Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. január-június (15. évfolyam, 1-25. szám)
1982-02-19 / 7. szám
J elen sorok írójának volt része abban a szerencsében és megtiszteltetésben, hogy találkozhatott és beszélhetett Jurij Ogurcowal, aki 1918. február 23-án részese volt a forradalom Vörös Hadserege által Pszkov és Narva alatt kivívott első győzelemnek. A találkozásunk évében, 1968- ban nyolcvanhárom esztendős veterán ma már nincs az élők sorában, de szavai ma is élénken élnek emlékezetemben. Ogurcov elmondta, hogy a vörösgárdisták úgy indultak rohamra, hogy némelyiküknek még puska sem jutott. Jó néhányan, így ő maga is szuronnyal a kézben rohamozta meg a jól felszerelt és felfegyverzett német hadsereg csapategysógeit. Puska csak akkor került a kezébe, amikor egyik elvtársa elesett, s a halott kezéből kiragadott fegyverrel folytatta a küzdelmet, amely a vörösgárdisták teljes diadalával végződött. Míg hatvannégy esztendővel ezelőtt a fiatal szovjethatalom számos katonafiának csupán egy szurony jutott, ma a szovjet hadsereg minden olyan korszerű eszközzel és fegyverzettel rendelkezik, amely a béke és a szocializmus oltalmazásában reá háruló nagy és felelősségteljes feladatainak megoldásához szükséges. A szovjet emberek nagyon jól tudják, hogy a kommunista társadalom felépítése érdekében kitűzött céljaik megvalósításának elengedhetetlen feltétele a tartós béke. Éppen ezért a szojvet állam, amely létrejöttének első pillanatától kezdve lankadatlanul harcol a békéért, a nemzetközi feszültség napjainkban bekövetkezett aggasztó éleződésének légkörében is ezt cselekszi. A szovjet párt- és állami vezetők megnyilatkozásaiból, diplomáciai lépéseiből újra kiviláglik, hogy féltik az enyhülés éveiben kivívott eredményeket. Ez az aggodalom napjainkban különösképpen érthető és indokolt, hiszen az enyhülés vívmányait komoly veszélyek fenyegetik. Főleg azért, mert a vezető tőkés nagyhatalmak, mindenekelőtt az Amerikai Egyesült Államok agresszív kormányzati körei a kialakult katonai erő- egyensúly megbontására törekszenek és a fegyverkezési hajsza további növelésére irányuló lépéseikkel a világbékét veszélyeztetik. Az amerikai középhatótávolságú rakéták és a neutronfegyverek nyugat-európai telepítésének tervei, valamint az európai korlátozott nukleáris háború őrült elgondolásai, továbbá a lengyel eseményekkel kapcsolatos arcátlan amerikai beavatkozási kísérletek, fenyegetőzések tovább mérgezték a nemzetközi légkört, fenyegetik az emberiség legfőbb kincsét, a békét. Az emberiség történelme során számtalanszor bebizonyosodott, hogy a népek alkotó erejét csakis békés viszonyok között lehet kibontakoztatni, a munkával megteremtett értékeket csakis így lehet az ember érdekében gyümölcsöztetni. Nem véletlenül hangoztatjuk, hogy az emberiség legfőbb kincse a béke. Csakhogy azt is nagyon jól tudjuk, hogy a békét nem elég csupán óhajtani. Lenin a béke és a szocializmus híveit mindig is óvta az illúzióktól, s már a szovjethatalom létrejöttének napjaiban fegyverbe szólított: .....az uralkodó osztálynak, a proletariátusnak, ha val óban uralkodni akar és uralkodni fog, ezt katonai szervezetével is be kell bizonyítania.