Új Szó, 1982. november (35. évfolyam, 259-284. szám)

1982-11-23 / 278. szám, kedd

Több elkötelezett alkotást SZOVJET FILMEK FESZTIVÁLJA Háború és béke Nehéz általános érvényű tanul­ságot levonni az idei országos képzőművészeti seregszemléről, amelyet Bratislavában, a Művé­szetek Házában rendezték meg. Legfeljebb annyit állapíthatunk meg, hogy hiányoznak a nagyok. Fulla. Benka már nincsenek, az őket követő nemzedék sorai is ritkulnak, a fiatalabbak közül pedig még nem nagyon emelkednek ki azok, akik a helyükbe léphetné­nek, betölthetnék az űrt. Maga a kiállítás mérete is saj­nos szűkös volt, nem adott lehető­séget az izmosodó egyéniségek megismerésére. Hiányoztak a fia­talabbak is. Az ő munkáikat láthat­tuk ugyan az ifjúsági szervezet országos kongresszusa tiszteleté­re rendezett seregszemlén, ám et­től függetlenül is érdemes lett vol­na „felvonultatni“ őket, egymás mellett is látni az idősebb és a fia­talabb nemzedék munkáit. Nagyszámú közönség előtt nyi­tották meg a komáromi (Komárno) Dunamenti Múzeumban a Régé­szeti ásatások a dunai vízi erőmű építési szakaszán című kiállítást, melyet a Múzeum és az SZTA nyitrai Régészeti Intézete rende­zett. A kiállítás elsődleges célja, hogy a nagyközönség elé tárja az 1977-1981 közötti évek tudomá­nyos kutatómunkájának eredmé­nyeit - a bős-(Gabőíkovo) nagy­marosi vízi erőmű építési terüle­téről Annak idején - a párt- és állami szervek határozata értelmében- a nyitrai Régészeti Intézetet bíz­ták meg a kutatómunka irányítá­sával. Az előzetes felmérések alapján hitelesítő és leletmentő ásatások kezdődtek Komárom­ban, Izsa-Leányváron (Iža-Leány- vár), Paton (Patince), Csenkén (Mužla-Čenkov), Ebeden (Štúro- vo-Obid) és Helembán (Chl'aba). A kiállításon az itt feltárt leletanyag egy része látható. Közismert, hogy a Duna mente rendkívül gazdag régészeti lele­tekben, hiszen a folyó minden idő­ben a közlekedést is szolgálta, népeket kötött össze, megkönnyí­tette a kereskedelmet, jó életlehe­tőséget biztosított már az őskor emberének is. Az egyik legjelentősebb és leg­nagyobb ásatás Izsa-Leányváron folyik, a római katonai táborban. Ezen az igen neves lelőhelyen, amely a Duna parton található, már Tóth Kurucz János amatőr régész is ásott a század elején- a tábor rekonstrukcióját is ö ké­szítette el. De a legújabb hitelesítő ásatás is értékes leletanyagot tárt fel. A kiállításon láthatók díszes ruhakapcsolótük (fibulák), bronz veretek, üvegedények töredékei, pénzek, mécsesek, szobortöredé­kek. Ugyancsak figyelemre méltó leletanyag került elő a Komárom- hajógyári késöavar kori temetőből is. Ezen a lelőhelyen 1981-ig 80 sírt tártak fel, melyek közül 24 lovassír volt. Ezekből kerültek elő azok a szebbnél szebb öv- és lószerszámveretek, melyek az avar kori ötvösművészet legszebb darabjai közé tartoznak. Megtalál­Olesz Honcsar kitüntetése Az irodalom, a zene és más művészetek képviselőinek ebben az évben húsz állami díjat ítéltek oda a Szovjetunióban. A kitünte­tettek között vannak három épí­tészkollektíva tagjai, a moszkvai olimpiáról szóló egész estés film stábja, valamint a neves ukrán író, Olesz Honcsar, aki a magyarul is megjelent A te hajnalod címú re­gényéért kapta a kitüntetést. A tu­dományos és műszaki állami díjjal 41 kutató és munkacsoportot tün­tettek ki. A legtöbb művész, még az olya­nok is, mint Zmeták Ernő, Ivan Mravec, Greiner Szibyll, Pataky Klára, Jozef Kollár, František Kud- láč is csak egy-egy képpel szere­peltek. Mások, mint Spanner Edit és Július Nemčík pedig egy-két kisebb képpel. A rendezők csupán a grafikusok esetében voltak en­gedékenyebbek, Brunovskýtól, Dubaytól és a többiektől három vagy több lapot is kiállítottak. Arra viszont mát végképp nem vállal­koztak, hogy akár egy vagy több mestert jobban is megmutassa­nak, kiemeljenek a nagy átlagból és rájuk irányítsák a figyelmet. Persze, a nagy mesterek munkáit megnézhetjük a Szlovák Nemzeti Galériában, csakhogy, ilyenkor nem képzőművészet-történetet akarunk látni, hanem a műfaj bel­ső dinamizmusát, erejét: és főleg egyfajta eligazításra lenne szük­ségünk. Ezt is sajnos, hiába vártuk az országos tárlattól. hatók itt a mesterien megmunKáit (vésett-poncolt) aranyozott bronz vadkanfejek, griff-fejek (ezek ló­szerszámveretek voltak), ugyan­úgy az ember és az oroszlán küzdelmét ábrázoló nagyszíjvég. De a kiállításon nemcsak látvá­nyos leletek találhatók, hanem vannak itt jócskán edénytöredé­kek, egyszerű vastárgyak is. Nem véletlenül, hiszen a tárlat egyik célja az, hogy a látogató érzékelje, a régész számára nemcsak az ún. „szép leletek“ a fontosak, hanem a legkisebb töredék is perdöntő lehet, tehát dokumentálása éppen olyan fontos. És a kiállítás arra is szeretne figyelmeztetni, hogy a ré­gészeti lelet csak a múzeumban van „biztonságban“, (a múzeumi törvény is kiemeli, hogy ,,... valamennyi kiásott és megtalált ingó régészeti emlék része a nem­zeti vagyonnak, és a múzeumban tárolandó"). Ugyanakkor ma már minden muzeológus tisztában van azzal, legyen akár régész vagy néprajzos, hogy a nagyközönség sokoldalú, hathatós támogatása nélkül e felmérhetetlen kulturális örökség felkutatása csak töredé­kes lehet TRUGLY SÁNDOR Jan Kozáknak, a Csehszlováki­ai írók Szövetsége elnökének írá­sa vezeti be a cseh irodalmi folyói­rat idei 8. számát, amelyben a szerző egyrészt saját müveinek eredetéről, a mindennapokból táp­lálkozó gyökerekről vall, másrészt peddig ezzel összefüggésben ép­pen arra hívja fel a figyelmet, hogy mindennapjaink - szocialista tár­sadalmi fejlődésünk jelenlegi sza­kaszában is - mennyi aktuális té­mával, gazdag „alapanyaggal“ szolgálnak irodalmáraink számá­ra. Rámutat azokra a feladatokra, melyekkel a szocialista társada­lomban élő és alkotó irodalmárok­nak mindenképpen foglalkozniuk kell a társadalmi fejlődés, a hala­dás, a béke védelmének érde­kében. Bizonyos fokig néhány további tanulmány is kapcsolódik Kozák említett írásához. Ladislav Hrzal: Kultúra - az élet és az emberiség szolgálatában című írásában a kultúra szerepét, feladatait, je­lenleg betöltött helyét és állapotát vizsgálja. František Kovanda: A politikai rendszer, az ideológia és a demokrácia fejlődése című írása terjedelmes tanulmányá­ban társadalmunk politikai rend­szerét, ezen belül a CSKP kultúr­politikai irányvonala érvényesíté­sének egyre növekvő jelentőségét méltatja. S e témakörbe sorolható az NDK-beli Ilse Seehase- a Lite­rárni mésičník számára írott - ta­nulmánya is, amelyben a szocia­lista országok kortárs prózáját és kritikáját elemzi. Hogy miért is alakult e helyzet így az idén, nehéz megmondani. A kiállításra összegyűlt anyag kö­zül százhatvan kép, tömérdek szobor maradt a paravánok mö­gött Érdemes és nemzeti művész is egy alkotással mutathatta ma­gát. Akinek ez sikerült, mint Löffler Béla szobrászművésznek, az elé­gedett lehet, mások, mint például Nagy József grafikus, bosszan­kodhatnak, hiszen az az egy fa­metszet bizony nem sokat tudott elmondani a művészetéről. Más kérdés a forma és a tarta­lom kérdése. Formai szempontból nem mu­tatkozott kitapintható, jól körvona­lazható stílus e kiállításon. A leg­több alkotás egy-egy ötletre, for­mai fogásra épül és ez még nem nevezhető stílusnak. Tartalmi szempontból meg túl sok az üres vagy majdnem üres, lélek nélküli táj, hallgatag csendélet, képen be­lül halomra hányt kép, képhalmaz. Csak egy-két alkotásnak van meg a maga mondanivalója. Ennél a pontnál egy kicsit hosz- szabban is el kell időznünk. A világ meglehetősen sokat zsugorodott az utóbbi évtizedben, rövidültek a távolságok és ennél fogva nincs olyan esemény, téma, ami ne len­ne és lehetne a sajátunk. Sajnos, átállításon kevés az olyan elkö­telezett alkotás, amely filozófiailag és emberileg többet vállalna az átlagnál. Ezzel kapcsolatban csak Ivan Mravec festőművész képét, az Éhező gyerekeket említhetjük. Lá­tomása megrázó. A tárlaton keressük és kerestük Jakoby Gyula, Barta Gyula, Eckert Sándor, Bartusz György, Nagy Já­nos és mások alkotásait. Sajnos, ezen a seregszemlén csak kevés mester nevét és alkotását találtuk meg. Vajon a paravánok mögött maradtak-e a munkáik, vagy el sem küldték a műveket? Egyálta­lán, dolgoztak az utolsó időben? Úgy érezzük, a szemle, sajnos ezzel is adós maradt. Azt, hogy mind a mai napig még a katalógus sem készült el, már szinte említeni sem akarom. A nyomdák úgy látszik hovato­vább csak az utókor számára dol­goznak, s ez nem éppen örvende­tes jelenség. NÉMETH ISTVÁN A futár gyalog érkezik című összeállítással köszönti a lap a neves kommunista költőt és publicistát, Ivan Skála nemzeti művészt, aki a közelmúltban ün­nepelte hatvanadik születésnap­lát. Gazdag válogatás található az összeállításban a jubiláns versei­ből, majd Vitézslav Rzounek be­ható tanulmányban elemzi a költő eddigi pályáját, és Skálát mint ko­runk proletár tudatának, a mély internacionalista érzések , a szé­les skálájú szocialista líra költője- ként említi. Az összeállítást Milan Blahynka Skála költészetét elem­ző írása zárja. Gazdag a szépirodalmi anyag is. A már fentebb említett Skála­verseken kívül megtaláljuk az öt­venéves Jindŕich Uher (egy rövid -írásban Sylva Bartušková ismer­teti Uher pályáját), továbbá Michal Černík, Karel Sýs, Svätopluk Ŕe- hák. Dušan Cvek verseit is. A kor- 1árs szlovák költőket Július Lenko képviseli. A szintén költőként is­mert (és népszerű) Jiŕí Záček ezúttal egy vallomással szerepel, melyben Fráňa Šrámek költésze­tével kapcsolatos gondolatait fejti ki a Találkozások rovatban. A pró­zai művek közül Ota Dub és Jirí Švejda elbeszélését lehet ki­emelni. A még további érdekes (és ér­tékes) olvasnivalót tartalmazó szám anyagát Jarmila Pešicová és Jindŕich Wielgus rajzai teszik színesebbé. NÉMETH GYULA Ismét láthatják a nézők a világ- irodalom legnagyobb ívű történel­mi regényének, Lev Tolsztoj re­mekművű Háború és békéjének szovjet filmváltozatát, a Szergej Bondarcsuk rendezésében 1964-67-ben készült négyrészes filmeposz első két részét, az And­rej Bolkonszkijt és Natasa Roszto- vát. Bondarcsuk mintegy feleletül s vitaként a Háború és béke King Vidor-féle feldolgozására vitte filmre Tolsztoj regényét. A felújításban vetített nagysza­bású alkotás a 19. század első éveinek történelmi eseményeit, a napóleoni világtörténelmi csatát, a cári Oroszország atmoszféráját, dondarcsuknak remekül sikerült tolmácsolnia Tolsztoj filozofikus gondolatait is és grandiózus vállal­kozását az eredetihez való hűség, a nagy tömegek szemkápráztató mozgatása, érzékletes fényképe­zés, a panoramatikus színes, sztereo technika kihasználása, jól jellemzett típusok felvonultatása teszi valamennyiünk emlékezetes élményévé. A sikerben nem cse­kély a részük a közreműködő szí­nészeknek; Szergej Bondarcsuk (aki Pierre Bezuh alakját keltette életre érdekes, rendkívül eredeti felfogásban), Ljudmila Szaveljeva (Natasa Rosztova szerepében), Vjacseszlav Tyihonov (Andrej Bol- konszkij alakítója), Oleg Tabakov, A Háború és béke filmváltozatának egyik nagyszabású jelenete az arisztokrácia életstílusát, a ko­rabeli orosz életkörülményeket és szellemiséget idézi meg, s teszi mindezt a tolsztoji hősök egyéni sorsának ábrázolásával. Szergej Reggeli vizit után Aida Manaszarova filmjének fő­hősét, Nyecsajev doktort egy kriti­kus Oblomovhoz hasonlította. Pe­dig ez a fiatal orvos nem tétlen, ellenkezőleg, sokat és jól dolgozik. Csak éppen ezen túl nem hajlandó semmiben részt venni. Kétségkí­vül: passzív. De mit is jelent ez? Oblomov, a múlt századi regény hőse sem csupán a jóból maradt ki lelki renyhesége miatt, hanem ösztönös erkölcsi érzékkel a rosz- szat is elvetette: híres passzivitá­sa nem egyértelműen negatív. Ez a helyzet Nyecsajev doktorral is. Nem hajlandó részt venni a karrie­rért folytatott tülekedésben. Nem hajlandó részt vállalni a formalitá­sokkal fenyegető emberi kapcso­latokban sem. De van erkölcsi tar­tása, s ezért végtelenül rokon­szenves. Persze nem ilyen egyszerű a kérdés, hiszen az embereket nem lehet elkerülni, s ha valaki nem vállalja a szorosabb kötelé­keket, azt behálózzák a laza szá­lak. Nyecsajev körül is valósággal nyüzsögnek az emberek; barátok, ismerősök özönlik el lakását na­ponta, csupa olyan ember, aki tud „élni“. És erről szól a film: mit tehet ellene az, akinek ez az élet­forma nem tetszik? Az alkotó a modern ember bel­-ym­A barátság hónapjában országszerte gyermekfilmfesztiválókat is rendeznek; bemutatják többek között a Lukáš című cseh filmet is Anasztaszija Vertyinszkaja, Irina, Szkobceva, Vaszilij Lanovoj, Bo­risz Szmirnov ragyogó alakításuk­kal igazi művészi élményt nyúj­tanak. ső problémáival, az önmagát ke­reső egyén élményeivel szembe­síti a nézőt. A Reggeli vizit után című filmjében - akárcsak korábbi műveiben: ön írt nekem, Keresem a sorsom - Manaszarova olyan hőst próbál megmutatni, akinek egyénisége „befejezetlen“, aki ér­zi egyénisége fogyatékosságait és ezt morális problémaként át is éli. Nyecsajev sorsában annak a for­dulópontnak lehetünk tanúi, ami­kor az élet konkrét állásfoglalást követel tőle. Ez az ember valójá­ban átéli, hogy valami hiányzik az életéből, ezért is keresi megfeszí­tett lelkiállapotban önmagát s a megnyugvást. Bizonyos ben­ne, hogy saját konfliktusait csak önmaga tudja megoldani, a belső harc" táplálja egyéniségét, ad késztetést arra, hogy átlépjen teg­napi önmagán. A kételkedés az egyik legnagyobb mozgatóerő az emberben, a maga és a környeze­te építésének folyamatában, felté­ve, ha az ember mindvégig meg­őrzi magát embernek - vallja a rendező. Nyecsajev doktor - akit Andrej Mjagkov alakít - jó hírű diagnosz- ta. A róla szóló film is csupán diagnózist állít föl, a gyógyítás nem az ő feladata. Emlékek a Duna mentéről RÉGÉSZETI ÁSATÁSOK A VÍZI ERŐMŰ ÉPÍTÉSZETI SZAKASZÁN ÉRDEKES OLVASNIVALÓK A Literárni mésíčník 8. számából DJ SZÚ 4 t 1982. XI. 23. Jegyzetek a Szlovákiai Képzőművészeti Szövetség tagjainak tárlatáról

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom