Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. január-június (15. évfolyam, 1-25. szám)
1982-03-19 / 11. szám
I i ÚJ szú 5 1982. III. 19. Közel két hónap telt el azóta, hogy az osztrák fővárosban megnyílt a közép-európai fegyveres erők és fegyverzet csökkentéséről folyó tárgyalássorozat újabb - immár XXVI. - fordulója. Csaknem egy évtizede, 1973 ősze óta tartanak a megbeszélések, eddig azonban érdemi eredményt még nem sikerült felmutatni. Kétségtelen pozitívum azonban az, hogy a bécsi eszmecsere a megromlott és rendkívül feszültté vált nemzetközi légkör ellenére sem szakadt meg. HELYSZÍN ÉS ÜGYREND A bécsi Hofburg sok történelmi eseményt látott termében, a Redoutensaal- ban, a kristálycsillárok alatt nagy kerek asztalnál foglalnak helyet a haderöcsök- kentési tárgyaláson jelen levő 19 ország- a 11 közvetlenül résztvevő állam és a 8 Különleges státusú ország - képviselői. A közvetlen résztvevők azok az országok, amelyekre a majdani haderő- csökkentés kiterjed, vagyis egyfelől Csehszlovákia, Lengyelország és az NDK, másfelől a Benelux-államok és az NSZK, valamint azok az országok, amelyek az említett államokban csapatokat állomásoztatnak, tehát a Szovjetunió, az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Kanada (Franciaország - noha francia csapatok állomásoznak az NSZK-ban- nincs jelen a bécsi tárgyaláson). Immár hagyományosan a plenáris üléseket csütörtökön tartják meg. Általában fél 11-kor kezdődnek és 40-50 percet vesznek igénybe, fél óránál kevesebbet, vagy másfél óránál többet ritkán. Egy 1974-es megállapodás szerint az egyik héten valamelyik NATO-ország képviselője beszél, a másikon pedig a Varsói Szerződés egyik tagállamának delegátusa. A tanácskozás után kerül sor a sajtó- értekezletre, amelyen az aznap felszólaló delegáció sajtóattaséja ismerteti a beszéd lényegét, majd válaszol a kérdésekre. A résztvevőkkel kapcsolatban még meg kell jegyezni: ami a különleges státusú országokat illeti, képviselőik óvnak a „nem teljes jogú“, vagy a „megfigyelő“ kifejezéstől. A különleges státusú országok - például a Magyar Népköztársaság- delegátusai részt vesznek a tárgyalásokon, ott vannak valamennyi plenáris ülésen, felszólalhatnak, javaslatokat terjeszthetnek elő. A két lényeges különbség: a hozandó döntés nem vonatkozik ezekre az országokra, a területükön levő saját és szövetséges csapatokra, valamint a küldöttségvezető nem elnökölhet a tárgyaláson. Az elnöklés egyébként az angol ábécé sorrendjében történik, eszerint ülnek a küldöttségek is. Mint ismeretes, hazánk küldöttségét Emil Keblűsek nagykövet vezeti. A delegációk munkája nemcsak a csütörtöki ülésekre korlátozódik, két- és többoldalú tárgyalások, fogadások, egyeztető megbeszélések követik egymást. KÉSZSÉG A MEGEGYEZÉSRE Az eddigi tárgyalások eredménytelensége mögött sok javaslat és még több feszült vita húzódik. De higgadtságra és türelemre van szükség, hisz a megbeszéléseken rendkívül összetett, az országok legalapvetőbb érdekeit és a katonai erőviszonyok kényes egyensúlyát érintő kérdésekről van szó. Ezért e tárgyalássorozatnak már a puszta létrejötte és folytatása is eredmény, s kezdettől fogva nyilvánvaló volt, hogy gyors siker nem várható. Bár bizonyos közeledés kialakult a tárgyalásokon résztvevő államok álláspontja között, a NATO-orszá- gok merev állásfoglalása, sőt obstrukció- ja - különösen az ún. létszámügyben - mindeddig gátolja a konkrét lépésekben való megállapodást, a valamennyi fél biztonságát szolgáló egyezmény kialakítását. Hiába tettek a Varsói Szerződéshez tartozó országok számos kompromisz- szumos, a nyugati kívánságokat figyelembe vevő javaslatot, a nyugatiak változatlanul azt próbálják bizonygatni, hogy közép-európai fegyveres erők létszámának nagysága a Varsói Szerződés javára tolódott el. A szocialista országok kezdettől fogva kitartóan arra törekszenek, hogy a bécsi tárgyalásokon konkrét eredmények szülessenek. Az elmúlt évek során a két alapjavaslatot a szocialista országok részéről háromszor annyi módosító indítvány követte, mint a nyugatiak oldaláról. Már ez a tény is érzékelteti, hogy ki Bécsi mérleg mennyire akarja előrevinni a tárgyalást. Érdemes röviden felidézni az alapjavaslatokat, hiszen jól mutatnak két dolgot: az eltérő célokat és a szocialista országok nagyfokú kompromisszumkészségét. Áz 1973 november 8-án beterjesztett szocialista javaslat - abból kiindulva, hogy a haderőcsökkentés nem sértheti a térségben kialakult erőviszonyokat - egyszerre és egyenlő arányban történő csökkentést javasolt. Mégpedig: 1975- ben 20-20 ezer fővel, 1976-ban 5 százalékkal és 1977-ben 10 százalékkal. Az 1973. november 22-én előterjesztett nyugati javaslat viszont azt kívánta, hogy a Varsói Szerződés és a NATO fogadjon el közös, 900 - 900 ezres határt a fegyveres erők létszámára, s ezen belül 700 ezres plafont a szárazföldi csapatok létszámára. A nyugati államok indítványozták, hogy ezt két szakaszban valósítsák meg, az elsőben a Szovjetunió csökkentse haderejét 68 ezer fővel és 1700 harckocsival, míg a párhuzamos amerikai csökkentés 29 ezer főt érintett volna. Ezután a módosító indítványok egész sora következett, amelyekben a szocialista országok számos ponton a nyugati javaslatok elé mentek. Puszta felsorolásuk is meghaladná ennek az írásnak a kereteit, ezért csak a legfontosabbak ismertetésére szorítkozunk. A megegyezés érdekében még 1976 februárjában jóváhagyták a kétszakaszos csökkentés elvét, 1978 júniusában pedig még tovább léptek: elfogadták a csapatok létszámára a közös, 900, illetve. 700 ezres felső határt; hozzájárultak ahhoz, hogy az első szakaszban a Szovjetuniónak és az Egyesült Államoknak a közép-európai térségben állomásozó csapatait azonos arányban csökkentsék; javasolták, hogy a tárgyalás többi résztvevője az első szakaszt követően két-három éven belül országonként körülbelül azonos százalékban csökkentse a szárazföldi erőket. A tárgyalásokon közvetlenül részt vevő négy szocialista ország - a Szovjetunió, Lengyelország, Csehszlovákia és az NDK - tavaly újabb közös javaslatot terjesztett elő, melynek lényege az, hogy a tervezett első haderőcsökkentési egyezmény megkötésétől számított három évig a tárgyalásokon közvetlenül részt vevő szocialista és nyugati országok - leszámítva természetesen a Szovjetuniót és az Egyesült Államokat, amelyekre egyedül vonatkozik az első egyezmény - „fagyasszák be“ a közép-európai térségben állomásozó haderőik létszámát. A HUSZONHATODIK MENET A bécsi fórumot gyakran nevezik politikai hőmérőnek is, mivel a légkör, az eredményesség esélye többé-kevésbé pontosan mutatja a nemzetközi helyzet alakulását, a katonai enyhülés fokát. Most a higanyszál állása olyan, hogy kétségtelen: a jelenlegi nemzetközi helyzet újabb és újabb erőfeszítéseket tesz szükségessé a háborús veszély elhárítására, a nemzetközi biztonság megszilárdítása érdekében. Az Egyesült Államok és NATO-szövet- ségesei a mostani, huszonhatodik tárgyalási fordulóban sem tanúsítanak megegyezési készséget. Mindjárt az első plenáris ülésen a belga küldöttség vezetője a napirend figyelmen kívül hagyásával a NATO-országok január 