Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. január-június (15. évfolyam, 1-25. szám)
1982-03-19 / 11. szám
\ 1 M itagadás, életemben rengeteg szeméttelepet bejártam már. Sőt, gyermekkoromnak külön szakasza fűződik egy ilyen szemre ugyan távolról sem szép, de a kamaszos fantázia számára végtelenül érdekes hulladékgyűjtő helyhez Anyám nem kis bosszúságára a falunkhoz közeli szeméttelepről gyakran értékes zsákmánnyal tértem haza Rendszerint a hazacipelt lim-lom nagyja jpmét visszakerült a szemétdombra, de vannak tárgyak, amelyeket a mai napig őrzök. Ilyen például az az erős, acélvázas férfikerékpár is, amit olyan állapotában, ahogy akkor rábukkantam évekig használtaim. Talán eme korai élményeknek köszönhetem, hogy ma már képtelen vagyok közömbösen elmenni egy szeméttelep mellett. Ha csak egy mód van rá, bejárom az egész telepet, s gyermekkori emlékeimmel összevetve igyekszem fölmérni azt is, közben mennyit változott a világ. Szinte kivétel nélküli tapasztalatom, hogy a rohamos fejlődés itt is nyomon követhető, ez esetben, sajnos, gyakran a mértéktelen pazarlást bizonyítandó. A véletlennek köszönhetem csupán, hogy ma itt állok a vrbovéi szeméttelep kellős közepén, s ámulva nézelődöm magam körül, mert a látvány nem mindenÚJ SZÚ 1982. III. 19. napi. Ilyen tarka, színekben gazdag hulladékgyűjtő helyet még nem igen láttam Körös-körül mindenütt műszálas, vékony textilnyiradékok, de miután kicsit jobban körülnézek, kiderül, vannak itt ágylepe- dőnyi nagyságú végek is. A helyszín egy távolabbi pontján a tonnát is megközelítő összepréselt keménypapír kartondobozt találok. Mellettük rossz cégérként a helyi Trikota üzem pontos címmel ellátott előrenyomtatott kártyáinak halmaza. Innen csupán néhány lépésnyire húsz centimétertől másfél méteres nagyságúig novo- durból készült színes műanyag csövek fekszenek szanaszét dobálva. A kártyákból veszek föl néhányat, s indulok a rajtuk föltüntetett címre. Útközben jó diák módjára készülök az illetékesekkel való találkozásra Gyűjtöm az érveket, készülök a párbeszédre. Érzem, nem lesz nehéz dolgom, érveim mögött központi határozatok egyértelműen fogalmazott passzusai állnak. Ezért csak a legutóbbit idézem föl újra, amely a XVI. pártkongresszuson nyert érvényt: „Tekintettel arra, hogy a köolajbehozatal feltételei egyre nehezebbek, az egész népgazdaságban olyan intézkedéseket kell hozni, amelyek segítségével a kőolajból készült termékekkel gazdaságosabban bánunk“. így hát nem vitás, hogy egy ilyen határozat csaknem az összes feldolgozó iparághoz ^szól. Ez alól nem kivétel a vrbovéi Trikota sem, hiszen az itt feldolgozott múszálas textíliák ugyancsak kőolajból készülnek. Járt Hoderman, a műszaki és szervezési osztály vezetője, miközben beszélgetünk, fölajánlja: nézzünk körül a termelésben is, hadd lássam, milyen utat tesz meg üzemen belül a hulladék. Jólfűtött, kitűnően megvilágított, kellemes munkahely a vágócsarnok, állapítom meg, miközben az éles kés útját követem a vastag szövetrétegben.- Mennyi ilyen értékes hulladék keletkezik itt évente? - kérdezem kísérőmtől, miután a kés végigfutott kijelölt pályáján.- Évente úgy 540 tonnányi kerül le a vágóasztalokról nyiradék formájában, összetételében ennek 66 százaléka poli- amid hulladék, 10 százaléka poliészter és a maradék pedig poliamid és viszkóza keveréke.- Milyenek a lehetőségek ennek feldolgozására?- Először is le kell szögeznem, hogy nálunk kétféle hulladékot ismerünk. Az egyik az ún. elkerülhetetlen hulladék, vagyis a nyiradék, míg a másik fajta a rosszul kivágott nagy részekből származik. Ezt természetesen egyszerű lenne kisebb részekre ismét feldolgozni. Erre mi is gondoltunk. Gyermekfehérneműt akartunk belőle gyártani, de a piacon uralkodó helyzet - sajnos - jelenleg any- nyira kedvezőtlen, hogy ez számunkra nem lenne kifizetődő. A múszálas fehérneműre ugyanis sokkal nagyobb az adó, mint a pamutból készültre. ^- Ezek szerint az egész mennyiség a szemétdombra kerül?