Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. január-június (15. évfolyam, 1-25. szám)

1982-03-26 / 12. szám

Március 27-én - tételez­zük fel — a világ minden színházában mielőtt elkez­dődne az emberiség leg­idősebb játékainak egyike, a színházat köszöntik, s benne e játék szabadsá­gának ósiségét. A köszön­tések mindenütt utalhatnak majd az időben és térben adott körülményekre, a színművészetet létrehozó a fölött azzal, hogy esténként megidézi, megvizsgálja és a nézőtér ítélőszéke ele ál­lítja őket A mai színház lehetne igazán az emberi­ség lelkiismeretét ébrentar- tó erő, ha esetenként nem alacsonyítanák le a mani­puláló szórakoztatás, a ró­zsaszínű álmok szintjére. A színjáték maga a vál­tozás. Ez a folyamat pedig az emberi teljesség lénye­ge, ezért nem lehet egyet­len színházi produkció sem kinyilatkoztatás, malaszt- teljes áhítat. Komédia és tragédia - a néző számára mindig ezek váltakozása adja az élményt, szüli a ka­tarzist. „Igen“ és „nem “ döntések egymásból kinö­vő egymást kiegészítve éthoszt teremtő sora adja a színház mindenkori sza­badságát A mai néző szá­mára ez a szabadság a gondolkodást kell hogy jelentse, amellyel önállóan azonosítja vagy elhatárolja magát attól, amit a minden­kori színpadon, emelvé­nyen, arénában, vagy akár az utcán, piactéren lát. Ezért sem lehet a színmű­SZÍNHÁZI VILÁGNAP és befogadó emberi világ­ra. Talán szó esik majd a spanyol Caiderón A nagy világszinház című darabjá­ról, amely a háromszáz év­vel ezelőtti kor vallásos vi­lágképét közvetítve, elő­ször kötötte össze a világot és a színházat, és fejezte ki örök kapcsolatukat. Még bi­zonyosabbak lehetünk ab­ban, hogy Shakespeare Ahogy tetszik-jéböl idézik a reneszánsz drámairó ko­rát is profanizáló gondola­tait: „Színház az egész vi­lág. És színész benne min­den férfi és nő...“ Kor és világkép, színház és a világ lakói. A mai szín­ház, valamennyi kortárs művészethez hasonlóan a világ teljességét, az em­beri élet összetettségét, el­lentmondásosságát akarja kifejezni. Nem elégszik meg egy koriátok közé szo­rított magasztos vallásos világkép egyszerűsített ki­fejezésével. Korunkban lett igazán szabad a színház, nyert hatalmat történelmi idők és terek, letűnt biro­dalmak és uralkodók, mai embert nyomorító hatalmak vészét langyos közérzetet, álmosító megelégedettsé­get árasztó tevékenység. Tudjuk, hogy kultúrák, né­pek és nemzetek békés kö­zeledését is csak úgy szol­gálja, ha nem a hamisat, a talmit, hanem — mint szo­cialista kultúránk — a leg­jobb értékeket hordozza. Ha a színházi világnap ünnepi perceire gondolunk, óhatatlanul is eszünkbe jut nemzetiségi színházunk két társulata, amelyben a világ több százezer szí­nészéhez hasonlóan ezen az estén is színpadra lép­nek azok, akik egész esz­tendőben megpróbálták estéről estére tudásuk leg­javát nyújtani. Ha ezen az estén amolyan köszöntés­félét mondunk, cikkor min­denekelőtt arról az erőről szólunk, amelyet a színmű­vészet egyik legerősebb fegyvere — a nyelv - hor­doz. Majd a küldetésről, a szolgálatról, de az ese­tenként még érezhető mű­vészi terméketlenségről is szólni kellene. Hiszen e kö­szöntés sem lehet látás­vesztés. DUSZA ISTVÁN ÖNMEGMÉRETÉS - TÁVÚTOKKAL A KASSAI (KOSICE) SMER STÚDIÓSZÍNHÁZ VÁLLALÁSAIRÓL A geometrikus díszítmények or- namentális stilizáltságában és rit­ka színek ízléstelen keveredésé­ben éktelenkedik a szecesszió a kassai (Kosice) SMER Stúdiószín­házban, ahol az előadások előtt mindig azt éreztem: a szecesszió képtelen volt ellenállni az ízlés mú­landóságának ezért az öncélú szép­ség hodályában ülök, s ha néhány pillanat múlva nem történik meg a színház, kénytelen leszek a ha­zug formák, a bizarr falfelületek