Új Szó, 1982. november (35. évfolyam, 259-284. szám)

1982-11-10 / 267. szám, szerda

A Szövetségi Gyűlés határozata A Cseh Nemzeti Tanács 6. ülése A tudományos-műszaki haladás feladatairól (ČSTK) - Josef Kempnýnek, a CSKP KB Elnöksége tagjának, a Cseh Nemzeti Tanács elnökének vezetésével Prágában tegnap folytatódott a Cseh Nemzeti Tanács 6. ülése. A Szövetségi Gyűlés Népi Ka­marájának és Nemzetek Kama­rájának november 9-én megtar­tott 6. együttes ülésén a képvi­selők megvitatták és jóváha­gyólag tudomásul vették Bo­huslav Chňoupek külügymi­niszter expozéját a csehszlovák külpolitika alapvető kérdéseiről. A jelenlegi nemzetközi hely­zet, amely a legagresszívabb imperialista erők, főként az Egyesült Államok hibájából rosszabbodott, nagyobb igénye­ket támaszt a csehszlovák kor­mány, s minden illetékes szerv, intézmény és szervezet külpoli­tikai tevékenységével szemben. Éppen ebben az időszakban, amikor a kalandor imperialista politika veszélyezteti az emberi­ség jövőjét, megnövekszik a Szovjetunió és szövetségesei védelmi képességének fontos­sága, és törekvése a feszültség enyhítésére és a nemzetközi biztonság szilárdítására. Rend­kívüli jelentőségű a Szovjetunió azon kötelezettségvállalása, hogy elsőként nem vet be atom­fegyvereket. Az Októberi Forra­dalom 65. és a Szovjetunió lét­rejöttének 60. évfordulójával kapcsolatban az egész haladó és békeszeretö emberiség újra megemlékezik arról, hogy a Szovjetunió a népek békéért és haladásért vívott harcának megbízható támasza. Ebből az alkalomból a Szö­vetségi Gyűlés Csehszlovákia népe nevében testvéri üdvözle­tét és jókívánságait küldi a szovjet népnek. Nagyra érté­(Folytatás az 1. oldalról) színtér változásait az amerikai ka­landorpolitika következtében. A többi közt rámutatott: A szocia­lista országok egyesített erői so­hasem engedik meg, hogy az im­perializmus bármilyen formában is katonai fölényre tegyen szert, hogy váratlan meglepetés elé állít­sa őket, s bármiképpen veszé­lyeztesse biztonságukat és szuve­renitásukat, vagy teret adjon a szocializmus forradalmi vívmá­nyait fenyegető ellenforradalmi fellépésnek. Mária Štrbová képviselő azzal a kérdéssel fordult a külügymi­niszterhez, hogy tájékoztassa a képviselőket az ENSZ XXXIV. ülésén elfogadott csehszlovák deklarációtervezet időszerű vo­natkozásairól. A déli szünet után az ülés mun­káját Ján Marko, a Szövetségi Gyűlés első elnökhelyettese irá­nyította. Magdaléna Vojteková képvi­selő a KGST-tagországok közti gazdasági együttműködés elmé­lyítésének fontosságáról szólt. Rudolf Prukner képviselő a lengyelországi helyzetet ele­mezve a többi között rámutatott: Népünk számára sohasem lehet közömbös közvetlen szomszé­dunk, a népi Lengyelország sorsa. A haladás és a szocializmus erői az egész világon Lengyelország oldalán állnak és hatékonyan tá­mogatják a lengyel népet az impe­rialista mesterkedések elleni küz­delemben. Bedŕich Švestka képviselő a világszerte terebélyesedő béke­mozgalom törekvéseivel, a népek háborúellenes aktivitásával foglal­kozott. Rámutatott arra, hogy a Nyugat-Európában és az Egye­sült Államokban kibontakozott bé­kemozgalom olyan erő, amelyet a nyugati reakciós köröknek tekin­tetbe kell venniük. Ugyancsak egyetértését fejezte ki külpolitikánknak az expozéban kifejtett céljaival Miloslav Štépán képviselő. Felszólalásában támo­gatásunkról biztosította a teljes politikai és gazdasági önállóságra törekvő fejlődő országokat. Ernest Balog képviselő felszó­lalásában a nemzetközi kereske­delemmel mint a nemzetek közti együttműködés fontos eszközével foglalkozott, s rámutatott az Egye­sült Államok és néhány NATO- ország részéről megnyilvánuló, keli a SZKP Központi Bizottsá­gának, a Szovjetunió Legfel­sőbb Tanácsának, a szovjet kormánynak és Leonyid Brezs­nyev elvtársnak a békés élet biztosítására tett erőfeszítéseit. Külpolitikai tevékenységünk fő feladata a jövőben is az, hogy a szocialista közösség országa­ival, valamint a világ haladó és békeszeretö erőivel együttmű­ködve mindent megtegyünk a béke megőrzéséért, a feszült­ség enyhítéséért, az atomka­tasztrófa veszélyének elhárítá­sáért. Mint közép-európai ország­nak'rendkívüli érdekünk a tér­ség eltérő társadalmi rendszerű országai kapcsolatainak olyan rendezése, amely a helsinki Zá­róokmánnyal összhangban Eu­rópát a tartós béke és az együtt­működés földrészévé teszi. Nagy jelentőséget tulajdoní­tunk az európai és a nemzetközi békemozgalom erőteljes kibon­takozásának, amely kifejezi a népek jogos aggodalmát az agresszív imperialista politika miatt, amely veszélyezteti az emberi civilizáció jövőjét. Cseh­szlovákia népe aktívan részt vesz ebben a széles körű moz­galomban. Az emberiségnek nincs fon­tosabb és sürgetőbb feladata, mint a békés élet megőrzése. Ez a parlamenteket is kötelezi. A Szövetségi Gyűlés a néppel szembeni felelősségének tuda­tában helyesli Csehszlovákia békeszeretö külpolitikájának megvalósítását. a nemzetközi kereskedelmet alá­aknázó, politikai feltételeket szabó gyakorlat tarthatatlanságára. Felszólalásában Václav Štix Kepviselö támogatta a palesztinai arab nép igazságos harcát és el­ítélte az izraeli agresszorok barbár, népirtó tetteit. Hangoztatta, hogy népünk a közel-keleti konfliktu­sokkal kapcsolatban mindig nyíl­tan az arab népek, elsősorban a palesztinai arab nép igazságos harcát támogatta. Bohuslav Kučera képviselő a helsinki Záróokmányt aláíró álla­mok tegnap felújított madridi érte­kezletére utalva arra mutatott rá, hogy a csehszlovák és az európai közvélemény mély aggodalommal figyeli az imperialista köröknek a helsinki Záróokmány megvalósí­tása aláaknázására irányuló mes­terkedéseit. Jozef Škula képvise­lő Csehszlovákia és az Osztrák Köztársaság, illetve az NSZK közti jószomszédi kapcsolatok eredmé­nyeivel s a kölcsönösen előnyös együttműködés lehetőségeivel foglalkozott. Jaroslav Srb képvi­selő a Szövetségi Gyűlés és az Interparlamentáris. Unió csehszlo­vák csoportjának a CSSZSZK bé­kepolitikája megvalósításában va­ló aktív részvételét méltatta. A vitát Bohuslav Chňoupek kül­ügyminiszter foglalta össze. Ez­után a két kamara képviselői egy­hangúlag elfogadott határozatban fejezték ki egyetértésüket a kül­ügyminiszter expozéjában kifejtett fő külpolitikai alapelvekkel. A képviselők Bohuslav Chňou­pek külügyminiszter indoklása s a kamarák bizottságai előadói­nak (Ján Tencián és Ladislav Stejskal képviselők) jelentése meghallgatása után egyhangúlag jóváhagyták az 1982. augusztus 12-én Moszkvában aláírt cseh­szlovák-szovjet jogsegélyszerző­dést. A tegnapi tanácskozás végén Karol Laco szövetségi miniszter­elnök-helyettes indoklása és Zdenék Češka, illetve Ladislav Kubčík bizottsági előadók jelenté­se, valamint Anna Minárová kép­viselő felszólalása után a képvise­lők egyhangúlag jóváhagyták a Polgári Törvénykönyv módosítá­sára vonatkozó törvényjavaslatot. A Szövetségi Gyűlés kamarái ma további törvényjavaslatok és nemzetközi egyezmények megvi­tatásával folytatja munkáját. SOMOGYI MÁTYÁS Spanyolország A szocialisták megtartják választási ígéreteiket (ČSTK) - A Spanyol Szocialista Munkapárt vezetősége rendkívüli ülésen vitatta meg az október 28-i általános parlamenti választások eredményeit. A választásokon ab­szolút többséget szereztek a szo­cialistáknak a parlamentben. A ve­zetőség főként a szocialisták által megalakítandó kormány elsőren­dű feladataival, a kabinetnek a pártvezetőséghez, a párt parla­menti frakciójához és a Szocialista Párthoz közel álló Általános Mun­kásszövetség nevű szakszerve­zethez való viszonyával fog­lalkozott. Felipe González, a párt főtitká­ra sajtóértekezleten kijelentette, hogy a szocialisták készek a pár­beszédre a spanyol társadalom minden rétegével és megerősítet­te, hogy pártja teljesíti választási programját. Portugália A kommunisták a helyi választásokra készülnek (ČSTK) - Megkezdődött ked­den Lisszabonban a Portugál Kommunista Párt Központi Bi­zottságának ülése. A tanácsko­zás napirendjén a pártnak a no­vember 12-én megtartandó hely- hatósági választásokra való felké­szülés szerepel. E választások eredményeinek nagy jelentőségét tulajdonítanak. Vélemények szerint a választások megmutatják a politikai erőviszo­nyok megoszlását és azt, hogy a választók elutasítják a jobboldali pártok kormányon levő koalíciójá­nak politikáját. Felső-Volta A puccs után nyugalom (ČSTK) - A nemzeti megmentés ideiglenes tanácsa, amely vasárnap Felső-Voltában puccsal magához ra­gadta a hatalmat, elnökéül Jean-Bap- tiste Ouedraoga őrnagyot nevezte ki. Ouedraoga őrnagy eddigi politikai és katonai pályafutásáról egyelőre semmi sem ismeretes. A francia rádió hírei szerint a keddre virradó éjszaka nyugalom volt a felső­voltai fővárosban. Az utcákon katonai gépkocsik járőröznek, és ugyancsak nehéz fegyverzettel felszerelt katonák őrzik a stratégiailag fontos épületeket. (Folytatás az 1. oldalról) jevka városkerület pártbizottságá­nak politikai titkára, a trešnjevkai kerületi tanács elnöke, a zágrábi városi pártbizottság szervezési tit­kára volt. Ugyancsak felelős tiszt­ségeket töltött be a horvát parla­ment szerveiben és Horvátország Végrehajtó Tanácsában, egyebek között a végrehajtó tanács oktatá­si és népművelési titkára s a parla­ment oktatási, tudományügyi és kulturális bizottságának elnöke volt. 1967 és 1971 között a Horvát Szocialista Köztársaság Végre­hajtó Tanácsának elnökeként, majd 1974-től 1982-ig a Horvát Szocialista Köztársaság Elnöki Tanácsának tagjaként tevékeny­kedett. A Horvát Kommunisták Szövet­(ČSTK) - A brit kormány hatá­rozottan szembeszáll az Egyesült Államok minden olyan törekvésé­vel, hogy akadályozza Nagy-Bri- tannia és a Szovjetunió árucsere­forgalmát - jelentette ki a londoni alsóházban P. Rees kereskedelmi állam miniszter. Ezzel reagált Rea­gan elnök azon brit cégek ellen hozott nem