- Mi azon voltunk, hogy ha egy mód van rá, ne kerüljön oda, de minden igyekezetünk ellenére a nagyja ott vész kárba. Még 1977-ben például a trencini Textilipari Kutatóintézet hozzálátott, hogy kidolgozzon a nyiradék hasznosítására néhány olcsó, elfogadható és ésszerű eljárást. Végső megoldást a mai napig sem találtak. Időközben vállalatunkban is született néhány újítási javaslat, ezek ugyancsak csupán részben oldják meg a problémát. Például hő- és hangszigetelő lemezek gyártására ajánlottuk a szövethulladékot. A kutatásba bekapcsolódott a zilinai Textilvegyészeti Kutatóintézet is. Innen ugyancsak részleges megoldások kerültek ki. Mi ugyan tudjuk, hogy hol lehetne ezt a hulladékot fölhasználni, sőt azt is kiszámítottuk, mennyi fogyna el belőle évente, de ez még mindig csak elméleti szintű megoldás. Például a zilinai kutatóintézet felmérései szerint is 630 tonnányi elfogyna kárpitos műhelyekben, 900 tonnát elvihetne az építőipar, talajburkolót is lehetne mintegy ezer tonnából készíteni, s a meliorációs munkáknál is hasznát vehetnék körülbelül 300 tonnának. Ez összesen 2800 tonna fölött mozog. magokba préselve raktuk össze a hulladékot. Azt már csak a szernétlerakat közelében dolgozó téglagyári munkásoktól tudom meg, hogy még ma is ilyen bálákba préselve kerül ide ki a hulladék. Nem telik el még pár óra sem azután, hogy kihozzák a csomagokat, már környékbeli emberek jelennek meg a színen, s szétszedik az összes bálát, miközben a hulladékból kiválogatják a nagyobb textília darabokat, amelyekből ügyes kezű varrónők még fehérneműt tudnak készíteni. A telep jelenlegi állapota is hasonló „tatárjárásról" árulkodik. Kissé távolabb egy bulldózer árválkodik elhagyatottan, nyilván ezzel túrják be időről időre ezt a kincset érő nyersanyagot. Itt állva valahogy nem tudom elfogadni, hogy ezeket az értékeket nem lehetne úgy tárolni akár évekig, hogy tűzbiztonsági szempontból se veszélyeztessék az üzemet.- Mióta tart ez az áldatlan állapot?- kérdezem ismét Lubomír Polláktól, miközben egy jó kétszer másfél méteres textília darabot terítek elé- Csaknem 10 éve. Amikor 1973-ban rohamosan nőni kezdett a termelésünk, megnőtt a hulladék részaránya is. Ma az egész mennyiségből körülbelül 13 százalékot adunk el saját üzlethálózatunkon keresztül. A kereslet természetesen a nagyobb darabokra összpontosul. Egy keveset eladunk belőle a libereci textilkombinátba is. A zilinai Retex üzem pedig átveszi a poliamid-viszkóza nyiradékot. Nekik ugyanis olyan fajta textilhulladék kell, aminek vízfelvevőképessége is van, ebből készítenek aztán porrongyot és egyebeket.- Miért csak olyan nevetségesen kevés textilhulladékot vettek át a Trikotától?- A kérdés már Jozef Poláknak, a bratis- lavai Hulladékgyűjtő Vállalat vezető diszpécserének szól.- Az első szállítmány tulajdonképpeni kísérleti jellegű volt. Azt szerettük volna fölmérni, milyen további módszerekkel lehetne ezt az értékes másodlagos nyersanyagot hasznosítani vállalatunkon belül. 77" Szabásra készítik elő a kelmét s a kereslet mégis csaknem a nullával egyenlő. Egy időben megpróbáltuk a nyiradékot külföldre eladni. Jelentkezett is egy vállalkozó, de nyilván neki sem sikerült feldolgozni ezt a nyersanyagot, mert az első szállítmány után már nem jelentkezett. Az üzemen belüli megoldások közül még megemlíteném például a vág- sellyei kísérletet. Ott üvegházakat akartak vele fűteni, Őaátín-Strázeban pedig a fűtőműben szénnel vegyítve akarták eltüzelni. Sajnos, tekintettel a környezet- védelmi szempontokra, ezek a kezdeményezések is csődbe jutottak.- Az, persze, nagyon jó, hogy kutatóintézetek foglalkoznak a kérdéssel, s az is, hogy üzemen belül sem nyugszanak bele a jelenlegi állapotba. Van itt viszont egy vállalat, név szerint a Hulladékgyűjtő Vállalat amelynek feladataiból eredő kötelessége a gyűjtés és a további feldolgozás biztosítása. Miért nem ez a vállalat szállítja el önöktől a nyiradékot?