Új Szó, 1982. november (35. évfolyam, 259-284. szám)
1982-11-11 / 268. szám, csütörtök
ÚJ szú 7 1S32. XL 11. Vereség a Szuper Liga rangadóján Csehszlovákia - Jugoszlávia 3:4 (tv-méj) - Ústí nad labemben nagy várakozás előzte meg a Cseh- szlovákia-Jugoszlávia Szuper Liga asztalitenisz-mérkőzést, amelyen az idei kiírásban eddig még veretlen két csapat találkozott. Jól indult a találkozó, de Orlowski hiába szerzett előnyt, utána sorozatban négy jugoszláv győzelem következett és azzal eldőlt a mérkőzés sorsa. Az utolsó két egyesben már csak szépíteni lehetett. Orlowski-Surbek 2:0, (21:13, 21:15). Az asztalitenisz-sport két kiemelkedő alakja találkozott, és a kitűnő napot kifogó Orlowski nem hagyott kétséget afelől, hogy most ki a jobb. -1:0. Panský-Kalinics 1:2 (19:21, 22:20, 15:21). Panský eddig még sohasem győzött a kosárlabdázó-termetű újvidéki asztaliteniszező ellen, akinek adogatásaival nem tudott mit kezdeni. A második játszmában már 16:20-ra vezetett Kalinics, innen tudott Panský fordítani 22:20-ra. A harmadik játszmában azonban Kalinics ismét ellenállhatatlanul adogatott. — 1:1. Hrachová-Batinics 0:2 (19:21, 21:23) A csehszlovák szakvezetés ezt a találkozót „fix egyesre“ vette, így hideg zuhanyként hatott Hrachová veresége, aki mindkét játszmában 13:12- re még vezetett. -1:2. V. Broda, Panský—Surbek, Kalinics 1:2 (21 17, 22:24, 20:22). A budapesti Európa-bajnok jugoszláv páros ellen több mint egyenrangú ellenfélnek bizonyult a fiatal csehszlovák kettős, amely aránylag biztosan nyerte az első játszmát, és nagy harc után vesztette el a másik kettőt. - 1:3. Ribli-Torre (ČSTK) - Zürichben a sakkolimpia szünnapján kisorsolták a sakk világbajnok jelöltek negyeddöntőinek párosítását. FÉRFIAK: Hübner - Szmiszlov, Kaszparov - Beljavszkij, Ribli - Torre, Korcsnoj - Portisch. NŐK: Alexandria - Lemacskova, Mutesan - Szemjanova, Liu Si-lan - Joszelia- ni, Gaprindasvili - Levityina. A negyeddöntő párosmérkőzéseit április 1 - ig kell befejezni. Panský, Hrachová-Surbek, Batinics 1:2 (21:17, 15:21, 22:24). Még felcsillant a remény, amikor elsősorban Panský jó játékával a csehszlovák kettős nyerte az első játszmát. A másodikat viszont könnyen elvesztette, miután Hrachová sokat hibázott. A harmadikban pedig már 19:11 -re vezetett a jugoszláv páros, innen egyenlítettek 20:20-ra Panskyék, majd 21:20-nál és 22:21-nél mérközéslabdájuk is volt. Ezután azonban Panský saját adogatása után tenyerest hibázott, majd a döntő pillanatban nem találta el a labdát. - 1:4. Orlowski-Kalinics 2:1 (21:12, 23:21, 21:16). Már nem volt tétje a találkozónak, s ez meglátszott a játékon is. - 2:4 Panský-Surbek 2:0 (21:15, 21:18). A végére Surbek elfáradt. - 3:4 Jindŕich PANSKÝ (képünkön) vállára túl nagy teher nehezedett a Jugoszlávia elleni asztalitenisz Szuper-Liga találkozón. Kalinicsot eddig még sohasem sikerült legyőznie, ezúttal sem. Aztán hiába játszott kitűnően a két páros számban, nem tudta megakadályozni, hogy Surbekék már a két utolsó egyes előtt ne döntsék el maguk javára a találkozó kimenetelét. (Mészáros felv.) Szovjet fölény (CSTK) — Caracasban a súlyeme- lő-VB kilenc napja után az összesítés aen vezető szovjet csapat eddig 22 arany-, 10 ezüst- és 10 bronzérme; szerzett, 2. USA (3 - 5 - 4), 3. NSZK (2 - 3 - 2), Egyébként a kilencedik versenynap hozta az eddigi legváltozatosabb eredményhirdetést, amikor is egy magyar, egy finn, egy szovjet és egy ameri- ka versenyző állhatott a dobogó legmagasabb fokára. A nők standard pisztoly számában Balogh Pálma 590 körös teljesítménnyel előzte meg a szovjet Roz it (586) és a kínai Hszi- en Csiu-kaot. Csapatban a Szovjetunió győzött Magyarország és Kína előtt. Kisöbű standard puska, 60 lövé- ses fekvő: Ylonen (finn) 594. Férfiak - nagyöbű sportpuska: Danyilcsenko (szovjet) 593, Skeet-lövés: Carlisle (USA) 199. + Ghana labdarúgó-bajnokcsapa- ta, a Kumasi Asante Kotoko bejutott a BAK-ba (Bajnokcsapatok Afrika Kupája), miután Akkrában 2:0 arányban legyőzte a zairei bajnok Lupopo együttesét. A ghanai bajnok az első mérkőzését is megnyerte 2:1 arányban. A döntőt az egyiptomi bajnok El Ahly csapatával vívja. Sakkolimpia '82 (ČSTK) - A férfiaknál Csehszlovákia válogatottja Románia ellen 2:1 arányban vezet. Először is a 4. sakktábla párviadala fejeződött be, Ambrož, aki először kapott lehetőséget, fekete bábokat vezetve döntetlent ért el Stoica ellen. A vezetés megszerzéséről Plachetka gondoskodott, aki csekély áldozat után győzelemre vitte játszmáját. Ftáčnik a Suba elleni találkozón időzavarában elrontotta kiváló lehetőségét, de a folytatásban az egyik fél pontot megmentet«. Smejkal a Gheorghiu elleni találkozón a királyszárnyon indított erős támadást, de a mérkőzés Matykiewicz a Világ Kupán- Az elmúlt súlyemelöidény legsikeresebb csehszlovák versenyzője Bruno Matykiewicz ma a válogatott edzőjével, Emil Brzoskával a svédországi Halmstadba utazik. Ebben a városban rendezik a Világ Kupa idei döntőjét, amelyre meghívást kaptak. A versenyre szombaton kerül sor és részt vesznek a világ legjobb súlyemelői közül tizenhármán. A legjobb hét súlycsoportból A sirályok besegítése (N) - A holland labdarúgó-bajnokság hétvégi fordulójában az utrechti stadionban különleges esemény történt. A rendbontásukról közismert hazai szurkolók ezúttal nem verekedést provokáltak, hanem egészen különleges dolgot eszeltek ki. A sok labdarúgópályán már megszokott petárdahaji- gálás és kődobálás helyett kenyérrel szórták tele a Go Ahead, vagyis az ellenfél kapujának előterét. Ennek következtében éhes sirályos lepték el a 16-os területét, lehetetlen helyzetbe hozták Paul van Leeuvent, a vendégek kap jsát. Az igazi bonyodalom a második félidő 20. percében kezdődött, amikor 1:1 volt az eredmény. Komikus jelenetek követték egymást. Amikor az. Utrecht támadott, a sirályok éktelen rikoltozások közepette felszálltak, de mihelyt a Go Ahead ellentámadásba lendült, a madarak ismét ellepték a pályát. Az Utrecht sirályai segítségével 3:1 arányban győzött. Sportfogadás A ŠPORTKA 45. játékhete I. húzásának nyereményei: I. díj: nincs nyertes, II. díj: egy nyertes - 200 000 korona, III. díj: 85 nyertes á 18 270 korona, IV. díj: 5999 nyertes á 475 korona, V. díj: 124 383 nyertes á 30 korona. A II. húzás nyereményelosztása: I. díj: nincs nyertes, II. díj: 6 nyertes á 132 325 korona, III. díj: 116 nyertes á 11 930 korona, IV. díj: 6741 nyertes á 340 korona, V. díj: 115 643 nyertes á 30 korona. A SAZKA 45. játékhetének