét. Csakúgy, mint a mesében, a való életben is a jót kívánó és támogató többséget a dolgos emberek képezik. Azok, akik alkotnak, építenek, teremtő munkát végeznek, s ha kell, áldoza­tokra is készen küzdenek a jobb, szebb, emberségesebb holnapért. Bizonyságot nyújt erről az emberiség egész eddigi történelme, nem kevés­bé napjaink is. Mi mindent kellett átszenvedniük a dolgos embereknek a történelem folyamán! Mennyi áldozatot kellett hozniuk - sokszor csupán puszta létükért! Elnyomóik, kizsákmányo- lóik soha nem könyörültek meg raj­tuk, csak akkor hátráltak meg előttük, ha elszánt egységbe tömörülve lát­ták őket magukkal szemben. S ha ez egység bomlásának akár legpará- - nyibb jelét észlelték, bosszújuk élét azon nyomban fenni kezdték - ki ne ismerné Dózsa György s a tüzes vastrónus történetét!... Ám még a tüzes vastrónusok sem voltak képesek elfojtani az embersé­gesebb holnap iránt táplált vágyakat, s újra meg újra és még nagyobb erővel, hévvel fellángolt érte a küz­delem. Újabb meg újabb harcosok álltak a régiek helyébe, s ajkukon egyszer csak felcsendülhetett már: „Ez a harc lesz a végsői... “ Igen, már felcsendülhetett! Mert (s ebben megint csak és nem véletlenül fellelhetjük a hasonlóságot a valós és a mesebeli között), mint azt a me­sékből tudjuk, ismerjük: csupán ak­kor válik véglegesen reményteljessé a szabadulás vágya a sanyargató - vasorrú vagy hétfejű - embertelen szörnytől, ha a bátrak, elszántak, erősek, s nagy tehetséggel, képes­ségekkel megajándékozottak közül a legigazibb indul neki, hogy megbir­kózzon a hatalmaskodóval. Az emberségesebb holnapért küz­dők legigazibbjává a legújabb törté­nelem időszakának szülöttje vált. Azért, mert helyzeténél fogva a leg­bátrabb, legelszántabb, legerősebb s legnagyobb tehetséggel, képessé­gekkel megajándékozott. Igen, a munkásság, a munkásosztály, a már rég letűnt és még létező társa­dalmi osztályok, rétegek, csoportok közül a legkövetkezetesebben forra­dalmi osztály. Az egész emberi törté­nelemnek az a társadalmi osztálya, amely - és megint csak helyzeténél fogva - hivatott és érdekelt, érde­kelt és hivatott arra, hogy megváltoz­tassa a világot, hogy felszabadítva magát a kizsákmányolás alól egy­szer s mindenkorra megszabadítsa egyben az egész társadalmat is, . minden dolgos embert a kizsákmá­nyolás béklyóitól. Ezért csendülhe­tett fel ajkán - nem véletlenül tehát, hanem szükségszerűen és tudato­san - a nagy küzdelem végső szaka­szát hirdető dal. (Folytatás a 2. oldalon) Rabay Zoltán (A ÖSTK felvétele) Éljen május elseje!

Next

/
Oldalképek
Tartalom