Új Szó, 1982. december (35. évfolyam, 285-310. szám)

1982-12-11 / 294. szám, szombat

v SZOMBAT 1982. december 11 XXXV. évfolyam 294. szám Ára 50 fillér TETTEKBEN MEGNYILVÁNULÓ BARÁTSÁG Ma kezdődik Prágában a Csehszlovák-Szovjet Baráti Szövet­ség IX. kongresszusa. A Kultúrpalota kongresszusi csarnoká­ban a közel két és félmilliónyi tagság képviseletében ezerkét­száz küldött vesz részt e jelentős társadalmi szervezet legfel­sőbb fórumának munkájában. A kongresszus, amelynek időpontja egybeesik a csehszlo­vák-szovjet barátsági hónap gazdag eseménysorozata záróren­dezvényeivel, eredményes munka mérlegét vonhatja meg. Az előző kongresszus óta eltelt öt esztendőben a szövetség tag­sága, alapszervezetei és szervei a CSKP XV. és XVI. kongresz- szusa határozatainak szellemében munkálkodtak célkitűzéseik valóra váltásában. A CSSZBSZ szervezeteinek munkáját a Cseh és a Szlovák Szocialista Köztársaságban egyaránt az a törekvés jellemezte, hogy sokrétűen hozzájáruljanak a csehszlovák -szovjet kapcsolatok megszilárdításához, fejlesztéséhez és elményítéséhez. Kommunista pártunk útmutatásainak szellemé­ben azt tekintik legfontosabb feladatuknak, hogy a szövetség tagsága munkájával, munkahelyi kötelességeinek példás teljesí­tésével fejezze ki hűségét a világ első országához fűződő barátságunk iránt. A Csehszlovák-Szovjet Baráti Szövetség a CSKP aktív segítő­társaként vesz részt a XVI. pártkongresszuson kitűzött feladatok teljesítésében. A pártkongresszuson jóváhagyott országépítö célkitűzések teljesítésében való cselekvő részvételt a CSSZBSZ a csehszlovák-szovjet barátság elmélyítése fontos tényezőjé­nek tekinti. A IX. kongresszust megelőző nemzeti CSSZBSZ- kongresszusok egybehangzóan megállapíthatták, hogy a szövet­ség tagsága fokozta részvételét a fejlett szocialista társadalom építésében. A hetedik ötéves terv feladatai megvalósításának során egyre jobban előtérbe lép a kooperációs és a szakosítási program teljesítése. E cél érdekében a barátsági szocialista munkabrigádoknak a tapasztalatcserék kibontakozását előse­gítő testvérkapcsolatai már eddig is szép eredményeket hoznak. A szlovákiai és a CSSZK-beli kongresszusok a magas fokú aktivitás konkrét eredményei mellett azonban nyíltan rámutattak a szövetségi munka azon területeire, ahol a tevékenység kiszé­lesítésében vannak még tartalékok. Például a falvakban, vagy az új lakótelepeken alakult barátsági szervezetek aktivizálása, vagy a klubélet formáinak élénkítése terén.- A szovjet gazdasági és a társadalmi élet más területei rendkívül dinamikusan fejlődnek, s lépést tartani e fejlődéssel, megismerni azt - nem könnyű feladat. E tekintetben bármiféle lemaradás, önelégültség, saját erőnk túlbecsülése és mások erejének alábecsülése, a szovjet partner tapasztalatainak meg­késett felhasználása súlyos következményekkel járna - nem­csak politikai, hanem gazdasági téren is - állapította meg a CSSZBSZ szlovákiai kongresszusán Ľudovít Pezlár. Az eddigi­eknél koncentráltabb figyelmet kell fordítanunk az együttműkö­dés terén a tudományos-múszaki haladás meggyorsítására, s hatékonyabban kell népszerűsítenünk a szovjet újítók bevált módszereit, a szovjet tudomány és technika vívmányait. A csehszlovák-szovjet kapcsolatok meghatározó ereje a CSKP és az SZKP szilárd elvi-politikai egysége, nézetazonos­sága és elvtársi együttműködése. Nem véletlen, hogy a haladás és a szocializmus ellenségei szemében mindig szálkát jelentett és jelent szövetségünk a Szovjetunióval. A CSSZBSZ szervezetei és szervei az elmúlt időszakban sokat tettek a Szovjetunió népe életének, a szovjet kultúra, tudomány és technika legújabb eredményeinek sokoldalú bemutatásában. Kiemelkedő szerepük van a csehszlovákiai és a szovjetunióbeti területek, városok, járások és üzemek testvérkapcsolatainak ápolásában. Kiválóan gazdálkodó efsz-ek, s 14 ezer üzemi szocialista munkabrigád kapta meg a csehszlovák-szovjet barátsági címet, illetve igyekszik annak elnyerésére. Ezek a kol­lektívák élen járnak a bevált szovjet tapasztalatok, például a szaratovi mozgalom, a Ivovi-rendszer, a Zlobin- és a Baszov- módszer alkalmazásában. Üzemeinkben ezek a kollektívák a motorjai a Szovjetunióba irányuló exporttermékek minősége javításának, a szállítási határidők pontos megtartásának. A Szovjetunióval való együttműködés kiszélesedése az eddi­gieknél még jobban az előtérbe állítja az iskolai és az iskolán kívüli orosz nyelvoktatás minőségének emelését. Az orosz nyelv ismerete századunk szocialista embere politikai és szakmai felkészültségének fontos eleme. A Szovjetunió nemzetei kultúrája és művészete legjavának megismerését nemcsak a hazánkban vendégszereplő szovjet együttesek, előadóművészek, vagy a kulturális együttműködés alapján rendezett kiállítások, hangversenyek stb. teszik lehető­vé. Ehhez örvendetes mértékben hozzájárulnak a CSSZBSZ szervezetei is. Nekik is köszönhető, hogy a szovjet kultúra tudatformáló szerepet tölt be népünk kulturális igényeinek kielégítésében. Csehszlovákia és a fennállásának 60. évfordulóját ünneplő Szovjetunió népeinek megbonthatatlan barátsága korunkban a közös célokat - a fejlett szocialista és a kommunista társada­lom felépítését, a béke megőrzését, a szocialista közösség egységének megszilárdítását szolgálja. A szövet nép idei nagy évfordulói, valamint a CSSZBSZ IX. kongresszusa tiszteletére kibontakozott felajánlási mozgalom középpontjában a CSKP XVI. kongresszusán kitűzött célok, a munka termelékenységé­nek, hatékonyságának emelése és minőségének javítása áll. A Csehszlovák-Szovjet Baráti Szövetség a jövőben is cselek- vően részt kíván vállalni a CSKP XVI. kongresszusán kitűzött feladatok valóra váltásában. A CSSZBSZ ma megnyíló IX. országos tanácskozása a pártkongresszuson jóváhagyott országépítő céloknak a szövetség feltételeire való konkretizálá­sában, de népünk szocialista hazafias és internacionalista neve­lésének elmélyítése, osztályöntudata megszilárdításának folya­matában egyaránt fontos esemény. SOMOGYI MÁTYÁS Gustáv Husák vendégével beszélget (Jiŕí Kruliš felvétele - ČTK) ■h rr mm m tr ■■ ■ ■ " I ■■ ■ * Bovulo egyuttmukodes Gustáv Husák fogadta Stefan Olszowskit • A len­gyel külügyminiszter befejezte hazánkban tett látogatását • Közös közleményt adtak ki (ČSTK) - Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, a Csehszlo­vák Szocialista Köztársaság elnö­ke tegnap a prágai várban fogadta Stefan Olszowskit, a LEMP KB Politikai Bizottságának tagját, a Lengyel Népköztársaság kül­ügyminiszterét, aki hivatalos láto­gatáson Csehszlovákiában