nyomasztásától az utcára mene­külni. Hog^ egyszer sem kellett menekülnöm, az egyrészt annak tulajdonítható, hogy érkezéseimet frontosán a kezdéshez időzítet­tem, másrészt, hogy a Kassai Ál­lami Színház stúdiószínházát ép­pen az önmegméretés napjaiban neveztem el képzőművészeti színháznak. De ne vágjak a dolgok elébe Két éve sincs, hogy a kassai szlo­vák színművészet illetékesei elha­tározták: Ladislav Ballek kortárs szlovák író A segéd című regénye színpadi változatának bemutatá­sával stúdiószínpadot nyitnak A színház igazgatójának, Milan Bobulának e nevezetes rendezé­se óta hat darab került itt színre, amelyeket március első négy nap­ján egymás után tekinthettek meg a nézők, valamint a szlovák szín­házi élet teoretikusai. Az utóbbi esztendőkben nem sok jót hallhattunk a Kassai Állami Színházról, holott voltak előadá­sai, amelyek a színházi semleges­ség puha vattájából, vagyis az egyezményes mondanivalótlan- ságból kiszakadva, a kreativitás teremtette formanyelven, lénye­ges világnézeti és társadalmi összefüggéseket láttattak. Elő­adásai azonban zömével a nagy­színpad sztereotipizált nyelvén és modorában szóltak, vagyis modellje volt annak a színháznak, amelybe csak egy-egy előadásra érdemes bemenni. Tudja ezt a kassai stúdiószín­pad két dramaturgja, Stefan Fejko és Tibor Férko is. Átdolgozásaik mutatják, mindketten érzik, hogy a dramaturgia: jelenidejüség. Nyil­vánvaló, hogy ezért is volt egyórás előadás Moliére Don Jüanja, a lengyel Fredro 1822-ben irt Férj és felesége, a kortárs bolgár Sztratyiev Autóbusza. Az alig va­lamivel hosszabb időtartamú Szlo­vák tangó, a kortárs Stanislav Stepka müve -, valamint a francia Confortés 1972-ben íródott Mara- tonja — amelynek a házi fesztivál előtt három nappal volt nagysikerű premierje - is ennek a dramaturgi­ai szellemnek a jegyében készült. Egyetlen kivétel Neil Simon A da­lunkat játsszák című darabja, amelynek műsorfüzetében nyilván nem véletlenül nem leltem az em­lített dramaturgok nevét. Ez a Simon-elóadás kivételként erősíti a szabályt: a kassai SMER Stúdiószínházban olyan radikális munka folyik, amely kiváló alap­anyagot szolgáltat rendezőnek, színésznek egyaránt. Csak áttéte­lesen volt erről szó a hétfőtől csü­törtök éjszakáig tartó házi feszti­válon, amelyen minden éjszaka heves vita alakult ki az aznap látottakról, s amelyen két szemi­náriumot is rendeztek Egyiket a rendezők felelősségvállalásáról és lehetőségeiről, másikat a stúdiószínpadok esélyeiről és helyéről a szlovák színikultúrában. A vitákat megnyitó köszöntőjé­ben Milan Bobula, a színház igaz­gatója a vezetői jószándék hatha­tós működéséről tett tanúbizony­ságot. A Kassai Állami Színház vezetése teljes mértékben támo­gatja fiatal művészeinek ambícióit. S ezen a ponton hadd említsem meg a fiatal, nagytehetségű ren­dezőt, Roman Polákot. Sztratyiev Autóbuszát nemcsak ö rendezte, de az átdolgozás tömörítő lénye­gét kidomborító munkáját is ő vé­gezte el az Örkényi dramaturgia szellemében. Ennek köztudottan a célratörő szerkesztés, a sallang­mentes kifejezésmód, a közép­európai kisember modellhelyze- tekben történő megjelenítése a lé­nyege. A helyzetkomikumokra író­dott Fredro-komédiát is sikerült je- lenídejüvé formálnia azzal, hogy elvitte a valódi, megszenvedett konfliktusok mechanikusan kap­csolódó világába, s ezzel a tudat­ban nem rögződő, kegyetlenül gé­pies ismétlődéssel a humor tragi­komikus elemeit sikerült felmutat­nia. A stílustiszta előadás egyik telitalálata a terem szecessziós színvilágába vegyülő díszlet és jelmez, amely fölerósítette a kap­csolatok öncélúságát. Jó, mindvé­gig olvasható kézjegyü ez az elő­adás, de nincs olyan súlya, mint a Sztratyiev-darabnak, amelyben Polák önmaga Közép-Európa-ké- ptét fogalmazza meg, találó meta­forákban. A házi fesztivál másik nagy érdeklődéssel várt előadásá­ról, Confortés Maratonjáról azt említem meg, hogy Jozef Prazmá- ri rendező nagyon gazdag ötlettár­ral rukkolt elő, de nem mindig maradt ereje-figyelme a felvetett ötletek kidolgozásához Ennek el­lenére figyelmet érdemlő előadás a Maraton, kiváltképp a színészi teljesítményeknek köszönhetően Ha ideírom, hogy a Don Jüannak eleddig talán legjobb színpadi ér­telmezését Kassán láttam, nem magasztalom fel Stefan Fejko Mo- lieré értelmezését és Miroslav Ko- sicky rendezését. Az előadás anekdotikussága, tempós nyugal­ma, állóképszerűsége és kemény racionalizmusa jelentős látvány­esztétikai hatásfokkal bír, amit ki­váltképp a végkifejlet után érzünk Ugyanis mind Don Juan, mind szolgája, Sganarel kirohan az ut­cára, s csak azt halljuk: valamelyi­küket elütötte a villamos. Kit? Ki érdemel ilyen véget ebben a darab­ban7 A kérdés nyitva maradt, s ez ennek az értelmezésnek egyik legnagyobb értéke Martin Péte­ried rendezésében Stanislav Step­ka Szlovák tangóját láthattuk A tisztességesen elkészített elő­adás erénye a szociális érzékeny­ség, a találó színészvezetés és a remek színpadkép S ha már itt tartok, hadd írjam le, miért keresz­teltem képzőművészeti színház­nak a SMER-t. Mert színpadképe­ivel, a színházi tér megtöltésével mindenkor olyan látványban ré­szesített, amely hozzásegített a darab esszéisztikus, vagyis több oldalú értelmezéséhez. Ebben a színházban nem is beszélhetünk a szó szoros értelmében díszlet­tervezőkről - tér- és látványterve­zőkről kell szólnom. Ez a stúdió- színház nemcsak a színészeknek nyújt kiváló lehetőséget kreativitá­suk kibontásához, az intimitás ih­lette, a néző testközelsége meg­határozta színészi megoldások felkutatásához, a szüntelen megú­julás kényszerének ébrentartásá­hoz, de a látványtervezőnek is értékes feladatmegoldásokat kí­nál. Ugyanis itt nem színpadteret, hanem színházi teret kell teremte­nie Képzömüvészetileg: környe­zetet. Nem véletlen, hogy egyszer ringben, másszor vívópást szegé­lyén, vagy -éppen nyakunkban a maratoni futópályával ültünk a SMER minden előadásához áta­lakított nézőterén. A stúdiószínházak világszerte reneszánszukat élik ott, ahol a színművészek érzik, hogy a ver- baiitásban megfeneklett színházat (s a színházzal a nézőközönsé­get) el kell juttatni olyan új pszichi­kai lehetőségek tartományaiba, amelyekben új egyensúlypillana­tokat átélve, csökkenhetne hely­zettudati melléfogásaik száma Ehhez csak olyan kreativitással juthatunk el, amelyben a színész a tudatilag és érzelmileg fölfogha- tót fizikalitásának teljes föláldozá- sával-bevezetésével jeleníti meg Lubos Záhon, Jozef Úradnik, Pe­ter Rasev, Beáta Znaková, Milan Drotár s néhány társuk képes az ilyen jellegű intenzív munkára. És a vendégszereplö amatőrök is nyilván képesek erre. Mert elő­adásaikhoz amatőr színészeket is szerződtet a SMER, felfedezve, hogy egyszerre végez így után­pótlás-nevelői munkát, s tart kap­csolatot a hivatásos színjátszás mindenkori hátországával, az amatőr művészettel. SZIGETI LÁSZLÓ A prágai Nemzeti Színház prózai együttese a Tyl Szín­házban a tragédia atyjának, Aiszkhülosznak legki­emelkedőbb alkotását, az ókori irodalom csodálatos remekművét — az Oreszteiát - tűzte műsorára a közelmúlt­ban. Ez az egyetlen teljességében fennmaradt antik triló­gia, eszmei és érzelmi gazdagságával, az ábrázolás mélységével a mai nézőt is elbűvöli. Az argoszi uralkodó­ház megrendítő sorsát idéző, a bún és a megtisztulás e halhatatlan tragédiaciklusát a prágai Nemzeti Színház fennállása óta harmadik alkalommal újították