Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. január-június (15. évfolyam, 1-25. szám)
1982-03-26 / 12. szám
Az irodában gyakran cseng a telefon. Az egyik ember afelől érdeklődik, hogy kaptak-e szőnyeget, a másik, van-e mú- virágjuk, a harmadiknak asztalterítőre lenne szüksége. Az üzletvezető nyugodtan, türelmesen válaszolhat Látszik rajta, örül, ha a kíváncsiskodóknak igennel válaszolhat.- Nem állíthatom, hogy árutöbbségünk van, de igyekszünk mindent elő teremteni, amire a vásárlóknak szükségük van. Gyakran utazom áruért. Forgalmunk öt(A szerző felvételei) A régi, ósdi épület üzletében nyolcán dolgoztak Mindig arra törekedtek, hogy szívesen jöjjenek hozzájuk a vásárlók, túlteljesítsék a kiskereskedelmi forgalom tervét. Egy napon valamelyikük felvetette, nem kelhetnének-e versenyre a szocialista munkabrigád büszke címért. Hónapokba tellett, amíg határoztak A versenybe 1970 elején neveztek be — Az induláskor kötelezettségvállalásunkban azt ígértük, hogy a kiskereskedelmi forgalom tervét 600 ezer koronával túlszárnyaljuk és 300 óra társadalmi munkát dolgozunk - emlékezik vissza Futó Ferencné, az alapító tagok egyike. - Az év végén meglepődtünk, hogy a tervet túlteljesítettük több mint 2 millió koronával, és az igédnél harminccal több órát dolgoztunk.- Fiatalok voltunk - veszi át a szót Gál Tiborné, aki 1964-től dolgozik ebben a kollektívában. Igaz, közben egy évtizeden keresztül távol volt tőlük, de két évvel ezelőtt visszajött közéjük. - Nem kaptam meg az aranyjelvényt, de remélem, még azt is megérem A munkaközösség jó és a keresettel is elégedett vagyok, persze, becsülettel meg kell érte dolgozni. Csupán az a baj, hogy bár 1974-ben új üzletbe költöztünk, ma már ez is kicsinek bizonyul. Körülnézek. Valóban, a pultok előtt csak annyi a hely, hogy éppen elférjen a vásárló. Mindenütt méteráru, csomagok sorakozik. Még az üzletvezető irodája is szalagokkal, varrópamuttal van tele. Túlzsúfolt a raktáruk, és szűkös az öltözőjük is. Nincs hol ebédelniük, pedig ma már a Jednota vágsellyei (Sara) 24 216-os textilüzletében 26 állandó elárusító és mintegy nyolc tanuló dolgozik.- Amikor ide költöztünk, jóval kevesebben voltunk - jegyzi meg Ondrej Farkas üzlet- és brigádvezetó. - Az évi kiskereskedelmi forgalom sem érte el a 12,5 millió koronát, ma pedig már több mint 33 milliót tesz ki. A címéd versenyezve csupán 1975-ben nem teljesítettük a tervet. Ez volt az oka annak is, hogy az aranyjelvényt csak később, 1979-ben vehettük át. Ez megfelel? - kérdezi a vásárlót Irma Sviteková Az üzletvezető a brigád krónikájával Balogh Józsefné kiszolgálás közben Négy éve dolgozik a munka- közösségben Mária Krnaci- ková Mosolyogva kiszolgálni, tartja Gál Tiborné- Hogy érzi magát a munkaközösségben?- Jól kijövünk. Csak azt fájlalom, hogy amikor az aranyjelvényt megkapták, én még szakmunkástanuló voltam. így még bronzjelvényem sincs. Ennek ellenére úgy érzem, a munkaközösség teljes értékű tagja vagyok. Előkerül a brigád krónikája. Minden évben beírták, kinek született gyereke, mit tettek, hol jártak kirándulni, kinek volt jubileuma. Szépséghiba, hogy az utolsó bejegyzés abban az évben történt, amikor az aranyjelvényt átvették.- A krónikásunk itthagyott bennünket - magyarázkodik Farkas elvtárs. - Mi meg valamiképp elfeledkeztünk a naplóról, de ígérem, hogy a mulasztást mielőbb pótoljuk. Egyre több a vásárló. Tóth Istvánná, az ezüstjelvény viselője, éppen tíz méter anyagot adott el az egyik vevőnek. Megírja a számlát, sietve viszi az anyagot a pénztárhoz, majd újabb vevőt szolgál ki.