tartóz­kodik. Szívélyes elvtársi beszélgetés során áttekintették a csehszlovák -lengyel kapcsolatokat és a nem­zetközi helyzet egyes kérdéseit. Megállapították, hogy a kölcsönös kapcsolatok és az együttműködés a két ország párt- és kormánykül­döttségei idén áprilisban, Prágá­ban folytatott tárgyalásain elfoga­dott határozatok szellemében való­sulnak meg. A felek ezzel kapcso­latban hangsúlyozták, hogy a köl­csönös együttműködés további el­mélyítése és bővítése hasznára van mindkét ország népeinek és a szocializmus erősítésének. Ugyanakkor kifejezték eltökélt szándékukat, hogy szoros együtt­működésben a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal aktí­van fognak hatni a szocialista or­szágok egységének és összefor- rottságának erősítésére, és a kül­Jirí Havel, a chrudimi Trans­porta vállalat főmechanikusa: Büszkén jelenthetjük a kongresz- szuson kötelezettségeink teljesí­tését és beszámolhatunk a dolgo­zók kezdeményezéséről. Vállala­tunknál a Csehszlovák-Szovjet munkabrigádok az Októberi Forra­dalom 65. és a Szovjetunió létre­jöttének 60. évfordulója, valamint a CSSZBSZ IX. kongresszusa tiszteletére olyan megrendelést vállaltak, amely eredetileg nem szerepel az idei kiviteli tervben. A moszkvai Lenini Komszomol Autógyár számára decemberben raktári berendezést építenek csaknem háromnegyed millió ko­rona értékben. František Andél, a plzeni Ško­da Művek fémmunkása, a Cseh­szlovák-Szovjet Barátság szo­cialista brigád vezetője: A mun­kacsoport vezetését az idén nyá­ron vettem át František Prűchától, politikai aktivitás keretében hozzá­járulnak ahhoz, hogy Európában és a világban folytatódjék a konst­ruktív és békés fejlődés. A fogadáson jelen volt Bohus­lav Chňoupek csehszlovák kül­ügyminiszter. František šalda, a köztársasági elnök irodájának vezetője Jiŕí Diviš, Csehszlová­kia lengyelországi és Andrzej Jedynak, Lengyelország cseh­szlovákiai nagykövete. Szívélyes és baráti légkörben folytatódott tegnap Prágában Bo­(Folytatás a 2. oldalon) a szocialista munka úttörőjétől. Még ő vette fel a kapcsolatokat a testvéri Uralmas vállalatnál dol­gozó, Vitalij Bajankin vezette bri­gáddal, s most ezeket a kapcsola­tokat tovább fejlesztjük. Ennek köszönhető, hogy a két szovjet jubileum tiszteletére normáinkat 120 százalékra teljesítjük. Ján Ďurža, a Trenčíni Ruha­ipari Vállalat üzemi CSSZBSZ- bizottságának elnöke: A szövet­ségnek vállalatunknál 1600 tagja van, s mint küldött jelenthetem a kongresszusnak, hogy teljesítet­tük az Októberi Forradalom 65. és a Szovjetunió létrejöttének 60. év­fordulója tiszteletére vállalt kötele­zettségeket. A dolgozók munka­kezdeményezésének köszönhető­en túlteljesítettük a Szovjetunióba irányuló kivitel feladatait, az év végéig még 241 millió korona érté­kű árut szállítunk, s ezzel kötele­zettségünket is 10 százalékkal túl­szárnyaljuk. Nagykövet kinevezése (ČSTK) - Gustáv Husák köz- társasági elnök Jozef Nálepkát nevezte ki a Görög Köztársaságba Csehszlovákia rendkívüli és meg­hatalmazott nagykövetévé. Részvétnyilvánítás (ČSTK) - Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök Ján Smrek nemzeti művész elhalálozása alkalmából levélben fejezte ki részvétét a Szlovák Szo­cialista Köztársaság Kulturális Mi­nisztériumának és a Szlovákiai írók Szövetségének. Társadalmunk, írja a levélben, személyében nagy költőt, kiváló művészt és nemes gondolkodású embert veszített el, aki megértette a dolgozó népet, és művészileg, meggyőzően tolmácsolta érzéseit és vágyait. Az új társadalmi rendet építő ember iránti szeretettől átha­tott költői életműve tartós értékévé lett szocialista irodalmunknak. Ľubomír Štrougal szövetségi miniszterelnök ugyancsak levél­ben fejezte ki részvétét az említett két intézménynek. A CSKP KB Elnökségének tag­jai: Jozef Lenárt, az SZLKP KB első titkára és Peter Colotka, az SZSZK miniszterelnöke, valamint Viliam Šalgovič, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke levélben fejezték ki részvétüket a Szlovákiai írók Szövetségének és az elhunyt Ján Smrek nemzeti művész özve­gyének. Kiemelték életművének egyedülálló jelentőségét, amely kvalitásainál fogva a csehszlovák szocialista kultúra legjelentősebb értékei közé tartozik. Munkasikerekkel köszöntik a kongresszust (ČSTK) - A Csehszlovák-Szovjet Baráti Szövetség ma kezdődő IX. kongresszusa előtt a Csehszlovák Sajtóiroda munkatársai több kongresszusi küldöttel a szövetség munkájáról és eredményeiről beszélgettek. Az alábbiakban néhány küldött véleményét ismer­tetjük. SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KOZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Megérdemelt kitüntetések (ČSTK) - A Csehszlovák -Szovjet Baráti Szövetség IX. kongresszusa előtt tegnap a prá­gai Valdštein-palotában a szövet­ség húsz tisztségviselőjének nyúj­tották át az Építésben szerzett érdemekért és Á kiváló munkáért kitüntetést. Az ünnepségen jelen volt Miloš Jakeš, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára, Jindŕich Poledník, a CSKP KB titkára, Tomáš Trávniček, a Csehszlovák Nemzeti Front Központi Bizottságának alelnöke, Ľubomír Procházka, a CSKP KB osztályvezetője, a Szövetségi Gyűlés alelnökei: Václav David, a CSSZBSZ KB elnöke és Dalibor Hanes, a CSSZBSZ KB első alel­nöke, Miroslav Zavadil, a CSSZBSZ központi titkára, vala­mint politikai és közéletünk szá­mos más képviselője. Ugyancsak jelen volt Alek­szandr Botvin, a Szovjetunió csehszlovákiai nagykövete és a szovjet nagykövetség más kép­viselői, a Külfölddel Baráti és Kul­turális Kapcsolatokat Ápoló Szov­jet Társaságok Szövetségének küldöttsége, és a Szovjet -Csehszlovák Baráti Társaság küldöttsége, melynek élén Zinaj- da Kruglova, a szövetség taná­csának elnöke, az SZKP KB tagja, a Legfelsőbb Tanács képviselője áll. Miloš Jakeš felszólalásában hangsúlyozta, hogy a kongresz- szus alkalmából átadott magas ki­tüntetések a szövetség tagjainak (Folytatás a 2. oldalon) CÉLBA ÉRTEK (ČSTK) - A szlovákiai és dél- morvaországi bányák közül első­ként teljesítette évi tervét a folyo­sóhajtásban a Novákyi Bánya- vállalat. Az év elejétől a munka- csoportok 14 911 folyóméter bá­nyafolyosót hajtottak. Az elért eredmények elsősorban Bohumil Schwarz, Robert Engel és Šte­fan Marenčák szocialista mun­kabrigádjainak kiváló munkáját di­csérik. Az idei jelentős évfordulók tisz­teletére a novákyi bányászok fo­kozott aktivitást fejtettek ki, és 8 rekordot állítottak föl. Új felaján­lásukban kötelezték magukat, hogy szilveszterig még további 600 méter bányafolyosót hajtanak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom