Új Szó, 1982. október (35. évfolyam, 233-258. szám)
1982-10-04 / 235. szám, hétfő
Meg lehet és meg kell menteni az emberiséget a háború borzalmaitól ÚJ SZÚ 5 1982. X. 4. Andrej Gromiko beszéde az ENSZ-ben Az ENSZ-közgyűlés XXXVII. ülésszakának általános vitájában október 1-én szólalt fel Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter. Beszédét az alábbiakban kivonatosan közöljük: A világ eseményeinek alakulása egyre nyugtalanítóbb - állapította meg a szovjet diplomácia vezetője, majd így folytatta: Az emberek felteszik a kérdést: meg lehet-e állítani a lázas fegyverkezést, meg lehet-e akadályozni, hogy a világ a szakadék szélére kerüljön? Jogos kérdések ezek. A Szovjetuniónak szilárd meggyőződése, hogy meg lehet és meg is kell védeni a békét, az emberiség legnagyobb értékét. E meggyőződésünket közvetlenül a történelemből merítjük, amelyben a tragikus eseményeken kívül találunk példát arra is, hogyan lehet a legsúlyosabb nemzetközi problémákat megoldani. A szovjet emberek elutasítják azt a baljós nézetet, miszerint az emberiségnek nincs más útja, mint a fegyverek felhalmozása és a háborúra való készülődés. Helytelen lenne lebecsülni a háborús veszély növekedését, de még helytelenebb lenne, ha nem látnánk, hogy van lehetőség megbízható gátat vetni a háborúnak. A Szovjetunió, a szovjet nép egész politikai és erkölcsi potenciálját, politikájának egész tekintélyét a béke szolgálatába állítja. Erről tanúskodik az a tény is, hogy a Szovjetunió egyoldalúan kötelezte magát: nem alkalmaz elsőként atomfegyvert. Ezt a javaslatot Leonyid Brezsnyevnek, az ENSZ- közgyűlés II. rendkívüli leszerelési ülésszakához intézett üzenete tartalmazta. Történelmi jelentőségű lépés ez. Világszerte is így értékelték. Vajon nincs itt az ideje annak, hogy nyugati partnereink, a NATO-országok komoly fontolóra vegyék a szovjet kezdeményezés teremtette lehetőségeket? Azt várjuk, hogy még egyszer gondosan megfontolják ezt a javaslatot. Több nyugati politikus arra törekedve, hogy csökkentse a szovjet békejavaslatok jelentőségét, .az államközi kapcsolatokban a bizalom szükségességéről beszél. A Szovjetunió már 1976-ban javasolta: az államok kössenek világszerződést arról, hogy a nemzetközi kapcsolatokban nem alkalmaznak erőszakot. Az ENSZ elé terjesztett szerződés- tervezet feltételezi, hogy az államok tartózkodnak az erőszak alkalmazásától és bármilyen, hangsúlyozom, bármilyen fegyverfajta használatától. Megelégedéssel állapítjuk meg, hogy az ENSZ-tagállamok döntő többsége elfogadta ezt a javaslatot. Sőt különbizottságot hoztak létre a szerződés előkészítésére. Miért nem dolgozták ki mégsem a szerződést? Mert a NATO-országok megakadályozták. Helyrehozható ez a mulasztás? Igen. A Szovjetunió akár ma is kész tárgyalóasztalhoz ülni e kérdésben. Senki sem tagadhatja, hogy sok viszály és nézetkülönbség gyü- lemlett fel az államok között. Azonban nincs köztük olyan, amelyet ne lehetne békés eszközökkel megoldani. Meg kell azonban állapítanunk, hogy az Egyesült Államok más politikát választott. Lényege: saját akaratát más államokra és népekre akarja kényszeríteni. Ez a törekvés az alapja minden fegyvergyártási tervének és külpolitikájának. A Szovjetunió nemegyszer figyelmeztetett arra, hogy az ilyen politika komolyan veszélyezteti a békét. Míg az Egyesült Államok katonai potenciáljának erősítése érdekében csillagászati