régi szankcióira, ame­lyek a kereskedelmi szerződések A tanácskozás második napján is részt vettek: Josef Korčák, a CSKP KB Elnökségének tagja, cseh miniszterelnök, a cseh kor­mány miniszterelnök-helyettesei és miniszterei, más központi intéz­mények tisztségviselői, valamint a Nemzeti Frontba tömörült politi­kai pártok és társadalmi szerveze­tek képviselői. A CSNT tegnapi tanácskozásá­nak fő napirendi pontja a cseh kormánynak arról szóló jelentése volt, hogyan törekszenek a cseh kormány által irányított ágazatok­ban a tudományos-műszaki fej­lesztés érvényesítésére, a korsze­rűsítésre és az újjáépítésre. A je­lentést František Šrámek cseh fejlesztési és műszaki miniszter terjesztette elő. Bevezetőben értékelte a tudo­mányos-műszaki haladás vívmá­nyainak alkalmazását. Elmondot­ta, hogy a Mélník—III. erőműben átadták az első 500 megawatt tel­jesítményű gépcsoportot, amelyet csehszlovákiai tudósok, techniku­sok és munkások készítettek elő, Dukovanyban megkezdődött az első csehországi atomerőmű épí­tése, amelynek teljesítménye 1760 megawatt lesz, s amely a csehszlovák-szovjet tudomá­nyos-műszaki együttműködésnek, valamint tudósaink, technikusaink és munkásaink aktivitásának eredménye. További erőmű építé­sére készülődnek Temelín térsé­gében. (Folytatás az 1. oldalról) szágok számára elfogadhatatla­nok. Továbbra is folytatni kívánják a Lengyelország belügyeibe való beavatkozást olyan követelés for­májában, hogy a lengyel kormány­nak „muszáj megengednie a sza­bad szakszervezetek létezését“, tehát az egykori „Szolidaritás“ ál­lamellenes tevékenységét. Felté­telezik, hogy a szocialista orszá­gok ezt a követelést elutasítják, s ezt az USA arra akarja kihasz­nálni, hogy megakadályozza egy európai leszerelési konferencia összehívását. Tehát a nyugati or­szágok - s főleg az Egyesült Álla­mok rovására írható - hogy a zá­ródokumentum kidolgozása, amelynek ki kellene egészítenie ségének 1959-ben megtartott IV. kongresszusa óta a szövetség központi bizottságának tagja, 1971 decemberében megválasz­tották a Horvát Kommunisták Szö­vetsége KB elnökévé, s ebből adódóan a Jugoszláv Kommunis­ták Szövetsége Központi Bizott­ságának és a KB Elnökségének is tagja lett. 1982 májusában a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársa­ság szkupstinájának mindkét ka­marája együttes ülésén megvá­lasztotta a Szövetségi Végrehajtó Tanács elnökévé. Egyúttal a Ju­goszláv Kommunisták Szövetsége Központi Bizottságának tagja ma­radt. Milka' Planine munkásságát számos kitüntetéssel méltá­nyolták. alapján berendezéseket szállíta­nak a Szovjetuniót Nyugat-Euró- pával összekötő földgázvezeték építéséhez. Peter Rees az amerikai szank­ciókat „elfogadhatatlanoknak“ minősítette, s megállapította: ez kísérlet arra, hogy felbontsák az érvényes szerződéseket és az amerikai törvénykezést az ország határain túlra is kiterjesszék. Az építőiparban progresszív el­járásokat vezettek be. A mező- gazdaság területén a Jubilejnaja és a Mironovka kiváló minőségű és nagy hozamú szovjet búzafaj­ták alapján idehaza új búzafajtákat nemesítettek. A prágai metró építését a cseh­szlovák-szovjet együttműködés és a hazánknak nyújtott közvetlen szovjet segítség példájaként jelle­mezte. A továbbiakban elmondot­ta, hogy a cseh