Új Szó, 1982. október (35. évfolyam, 233-258. szám)

1982-10-01 / 233. szám, péntek

Labdarúgó kupák a mérlegen A két siker csak fél siker Masný (sötét mezben) általában sikeres küzdelmet folytatott Bergomival és társaival a Slovan Bratislava - Internazionale Milano labdarúgó KEK vissza­vágómérkőzésen. (ČSTK-fel.) A rangosabbak hagyták abba Csak az UEFA Kupában sike­rült a második fordulóba jutást biz­tosítaniuk labdarúgó csapataink­nak, míg a két magasabb rangso­rolt kupában már színeink képvi­selői nélkül folytatják a küzdelmet. Kétségtelen tény, hogy éppen a Bohemians ésa Baník Ost­rava kapta az úgynevezett köny- nyü ellenfelet, továbbjutásuk meg­hiúsulása a hazai szurkolóknak eszébe sem jutott. Mindketten mindkétszer győztek, teljesítmé­nyével mégis inkább a Bohemians tett eleget a várakozásnak, telje­sítménye itthon és idegenben ki­elégítette a kényesebb igényeket is. A Baník Ostrava megelégelte az észak-ír földön szerzett előnyt, s idehaza a jó teljesítménnyel, meg az eredményességgel is adó­sa maradt szurkolóinak. Külön fejezetet érdemel - még­hozzá megkülönböztetett hozzáál­lással - a Dukla Praha és a Slovan Bratislava helytállá­sa. Az előbbi egész Európában elismert csapat, soraiban még a generációs probléma folyamatos megoldása ellenére is csupa hazai élvonalbeli játékos szerepel, s ezért vettük tőle zokon a buka­resti 2:0 arányú vereséget. Már jóelore figyelmeztettünk arra, hogy a csehszlovák és a román rangel­ső párviadala kissé az Európa- bajnoki selejtezők előszele is? Eb­ből a szempontból talán még jókor jött a kijózanító figyelmeztetés. Erőnléti szempontból nem bírta a Dukla, pedig említett hátrányát már az első félidőben behozta. Sokan pedig úgy tudták, hogy leg­jobban edzett csapatunk. Ha arra akarunk hivatkozni, hogy Nehoda sérülés miatt két gólja után kivált a sorból, ne feledkezzünk meg a volt „aranycipős“ Georgescu tá- vollétéröl sem. Azt is csodáljuk, miért mutatkozott csak 5000 fős érdeklődés Prágában ilyen talál­kozó iránt, mert lám nem csupán a még jobban csengő nevű ellen­féltől lehet tanulni, helytállásából példát venni. Egészen az elmúlt szombatig vergődött az I. ligában a Slovan Bratislava együttese, edzője több­ször kérte, hogy mentsék fel tiszt­sége alól, de már a milánói első mérkőzés is rámutatott, hogy első­sorban erőnlét, akarás és szívós­ság terén több van az együttes­ben, mint ahogy azt a bajnoki eredmények mutatták. A szom­szédvári Inter felett aratott tetsze­tős győzelem után a lelátókra je­lentős mértékben visszatért szur­kolókat az Internazionale Milano Jégkorong SZNL (ČSTK) - A jégkorong SZNL tegnap játszott 6. fordulójában: Prešov - Zvo­le i 1:6 (0:1, 1:3, 0:2), Skalica - Nitra 1:5 (0:3, 0:2, 1:0), Trenčín - Poprad 8:0 (4:0, 1:0, 3:0), B. Bystrica - Sp. N. Ves 6:5 (1:1, 2:2, 3:2), Lipt. Mikuláš- Žilina 6:2 (1:2, 1:0, 4:0), Martin- Dubnica 2:6 (0:1, 1:4, 1:1). SPORTHÍRADÓ A 10. forduló mérkőzéseivel folytató­dott Tbilisziben a női sakkvilágbajnoki zónaközi döntő. Ahmilovszkaja legyőz­te honfitársát, Titorenkót, Liu She-lan (kinai) Savereidét (USA), Fischdick (NSZK) a kolumbiai Gugenbergert. Muresan (román) döntetlent játszott a szovjet Gurelivel. A sorrend: 1. Mure­san 7, 2 —4. Levityina, She-lan és Ah­milovszkaja 6-6 pont. Az NSZK-beli VB programjának megvitatásával, valamint az 1984- ben sorra kerülő Kanada Kupa előkészü­leteivel és a játékvezetők kijelölésével foglalkozott a Nemzetközi Jégkorong Szövetség (LIHG) füsseni ülése. A férfi kosárlabdázók Interkonti­nentális Kupájának eredményei: Ford Cantu - Maccabi Tel Aviv 76:73 (45:37), Den Bosch - Leiden 71:64 (37:34). Az élen a Cantu áll. A világbajnok Elaine Zayak (USA) nyerte a nők versenyét a londoni mű­korcsolyázó versenyen. Jégtáncban a Seibert - Blumberg (USA) tánckettős bizonyult a legjobbnak. A sportpárosok mezőnyében a rövid program után a Jenkins - Gäroland (brit) duó vezet. Tele Santana, a brazil labdarúgó­válogatott edzője Rio de Janeiróban bejelentette, hogy végleg búcsút vesz az együttestől. Santana eredetileg az év végéig maradt volna tisztségében, elhatározását megváltoztatta, s egy szaud-arábiai klubhoz szerződik. elleni visszavágó kezdetén meg­ijesztette a KEK-párviadalok so­rán immár harmadik 11 -es, ame­lyet ezúttal Hansi Müller góllá vál­tott, s ezzel emberi számítás sze­rint lehetetlenné tette a kékek továbbjutását. Mindez nem szegte a játékosok kedvét. Nagy küzde­lemre késztették a világhírű ellen­felet, Takáč fejesgólja, meg Bobek távoli lövése után csak Bordon kapus kivételes lélekjelenléte mentette meg az olasz hálót a to­vábbi góloktól. Ha a Slovan ilyen határozottsággal, akarással és fe­gyelmezettséggel folytatja a ligá­ban is, mielőbb ki kell jutnia a je­lenlegi „hullámvölgyből“. II. Nagy érdeklődés kísérte a ma­gyar labdarúgás csapatainak sze­replését is. Ott is csak két csapat jutott tovább, ugyanannyi kiesett. A látszólagos egyenleget még ja­vítja néhány tény. A KEK-ben az újpesti együttes azt az IFK Göte­borgot ütötte el, ellene három pon­tot szerezve a továbbjutástól, amely a legutóbb vereség nélkül hódította el az UEFA Kupát, s an­nak döntőjében mindkétszer győ­zött a Kaltz és Hrubesch irányítot­ta Hamburger SV ellen. Most Tö- rócsik a találkozó nagyobb részé­ben legjobb napjaira emlékeztetett és Kiss Sándor személyében gól­erős, leleményes társa akadt. Nem kevésbé dicséretes a Fe­rencváros helytállása. Amikor a Népstadionban „csak 2:1-re győzött“ az Atletico Bilbao ellen, sokan máris leírtak. A spanyolor­szági visszavágón azonban még Pölöskei nélkül is 1:1 -et tudott ki­csikarni, s ez tiszteletet érdemel. A Rába ETO olyan vereséget mért a KEK legutóbbi döntősére, amilyet egykönnyen nem felejt el. Most látszott meg igazán, mit je­(ČSTK) - Ma a nyitó mérkőzé­sekkel kezdetét veszi Argentíná­ban a X. férfi röplabda-bajnokság. Az amerikai kontinensen Brazília és Mexikó után harmadízben ren­dezik meg a világversenyt. Az ed­digi világbajnokságokon négy or­szág szerezte meg az elsőséget. A legtöbbször - 1949, 1952, 1960, 1962 és 1978 - a Szovjet­unió válogatottja szerzett arany­érmet. Az eredményességi sorrendben a második hely a csehszlovák röplabdázóké, akik 1956-ban és 1966-ban let­tek világbajnokok. Az NDK és Lengyelország együttese egy-egy ízben, 1970-beh, illetve 1974-ben szerezte meg a bajnoki címet. Az idei világbajnokságon 24 csapat indul, s 108 mérkőzést bonyolítanak le. Október 1 -töl 4- ig hat selejtező csoportban folynak a küzdelmek, s egy-egy csoport­ból az első két együttes mérkőzhet az 1 .