“ Hozzátette, hogy minden forradalom csakis akkor maradhat fenn, ha képes megvédeni önmagát. Ismeretes, hogy a szocialista társadalom ádáz ellenségei nemegyszer megkísérelték már, hogy fegyveres erővel tiporják el, semmisítsék meg ezt a társadalmat’ Ez volt a célja a fiatal szovjet állam ellen tizennégy imperialista hatalom által indított katonai intervenciónak és ugyancsak ez volt a szándéka a félelmetes erejű német fasiszta hadigépezet irányítóinak. Terveik, szándékaik kudarcba fulladtak. Mégpedig azért, mert e terveket, szándékokat meghiúsította az igaz ügyért lelkesedő, helytállni, küzdeni, áldozni képes szovjet katona, az új típusú, reguláris szovjet hadsereg. Lenin arra is figyelmeztetett, hogy a haza védelmének megszervezésében mindig lépést kell tartani a lehetséges agresszorok fegyverkezésével. „Oktalanság, sőt bún az olyan hadsereg magatartása - mondotta -, amelyik nem készült fel arra, hogy bánni tudjon mindazokkal a fegyverfajtákkal, harci eszközökkel és harci módszerekkel, amelyekkel az ellenség rendelkezik, vagy rendelkezhet.“ A szovjet hadsereg születése óta eltelt hatvannégy esztendő során az élet újra és újra igazolta a lenini tanítás SZURONY ÉS RAKÉTA A szovjet hadsereg és haditengerészeti flotta napja mélységes igazságát. Ez a magyarázata, hogy az SZKP és a szovjet kormány, a szovjet nép napjainkban is nagy figyelemmel gondoskodik a fegyveres erők védelmi képességének kellő színvonaláról. A szilárd védelmi képesség és a forradalmi éberség napjainkban különösképpen törvényszerű és elengedhetetlen. Hiszen, a NATO és az Egyesült Államok szélsőséges vezető köreinek mesterkedései szüntelenül veszélyt jelentenek a nemzetközi béke és biztonság ügyére. A béke és a szocializmus híveit világszerte jogos aggodalommal tölti el, hogy a NATO és az Egyesült Államok vezetésében a legutóbbi évek folyamán fokozatos jobbratolódás következett be, amelyet a fegyverkezési hajsza erőltetése, az agresszív, fenyegetőző lépések egész sora kísért. Most, amikor megemlékezünk a szovjet hadsereg és haditengerészeti flotta születésének 64. évfordulójáról, nem kerülheti el figyelmünket, hogy a vezető tőkés országok kormányai hatalmas erőket és összegeket összpontosítanak agresszív katonai készülődéseikre. Több mint 25 • Fiatal katonáink ápolják a szovjet és a csehszlovák hadsereg harcokban meg edzett barátságát millió katonájuk áll készenlétben, ennél többszöröse azoknak a száma, akik a haditermelés szolgálatában állnak. A tőkés nagyhatalmak naponta több mint egymilliárd dollárt költenek katonai célokra ugyanakkor, amikor földünkön körülbelül egymilliárd ember éhezik és nélkülözik. Az Egyesült Államok külpolitikája és katonapolitikája különösképpen a Reagan-adminisztráció hatalomra kerülése óta vált a korábbinál is agresszívabbá és fenyegetőbbé. Az USA katonai költségvetésének volumene soha nem tapasztalt csillagászati összegre növekedett: jelenleg már több mint 226 milliárd dollár egyetlen év alatt. A legközelebbi öt évben pedig, 1986-ig az Egyesült Államok katonai kiadásai csupán a hadügyminisztérium közvetlen kiadásait tekintve elérik az 1,5 billió, vagyis évenként átlagosan a 300 milliárd dollárt. A rekordösszegű hadikiadásokkal egyidőben az Egyesült Államokban a meglévő tudományos potenciál túlnyomó hányadát, mintegy 70 százalékát katonai célzatú kutatásokra összpontosítják. Az USA tudományos kutató- intézményeiben dolgozó káderek mintegy 80 százaléka katonai jellegű feladatok megoldásán tevékenykedik. Az említettek mellett az Egyesült Államok és a NATO vezető körei újra és újra a Szovjetuniót vádolják az erőegyensúly megbontására irányuló állítólagos törekvéseiért. Márpedig a tények egészen mást bizonyítanak. Emlékezzünk csak: az Egyesült Államok 1945-ben bevetette az első atombombákat és atommonopóliumát megkísérelte az úgynevezett „dropshot“ (megölni egy csapással) tervekké kovácsolni a Szovjetunió ellen. A Szovjetunió nem tehetett egyebet: kifejlesztette és 1949-ben kipróbálta saját atomfegyverét, megszüntetve az amerikai atommonopóliumot. Az Egyesült Államok agresszív körei tovább folytatták a stratégiai fölény megszerzésére irányuló próbálkozásaikat. Törekvéseikre mindannyiszor megfelelő választ kaptak. Miután 1952-ben az Egyesült Államokban felrobbantották az első hidrogénbombát, 1953-ban a Szovjetunió is kifejlesztette ezt a fegyvert. Amikor létrehozták az amerikai katonai támaszpontok sokaságát a Szovjetunió határai közelében, a szovjet fél kifejlesztette az interkontinentális rakétákat. A világtengereken 1960-ban jelentek meg az első amerikai atommeghajtású tengeralattjárók, ballisztikus rakétákkal felfegyverezve. Négy év múlva a szovjet haditengerészetnél is rendszerbe állítottak ilyen fegyver- rendszereket. Az Egyesült Államok 1970-ben kezdte meg rakétáinak ellátását fürtös robbanófejekkel, öt évvel később a szojvet fél is kénytelen volt ugyanezt megtenni. És mire törekszik jelenleg a washingtoni kormányzat? Igyekszik kifejleszteni és tömegesen előállítani a neutron- és lézerfegyvereket, valamint a szárnyasrakétákat, hogy megbontsa az elmúlt évek során kialakult katonai egyensúlyt. Tervei közé tartozik 600 új amerikai nukleáris töltetű rakétafegyver elhelyezése a nyugat-európai országok területén. Ezáltal mintegy másfélszeres előnyhöz jutna a NATO agresszív szövetségi rendszere a középhatótávolságú nukleáris fegyverek mennyiségét tekintve. Nyilvánvaló, hogy a szovjet fél ezt sem nézheti ölbe tett kézzel. Ugyanakkor a Szovjetunió ellenzi a kölcsönös elrettentésen alapuló békét. „Olyan béke hívei vagyunk inkább - jelentette ki egyik beszédében Leonyid Brezsnyev -, amelynek folyamán a fegyverzetek szintje egyre alacsonyabbra süllyed, az együttműködés pedig minden területen mindinkább növekszik és javul.“ A hatvannégy évvel ezelőtt egy szál szuronnyal rohamozó Jurij Ogurcov mai utódainak, a Jurijok és Ivánok millióinak elszántságát és áldozatkészségét illetően senkinek sem lehetnek kétségei. Tudjuk, hogy Iván és Jurij a tartós béke híve és oltalmazója. Azt is nagyon jól tudjuk, hogy ha rákényszerítik, akkor a kardcsörtetö imperializmus bármely kihívására gyors és hatékony választ képes adni Annál is inkább, mert a párt és a kormány sokoldalú gondoskodásának eredményeként a szovjet fegyveres erők minden szükséges eszközzel és feltétellel rendelkeznek, s az Ivánok és Jurijok millióinak eltökélt szándéka, hogy minden helyzetben becsülettel eleget tesznek hazafias és internacionalista kötelességüknek. BERTALAN ISTVÁN Segítsen, nővérke! Mig az ember a Kelet-szlovákiai Vasmű Sacai, csupa üveg, ragyogóan tiszta kórházának folyosóján várakozik, sok minden eszébe jut. A kórháztól való félelem, betegek sóhaja, gyógyultak hálája s azoknak az önfeláldozó munkája, akik mindent elkövetnek, hogy minél többek arcán jelenjen meg az egészségesek boldog mosolya. Azokra a tizennégy - tizenöt éves fiatalokra gondolok, akik majd a sikeres felvételi vizsgák után szeptemberben átlépik az egészség- ügyi szakközépiskolák küszöbét egy önmegtagadást, áldozathozatalt, teljes embert követelő hivatást választva. Vajon érzik-e már most, hogy milyen erőfeszítést, tudást, szeretetet követel majd tőlük jövendőbeli munkájuk? Lesz-e ere-, jük, emberségük helyt állni a legnehezebb órákban, ha elhangzik a kérés: Nővérke segítsen! Ezek a kérdések foglalkoztatnak az 1. számú sebészet főnóvé- rének szobájában is, amikor Spiel- mann Emónével, osztályos nővérrel beszélgetek életéről, munkájáról, hivatásáról.- Még az alapiskolában választottam ezt a hivatást - mondja Ilona nővér. - Azt is tudtam, hogy nem könnyű bejutni az egészség- ügyi iskolába, de a felvételi sikerült s 1966-ban érettségiztem Rozsnyón a Magyar Tanítási Nyelvű Egészségügyi Szakközép- iskolában. Azóta itt dolgozom. Ha jól emlékszem 1970-ben költöztünk ebbe a modern, tizenegy emeletes kórházba. 72-től vagyok osztályos nővér.- Mit jelent ez a funkció és mi a feladata?- Sebészetünket három emeleten helyezték el. Minden emelet egy osztály, melynek van vezető orvosa és főnővére, őt nevezik osztályos nővérnek. Hogy mi a feladatom? Egyszerre talán nem is tudom felsorolni. Felelős vagyok a tisztaságért, a mosásért, a kosztért, az előírt diéta megtartásáért. Irányítom és ellenőrzőm a hozzám beosztott nővérek munkáját. Ellenőrzőm a gyógyszerek adagolását. Megszervezem a laboratóriumi vizsgálatokat, vért veszek. Kivizsgálásokra irányítom a betegeket, összegyűjtöm az adatokat. Előkészítem a reggeli vizitet, az éjszakai szolgálatot és időmhöz mérten foglalkozom a betegekkel. Jelenleg ötvennégy betegünk van, mert az egyik emeletet festik. Eredetileg hamninchárom ágyas az osztályunk. Minden betegünket név szerint ismerem, ismerem hozzátartozóikat, családi körülményeiket. A betegek szeretnek önmagukról beszélni és jól esik nekik, ha szeretettel meghallgatják őket. Megpróbálunk a lehetőségekhez mérten családias légkört kialakítani. A nyugodt környezet legalább annyira fontos a gyógyulás szempontjából, mint a leghatásosabb gyógyszer.- Mi a legnehezebb a nővér életében, munkájában?- Minden napunk nehéz. Betegekkel van dolgunk és sokszor nagyon súlyos esetekkel. Mégis azt hiszem a legnehezebb az első éjjeli szolgálat, s amikor az ember tizennyolc, húsz éves korában szemtől szembe kerül a halállal. Nappal többen vagyunk, segítünk egymásnak, a napfény is segít. Éjjel nagyon nehéz. A könnyek hamar kibuggyannak. Tizenhat év után sem lehet megszokni. Volt egy nagyon megrázó esetem. Ha rágondolok, ma is összeszorul a szívem. Kezdő nővér voltam és éjszakai szolgálatot teljesítettem. Telefonáltak, hogy azonnal menjek a földszinti rendelőbe, balesetest hoztak. Az asztalon egy tizenkilenc éves fiú feküdt, a munkahelyén vonat alá került, mindkét lábát elvesztette. Sikerült megmenteni. Ma is gyakran meglátogat minket. Autót vezet, megnősült, két szép gyermekük van. Azt hiszem minden egészségügyi dolgozó életében az ilyen találkozások a legszebb pillanatok. Beszélgetésünk gyakran megszakad. Orvosok, nővérek, betegek keresik. Tanácsot, utasítást, gyógyszert ad, infúziót készít elő.- így megy ez minden nap - mondja mosolyogva. - Mi nem nézhetjük az óránkat. Nálunk a feladat szabja meg a munkaidőt s aki ezt nem tudja tudomásul venni, annak nem nagyon ajánlom ezt a hivatást. Munkája teljes embert követel és teljes embert igényel a család is. Férje, két gyermeke várja otthon, nem szabad rosszkedvűnek, fáradtnak lennie. Nem is az. Lényéből sugárzik a munkaszeretet, segíteni, tenni akarás. Büszke rá, hogy az elmúlt tizenhat év alatt a szabadságokon kívül egy napig sem volt távol. Még akkor sem maradt otthon, ha valamelyik gyereke megbetegedett. Ó maga betegállományban sose volt, pedig sokszor csak az tartotta talpon, hogy a körülötte lévők betegebbek.- Rám itt szükség van, s amíg bírom, addig mindig kéznél leszek - mondja, s adagolja tovább a gyógyszereket. FECSÓ PÁL Ilonka nővér - munkában ÚJ SZÚ 8 1982. II. 19.