kormány által irányított ágazatok évente több mint húsz licencet vásárolnak, ami jelentően hozzájárul a termelés műszaki színvonalának emelésé­hez és a belföldi piac gazdagabbá tételéhez. Leszögezte, hogy a csehországi termelő- és kutató- szervezeteket is - a jelenlegi nem­zetközi irányzatokkal összhang­ban - az elektronikai termelés fej­lesztésére, főként ipari robotok és manipulátorok gyártására kell ösz­tönözni. A tudományos-műszaki fejlesztés eredményeinek minél előbb érvényesülniük kell a terme­lésben, a beruházások területén, valamint a meglevő létesítmények korszerűsítésében és újjáépíté­sében. Ezt követően Ladislav Kubí­ček képviselő terjesztett elő jelen­tést. Hangsúlyozta, hogy a tudo­mányos-műszaki haladás a szo­cialista társadalom építésének je­lenlegi szakaszában a népgazda­ság intenzifikálásának meghatáro­zó tényezője. a helsinki Záróokmányt, s hozzá­járulnia az európai biztonság és együttműködés megszilárdításá­hoz, ismét veszélyben forog. Az új nyugatnémet kormány álláspontja a madridi találkozóval kapcsolatban egyrészt olyan reá­lis elveket tartalmaz, amelyek tük­rözik az NSZK specifikus politikai és gazdasági érdekeit Európában, másrészt a bonni kabinet olyan irreális követelésekkel is előáll, amelyek az amerikai diktátum el­fogadását jelentik és teljes ellen­tétben vannak a mar említett reális következtetésekkel. A nyugatné­met kormány kijelentette, hogy a helsinki Záróokmány szellemé­ben folytatni kell Európában a biz­tonság és együttműködés politiká­ját és el kell érni, hogy Madridban megállapodás szülessen az euró­pai leszerelési konferencia össze­hívásáról. Ezzel viszont szöges ellentétben állnak a szocialista or­szágokkal szembeni provokatív követelések. Mindenekelőtt a len­gyelországi fejleményekről van szó. Kik nyertek? (ČSTK) - A Cseh és a Szlovák Állami Takarékpénztár hétfőn Nová Pakában megrendezte a nyeremény­betétkönyvek 58. húzását, amely az első volt az új játékrendszer szerint. A nyeremény legnagyobb összege 50 ezerről 100 ezer koronára emelkedik, a stabilprémium pedig ezerről 3 ezer koronára. Az új játékrendszer szerint minden ezer betétkönyvre 25 nyeremény és egy 3 ezer koronás stabilprémium jut. A nyereményeket az átlagos betét­összegből számítják ki az elmúlt sor­solási időszakot tekintetbe véve, s a nyeremények a következők: 250 százalékot nyertek a 831-re végződő számú betétkönyvek, 100 százalékot nyertek a 461-re, a 643-ra és a 773-ra végződő számú betétkönyvek. 20 százalékot nyertek azok a be­tétkönyvek, amelyek száma a követke­ző számjegycsoportok bármelyikére végződik: 018, 065, 102, 150, 178, 226, 261, 308, 327, 390, 414, 515, 545, 591, 630, 711, 729, 857, 918, 930 és 985. 3 ezer korona stabilprémiumot nyertek a 181 -re végződő számú be­tétkönyvek. A prémiumot csak azon könyv tulajdonosa kapja meg, aki az egész sorsolási időszakban a könyvén legalább ezer koronát tartott. A nyereményeket a takarékpénztá­rakban november 21 -e után írják be. (A számok helyességéért a szer­kesztőség nem vállal felelősséget.) Külpolitikánk mérlege kedvező Ma hivatalos baráti látogatásra hazánkba érkezik Milka Planine Brit vélemény Elfogadhatatlanok az amerikai szankciók A Nyugat obstrukcióra készül ÚJ SZÚ 2 1982. XI. 10.

Next

/
Oldalképek
Tartalom