- Mielőtt hét éve az üzletbe kerültem, több más üzletben dolgoztam - mondja a rövidke szünetben. - A számításomat azonban a legjobban itt találtam meg. Az üzletvezető ügyes ember, be tudja szerezni az árut. Ondrej Farkas túl van már az ötvenen. A magyarországi Tótkomlóson tanulta ki a szakmát. Egy ideig a vágsellyei vnb-n dolgozott, de újra visszatért a szakmájába. A városi nemzeti bizottság képviselője, az üzemi pártszervezet alelnöke. Azt tartják róla, hogy aki az ő üzletében tanul szakmát, abból jó szakember lesz.- Az elárusítókkal hetente megbeszéljük a teendőket. Egyébként minden este tudom, hogy ki hogyan dolgozott Az elárusítók teljesítményének ,,honorálására“ havonta háromezer korona áll a rendelkezésemre. Ezt aszerint osztom szét, ki hogyan dolgozott. Van, aki összesen kétezer koronát keres, de van, aki a hármat is eléri. Futóné már a pénztárzárlatot készíti elő. Az elárusítókon látszik, hogy fáradtak. Pedig odahaza még vár rájuk a második műszak. S másnap bajt, gondot félretéve, újra ott állnak majd a pult mögött, hogy kielégítsék a vásárlók igényeit. Úgy, ahogy az egy jó, összeszokott kollektívához méltó. NÉMETH JÁNOS BAJimWT FERETflí ven százalékát ugyanis a terven felüli áruból kell biztosítanunk. A darabáru-részlegen az aranyjelvényes Irma Sviteková és a bronzjelvényes Balogh Józsefné szolgálja ki a vevőket. Egymás után teszi a pultra a szebbnél szebb gyermekpulóvereket. Arcán mosoly suhan át, amikor látja, hogy végre eltalálta a vevő ízlését.- A legtöbb ember jól meggondolja, hogy mire költse a pénzét - módja Ba- loghné. — Amikor kiszolgálok, mindig arra gondolok, mi lenne, ha én állnék a pult túloldalán. Higgye el, jó érzés másoknak örömet szerezni.- A legtöbbünknek gyermeke van — vág a szavába Sviteková. - Ha a kád ám nem kapható, igyekszünk helyette mást ajánlani. Akkor sem bosszankodunk, ha a vevő, bár több darabot is megnézett, nem vásárol. Délfelé jár az idő. Az embérek még munkában vannak. A pultok előtt tehát nincs tolakodás. Mégis megfigyeltem, hogy az egyik részleg dolgozói kisegítik a másikat, ha ott több a vásárló.- Gyakran jár ide? - kérdezem az egyik középkorú asszonytól.- Igen. Itt a legtöbb esetben megtalálom azt is, amit másutt nem kapok meg.- Persze, kényelmesebben vásárolhatna az ember, ha az árut jobban szemügyre vehetnénk. Mindezéd azonban kárpótol az elárusítók készsége és udvariassága. Mária Krnáciková, aki négy évvel ezelőtt itt szerezte meg a szakképesítést, egy füzetben jegyezget: - Az elfogyott keresett árut beírjuk a füzetbe - magyarázza —, s így, aki áruválasztásra megy, mindig tudja, mi hiányzik, mire van szükség. egyik téli nap délelőttjén, amikor benyitottam a Nagygéresi (Verky Hores) Efsz alig néhány éves, még újnak számító irodaházába, a folyosó elején egy csapatnyi várakozó emberrel találkoztam Akinek jutott közülük hely, az ülve, akinek nem, aZ állva szórakozott társaival, közben figyelte, mikor nyílik az ajtó, mikor szólítják öt is. Tizenegy óra körül már csak ketten-hárman várakoztak a gyakran nyíló ajtó előtt Köztük Brezo József, aki először gyanakvóan, tartózkodó tekintettel mért végig, de aztán megeredt a szava. Elújságolta, hogy már nyugdíjas, de a közösben ledolgozott harminc év után sem unja a munkát. Gyalogmunkásként mindig be-bejárogat, főleg nyáron, meg akkor, ha szükség van rá a gazdasági udvarban vagy a mezön.