-12. helyért. A negyeddöntő­A „doki“ álma... Még a kötöttfogású VB-t megelőző edzőtáborozáson figyeltem fel rá, még­pedig azért, mert valahogy nem fért az összképbe. A szőnyegen ugyanis ott volt vagy másfél tucat „karfiolfülű“ izomember, akik mellett ahogy csak megjelent, máris lerít róla: valamilyen intellektuális „sportág“ lehet valójában a „műfaja“... Közben az előkerült kellékekről nem volt nehéz megállapítani, hogy Hizsnyán Géza orvos, mégpedig a csehszlovák birkózó válogatott sportorvosa. Az pe­dig már az első pillanattól világos volt, hogy nem lehet nagyon régen az...- Tavaly végeztem Prágában a Ká­roly Egyetemen, ahová Rimaszombat­ból kerültem. Tulajdonképpen mindig a belgyógyászat iránt érdeklődtem, és a sportorvosi tevékenységgel úgy ke­rültem kapcsolatba, hogy a sportorvosi tanszéken dolgoztam. Onnan aztán „eligazítottak“ a Dukla Trenčinbe a ka­tonai szolgálatom idejére, és mivel a birkózás érdekelt leginkább, ott ra- gadtan a szőnyeg mellett... Olyannyira, hogy a birkózókkal tar­tott még az edzőtáborozásokra is, ott volt Komáromban (ahol beszélget­tünk), Trinecben, és közben úgy dön­tött, hogy megmarad a birkózó váloga­lentett Liégeben Hannich hiánya, a kiállítás, az elégtelen nemzetkö­zi rutin. A győri zöld-fehérek így is emelt fővel távozhattak. Csalódást a Tatabánya okozott, hiszen a St. Etienne-ben elszenvedett 4:1 után nem tudott törleszteni, szépí­teni. III. Természetesen bőven akadt meglepetés egyébként is. Ez már a nemzetközi kupák velejárója. A BEK-ben a legnagyobb az Ajax alulmaradása. Míg két hete Glasgowban, Cruyff vezérletével 2:2-ötért el, a visszavágón a Cel­tic 2:1-re legyőzte! A Mentori Tirana továbbjutását sem várták a Linfield Belfast ellenében. Ragyogó fegyvertény a CSZKA Szófia továbbjutása, mégha csak hosszabbításban érte is el a fran­cia bajnok Monaco ellen. A KEK-ben a legnagyobb veszte­sek közé a Dynamo-Dresden tartozik, a BK 93 Koppenhága búcsúztatta el. A Bayern Mün­chen-Torpedo Moszkva pár­viadalon a teljes pont és gólarány- azonosság után az idegenben lőtt gól döntött. Az UEFA Kupában a Slask Wroclaw ~a—Dinamó Moszkva pályáján győzve ma­radhatott a szorozatban. A norvég Viking Stavanger a Lokomo­tive Leipzignél bizonyult ered­ményesebbnek. A híres holland Eindhoven a Dundee United terítékén maradt, ugyanúgy a Fi- orentina az Universitatea Craiovaén-és a Dinamó Tbi­liszi az AC Napolién. Bravúros a Szpartak Moszkva sikere az Arsenal ellen, s talán nem is meglepő, hogy a Girondins Bordeaux lelépte a Carl Zeiss Jenát. Refrénként a figyelmezte­tés: a román színek képviselői közül csak egy vérzett el... ZALA JÓZSEF ben két hatos csoportban játsza­nak a csapatok, ezeket a találko­zókat október 7.