Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. január-június (15. évfolyam, 1-25. szám)

1982-04-09 / 14. szám

Fifth Avenue ragyogott a napfényben, mikor Brewoortot elhagyták. Február volt, de a nap melegen sütött. Igazi vasárnapi hangulat uralkodott; az em­berek ünnépi ruhájukban párosán sé­táltak, az autóbuszok lassan döcög­tek és a csendes házakon a zsalugá- terek még csukva voltak, szorosan magához szorította Frances gy napsütésben a Washington Square sztélé Könnyedén, mosolyogva lépked- ;okáig aludtak, kiadósán reggeliztek és 'olt. Michael kigombolta kabátját, mely- át a könnyű szél meglebegtette. z Eight Streetet keresztezték, Frances z, még kitöröd a nyakad! elnevette magát és Frances vele együtt is olyan csinos az a lány - mondta Semmi esetre sem olyan szép, hogy egy kockáztass meg érte. megint csak nevetett, n tudod, hogy megnéztem? fejét felkapva, kalapkarimája alól felmo- -jére. - De Mike drágám, - csak ennyit történt semmi - mondta Michael sg könnyedén megcirógatta férje karját és jyorsabb tempót diktálva, a Washington i húzta. jdjünk ma senkivel és semmivel - mond- Ijunk egy kicsit csak Te meg én. Úgyis unk már az emberekkel. Hol mi vagyunk Dk jönnek hozzánk és mi ketten csak az tétünk együtt. Szeretnék egyszer egy csak a férjemmel sétálni Szeretnék < veled beszélgetni. snnek az akadálya? - kérdezte Michael, isonék. Várnak minket egy óra körül, /al ki vigyenek a szabadba. asz Stevensonék. - mondta Michael, azt hiszik elég ha egyet füttyentenek. Dk csak egyedül kirándulni. ' megbeszélt randevú? hoízáhajolt és megcsókolta a fülcim­Ti, a Fifth Avenue-nál vagyunk - figyel- ichael. Id meg, hogy egy kellemes vasárnapi javasoljak - szólalt meg Frances - egy pár számára, mint mi ketten, akiknek lálni való pénzük le vidd túlzásba. r talán menjünk a Szépművészeti Múze- inlotta Frances hiszen úgyis említet- izeretnél odamenni. Én sem voltam ott lárom éve és legalább tíz képet szeret- íegnézni. Utána autóbusszal elmehet- lió Citybe a korcsolyázást megtekinteni, yanagh étterembe, ahol elfogyaszthat- ó adag húst és egy üveg bort. Végül nénk egy sokat emlegetett francia fil- londd, figyelsz te rám? szetesen - mondta Michael és gyorsan fejét egy mellette elhaladó, kalap nélküli, sisakszerú frizurát viselő lányról, akit gnézett. a mai program - jelentette ki Frances n. - Vagy talán szívesebben sétálnál fel í Avenue-n? mondta Michael - Azt már nem. ían a nőket nézegeted, mindenütt, bár- ik. frágám - mondta Michael -, én mindent Azért van szemem. Megnézem a nőket kát egyaránt, megnézem a földalattit, a mozikat, a mezők kis virágait és ha kedvem tartja. - az egész világot.- Kár, hogy nem látod magad, milyen sóvárgó szemmel nézed a Fifths Avenue-n a te világodat!- Drágám, én boldog férj vagyok. - Michael gyengéden megérintette Frances könyökét. - Mi ketten, Mr. és Mrs. Mike Loonis, példaképei va­gyunk az egész huszadik századnak. De tudod mit, igy.unk egyet - mondta és megállt. r De hiszen csak most reggeliztünk- Hallgass meg drágám! - mondta Michael nagy gonddal válogatva meg szavait - Olyan szép ez a mai nap, mindketten jól érezzük magunkat, igazán nincs értelme, hogy elrontsuk. Tegyük széppé a va­sárnapot.- Rendben van. Nem is tudom, miért kezdtem el az egészet. Hagyjuk ezt a témát. Töltsük el kelle­mesen az időt. * Meghitten, kézenfogva, csendben sétáltak a Washington Square parkban, gyerekkocsik, va­sárnapi öltözetüket viselő öreg olaszok és kockás szövetruhás fiatal nők között.- Legalább egyszer egy évben mindenki meglá­togathatná a Szépművészeti Múzeumot - mondta IRWIN SHAW egy kis idő múlva Frances és igyekezett olyan békés hangot megütni, mint a reggelinél és sétájuk elején.- Azt hiszem, ilyen szép vasárnapon sokan nézegetik a festményeket és úgy érzem, hogy a művészet talán mégsincs hanyatlóban New Yorkban- Szeretnék mondani neked valamit - szólalt meg Michael nagyon komolyan. - Soha nem csalta­lak meg, egyetlen egyszer sem a hosszú öt év alatt.- Szép tőled - felelte Frances.- Remélem, elhjszed?- Hát persze. A City park bozótos fái alatt sétáltak, a zsúfolt padok között.- Nem akarom észrevenni - mondta Frances -, és mégis nyomorultul érzem magam, szinte gyo­morfájást kapok, ha látom, hogy milyen sóvárogva nézed a mellettünk elhaladó nőket. Ugyanígy néztél rám is, mikor megismerkedtünk Maxwell Alizéknál. Ott álltunk a lakószobában a rádió mellett, fejemen zöld kalap volt... és nagyon sokan voltak a szo­bában.- Emlékszem a'kalapra - mondta Michael.- Ugyanez a kifejezés van a szemedben, ha a nőkre nézel - mondta Frances -, és én ettől beteg vagyok. Rettenetesen érzem magam.- Pszt! Kérlek, drágám, nyugodj meg!- Mit szólnál, ha innánk valamit? - kérdezte Frances. Szó nélkül átmentek az úton egy - az Eight Streeten levő - vendéglő felé. Michael automatiku­san átsegítette a járdaszegélyen és óvatosan kike­rülték a mellettük elhaladó autóbuszokat. A vendéglőben az ablak mellé ültek, a napsugár beözönlött és a kandalló kellemes meleqet árasz­tott. Egy kis japán pincér néhány perecet tett le az asztalukra és kedvesen rájuk mosolygott.- Mit parancsolsz? - kérdezte Michael.- Brandyt kérek - felelte Frances.- Courvoisiert - közölte Michael a pincérrel -, két Courvoisiert kérek A pincér megjelent az itallal és ők csendben üldögéltek a napfényben és iszogattak. Michael félig kiürítette a poharát és egy korty vizet ivott utána.- Megnézem a nőket - mondta ez így van. Nem állítom, hogy ez helyes, de ez az igazság. Ha elmennék mellettük és nem néznék rájuk, téged is becsapnálak és magamat is.- De te úgy nézel rájuk, mintha kívánnád őket - mondta Frances, miközben poharával játszott mindegyiket, kivétel nélkül.- Hát .......- mondta Michael halkan, mintha nem is a feleségéhez szólna.- Talán így is van. Nem tehetek róla, de ez valóság.- Tudom, hogy így van és ezért szenvedek. Michael a pincért szólította. - Kérek még egy, illetve két brandyt. Nagyot sóhajtott, lehunyta szemét és azt ujja hegyével finoman dörzsölgette.- Tetszenek nekem a nők, igen. Azért szeretem New Yorkot, mert sok itt a nő. Mikor Ohióból először jöttem ide, az első ami a szemembe ötlött a sokmil­lió gyönyörű nő volt, akik csak úgy hemzsegtek az utcákon. Úgy járkáltam közöttük, hogy a szívemet a torkomban éreztem.- Csak egy kölyöknek lehetnek ilyen érzései - szólalt meg Frances.- Kérlek, gondold meg jól, mit beszélsz! - mond­ta Michael. - Már nem vagyok egész fiatal, egy kis hájat is felszedtem és mégis boldog vagyok, ha három óra körül végigsétálok a Fifth Avenue keleti oldalán a Fiftieth és Fiftysevenths Street között. Ilyenkor a nők bundájukban és boldondos kis kalap­jukban ellepik az utcákat, hogy vásároljanak Min­den megtalálható ebben a néhány háztömbben a világ minden tájáról. Itt láthatók a legszebb bundák, a legjobb ruhák és a legbájosabb asszo­nyok, akik boldogan szórják a pénzüket. A japán pincér nyájasan mosolyogva letette a két italt.- Meg vannak elégedve? - kérdezte.- Minden csodálatos - válaszolta Michael.- Hát minden a szörmebundákon és a negyvenöt dolláros kalapokon múlik?- Nem a szőrmebundákon vagy a kalapokon van a hangsúly. Ez csupán egy külső díszlet e különös típusú asszonyok számára. Értsd meg, kérlek! De nem akarok erről tovább beszélni.- Csak folytasd, meg akarlak hallgatni - mondta Frances.- Tetszenek nekem a lányok a hivatalokban, csinosak, jóll áll nekik a szemüveg, divatosan öltözködnek, élénkek és jólértesültek. Szívesen né­zegetem őket és a lengén öltözött színésznőket a Forty-Fourths Streeten. Szeretem a boltok eláru­sítóleányait, mert észreveszem, hogy nekem több időt szentelnek, mint a női vásárlóknak, akiket bizony gyakran megvárakoztatnak. < „Mindez, amit most elmondtam neked, felgyü­lemlett bennem, mert már tíz éve foglalkoztat Most, hogy tudni akartad tessék, mindent elmondtam.“- Folytasd, kérlek! - mondta Frances.- Ha New Yorkra gondolok, akaratlanul is a lá­nyok sokaságát látom magam előtt. Nem tudom, hogy csak én vagyok-e ilyen, vagy mindén férfi hasonló érzésekkel jár-kel a városban, de én úgy érzem magam itt, mintha valami pikniken lennék. Szívesen ülök nők közelében a színházban, híres szépségek mellett, akik órákat áldoznak szépségü­kért. Kedvesek a futballmeccseken drukkoló kipirult arcú fiatal lányok és szép, meleg nyári napokon szívesen nézegetem őket lenge nyári ruhájukban. Felhörpintette maradék brandyjét. - Hát erről van szó. Frances is befejezte az ivást és nagyokat nyelt.- Ugye szeretsz engem?- Igen, nagyon.- Én is elég csinos vagyok - mondta Frances,- vagyok olyan csinos, mint bármelyik közülük.- Te gyönyörű vagy, drágám - mondta Michael.- Jó vagyok hozzád - mondta Frances védekez­ve. - Jó feleség, jó gazdasszony, jó barát. Mindent megtettem a kedvedért, amit csak kívántál.- Tudom - mondta Michael és megfogta Frances kezét.- Szeretnél szabad lenni, ugye? - kérdezte Frances.- Pszt, csendesen!- Mondd meg az igazat! - Elhúzta kezét Michae- létól. Michael megpöccintette ujjával poharának szélét. Hát jó, talán így van - mondta gyengéden. - Néha úgy érzem, jó volna szabadnak lenni.- Nos, hát csak szólnod kell.- Ne légy gyerek! - Michael székét Frances mellé húzta és megsimogatta combját. Frances hangtalanul belesírt a zsebkendőjébe, nehogy a vendéglőben észrevegyék.- Egy szép napon - mondta még mindig sírva -, elköltözöl majd tőlem. Michael nem felelt. Csak ült és a csapost figyelte, ahogy egy citromot hámozott.- így van? - kérdezte Frances élesen. - Rajta, beszélj hát! Ugye így van? Felelj!- Lehetséges - mondta Michael. Visszahúzta székét. - Az ördögbe is, honnan tudjam?- Tudod te azt jól - erősködött Frances.- Hát igen - mondta Michael egy kis idő múlva -, tudom. Frances hirtelen abbahagyta a sírást. Kétszer- háromszor még beleszipogott a zsebkendőjébe és mikor eltette, arca már nem árult el semmit.- Egy nagy szívességre kérlek - szólalt meg Frances.- Parancsolj!- Ne említsd többé nekem a bájos asszonyokat, gyönyörű szemeket, szép kebleket, csinos alakokat és kellemes hangokat. - Utánozta Michael beszéd­modorát. Tartsd meg magadnak, mert engem min­dez nem érdekel. Michael intett a pincérnek.- ígérem, nem beszélek róluk Frances megtörölte szemét - Kérek még egy brandyt - szólt oda a pincérnek.- Kettőt - Mondta Michael.- Igen asszonyom, igen uram - mondta a pincér elmenöben Frances az asztalon keresztül hűvösen végig­mérte Michaelt.- Akarod, hogy felhívjam Stevensonékat? Jól fog esni egy kis kirándulás. . .- Természetesen - mondta Michael. - Hívd fel őket! Frances felállt, keresztülment a termen a telefon­hoz. Michael, ahogy a járását figyelte, azt gondolta:- Milyen remek kis nő és micsoda formás lába van! PERTL ETELKA fordítása k élni is öregem­látogatott ar i r szólt az ioz tépve k. it íbglalni csapos, pohárral >ült a leg­közelebbi asztalhoz. A csokrot óvato­san a hamutartóra fektette. A csapos habozott egy pillanatig, aztán mégis talpra állított egy másik poharat is.- Egészségünkre - emelte meg a féldecist az öregember.- Sok ilyen kedves vendéget - mondta a csapos, s egyetlen lendü­lettel kiürítette poharát.- Mifelénk úgy járja, hogy egyedül csak a...- kezdte volna az öregem­ber, de a csapos közbevágott:- Aztán hol van az a mifelénk, ha szabad?...- Á, csak itt a szomszéd utcában, a hatodik emeleten egy egyszobás­ban - hajtotta fel az öregember is a szilváját.- Értem, értem - hajolt meg a csa­pos udvariasan. Ezzel el is akadt közöttük a beszélgetés A csapos visszasétált a pult mögé. Az öregem­ber fáradtan hajtotta fejét a söröskor­só fölé. Percek múltak el ebben a kí­nos némaságban. Végül is a csapos szólalt meg újra:- Ünnep lesz, ünnep lesz? - muta­tott a csillogó csokorra.- Neve napjára vettem az asszony­nak - kezdett szedelözködni az öreg­ember.- Persze, persze - bólintott a csa­pos szolgálatkészen, s a pénztárgé­pen leütött egy gombot. A tér változatlanul üres volt. Az öregember lassan átbandukolt a szomszédos utca túlsó oldalára, aztán előkotorta nadrágzsebéből a kulcsot. A felvonó a földsziten állt, mégis gyalog vágott a hat emeletnek, hogy ezzel is múljék az idő. A megle­petés akkor érte, amikor az ajtót tár­va-nyitva találta. Arra gondolt, hátha kileste, valaki, amikor elment. Kissé meg is ijedt a halk ajtónyikorgástól, mely a konyha irányából szivárgott ki a lépcsőházba. A felesége is meghall­hatta a mocorgást, mert nyugodt hangján szólt ki a homályos előszo­bából:- Te vagy az, Péter? Az öregember megpróbálta elrejte­ni a virágot, de az asszony észrevette az ügyetlen mozdulatot.- A gyerekek valami vacsorára mennek. Hazaküldtek érted, hogy gyere el te is éjszakára - mondta közömbösen, mint akinek az egész nem fontos.- Hát ha hívtak, menni kell - húzta elő az öregember a háta mögül a csokrot, és kíváncsian nyújtotta át a feleségének. Az asszony szótlanul állt a derengő fényben. Hol az urára, hol a virágra vetett egy pillantást. Aztán nagysoká­ra csak ennyit szólt:- Vágott virág - s csendesen ele­redt a könnye. KONCSOL LÁSZLÓ A KÖD Törleszkedtem dombhoz fához illat rebben szél kormányoz lettem habból keltem földből fű-hajadból lomb-tüdődből nyáron éjjel hús hajnalban fázós széllel illat-rajban földből lombból bolyhos lényeg csontból rostból volt-nincs lélek Nincsen szárnyam szállók mégis nincsen arcom ösmersz mégis húsom sincsen de van árnyam borzas lélek szellem-bálban Fű fésülget lomb lobogtat csélcsap cserje lenget-forgat nincs kontúrom sem határom nincsen bőröm kúszom-mászom Megmarkolnál űr csak semmi szellem-tornál árny seregnyi éji termék furcsa szellem nyirkos emlék bőrön selymen Vemhes harmat­tól születtem bimbó hajnal nyílt felettem avar-ágyon hallgatóztam hús csapáson szétkígyóztam szurdok öblén szundikáltam illat-örvény­ből szitáltam dús mezőben dalmahodtam már kelőben szétmállottam s mint az éber pirkadatban leng az éter foghatatlan hemperegtem fölfeslettem szétrebbentem szellő lettem I

Next

/
Oldalképek
Tartalom