nyereményei: . díj: 5 nyertes á 44 305 korona, II. díj: 227 nyertes á 1470 korona, III. díj: 2812 nyertes á 195 korona. kerülnek ki és a Világ Kupa szabályai szerint nem az abszolút teljesítmény dönt, hanem pontértéktáblázat alapján számítják ki az eredményeket, így a könnyebbeknek is módjuk nyílik, hogy a felsőbb súlycsoportok legjobbjait legyőzzék. A Világ Kupa jelenlegi állása: 1. Ruszev (bolgár) 82,98 pont, 2. Blagoev (bolgár) 82,62, 3. Pisza- renko (szovjet 82,42, 4. Zlatev (bolgár) 82,18. 5. Szoc (szovjet) 81,69, 6. Leletko (lengyel) 80,41. Matykiewicz ellenfelei a 100 kg-ban a szovjet Szoc és a svéd Söderholm lesz. Emil Brzoska Halmstadból Oslóba utazik a Norvég Súlyemelő Szövetség meghívására és két hétig a norvég súlyemelőedzők tanfolyamát vezeti és irányítja a válogatott felkészülését. Itt az olaszok utánpótlása (ČSTK) - Kedden a késő esti órákban érkezett Prágába Olaszország utánpótlás labdarúgó-válo- gatottja, s a játékosok első útja a strahovi stadionba vezetett, ahol Vicini edző irányításával edzést tartottak. Az olasz 21 éves labdarúgók keretében a következő játékosokat találjuk - kapusok: Galli (Fiorentina), Rompulla (Varese), hátvédek: Armenise (Bari), Bo- netti (Sampdoria), Caricola (Bari), Evani (AC Milan), Perri (Inter), Richetti (AS Roma), középpályások. Battistini (AS Milan), Casele (AC Pisa), Garliele (Cesena), Galia (AC Como), Valige (AS Roma), csatárok: Galderisi (juventus), Manzo (Fiorentina), Mariani (Ca- tanzaro), Mauro (Udinese), Mo- nelli (Ascoli). Győzelem az elsőn (ČSTK) - Csehszlovákia női kézilabda-válogatottja két mérkőzésből álló portyára utazott Svédországba. Az első találkozó Göteborgban került sorra, s a csehszlovák csapat 19:15 (12:5) arányú győzelmét hozta. A csehszlovák csapat mindvégig irányította a játékot, és a küzdelem képe alapján jóval nagyobb arányú győzelmet arathatott volna. Csehszlovák részről legeredményesebb Ďurišinová volt 7 góllal, hármat büntetőből szerzett Kut’ková négy gólja közül egy ugyancsak büntetőből esett kétszer is függőben maradt, s az elemzők nem kételkednek Smej- kal győzelmében. A szovjet válogatott fölényes, 4:0 arányú győzelmet aratott Svájc ellen. Kaszparov, bár a fekete bábokat irányította, legyőzte Korcsnojt, a további győzelmeket Beljavszkij Húg, Tál Wirthensohr és Juszupov Pártos ellen aratta. Nagy meglepetésnek számít Anglia 4:0 arányú győzelme Hollandia fölött. Magyarország 2,5:1,5-re győzött az NSZK ellen, az Egye- sü : Államok-Jugoszlávia találkozó 2:2 arányú döntetlent hozott. Tegnap szabadnap volt, ma délelőtt a függőjátszmákat folytatják, délután pedig a 11. forduló kerül sorra. A 10. forduló után a következő a helyzet: 1. Szovjetunió 30, 2. - 3. Anglia és Egyesült Államok 26 - 26, 4. - 5. Magyarország és Jugoszlávia 25 - 25, 6. - 7. Argentína és Csehszlovákia 24,5 - 24,5 (1), 8. Lengyelország 24,5, 9. - 10. NSZK és Svédország 24 - 24. Bearzot bízik a világbajnokokban (ČSTK) - Enzo Bearzot, az olasz labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya világ- bajnoki címet szerzett együttesének tagjai közül csak Antonio Cabrini szereplésére nem számíthat, porcsérülése miatt nem játszhat. Az olasz sajtó hangsúlyozza, hogy Bearzot legénysége mindenáron jóvá akarja tenni a Svájc együttesétől elszenvedett vereséget. Úgy látja, hogy éppen ez a kívánság hozhatja lélektanilag hátrányos helyzetbe a csapatot. Bearzot sem tel esen biztos a dolgában. Ezt állítja: „Csapatom játékosainak be kell bizonyítaniuk, hogy igazi labdarúgók. Ha úgy játszanának, mint a svájciak ellen, akkor jobban tartanék a hazai szurkolóktól, mint a csehszlovák válogatottól.