11-i, brüsszeli külügyminiszteri tanácskozásán Lengyel- országról megfogalmazott nyilatkozat egyes részleteinek hosszas értelmezésébe bocsátkozott. A bécsi tárgyalások tényleges témakörével kapcsolatban pedig egyértelműen a szocialista országok tudomására hozta, hogy a nyugati fél a közép-európai haderők létszámának tisztázását továbbra is kulcskérdésnek tekinti, és e kérdés elfogadható rendezése nélkül nem hajlandó megállapodást HIGGADTAN ÉS TÜRELEMMEL kötni még a tervezett csökkentés első szakaszáról sem. A lengyel küldöttségvezető erélyesen tiltakozott amiatt, hogy a nyugati fél megkísérelt beavatkozni országa belügyeibe. Emlékeztetet a bécsi tárgyalások eredetileg közösen kialakított és elfogadott mandátumára, amely semmilyen vonatkozásban nem terjed ki az egyes országok belügyeire. Az ilyen kísérletek csak hátráltatják e rendkívül fontos leszerelési fórum munkáját és legfeljebb arra alkalmasak, hogy eltereljék a figyelmet a hosszú évek óta folyó tárgyalások valódi témaköréről. Ezzel szemben a szocialista országok február 18-án újabb javaslatot tettek, amely a megállapodás útjában álló akadályok eltávolítására ajánl megoldásokat. Ez a közép-európai kölcsönös haderőcsökkentés és a vele összefüggő intézkedések első szakaszára vonatkozó megállapodás-tervezet pontosan megfogalmazza a tárgyalások végcélját, nevezetesen azt, hogy két szakaszban 900-900 ezer fős, egyenlő, kollektív szintre kell csökkenteni a két fél, vagyis a két szövetség fegyveres erői személyi állományának összesített létszámát. Ezen belül a szárazföldi erőkét 700-700 ezer, a légierőkét 200-200 ezer fős szintre. Az első szakaszban a Szovjetunió és az Egyesült Államok csapatait és fegyverzetét kellene csökkenteni és korlátozni. A Szovjetunió közép-európai szárazföldi csapatainak létszámát 20 ezer, az Egyesült Államok pedig 13 ezer fővel csökkentené. A csökkentés alá eső csapatokat hazai területekre vonnák vissza. A folyamatosság biztosítása érdekében a tervezet kötelezné a megállapodás valamennyi részvevőjét, hogy a második szakaszban körülbelül arányosan csökkentse haderejét és fegyverzetét. Ezt és a folyamat teljességét szolgálja a tervezetnek egyik része, amely előírja annak mechanizmusát, hogy a felek közép-európai haderőinek létszáma szerződéses egyensúlyban maradjon a csökkentés két szakaszának befejezése után. Egyebek között szabály írná elő, hogy a megállapodás egyik résztvevője sem tarthat Kö- zép-Európában a két szövetség részére meghatározott 900-900 ezres kollektív szint 50 százalékánál nagyobb létszámú fegyveres erőt. A VÁLASZADÁS SORA A Szovjetunió az elmúlt időszakban sok konkrét intézkedést hozott azzal a céllal, hogy elősegítse a Bécsben folyó tárgyalásokat, csökkentse a katonai szembenállást Közép-Európában - abban a térségben, ahol mindkét fél nagy katonai erőket állomásoztat. A Szovjetunió például egyoldalú lépésként kivonta az NDK területéről húszezer katonáját, ezer harckocsiját és további jelentős mennyiségű haditechnikáját. Az SZKP XXVI. kongresszusán elhangzott újabb átfogó leszerelési javaslatok, a bécsi tárgyalásokon tett konstruktív indítványok egész sorának célja, hogy leküzdjék az egy helyben topogást, biztosítsák a halaszthatatlan előrelépést a közép-európai katonai szembenállás csökkentésére. Most tehát a nyugati félen van a válaszadás sora. A NATO-országok azt hangoztatják, hogy a mostani tárgyalásokon is folytatódik majd a „számok vitája“ - arra hivatkozva, hogy jelentősen eltér a térségben a NATO államainak és a Varsói Szerződés tagországainak katonai struktúrája. E kérdésben ismét emlékeztetni kell arra: a haderők minden szerkezeti eltérése ellenére a Közép-Európában állomásozó katonai erők között kiegyensúlyozottak az erőviszonyok - ezt elismerte és elismeri sok amerikai és nyugat-európai állami és politikai vezető, szakértő is. Ha mégis folytatódik az eddigi halogatás, az csupán azt jelzi, hogy a nyugati tárgyalófelek a leszerelés helyett a fegyverkezés politikáját kívánják folytatni. PROT1CS JOLÁN A szocialista közösség országai közti kölcsönös kapcsolatok sikeres fejlődése döntő mértékben meghatározza a világszocializmus politikai sorsát, lehetővé teszi számára, hogy megszilárduljon és helytálljon a nemzetközi imperializmussal és a reakcióval vívott heves és nehéz párviadalban, és eredményesen építse az új, szocialista világot. Az SZKP, a lenini tanítást követve, a szocialista országok más kommunista és munkáspártjaival együtt kidolgozza a legfontosabb elméleti problémákat, amelyeket a szocialista közösség megerősítésével, erőinek és politikai befolyásának növekedésével, egységével és összefor- rottságával függnek össze. Közvetlenül a XXVI. kongresszus után a szovjet vezetők fontos tárgyalásokat tartottak a Vietnami Kommunista Párt és a Lengyel Egyesült Munkáspárt vezetőségével. A Bolgár Kommunista Párt, Csehszlovákia Kommunista Pártja, a Német Szocialista Egységpárt, a Mongol Népi Forradalmi Párt, a Kubai Kommunista Párt nemrég rendezett kongresszusa alkalmából találkozókra és megbeszélésekre került sor e pártok személyiségei és az SZKP küldöttségei között A világpolitika döntő fontosságú problémáival kapcsolatos közös álláspont további kidolgozására irányuló testvéri együttműködés fejlesztésében nagy jelentőségűek Brezsnyev elvtárs krími találkozói a szocialista közösség kormányzó pártjainak és államainak vezetőivel. Az SZKP XXVI. kongresszusa új erővel hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a továbbiakban is mindenképpen erősítsék a szocialista közösség egységét és összeforrott- ságát. Ennek a feladatnak a politikai jelentősége a mai viszonyok között nagyobb, mint valaha. A testvérállamok - és a kommunista pártok kongresszusai ezt is újólag igazolták - lankadatlan figyelmet fordítanak a katonai-politikai együttműködésük megszilárdítására. Az SZKP XXVI. kongresszusa nagyra értékelte a Varsói Szerződés tagállamai honvédelmi miniszteri bizottságának eredményes tevékenységét, és hangsúlyozta, hogy a szocialista országok védelmi szövetsége minden szükséges eszközzel rendelkezik a szocialista vívmányok megbízható védelmére, a béke megőrzésére Európában és az egész világon. A testvérállamok külpolitikai lépéseinek állandó koordinálása a Varsói Szerződés országai külügyminiszteri bizottságának vonalán, valamint a külügyminiszterek közötti rendszeres, kétoldalú tárgyalások során megy végbe. Az összeegyeztetett politika megvalósításában a testvérpártok pártszervezési, nemzetközi és ideológiai kérdésekkel foglakozó központi bizottságai titkárainak találkozói is fontos szerepet játszanak. A szocialista közösség biztonságának szavatolása révén a Szovjetunió és szövetségesei ma döntően hozzájárulnak egy új háború megakadályozásához, s az enyhülés és a leszerelés politikájának zászlóvivői. Teljes képtelenség minden olyan számítás, hogy fenyegetés, gazdasági blokád vagy katonai agresszió segítségével meg lehet zavarni a szocialista országok fejlődését. Az ilyen módszerek nemcsak nem hoznak hasznot az imperialistáknak, hanem éppen ellenkező eredménnyel járnak, mint amilyet ók reméltek OLEG BORISZOV