- Azt a választ kaptuk tőlük, hogy ók sem tudnak mit kezdeni ezzel a hulladékkal. Állítólag nincs olyan berendezésük, amivel ezt az erős textíliát össze tudnák tépni, ugyanis a további feldolgozáshoz ez szükséges. 1980-ban például csak 26 tonnát vettek át tőlünk. Tavaly nagy nehezen 30 tonnát. Ez a keletkező mennyiséghez képest szinte semmi.- Egy helyütt a környezetvédelmi szempontok meggátolják a hulladék kihasználását, mint például Saétín-Stráze- ban is. Itt viszont senkinek sem számít, hogy a szemétdombon hever a sok rongy? - kérdezem Lubomír Polláktól, az áruértékesítő részleg dolgozójától, miután megkértem, kisérjen el a szeméttelepre.- Mondja meg őszintén, ön szerint mit csináljunk ilyen körülmények közt vele? - kérdez vissza szinte könyörgőn.- Például el tudom képzelni, hogy üzemen belül tárolnák, amíg valamilyen megoldás nem születik.- Ezzel már próbálkoztunk, de tűzbiztonsági okokból meg kellett szüntefhi a lerakatot. Pedig szépen, százkilós csoMit állapíthattak meg, milyenek a további lehetőségek?- Úgy érezzük, határtalan lehetőségek állnak előttünk. Ennek bizonyítására íme néhány adat. Például 1 tonna nyiradékból bizonyos speciális eljáij^ssal 950 kilogramm szemcse állítható elő, ami nehézségek nélkül ismét földolgozható. Ha ugyanezt a szemcsemennyiséget kőolajból kellene előállítani, akkor erre úgy 7 ezer korona értékű kőolaj kellene, vagyis 2,5 tonna körüli mennyiség. Lubomír Pollák (balról) és Ján Hoderman- Milyen feltételeknek kell eleget tenni, hogy ez ne csak elképzelés, hanem valóság legyen?- Az első és döntő feltétel egy feldolgozó gépsor vásárlása.- Ha tudják azt, hogy milyen előnyös a nyiradékfeldolgozás, akkor meg miért nem vásároltak egy ilyen gépsort?- Pillanatnyilag ennél fontosabb feladatokon dolgozu nk. I lyen példáu I a papi r- hulladék folyamatos begyűjtése és további feldolgozásának biztosítása is. Szerencsére ezek a feladatok már nagyrészt megoldottak, így föltételezem, hogy már az idén, miután kidolgoztuk az új eljárás pontos tervét, a gépsort is megvásároljuk. (gy az év végén, esetleg a jövő év elején megkezdjük a Trikotából származó hulladék feldolgozását.- Beszélgetésünk elején a szemcsé- zés népgazdasági előnyeiről szóltunk. Ha mégis beindítják az új gépsort, milyen előnyei származnak ebből a vállalatnak?- A gépsor csaknem egymillió koronába kerül. Szerencsére úgy tűnik, e téren nem szorulunk behozatalra. Az eljárás univerzális lesz, s így mezőgazdasági fóliát és más műanyag hulladékot is újra földolgozhatunk. Egy példa a sok közül: a módszernek köszönhetően minden bizonnyal megoldódik a sör, az üdítők és egyebek szállítására már alkalmatlan műanyagládák további sorsa is. A textilhulladékot kilónként 80 fillérért vesszük át, a szemcsét ugyanebben a súlyban viszont kb. 3,50 koronáért értékesítjük majd. Ahhoz, hogy ilyen alapokon tudjunk ezzel a hulladékkal gazdálkodni, még sok mindent meg kell oldani. El sem tudom képzelni például, hol állítjuk majd föl az új gépsort, vagy hogy honnan szerzünk mellé embereket. Csupán a hulladékosztályozáshoz két dolgozóra lesz szükség, és még sorolhatnám. Érv és ellenérv elhangzott már rengeteg. Engedtessék meg itt mégis egy utolsó adat fölmutatása, ami szerintem ebben az esetben döntő. Ugyancsak hozzáértő szakemberek számították ki, hogy ha a Trikotában keletkező hulladék egész mennyiségét szemcsére doígfbznák föl, évente több mint ezer (1000!) tonna kőolajat takaríthatnánk meg. Ha ehhez még hozzászámítjuk a többi műanyag-hulladékot, ez a szám bátran megtöbbszörözhető. Befejezésül csupán annyit: ha belegondolunk, még így is megdöbbentő, hogy tíz év után csak most érzik a Hulladékgyűjtő Vállalatban szükségét enyhíteni ezen a súlyos népgazdasági gondon. KESZELI BÉLA A vrbovéi szemétlerakat egy része (A szerző felvételei)
