Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. január-június (15. évfolyam, 1-25. szám)
1982-01-15 / 2. szám
iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiíiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiy GRIGSZHAGEN ÓRÁSMESTER, AVAGY A FASIZMUS TERMÉSZETRAJZA Vera Panova Hány óra? című regénye a Novij Mirben ÚJ szú 1982. 1.15. I smét meglepetéssel szolgált a Novij Mir: egyik utóbbi számában közreadta Vera Panova Hány óra? című regényét, pontosabban- ahogy az írónő műfajilag megjelölte - regénymeséjét. Mi a meglepő e mostani publikációban? Elsősorban nem az, hogy Vera Panová halála után nyolc esztendővel került a nyilvánosság elé: ismerjük az írói hagyatékok gyakran hányatott sorsát. Sokkal inkább az írás stílusa, építkezése, szerkezete, amely látszólag teljesen eltér az író korábbi műveitől. Panova éppen a realista stíluseszmény követőjeként vált a kortárs szovjet próza jelentős egyényiségévé: Fehérvonat, Utitársak, Szentimentális regény, Fehéren izzik az acél, Évszakok című regényeit, finoman míves novelláit magyarul is megismerhettük. Ezekre a müveire a mindennapi élet aprólékosan valóságos, szinte „leföldelt” leírása, az ábrázoló monumentalitás, a rendkívülinek ható fikció és helyzet kerülése, a hősök hétköznapi sorsának részletes kidolgozása volt a jellemző, amelyben az élet társadalmi és pszichológiai naturája drámai izzású képekben-alakokban öltött testet. A Hány óra? viszont az írói fantázia szabad szárnyalásával, a helyszín és a szituációk rendkívüliségével, feltételességével, a mese- és jellemszövés erősebben általánosítható tömörségével lepte meg az olvasókat. A regény alcíme: Álom egy téli éjszakán. „ Péntekre virradóra hosszú álmot láttam, ezt kívánom elmesélni részletesen. Az izgalom hangjaival kezdődött. Arcom alá dugva kispárnámat, aludtam, és nem létezett semmi a békés, meleg sötétségen kívül, amikor hirtelen meghallottam a félelem kiáltásait. A keskeny utcácskában kicsapódtak az ablakok, sárga fényük megvilágította a rohanó embereket. Felemelt kezükben hosszú, fekete pisztolyt tartottak. Futottak és körbetekinget- ve, pisztolyukkal befényeget- tek az ablakokon. Elrohantak fenyegetőzve, belevesztek a sötétbe.” [gy kezdődik az álom. Másnap az utcán két úrhölgy, Ábé és Cédé megtárgyalták az éjszakai eseményeket. Három ápolt, Hun, Emo és Elem, megszökött az őrültek házából. Elrejtőztek, az ápolók keresik őket. Hol vagyunk, milyen országban? Hol található a Város, amelynek minden órája oly pontosan jár, mint sehol a világon, s lakói ilyen neveket viselnek: Fehér Rózsa, Dupla Vé, 111, Ans, Nenni, Grigszhagen? A képzelet szülte és helyezte el valahová az emlékezet térképére, hogy modellje és me^ mentója legyen a téboly terjedésének, természetrajzának. Szakítsuk meg a regény ecsetelését, ismerkedjünk meg kulcsot nyújtó keletkezésével. A kézirat alatti dátum így jelzi a kezdet és a befejezés időpontját: 1941-1963. Ebben az időszakban írta Panova csaknem valamennyi prózai művét. Közben a Hány óra? terve nem hagyta nyugodni. Újra-újra nekiült, hogy befejezze, végleges formába öntse... H ogyan született a regény gondolata? Mikor? A történelem és a személyes sors kapcsolódásának meg- faggatása adhat rá választ. 1941 végén Vera Panova elhagyta a németek által elfoglalt Puskint „Leningrád alatt", ahová éppen a háború előtt menekült tizenkét esztendős lányával. Útra kelt, hogy több száz versztét megtéve a megszállt, fölperzselt hazai földön, eljusson az ukrajnai Sisa- kiba, fiához, anyjához. Kálvária volt ez az út - szenvedéseit később megírta Förgeteg című drámájában. Az igazi kálvária azonban ezután kezdődött. 