Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. január-június (15. évfolyam, 1-25. szám)
1982-02-26 / 8. szám
Ursula Andress visszatér Hosszabb szünet után ismét filmezik a gyönyörű világsztár, Ursula Andress. Egy futó epizód után most végre nevéhez méltó, nagyszabású szuperprodukcióban tér vissza a kamerák elé. Ő játsz- sza ugyanis a főszerepet Szergej Bondarcsuk nemzetközi összefogásban készülő, több millió dolláros filmjében, amely előreláthatólag Mexikó lángokban címmel kerül jövőre a közönség elé. Ursula Andress ezúttal egy nagyvilági amerikai asszonyt (Mabel Dodge) alakít, aki szerelmes lesz a kommunista újságíróba, John Reedbe (Franco Nero). A film ugyanis Reed életének egy kevésbé ismert szakaszát dolgozza fel, amikor barátaival, Emiliano Zapatával és Pancho Villával szövetkezett a forradalom kirobbantására. Természetesen egyes amerikai körök egyáltalán nem nézték jó szemmel Reed tevékenységét és bosszújuk üldözte... A kalandra és szerelemre építő film Mexikóban készül, majd a külső felvételek befejezése után Bondarcsuk és stábja a római Cinecit- tában folytatja a munkáját, (ngy) (ÓSTK-felvétel) Andrej Lettrich rendező és forgatókönyvíró a szlovák filmművészet egyik alapító tagja. Pal'o Bielik iskolájának neveltje és több önálló filmjén érződik mesterének hatása. Az érdemes művészt - születésének 60. évfordulója alkalmából - megkértük válaszoljon néhány kérdésünkre.- Pályakezdő rendezőként Pal'o Bielik nemzeti művész irányításával dolgozott. Mit kapott tőle útravalóul?- Pal'o Bielik volt az az alkotó, aki a szlovák filmművészetben elsőként teremtette meg a gondolat és a kép folytonosságát. Minden művében kifejezésre jutatta egy szebb, jobb világ, békés, nyugodt élet utáni vágyát. S én ezekre az örökbecsű értékekre építem munkáimat. Hiszem, hogy ez sikerült is a Falu a hegyek között, a Fivérek, a Vörös bor, a Fegyverbe, kurucok, a Találkozás című filmjeimben, vagy a legutóbbi alkotásomban, az Apában,- Milyen alapvető kérdésekkel foglalkoznak a szlovák filmek?- A szlovák film alapvető célja, hogy társadalmunk leglényegesebb kérdéseiben foglaljon állást, ezekhez szóljon hozzá; ilyen például a nemzeti felszabadító harc, a szociális kérdés, az emberi kapcsolatok, a szocializmus építése, erkölcsi, etikai konfliktusok. A kolibai stúdióban a felszabadulás után készült filmek többsége realista hangvételű. Ez nem véletlen. A realizmus poétikája a szlovák nép, társadalmunk számára a legelfogadhatóbb művészi ábrázolásmód, mely lehetővé teszi, hogy az alkotó a nézővel őszinte, bizalmas kapcsolatot építsen ki. A hatvanas években kezdett kialakulni, s aztán meg is honosodott a szlovák filmben a modernizmus poétikája. Tömören így jellemezhetnénk: elrugaszkodás a nagy témáktól, a realizmustól, abszurd dráma, a tények kétségbevonása és tagadása, sőt fel-felbuk- kant a közöny, a cinizmus és a szkepticizmus is. Ez az irányzat többnyire a metafora, a szimbólum stíluselemeiből építkezik: a „poétika" a szlovák filmművészetben azonban nem eresztett mély gyökereket és nem talált utat a közönséghez. Meg kell viszont jegyeznem, hogy ennek nem a forma, hanem a tartalom, az alkotói szándék volt az oka. Az utóbbi időben a legjobb szlovák filmekben viszont egyre inkább az őszinteség kap hangot.- Mit jelent ez?- Ez a stílus nem feltételez hagyományos forgatókönyvet, de jó, igényes irodalmi alapanyagot követel meg. Az alkotók ügyelnek arra, hogy a szlovák film arculata mentes legyen a torz vonásoktól és karikatúráktól. Persze, önmagában semmi sem üdvözítő. Sem a poétika, sem a műfaj, de még a tehetség sem. Döntő az eszmei-művészi eredmény, a gondolat tudatos megfogalmazása, egyszóval, az alkotás végső formája; a mondanivalónak mindig a szocialista társadalom céljaival összhangban kellene lennie.- Milyen a színészekkel való munkája?- Számomra a szinészvezetés - az irodalmi forgatókönyv írása mellett - a filmkészítés egyik legfontosabb mozzanata. Mindig ügyelek arra, hogy a színész jellembeli rokonságot mutasson az általa megformált figurával. Számomra a színész alkotótárs, akivel gyümölcsöző párbeszédet folytathatok.