-11. között bo­nyolítják le. Az elődöntőre október 14-én, a döntőre pedig 15-én ke­rül sor. A VB esélyese ismét a szovjet válogatott, de mint a Rio de Janeiróban nemrégiben lebo­nyolított „kis VB“ eredményei mu­tatják, dolguk nem lesz könnyű. A torna számos meglepetést ho­zott, jelezvén, hogy ezekből az argentínai VB-n sem lesz hiány. A csehszlovák röplabdázók célkitűzése, hogy Argentínában megvédjék az elmúlt VB-n szer­zett ötödik helyüket. A jelenlegi válogatott játéktudásáról reálisabb képet a hétfői találkozó után alkot­hatunk. Előzetesként csupán any- nyit, hogy Brazília nem lesz köny- nyű ellenfél... Az Irak és a Líbia elleni szombati, illetve vasárnapi mérkőzésnek csupán bemelegí­tésnek kellene lennie a Brazília elleni találkozó előtt. Dr. Hizsnyán Géza( A szerző felvétele) tottnál a leszerelés után is - október elejétől.- Az edzésen észrevettem, hogy sokkal nagyobb figyelemmel követi a birkózók mozgását, mint ahogy azt az átlagos szemlélő tenné...- Szerintem a sportorvosnak az edzéseken nem csak azért kell ottlen­nie, hogy közbelépjen, ha esetleg Szerdán lapzárta után végző­dött a három nagy európai labda­rúgó kupasorozat több mérkőzé­se, amelyek között érdekelve vol­tak a csehszlovák színek képvise­lői is. BEK Dukla Praha - Dynamo Buka­rest 2:1 (2:0, 2:0). Hosszabbítás után. A Stromšik - Kapko, Fiala, Novák, Štambacher - Rott, Pele (Jeslínek 67. p), Čabala, - Vizek, Nehoda (Váňa 63. p), Kríž össze­tételű házigazda végigrohamozta az első félidőt, és Nehoda két góljával (16. és 30. p) behozta bukaresti hátrányát. Csak a kény­szerű cserék törték meg a hazaiak lendületét (sérülések miatt), s a hátralévő rendes játékidőben már azonos erők küzdelme folyt. Kétszer 15 perces hosszabbítás­nak kellett következnie, s a román csereember, Tolnar a 94. perben beállította a végeredményt. Az összesítésben két ponttal és 3:2- es gólaránnyal a román bajnok jutott tovább. östers Vaxjö - Olümpiakosz Pireusz 1:0, Ajax - Celtic Glas­gow 1:2, Juventus - Hvidovre 3:3, Linfield - Mentori Tirana 2:1, Hamburger SV - Dynamo Berlin 2:0, CSZKA Szófia - Monaco 2:0, hosszabbítás után, Sporting Lisszabon - Dinamó Zágráb 3:0, San Sebastian - Vikingur Reykja­vik 3:2. (A vastag betűs nevű együttesek jutottak tovább.) KEK Slovan Bratislava - Internazi­onale Milano 2:1 (1:1). A hazai csapat Mana - Nezhyba, Hla­vatý, Suchánek, Brňák - Bój- kovský (Víger 80. p), Bobek (Leško 85. p), Takáč - Frič, Masný, Luhový összetételben szükség van rá, hiszen az időnként adódó sérüléseknél az okok kideríté­séhez és a szakszerű beavatkozáshoz jó, ha az ember ismeri az illető sportág „anatómiáját“ is, no és - mondtam - érdekel a birkózás...- Mit kell feltétlenül tudnia a sport­orvosnak?- Aki a birkózással foglalkozik, an­nak például értenie kell a „fogyókúrá­hoz“, hiszen a súlycsoportos sport­ágak egyik legfontosabb kérdése ép­pen a súlytartás, fogyasztás. Elő kell írnom az étrendet, a fogyasztható italo­kat, azok mennyiségét... Pontos fel­méréseket kell készíteni a sportolók edzettségi állapotáról is többek között. Közelebb kerültem néhány olyan terü­lethez, amelyekkel korábban nem na­gyon foglalkoztam szűkebb területe­men a belgyógyászatban.- Talán furcsa kérdés: Milyenek lehetnek egy sportorvos álmai?!- Megkedveltem a társaságot és azt a légkört, amely Mácha körül kialakult. Megpróbálok segíteni, hogy a kötöttfo- gásúaknak is sikerüljön elérni egy-egy olyan eredményt, amilyeneket annak idején a főedző produkált... Mint ismeretes, ez utóbbi nem sike­rült. Persze, erről a „doki“ vajmi keve­set tehet. (mészáros) játszott. A 10. percben Jauryt Hla­vatý buktatta, és a francia játékve­zető által megítélt 11-est H. Mül­ler értékesítette. A játék további részében szinte állandóan a Slo­van támadott, s a 25. peccben Luhový fejjel Takáčhoz továb­bított, aki fejessel küldte a labdát Bordon hálójába. A találkozó vég­eredményét Bobek jól eltalált, mintegy 30 méterről leadott lövése állította be (85. p). Több lövési kísérletet láttunk a Slovantól, de az olasz kapus kitűnő érzékkel hárította a biztos gólnak látszó lövéseket, fejeseket is. Küzdőké­pességből a házigazda kiválóra vizsgázott. Két ponttal és 3:2-es gólaránnyal az Inter Miláno a to­vábbjutó, tehát pontosan az tör­tént, mint a Duklával a BEK-ben. Tottenham - Coleraine 4:0, BK Koppenhága - Dynamo Dresden 2:1, Limassol - CF Barcelona 1:1, Bayern München - Torpedo Moszkva 0:0, Real Madrid - FC Nagybánya (romániai) 5:2. UEFA KUPA Atletico Bilbao - Ferencváros 1:1. A budapesti zöld-fehéreknek a hazai 2:1-es győzelem után alig adtak esélyt, ám azok nagyszerű küzdelemben egyenrangú ellen­félnek bizonyultak. Dani góljára Szokolaiéval válaszoltak, s ez ma­radt a végeredmény. így továbbju­tó a Ferencváros. Stal Mielec - Lokeren 0:0, Trabzanszpor - Kaiserslautern 0:3, Lokomotive Leipzig - Viking Stavanger 3:2, Ipswich - AS Ro­ma 3:1, Glasgow Rangers - Bo­russia Dortmund 2:0, Palloseura- Anderlecht 1:3, NK Szarajevó Szlávia Szófia 4:2, IFK Norrkö- ping - Southampton 0:0, Fiorenti- na - U. Craiova 1:0, Napoli - Di­namó Tbiliszi 1:0, Sochaux - PA- OK 2:1, Arsenal - Szpartak Moszkva 2:5, FC Zürich - Larna- ca 1:0, G. Bordeaux - Carl Zeiss Jena 5:0, Gentoise - Haarlem 3:3, Werder Bremen - Frankfurt 0:2, CF Valencia - Manchester U. 2:1, Servette Genf - Niederkorn 3:0, Betis Sevilla - Benfica Lisz- szabon 1:2. xxx Ma sorsolják a BEK, a KEK és az UEFA Kupa 2. fordulójának mérkőzéseit, amelyeket október 20-án és november 3-án bonyolí­tanak le. sportfogadás! A Sazka 41. játékhetének párosí­tása I. labdarúgó-liga 1. Spaita Praha - RH Cheb, 2. Slávia Praha - TJ Vítkovice, 3. SZTS Olomo­uc - Slovan Bratislava, 4. Plastika Nitra- Bohemians Praha, 5. Baník Ostrava- Dukla Praha, 6. Spartak Trnava- Zbrojovka Bmo. I. jégkorong-liga 7 Škoda Plzeň - Motor Č. Budéjovice, 8. VSŽ Košice - TJ Vítkovice, 9. Slo­van Bratislava - Sparta ČKD Praha. Labdarúgó I. CSNL 10. VP Frýdek-Místek — Sklo Union Teplice, 11. ŽD Bohumín - LIAZ Jab­Labdarúgó I. SZNL 12. ZtS Petržalka - DAC Dun. Streda. Ma rajt a röplabda VB-n

Next

/
Oldalképek
Tartalom