összegeket fordít a fegyverkezésre, addig futószalagon „gyártja“ a koholmányokat és rágalmakat a Szovjetunió fegyveres erőiről és külpolitikájáról. Az embereket tudatosan félrevezeti. Mindezt azért teszi, mert a rágalmak, a hisztéria és a soviniszta hangulat közepette könnyebb elfogadtatni a csillagászati katonai költségvetéseket. Könnyebb az ország forrásait háborús készülődésre fordítani, mint békés cé- lékra. A lázas fegyverkezés hirdetői szándékosan elhallgatják azt, hogy a jelenlegi viszonyok mellett egy kirobbanó atomháborúban nem lesz győztes. A Szovjetunió nemegyszer rámutatott Washington politikájának veszélyességére. Ez a politika arra irányul, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok s általában a Varsói Szerződés és a NATO között létrejött katonai egyensúlyt megbontsa. Az Egyesült Államok mindenütt - szárazföldön és vízen - minden erejével katonai jelenlétét akarja kiterjeszteni, új támaszpontokat akar létesíteni. Természetesen mindenki előtt világosnak kell lennie: a Szovjetunió senkinek sem ismeri el azt a jogát, hogy katonai erőfölénybe kerüljön és gondoskodik arról, hogy ez ne következzen be. Az ENSZ által is elismert elvek egyike a más államok belügyeibe való be nem avatkozás. A világ azonban tanúja lehet annak, hogy ezt az, elvet durván megsértik. Felmerül a kérdés: ki kérte fel Washingtont arra, hogy szuverén államoknak diktáljon, hogy megmondja mit kell és mit nem kell tenniük saját országukban? Ki jogosította fel arra, hogy megbüntesse azokat, akik tisztelik szuverenitásukat és nem engednek a nyomásnak, hogy különböző szankciókat alkalmazzon, gazdasági blokádot szervezzen, sőt fegyvert csörtessen? Néhány nyilatkozat azt az érzést kelti, hogy az Egyesült Államok érdekei csaknem az egész világon veszélybe kerültek. Ez abszurd állítás. Ennek segítségével igyekszik igazolni idegen bel- ügyekbe való durva beavatkozását. A Szovjetunió sohasem engedte meg és a jövőben sem engedi meg, hogy bárki beavatkozzon belügyeibe. Ez az álláspontjuk a szocialista közösség országainak és más országoknak is, amelyek tisztelik függetlenségüket és törvényes jogaikat. A nemzetközi életet elemezve nem hagyhatom figyelmen kívül azt a helyzetet, amely a világ néhány részén kialakult. A figyelem elsősorban a Közel-Keletre irányul. Indíthatott volna-e agressziót és kezdhetett volna-e tömegmészárlást Izrael a palesztinok ellen, ha nem fűzné őt „stratégiai érdek“ az Egyesült Államokhoz? Most talán Izraelben elégedetten dörzsölik a kezüket. Ez azonban csak pürrhoszi győzelem. Az agressziónak Izrael számára súlyos politikai és erkölcsi vereséggé kellett válnia és azzá is vált. Elmélyült a szakadék közte és szomszédai között. A libanoni tragédia gyökerei Camp Davidba nyúlnak vissza. Mindenkinek világosan látnia kell, hogy a különutas arabellenes szövetség csak elodázza az igazságos közel keleti béke megteremtését. Az agresszor és szövetségesei azt mondják, hogy Camp David békét jelent. Az ilyen állítás a mély humánus és nemes fogalomnak, a békének a kicsúfolása. Hogy milyen béke ez, különösen abból látjuk: Camp David óta több vér folyt, mint az 1967-es izraeli agresszió idején. Általánosan elismert tény, hogy a palesztinok nemzeti vágyai kielégítésének kérdése megoldhatatlan a Palesztinai Felszabadítási szervezet részvétele nélkül. Az amerikai terv a PFSZ-ről mint a rendezés résztvevőjéről