“ Kapósak a játékvezetők (ČSTK) - Nemzetközi minősítéssel rendelkező hat csehszlovák játékvezető szereplését igénylik novemberben és decemberben külföldön. Jirí Lípa, a csehszlovák junior válogatott csapattal utazott a KNDK-ba, ahol a Barátság Kupa küzdelmeit rendezik. Stanislav Gottwald november 9-én Berlinben vezeti a BEK második fordulóEREDMÉNYEK - ESEMÉNYEK - EREDMÉNYEK ♦-| Pinkafeldben 2500 néző előtt a csehszlovák Krchňák játékvezetésével Ausztria-Magyarország labdarúgó utánpótlás-válogatottak mérkőzése kerjlt sorra. A vendégcsapat 2:1 (0:1) arányú győzelmet aratott. A győztesek részéről Kurucz és Fodor, a legyőzőitekéről Pacult volt eredményes. Eri'-h Hof, osztrák szövetségi kapitány így látta a mérkőzést: ,,Az az igazság, hogy a magyarok nem érdemtelenül győztek.“ Lokomotíva Košice - MTK Budapest 79:56 (35:31) A női kosárlabdázók visszavágó mérkőzését is a kassai lányok nyerték, és továbbjutottak a második fordulóba. + A labdarúgó KK-ért november 24-én Budapesti Vasas-Verona mérkőzésre kerül sor. + Chlum u Trebonéban Csehszlovákia'20 éven aluli labdarúgó-válogatottja 1:0-ás félidő után 3:1 arányban győzött Ausztria hasonló korú játékosokból összeállított tizenegye ellen. Mindkét csapat felkészülésnek tekintette ezt a mérkőzést a jövő évi mexikói világbajnokságra, ahol a korcsoport leg obbjai találkoznak. A csehszlovák együttes góljait Miškuf, V. Kula és Kai Dch szerezték, az osztrákok becsületgólját Weinrich lőtte. + A szovjet labdarúgó-bajnokság legutóbbi fordulójának eredményei: Ki- jev-Szpartak Moszkva 1:2,. Donyeck -Harkov 2:1, Ogyessza-Dinamo Moszkva 3:2, Krasznodar-Dnyepro- petrovszk 0:1, Leningrád-Alma-Ata 5:0, Minszk-Taskent 0:0, Torpedo Moszkva-Kutaiszi 0:0, Jereván—Tbiliszi 1:1. Két fordulóval a bajnokság vége előtt 43 ponttal a Minszk vezet, eggyel kevesebbje van a Dinamó Kijevnek.-f Férfi kosárlabda KEK-mérkőzé- sek: Hapoel Ramat Gan-PAOK Szaloniki 79:69 (továbbjutó a Hapoel), Solna Stockholm-Villeurbanne 103:107 (az utóbbi együttes jutott tovább), + Férfi kosárlabdázók a Koracs Kupáért: CZ Belgrád-Lebole Mestre 95:69. A belgrádi csapat a továbbjutó. + Az NSZK-beli Wiesbaden rendezi az idei teremkerékpáros VB-t és EB-t. Ezen a csehszlovák részvevők közül legnagyobb esélye a Pospišil fivéreknek van, akik a kerékpárlabda 15- szörös világbajnokai. + A mexikói Acapulcóban a nemzetközi junior labdarúgótorna elődöntőjébe eddig három csapat jutott: Mexikó, Ausztrália és a Szovjetunió. Szerdára virradóra Ausztrália 2:1 arányban győzött Costa Rica, Mexikó pedig 3:2-re Brazília ellen. A B-cso- portban a szovjet csapatnak 4 pontja, Argentínának 2, az USA-nak és Izraelnek 1 — 1 pontja van. + Angliában folytatták a Liga Kupa 3. fordulójának küzdelmeit: Birmingham Derby-County 3:1, Brentford- Shwansea 1:1, Coventry - Bumley 1:2, - Crystal Palace—Sheffield Wednesday 1:2, Evertan-Arsenal 1:1, Gillingham -Tottenham 2:4, Luton-Blackpool 4:2, Notts County-Chelsea 2:0, Sheffield United-Barnsley 1:3. + Londonban Ňagydíj tenisztornán Šmíd 4:6, 6:0, 6:2 arányban győzött Tim Gullikson ellen. + Elmaradt mérkőzést pótoltak a labdarúgó Bundesligában: Eintracht Braunschweig-FC Kaiserslautern 1:1. + A szovjet jégkorong-bajnokság eredményei: Traktor Cseljabinszk-Szokol. Kijev 2:4, Ufa-Dinamo Moszkva 1:1, Torpedo Gorkij-Dinamo Riga 6:4, Krilja Szovjetov-SZKA Leningrád 4:2. + „Sport a szocialista országokban“ címmel kiállítást nyitottak az indiai fővárosban, Delhiben a magyar kulturális központ épületében. A kiállítást valamennyi szocialista ország közösen szervezte kulturális kirendeltsége révén, és a látogatók megismerhetik közelebbről az utóbbi évtizedek sportsikereit, amelyeket a szocialista országok a nagy világversenyeken elértek. jának Dynamo Berlin-AIK Stockholm találkozóját. Juraj Okoličá- nyi Svájcba tart, ahol november 20-21-én a Svájc-Jugoszlávia válogatott találkozót irányítja. Jirí Adam november 24-én és 25-én az NDK-Románia mérkőzések játékvezetője lesz. Vladimír Šubrt december 12-én és 13-án Stockholmban a Svédország-Szovjetunió erőpróbát irányítja, míg Milan Jirka Moszkvában az Izvesztyija Díjáért december 16.-22 között a hagyományos jégkorongtornán bíráskodik. Röviddel ezután Jirka újra a Szovjetunióba utazik, Lenin- grádban december 26. - január 4. között a 20 évnél fiatalabb válogatottak világbajnokságán bíráskodik. Csehszlovákiában várják a lengyel Bogdan Tyszkiewicz játékvezetőt, aki december 13-án Slanýban, 14-én Teplicén a Cseh- szlovákia-Szovjetunió junior válogatott (20 évesek) mérkőzését vezeti Ugyanő a skalicai jégen december 17-én, a nyitrai stadionban december 18-án, majd 20-án Uherské Hradištén a Csehszlová- kia-Szovjetunió B-csapatok mérkőzését irányítja. RENDEZŐK ÉS JELÖLTEK Jövőre április 16. - május 2. között az NSZK-ban" rendezik a jégkorong-világbajnokságot. Az LIHG döntése értelmében az olimpiai évben (1984) csak olimpiai tornára kerül sor, a világbajnokság elmarad. Az olimpiai tornát Szarajevó február 7.-19. között rendezi. Csehszlovákia lesz az 1985. évi jégkorong-VB házigazdája. Három ország, Svédország, a Szovjetunió és Franciaország igényli az 1986. évi VB megrendezésének jogát. A következő évben, vagyis 1987-ben Ausztria kíván a VB házigazdája lenni. Junior műkorcsolyázók az SZNF Nagydíjáért (ČSTK) - Banská Bystrica immár hagyományosan megrendezi a junior műkorcsolyázók nemzetközi versenyét az SZNF Nagydíjáért. Idén november 18. -21. között 17 ország versenyzői mutatják be tudásukat, s köztük ausztráliai műkorcsolyázók is lesznek. A torna csehszlovák résztvevői: Gabriela Ballová (Slovan Bratislava), Iveta Voralová és Jana Jehlová (SVŠ Praha), Šárka Hrachová (Havíŕov), Pavel Vančo (Baník Karviná), Karel Kováŕ (Slovan), Viliam Kálavský (Stadion Brno), Andrea Juklová-Dali- bor Joura, Veronika Hádková -Martin Hádek, Šárka Laurenčí- ková-Michal Mrva (mind Slávia Olomouc). A rendezők gazdag kultúrműsorról gondoskodtak mind a nézők, mind a szereplők számára. A nemzetközi gála keretében bemutatja tudását a Holá-Foltán táncospár és Jozef Sabovčík.