- Mi a baja? - bátorkodtam én is a rövid szórakozás folytatására.- Fájni kezdett a derekam, meg a vérnyomásom sincs rendben Azt mondják, hogy meghűltem. Hát csoda az kérem, amikor ilyen hosszasan tart a hideg?! Némethy Magdolna a szövetkezet örösi (Stráze) pulykafarmján dolgozik. Amint elmondotta, nála a légcsömeg- betegedés gyakori. Most is ilyen panasszal jött az orvoshoz.- Azelőtt Királyhelmecre kellett utazniuk a betegeknek, mert ott rendel a körzeti orvos, de amióta van üzemi orvosunk, nekünk, szövetkezeti tagoknak csak ide kell jönnünk tájékoztatott- Jó, megfelelő így? Egyik előnye,, hogy közelebb van, másik, hogy itt rendszerint kevesebb a nép, s így gyorsabban sorra kerül az ember. Az viszont rossz, hogy gyógyszertár csak Helmecen van, így az orvosságért - ha netán nem segít valaki a bejáró iskolások vagy a szomszédok, esetleg ismerősök közül - oda kell menni A nem túl tágas, eredetileg minden bizonnyal irodának NEM A BETEG, AZ ORVOS UTAZIK készült orvosi rendelőbe akkor nyitottam be, amikor Pataky Éva orvosnő és Frankó Ilona egészségügyi nővér — a folyosón elhangzott jellemzés szerint a két aranyos lélek - az utolsó beteget is megvizsgálta.- itt fáj - panaszkodott az aznapi harminchetedik páciens Pataky Éva orvosnőnek (A szerző felvétele)- Igaz, szérény körülmények között dolgozunk, mégsem lehet különösebb panaszunk, hiszen az általános vizsgálatra ez is elegendő, szakkivizsgálásra pedig úgyis a helmeci kórházba, esetleg máshová küldjük a pácienseket. Többen megfordulnak itt, mint kezdetben, azaz három évvel ezelőtt feltételeztük - mondja az orvosnő -, s fez azt igazolja, hogy a szövetkezetnek és a járási egészségügyi intézetnek a helyi földművesekről való ilyen formájú egészségügyi gondoskodása közérdekű és helyes. Hetente háromszor: hétfőn, szerdán és pénteken rendelünk Nyolc- százán tartoznak a körzetünkbe, s mindig van 20-30 páciensünk. Természetesen, nyáron kevesebb a beteg, ma viszont harminchétén voltak.- Mi a leggyakoribb baj, betegség? - A meghűlésen kívül legtöbben derékfájással és reumatikus panaszokkal jönnek hozzánk. Ez érthető is, hiszen sokan nap nap után gumicsizmában járnak, dolgoznak, meg aztán - ha például munka közben megizzadnak- keveset ügyelnek önmaguk egészségére. Természetesen, nekünk nemcsak az a feladatunk, hogy a rendelőbe eljövő betegeket gyógyítsuk, hanem a betegség megelőzése is. Ezért rendszeresen végzünk ellenőrző vizsgálatokat. A traktorosok és gépkocsivezetők után most például a vegyszerrel dolgozó szövetkezeti tagokat vesszük sorra. Az orvosnő még azt is hozzátette, hogy a Szentesről (Plesany) hozzájuk tartozó pácienseknek a jelenlegi nem a legjobb megoldás, mivel Szentes és Nagygéres között ritka az autóbuszjárat, s néha órákig kell várakozniuk, tétlenül ücsörögniük, amíg valahogy hazajutnak. Tehát ez még „orvoslásra“ szoruló gond. Délfelé már senki sem várakozott az üzemi orvos ajtaja előtt, így a két egészségügyi alkalmazott nyugodtan összepakolhatott és a szövetkezet személygépkocsiján- mert így oldották meg az állandó ingázást - visszamehetett a helmed kórházba, a körzeti orvosi rendelőbe Betegeik akkor már otthon voltak s pihentek GAZDAG JÓZSEF 1 ÚJ szú 8 1982. III. 26
