Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. január-június (15. évfolyam, 1-25. szám)
1982-03-05 / 9. szám
it a Nap ogy na- Itt virág- yók, és küldje !ja lakg- A Föld fiát nem akarom szeretni, de neked meg nem tilthatom. Csak az ég szerelmére, meg ne vesd hazádat! És ha vágyódsz haza? - kérdezte a Nap, és összehúzta a felhőfüggönyt, annak jeléül, hogy beszédét lányával befejezte.- Nem kéredzkedem vissza - kiáltotta büszkén a Nap legkisebb leánya. Megélték a lakodalmat, és Föld-anyó azt mondta, ideje, hogy a menyasszony munkához lásson. Hadd vigyázzon a kertben a méhekre, hiszen az ilyen fehérkezű más munkával nem tud megküzdeni. Most a Nap-leány napokon át ott álldogált a kert közepén, és vigyázott a méhekre, nehogy idegen kaptárba tévedjenek. Teltek a napok, olyan egyhangúak voltak, mint a méhzümmögés. Hol a merész vágtatás az ezüstméneken, hol a vidám tánc a Hold fiaival, a tengeri csónakázások a nővéreivel? Az eke elé fogott lovak alig húzták a lábukat, s a férj, a munkától kifáradva, nem becézgette többé.- Hozz a folyóról fagyait - kérte egyszer a Nap leánya.- Nem virágzik örökké a fagyai - válaszolta haragosan a Föld fia,- Menjünk, hallgassuk a fülemüle énekét.- Nem énekel örökké a fülemüle.- Olyan rég nem csókoltál meg. A szerelem sem örök?- A szerelem sem tart örökké.- Hát akkor mi örök?- A munka örök - felelte a Föld fia, és kaszáját fogva, kiment a rétre. A Nap-leány újra egyedül maradt. És úgy vágyakozott hazája után, hogy elfeledte büszkeségét, s fejét a Nap felé fordítva, így könyörgött:- Napocska, kedves Napocska, hallgass meg. Vágyom haza. Álmaimban gyermekkorom ösvényeit látom, hallom nővéreim rokkájának pergését. Bocsáss meg és vígy vissza magadhoz! A Nap hallgatott.- Te Nap, Napocska, talán nem érzed, milyen boldogtalan a lányod idegen földön? Hívjál magadhoz, és ha nem akarsz lányoddá fogadni, szolgálód leszek.- Túl sokáig maradtál az idegen földön, olyan sokáig, hogy lábad belegyökerezett. Már nem tudok segíteni rajtad Varga Lajos illusztrációja- felelte a Nap, és eltakarta szemét fehér felhökendóvel. A lány kezére kristályok peregtek - a Nap könnyei. A kisebbik leány megpróbálta mozdítani a lábát, de valóban - a Föld erősen tartotta. Így hát a földön maradt és virággá változott, mely hazájába vágyakozva, mindig a Nap felé fordul. Lám, ezért hívják ezt a virágot Napraforgónak. BÁN PÉTER fordítása * Mai lett elbeszéld ■IOT VAJDA JÁNOS jel az ablakban ALBUMBA idények csörömpölnek alagsori konyhákban, i letaposott széle mentén, iogy szobalányok nyirkos lelke Iten sarjadzik cselédkapukban. Szép leányok, kedves hölgyek, Kik egy lelkesítő csókot Nem adnátok a költőnek, Mégis egyre ostromoltok Mi rímelne össze szebben Mint két szívnek dobbanása? A költő csak énekeljen, És a mennyet soh’se lássa? írna hullámai fellöknek felém lélyből torzult arcokat, ros szoknyájú nőből kifacsarnak ilan mosolyt, mely leng a levegőben ízlik a magasban a háztetők között. Pár rímelt sorért, emlékül, Fehér könyvetekbe írva. Minden édes emlék nélkül Mire jó e száraz firka? Csak ami a szívbe írva Szerelemben égő vérrel, Az a halhatatlan szikra Még a sírban sem enyész el. VAS ISTVÁN fordítása Elmosódik emlékünkben Minden bölcs írásunk, tettünk; Csak az óra feledhetlen, Amelyben - elfeledkeztünk... JIRÍ WOLKER Szerelmes kamasz Egy szegény kamasz jött, én voltam az; Kisasszony, mit ad a gazdagságából, a piros ajkkal, fehér mellel bezártból Az utca sáros a szív éhes, az embernek szeretni szükséges, az ember magányos és elveszett a többiek között. Állok, állok, és választ se várok, mit tenyeredbe tennék szótlanul, egyszerűen és hiánytalanul, ahogy a mama teszi az asztalra a tányérokat vacsora idején. Gazdagnak nem hisz a szegény. WEÖRES SÁNDOR fordítása Hadházi Zsuzsa Annának és Karcsinak Hát elindultál, kicsi testvér? Szárazon pörget a szél, kavargat, hajigái... Nehéz ebben a szabadesésnek álcázott zuhanásban hópehelynek maradni. Hiszen nem tehetsz-tehetünk mást, mint hogy a földre-földig zuhanjunk. Ezt írják elő a törvények. A föld törvényei, a mi törvényeink. És a kavargást is előírják és á pörgést... Pörgők, pörögsz, pörög. Csak addig nehéz, amíg a földre jutunk. A földig. Valami visszacseng erről a fülembe, valaki eszembe jut, valaki, aki lépésben indult el egyszer a földre. Nem tudom, eljutott-e. Soha földre érkezett vagy útközben cseppfolyóssá vált hópehely nem értesített indulásra készülődő, elindult hópelyhet arról, hogy elért-e valahova. S ha igen, hová. Induláskor még láttalak, kicsi testvér, most már hiába kereslek a szememmel. Csak tudom, hogy meghatározott törvények alapján pörögsz, kavarogsz, zuhansz te is. A föld törvényei alapján, a szél törvényei alapján. Vissza kellene szólni, kicsi testvér, óva inteni mindenkit, el ne induljon. A szabadesés törvényei, amelyeket készülődéskor magunkra szabtunk, nem olyanok, mint hittük. Csak látszólag lehet őket magunkra szabni. Mihelyt megragadhatják kristályfehér létüket - megragadják. És kavargatnak, és pörögnek, és dobálnak. Az előbb egy pillanatra egymás melléegymáshoz csapódtunk. És nem tudtam felelni kérdésedre. Tudtál volna-e felelni kérdésemre? Fényben úszkáló, sötétben viliózó pelyhek kavarognak elém. A földig zuhanni indultunk mindannyian a magunk szabadesésének törvényei szerint. És van, aki fényben úpzkál, van, aki sötétben villózik. S hiszik a fényt, hiszik a sötétet. Mindörökkön. Mindörökké tartónak hiszik. A fény és a sötét határán, a senki földjén én kiterítem védtelen létemet. Nem óvja fény, nem óvja sötét. Az úszás sem enyém, a villózás sem. A magam törvényeinek engedelmeskedve, kiszolgáltatom magam a földig tartó zuhanásnak. Szép ez így, kicsi testvér? Azt mondod, szép, pedig már nem látlak, nem is hallak, csak éreztek. Olyan volt az egész, mint amikor az ember nekiindul a végtelennek. Pedig mi tudtuk, hogy csak a földre-földig kell zuhannunk. De azt kell. Csak azt hittük, hogy ilyen messze van. Mióta is kavar- gunk ebben a törvényszerű ésszerűtlen- ségben? A fénynek és a sötétnek ebben a pontos elosztásában? Olyan régóta, hogy már azt sem tu- dom-tudjuk, miért kavargunk. Hogy lehet ilyen messze valami, ami olyan közelinek néz ki onnan, ahonnan elindultunk? Kavargunk a kavargásban, zuhanunk a zuhanásban. A föld törvényei szerint, a szél törvényei szerint. És nem választottuk sem a föld, sem a szél törvényeit. Hogy nézhettük utunkat fehér lobo- gásnak? És mégis. Hiszen elindulnunk nem kellett. Saját törvényeinknek engedelmeskedve szolgáltattuk ki magunkat a földnek, a szélnek és saját magunknak. S most sem a fény, sem a sötét függvényeként... Kicsi testvér. Nem fehér lobogás az utunk. Végére sem érünk soha. Beteljesedünk akkor, amikor földig tartó zuhanásunk a földre ér. És jönnek utánunk. Mert voltak előttünk is. Nem fehér lobogás az utunk. De út. És a miénk. Mindegy, hogy ki, mi és miért határozta meg. Hogy meg akartuk-e határozni. És nemcsak a földig tart. Hanem tovább. Zuhanás. Föl-föl. Gyökeres György felvétele