- A szlovák filmgyártásban ön egyike azoknak, akik meghonosították a bűnügyi műfajt. Hogyan került kapcsolatba e műfajjal?- Ennek egyszerű a magyarázata: a nézőt tartottuk szem előtt. A közönség számára ugyanis ez volt és lesz az egyik legvonzóbb műfaj. Nem arra törekedtünk, hogy az izgalomkeltés öncélú legyen, hiszen e műfaj segítségével kortársainkról is vallomást tettünk. Mert, sajnos, a halál és a bún is életünk része. Egyébként J. A. Tallo barátommal a történeteket mindig a jó és a rossz harcára építettük. A halál esőben érkezik, a Gyilkos a túlvilágról, A démon szava, A ledér nő esete című filmekben a bűnözés elleni harcot is érzékeltettük.- Említést tett a forgatókönyvről, az irodalmi alapanyagról. A szlovák filmgyártás egyik jellegzetes vonása, hogy szorosan együttműködik az írókkal. Mi az alapja az irodalom és a film e sajátos kapcsolatának?- Nem látok benne semmiféle sajátosságot; ellenkezőleg, nagyon is természetesnek tartom. Az értékes regénynek vagy drámának megvan minden feltétele, hogy értékes legyen a filmváltozata is. Az egyetemes filmművészet legtöbb értékes darabja az írókkal való gyümölcsöző együttműködésnek köszönhető. Nincs ez másképpen a szlovák filmművészetben sem: Peter Jilemnicky, Frantiáek Heéko, Vladimír Mináő, Alfonz Bednár, Ladislav Ballek, Peter Járóé és mások közreműködése nélkül a szlovák film elképzelhetetlen lenne.- Most éppen min dolgozik?- Egy nyolcrészes tévésorozat forgatására készülök, mely Történet a felkelésről címmel a Szlovák Nemzeti Felkelés idejéből meríti témáját. A forgatókönyvet dr. Viliam Plevza és dr. Jozef Bob írta. A sorozatban bemutatjuk a felkelést megelőző időszakot, a sorsdöntő eseményeket, 1942-töl egészen a felszabadulásig és a Kassai Kormányprogram kihirdetéséig. Bár az alkotás háborús időszakot dolgoz fel, a film mégsen a háborúról fog szólni; az embernek a háború sötét erőivel folytatott küzdelmét, szenvedéseit ábrázolja majd. És végkicsengése: az embernek egy jobb és igazságosabb világ utáni vágya. JÁRMI LA MALECOVÁ A SZÍNÉSZ ALKOTÓTÁRS BESZÉLGETÉS ANDREJ LETTRICH ÉRDEMES MŰVÉSSZEL i FILM EGY MAGÁRA MARADT KAMASZRÓL ROHANJ VELEM! Markos Miklós, A dunai hajós és A csillagszemű rendezője a romantikus regények után most egy mai történetet visz filmre, amelynek forgatókönyvét Asperján György írta. A Rohanj velem! című film cselekménye egy vidéki kastélyban játszódik, ahol hatvanvalahány sebzett lelkű kamasz él. Többségük anyátlan-apátlan és nem is nagyon tudja, milyen a meghitt családi fészek. Imre, a melegségre vágyó főhős is csak annyit tud a családjáról, hogy anyjának új élettársa van, akit eddig még sosem látott, de lehet, hogy egyszer vele is találkozik. Addig is itt vannak a srácok, akik egy percig sem hagyják szomorkodni. Mert nincs olyan nap, hogy ne történne valami izgalmas dolog az ódon kastélyban. Vannak, akik a csókolód- zást tanulgatják, másoknak egykét titokban elszívott cigaretta dobogtatja meg a szívét, megint másokat a beat vagy a nagy bunyózás hoz lázba. A tizennégy éves Imre egy éjszakai kalanddal emelkedik ki a társai közül; bátorságát bizonyítva fellop>ódzik a kastély tornyába. Egy csöppet sem fél az éjszakától, hiszen akkor már fülig szerelmes Katicába, a fiatal nővérbe, aki csak átmeneti foglalkozásnak tekinti a munkáját. Imre persze sokáig nem tudja róla, hogy a lány hol az orvostanhal IgaKatica és a kamasz szerelmes (Markovics Ferenc felvétele) tó barátjáért, hol a intézetbeli nős kollégájáért rajong, hiszen Katica a kamaszért is szemmel láthatóan lelkesedik. A szeretetre éhes, magányos fiú a felnőttek világában sem talál kapaszkodóra, hiszen Katica egy napon csapot-papot otthagyva távozik az intézetből és ő újra egyedül marad a titkaival. Markos Miklósról közismert, hogy minden filmjében útnak indít egy-egy tehetséges pályakezdő színészt. Ó adta az első főszerepet Menszátor Magdolnának és Szirtes Áginak, s a Katicát alakító Töreky ZSuzsa is most állt először a felvevőgép elé. Imrét a gimnazista Jámbor Árpád kelti életre, anyját Szabó Éva formálja meg. A további szerepekben Koncz Gábort, Káldy Nórát és Pásztor Erzsit láthatjuk viszont.