1943 végéig élt Sisakiban - éhezve, megaláztatva, kihajtott rabszolgaként dolgozva a földeken. Közben titokban, saját és családja életét veszélyeztetve, hozzákezdett egy naplószerű elbeszélésfüzér megírásához, Ostlandia címmel. Saját szavaival élve, kötelességének érezte, hogy pontosan, hűen papírra örökítse a megszálló rezsim, az „új rend” embertelen lényegét. Ekkor keletkezett a Hány óra? terve is, amely egy kitalált szituációban, modellként mutatja fel a téboly természetrajzát? Nem tudni pontosan. A kéziratokat akkor szénakazlakba, farakások réseibe kellett elrejteni - az Ostlandia megírt ívei elvesztek. De a tények szerint megmaradt a Hány óra? elkészült része - ezt foly- tatta-formálta tovább az író, egészen 1963-ig. A közben eltelt idő, a megélt események, a történelmi távlat bizonnyal jelentősen módosította az eredeti elképzelést - így adhatja a regénymese a fasizmus keletkezési feltételeinek, terjedésének, demagóg és embertelen módszereinek szatirikus kvintesszenciáját. A Hány óra? nem kulcsregény, noha eszköztára erősen emlékeztet erre a műfajra. Az álom kerete lehetővé tette egy városnyi modellország megrajzolását, amelyben három őrült államcsínye, úgy szabadítja el a tébolyt, hogy egyszerre ráismerhetünk a megtapasztalt konkrét fasizmusra, s annak földrajzi helytől független lényegére is. A főhős nem Hun, az őrült diktátor, akinek gyermeteg kiszámoló mondókája - enyiki- benyiki, jeli veranyiki - a köszönést helyettesíti, majd megzenésítve a „nemzet” indulója lesz. Nem is Emo, vagy Elem, a két miniszter, hanem Grigszhagen órásmester. Ki ez a Grigszhagen, akinek alakjában egyszerre rajzolta meg az író az egyéni boldogulásáért mindenre kész nyárspolgárt és a tehetséges, tekintélyes embert, a tudóst, aki titkos tudományok és erők birtokosa? Aggastyán már, száz, kétszáz éves talán - a mesében minden lehetséges - a hírneves Sebastián egyetlen élő tanítványa. A városháza Nagy Órájának őrzője-mestere, minden óra értője, az Idő titoknoka. Ám dicsőségre és ifjúságra vágyik. És végrehajtja régen dédelgetett tervét. A városban egy délelőtt az órák visszafelé kezdenek járni! Az emberek riadtan kisereglenek a városháza előtti térre. Nézik, hogy kúsznak a mutatók - visszafelé. Hogyan üti el az óra a már elmúlt idő negyed-félóráit. Grigszhagen, az órás, a városháza erkélyéről így nyugtatja őket: „Mától kezdve kétszer virágoznak majd a virágok, az öregek megfiatalodnak, az élet győzelmet arat a halálon. Ne féljetek, emberek, ne sírjatok - meglátjátok, mi lesz! Es én tettem ezt, én, Sebastian tanítványa!” D e ha az idő visszafordul, nincs holnap, csak tegnap, nincs jövő, csak múlt. Értelmét veszíti munka, szerelem, terv, s minden, mit az értelem átfog. Akkor az őrület lesz úrrá a józanságon. És Grigszhagen órásmester becsvágyában a téboly hatalma mellé áll. A hatalom pedig tobzódik, az Idő vele van: masí- roztatja, háborúba küldi a gyerekeket, parádékat, fényes ünnepségeket rendez, a költő dicsérő dalt ír a diktátorról, zeneszerzők őt komponálják dalaikba, a nők gyászba öltözve, parancsszóra táncolnak, elszabadulnak az indulatok. Grigszhagen órásmesterre persze már nincs szükség, kegyvesztett lesz az ország minden órásával együtt... A cselekményt nem lehet elmesélni, legföljebb sejtetni. Panova látszatra modellre- gényt írt, de nem történelmi konkrétság nélkül. Arra törekedett, hogy a fantáziából szőtt mese a történelmi folyamat lényege szerint legyen hiteles. S a röviden elmondottakból ne higyje az olvasó, hogy Panova regénymeséje leegyszerűsített sémák gyűjteménye. Nagyszerűen egyénire formált jellemeket, embereket takarnak a furcsa nevek, nemcsak a külső, hanem a lelki történéseknek is gazdag rajzát kapjuk, a megmegszakított és újra összekötött meseszövés, a tömör, pontosan kimunkált nyelvezet pedig nem lankadó olvasmányélményt kelt. Hűtlenné vált Vera Panova ebben a hagyatékából előkerült regényében korábbi önmagához? Nem. Hiszen ebben is csakúgy az emberi felelősség mértékét keresi, mint amazokban.. Egy akut veszélyhelyzetet idéz fel, majd a veszély beteljesedését, hogy felmutassa a lehetséges és igazolhatatlan magatartások kritériumait. S tehetségét bizonyítandó, teszi ezt váratlan írói megközelítéssel, mintegy utólag, új színnel gazdagítva lezártnak vélt pályaképét. HAVAS ERVIN IIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIN Haladó hagyományaink • értékes fejezete A Tűz jubileumára „ Sorakozót fújunk: de nem háborúra, nem harc elé, békességes és alkotó munka sorakozóját, amellyel össze akarjuk szedni mindazt a kultúrértéket, melyeket szétszórt egy háború, egy háborús »béke«, s három forradalom pusztító és