fel. Evald Schorm vendégrendezö a művet Vladimír Srámek fordítá­sában állította színpadra. Célja - a jelentős alkotás megis­mertetésén túl - az volt, hogy a mai néző tudatosítsa a dráma maradandó, ma is érvényes gondolati-erkölcsi értékét. Az egyszerű, kifejező díszlet Josef Svoboda nemzeti művész alkotása, Ján Dusek kosztüméi a hagyományos antik kosztümöktől eltérően, csupán Klütaimnésztra és Elektra ruházatával idézik az antik kort. A nézők két nagy színészi teljesítményt láthatnak. Az egyik Jana Hlaváco- váé, aki a gyilkos és bűnhődő, saját magával és környeze­tével viaskodó Klütaimnésztrát alakítja, a másik Ludék Munzaré, a kétségeivel vívódó Agamemnón szerepében. A Nemzeti Színház újjáépítésének századik évfordulóját megelőző esztendőben a színház dramaturgiája fokozott érdeklődést tanúsít a cseh alkotások iránt is A Nemzeti Színház operatársulata Jósét Bohuslav Foerster nemzeti művész Éva című operáját újította fel, bizonyítva ezzel a feledésbe merült alkotás életképességét. A zeneszerzőt a múlt század végén, Gabriela Pre/ssová társadalmi kritikát tartalmazó realista színműve ihlette az opera meg­írására. A tragikus falusi történet hősének, Évának belső drámáját tükrözi a cseh zenei realizmus e kiváló alkotása. A tragikus események mélyebb lelki összetevőit feltáró mű drámaisága, zenei szépsége indokolja a felújítást. A hár­mas szereposztásban Marta Cihelníkovát, Marcela Machotková érdemes művészt, illetve Alena Mikovát, AISZKHÜLOSZTÓL BARTÓKIG A PRÁGAI SZÍNHÁZAK MŰSORAIRÓL Mánek szerepében Josef Rajnát, Zdenék Jankovsky érde­mes művészt és Ivó Zidek nemzeti művészt hallhatjuk. Az opera zenei rendezője Jaroslav Krombholc nemzeti művész, a díszlet pedig Miloslav Hermánek munkája. A Zdenék Nejedly Realista Színház Frána Srámek Hold a folyó felett című lírai játékát újította fel. Álmok, vágyak, ifjúkori ideálok és a valóság összeütközésének drámája ez az alkotás. Plasztikus költői nyelve, mesteri jellemformá­lása a legfőbb erénye. Karel Patous rendező darab­értelmezésben hű maradt a szerző szándékaihoz. Jan Hartl kiváló színészi teljesítményt nyújt Vili szerepében. A nagy ógörög gondolkodónak, Szokratésznek mozgal­mas élete ihlette a szovjet irodalom középnemzedékéhez tartozó Eduard Radzinszkijt a Beszélgetések Szókratész- szel című drámai mű megírására, melyet a Rokokó Szín­ház tűzött műsorára. A szerző képzelőereje vonzó drámai alkotássá alakította mindazt, amit a filozófus életkörülmé­nyeiről diákjai feljegyzéseiből tudunk A néző a hetvenéves halálraítélt bölcselővel találkozik, akit egyetlen hónap választ el attól a perctől, amikor kiissza a méreggel töltött serleget. A halál küszöbén beszélget diákjaival és ellensé­geivel. Az utóbbiak közül sokan nemrég még odaadó barátként tündököltek, de a nagy gondolkodóval szembeni kisebbrendűségi érzésük, irigységük gyűlöletté fejlődött Ladislav Vymétal rendezésében a mű Athén hanyatlását is előrevetítő beszélgetések füzérévé áll össze. Nagy teret adott a főhősnek, akit Václav Voska alakít. Václav Kaslík operarendezö és zeneszerző Országút című operája megnyerte a nézők tetszését. Kaslík írta az opera zenéjét és librettóját is, az utóbbit Federico Fellini Országúton című felejthetetlen filmje nyomán. Nyers drá- maisággal idézi meg Zampano és Gelsomina történetét, amelyben a nyomorúságról és a reményről vall. A zene­dráma sikeréhez a főszereplők, Antonin Svorc érdemes művész és Marta Bohácová is hozzájárultak. Kaslík művét a Smetana Színházban egyik este Carl Orff Az okos leány, másik este Bartók Béla A kékszakállú herceg vára című dalművekkel együtt játsszák. MOLNÁR ANGÉLA ÚJ szó 14 1982. III. 26.

Next

/
Oldalképek
Tartalom