-szabóMég egy 1971-ben megjelent filmelméleti antológia is úgy mutatja be, mint olasz költőt és írót, „aki a hatvanas években számos filmet rendezett". Pedig ezt az antológiát olyan filmtörténész és -esztéta állította össze, mint Nemeskürty István. Ez a tény is egyik jellemzője mindannak, ami ezt a nyughatatlan művészt filmes pályafutása során kísérte. Persze önmagát is gyakran nevezte a film költőjének, de akkor már túljutott a ,,hatvanas években számos" filmjén. Ezt az alkotói korszakát olyan művek fémjelzik, mint Az éhenkórász, a Mamma Roma és a Madarak és madárkák. Alig telik el tíz év és Pier Paolo Pasolini maga mögött tudhatja a Máté evangéliumát, az Oidipusz királyt, s a legutolsó alkotói korszakába sorolható - az 1971-es cannes-i nagydíjas - Canterbury meséket, a Dekameront és az Ezeregyéjszaka meséit. Ezeket a filmtörténészek méltán nevezik Trilógiának, hiszen az irodalmi alapanyagokat tekintve is rokonok, nem is szólva a rendező művészi és ideológiai célzatosságáról. Bárki bírálhat, hogy olyan alkotóról írok, aki nálunk botrányhősi minőségében közismert, de filmjeit annál kevesebben látták. Ha a szórakozni vágyó mozilátogatók és tévénézők emlékezetét vizsgálnánk meg, akkor bizonyára igaíza is lehet a bírálónak, ám a valóság mindenképpen ellentmond ennek. Hiszen Pasolini első korszakának, a polgári társadalom éles bírálatával figyelmet keltő filmjei közül kettőt a tévé képernyőjén is láthattunk. A Mamma Romát és a Madarak és madárkákat, nem is oly rég, s egymástól nem nagy időbeli távolságra. A marxista szemléletű rendező, színészválasztásának igényességéről szólva, a Mamma Roma kapcsán igaz és mindmáig érvényes jellemzést adott filmes „ars poetica"-járól is: „A félproletár lét és a kispolgári gondolkodás kettősségét akartam bemutatni. Ez nem sikerülhetett, mert Anna Mag- nani kispolgárnak született, később pedig színésznőként élt, tehát más a karaktere... bár hatalmas erőket mozgósíA FILM KÖLTŐJE tott, hogy megcsinálja, amit akarok, a személyiség mégsem emelkedett ki. “ így indult Pasolini filmrendezői pályája, és sajátos történeti-mitológiai értelmezésű filmjeivel ( Máté evangéliuma, Oidipusz király) az egyházat és a polgári társadalom erőszakszervezetét támadó alapállásban folytatódott. Az említett trilógia rokonítása az irodalmi alapanyagok mesefüzér jellegén kívül mást is takar. Szerencsére alkalmam volt látni a Canterbury meséket is, s ha hihetek a másik kettő kritikusainak, kirajzolódik a tipológia. Első világsikert arató filmjeiben (s filmesztétikái tanulmányaiban is) az osztályöntudattal nem rendelkező polgári társadalom embert nyomorító körülményeiről beszél. Majd a mitológiai témákat feldolgozó alkotásokban az embertelen hatalom és erőszak veszélyére figyelmeztet. Aztán a Trilógiában a világon végigsöprő szexuális engedékenység nyomán a nemi szabadságban igyekezett olyan kapaszkodókat találni, amelyek még megtartják az emberiség ebben is kisiklott erkölcsét. Tehát három nyugtalanító világjelenség - a társadalmi igazságtalanság, a hatalmi és mindennemű erőszak, a szexuális gátlástalanság és perverzitás - megmutatásával akart (sokat vitatott módszerekkel) felrázni, rádöbbenteni a cselekvés szükségességére. Nem élt nyugodt életet. Szembefordult a polgári társadalommal, amely filmjeit legjobb esetben vitatta, de leggyakrabban elítélte, visszautasította. Szándékait - a megvalósítás módszereinek extremitásai ellenére - nem lehet kétségbevonni. Ezt látta a maga számára az egyetlen járható útnak a kapitalizmus hatalmi erőszakszen/ezete elleni harcban. Filmjei, akárcsak élete és halála, megdöbbentők. Ezek az alkotások gyakran sokkolók, néha undort keltők. De ha ez az undor az erőszak, az embernyomorítás elvetésének az egyik útja, a polgári köldöknéző életmód közepette forradalmat is jelent. Bizonyítják ezt a filmjei keltette reakciók. Most lenne hatvanéves. DUSZA ISTVÁN ÚJ SZÚ 14 1982.11.26.