tisztító orkánjaEzekkel a szavakkal indult hatvan esztendővel ezelőtt a Tűz című folyóirat. Emigráns magyar írók kezdeményeként jött létre csehszlovákiai magyar írók közreműködésével. A rövid életű, mindösz- sze három évfolyamot megért (1921-1923) sajtótermék alcímében Az egyetemes kultúra magyar nyelvű folyóiraté-nak nevezte magát. S ha volt is ebben a hangzatos címben szerkesztői reklámfogás, a főszerkesztőnek, Gömöri Jenőnek és munkatársainak sikerült európai színvonalú folyóiratot létrehoznia. Megjelenését és meghirdetett programját nem kisebb tekintély üdvözölte levélben, mint Henri Barbusse. A szerkesztők eszmei-esztétikai célkitűzései a Nyugat folyóirat szellemi örökségére épültek, s a különféle irányzatok békés egymás mellett élését hirdették. A közlés legfőbb kritériumának a tehetséget, a művészi színvonalat tartották. Már az első számban harcot hirdettek a dilettantizmus ellen. „A dilettantizmus nyavalyájához kapcsolódik a két legnemesebb és legnagyobb feladat, melyet a Tűz végezni akar. Az egyik: egy egészséges magyar irodalmi kritika megteremtése ... A másik nagy feladat, amely az előbbinél is sokkal nehezebb: egy egészséges magyar irodalmi közvélemény megteremtése..." - írta Gömöri Jenő a folyóirat programadó bevezetőjében. Mindvégig ez a szellem hatotta át kritikai rovatát. Munkatársai a kor neves kritikusai közül kerültek ki: Ignotus, Balázs Béla, Komlós Aladár, Sinkó Ervin, Gaál Gábor. A szerkesztők mindvégig fontos feladatként kezelték a születő csehszlovákiai magyar irodalom támogatását, tehetségeinek felkutatását, irányítását. Többek között Forbáth Imre, Vozári Dezső, Darkó István, Merényi Gyula, Földes Sándor, N. Jaczkó Olga és mások műveivel találkozhatunk a Tűz hasábjain. A folyóirat ankétjai művelődés- és irodalomtörténeti szempontból egyaránt jelentősek voltak. Különösen a korabeli magyar irodalomról folyó vélemény- csere, amelynek középpontjában az Ady-örökség és a Maisták avantgárd mozgalma állt. A legjelentősebb hozzászólók: Barta Sándor, Falu Tamás, Mácza János, Lengyel József, Kolnai Aurél, Lesznai Anna, Komlós Aladár, Balázs Béla és mások voltak. Nemzetközi jellege és a hozzászólók tekintélye révén kiemelkedik az európai kultúra jövőjéről folytatott ankét, amelyhez a hazai magyar írók mellett számos külföldi is hozzászólt (pl. Bertrand Russel, Sigmund Freud, Gilbert Chesterton, John Galsworthy, M. Andersen-Nexö, Theodor Dreiser, Filipo Marinetti, Max Brod stb.). Úttörő volt a Tűz a nemzeti megbékélés, az egymás kölcsönös megismerésének szorgalmazása terén is. Elsőnek kíséreltek meg hidat verni a csehszlovák és magyar irodalom között: ,, Együtt élünk, fizikailag együtt élünk a szlovák és cseh néppel. Kell, hogy a béke érdekében, és kultúráink termékenyítő kölcsönhatása érdekében, valamint az emberi kultúrközösség szolgálatában: lelkileg közelebb kerüljünk egymáshoz. E lelki közeledés útjait egyengetni akarjuk e hasábokon. Figyelemmel akarjuk kísérni a szlovák és cseh - később a román, szerb és horvát - kultúra életét, evolúcióját, munkáját, főleg irodalmát s művészetét, s ebbéli eredményeiket, különösen írói és költői termékeiket meg akarjuk ismertetni a magyarsággal. Ezzel szemben azonban hasonló megbecsülést és hasonló szeretetet és megértést várunk szlovák és cseh részről ...‘‘.Az első szám közli Gömör Jenő versét, melyben a szlovák-magyar közeledés gondolatát fejtegeti. Kezdettől fogva állandó rovatban foglalkoztak a cseh és szlovák irodalommal. Bemutatták pl. Svetozár Húrban Vajansky, J. Vrchlicky, O. Sova, F. Srámek, O. Bfezina, M. Rázus, P. O. Hviezdoslav, Ivan Krasko és mások egy-egy művét. Nem a szerkesztőkön múlott, hogy nemes célkitűzéseiket csak részben sikerült megvalósítani. Az első két (többszörösen összevont), reprezentatív tartalmú, kiállítású és terjedelmű szám után a Tűz rotációs hetilappá alakult át, fokozatosan elszürkült, majd hamarosan megszűnt. Lelkes szerkesztői érett, megértő közönség hiányában, anyagi gondokkal küzdve nem tudták fenntartani. Kezdeményezésük és elért eredményeik így is hagyományaink értékes fejezetét jelentik. SZEBERÉNYI ZOLTÁN LEÁNYPORTRÉ (Gyurák Éva rajza)