egyáltalán nem tesz említést. Pozitívan értékeljük azokat az elemzéseket, amelyek a közel-keleti válság rendezéséről a legutóbbi arab csúcsértekezleten elhangzottak. Ezek lényegében abba az irányba mutatnak, amelyeket a Szovjetunió vázolt fel a közelmúltban. Andrej Gromiko ezt követően megismételte a Szovjetuniónak a közel-keleti válság rendezésére tett hatpontos javaslatát, majd megállapította:- A tartós közel-keleti béke felé az út valamennyi érdekelt fél - beleértve a PFSZ-t is - kollektív erőfeszítésein át vezet. Ennek legjobb eszköze nemzetközi értekezlet összehívása lenne. Már csaknem két éve tartanak a véres katonai akciók Irán és Irak között. A Szovjetunió következetesen arra törekszik, hogy fejeződjön be a háború a két ország között. Nem szűnnek a veszélyes intrikák az Afganisztáni Demokratikus Köztársaság ellen. Az afgán nép ellenségei formálisan a probléma politikai rendezéséről beszélnek, de a gyakorlatban minden erővel akadályozzák azt. Megvannak a politikai rendezés lehetőségei, ezek az afgán kormány konstruktív javaslataiban rejlenek. Csak az kell, hogy beszüntessék a külföldről jövő fegyveres intervenciót Afganisztán ellen, s hogy senki se avatkozzon be e szuverén, el nem kötelezett állam belügyeibe. Az Indiai-óceán térségéről szólva a szovjet diplomácia vezetője rámutatott: A Szovjetunió támogatja azt a gondolatot, hogy az Indiai-óceánt békeövezetté változtassák. Ha néhány nagyhatalom, elsősorban az Egyesült Államok, nem próbálná állandóan meghiúsítani az e kérdésben elfogadott ENSZ-határozatot, már rég összehívtuk volna az ezzel kapcsolatos nemzetközi értekezletet. Anélkül, hogy az értekezlet összehívására várnánk, felszólítunk minden államot, amelyek hajói az Indiai-óceánon közlekednek: tartózkodjanak olyan lépésektől, amelyek bonyolíthatnák a térség helyzetét. A szovjet-indiai viszony szép példája annak, hogyan működhetnek együtt eredményesen, kölcsönösen előnyösen és a világbéke javára a különböző társadalmi rendszerű államok. Ehhez adtak új ösztönzést Leonyid Brezsnyev és Indira Gandhi legutóbbi tárgyalásai. A Szovjetunió az indiai kontinens más részén - Délkelet-Ázsi- ában - is támogatja azokat a törekvéseket, amelyek a térség békeövezetté való nyilvánítását célozzák. Vietnam, Laosz és Kambodzsa közösen előterjesztett javaslatai távlatokat nyitnak nemcsak az indokínai és az ASEAN- országok párbeszédének elmélyítéséhez, hanem a térség helyzetének normalizálásához is. A Szovjetunió kész a Távol- Kelet minden országával keresni a térség biztonságának megszilárdítása felé vezető utat. A közelmúltban javasoltuk: a bizalmi intézkedések megvalósítása során szerzett tapasztalatokat (amelyek Európában beváltak) vitassuk /neg a Távol- Kelettel kapcsolatban. A Szovjetunió kész konkrétan ezt a kérdést megtárgyalni a Kínai Népköztársasággal és Japánnal. A koreai problémát csak békés eszközökkel, mindenféle külső beavatkozás nélkül, a Koreai NDK javaslata alapján lehet és kell megoldani. Afrika déli részén - a nyugati nagyhatalmak hallgatólagos beleegyezésével - a pretoriai rezsim hadüzenet nélküli háborút folytat Angola és néhány más ország ellen. A Dél-afrikai Köztársaság durván figyelmen kívül hagyja a Namíbia függetlenségéről szóló ENSZ-határozatot. Nem fér azonban kétség ahhoz, hogy a namíbiai nép elnyeri függetlenségét és szabadságát. Hasonló a helyzet Közép-Ame- rikában és a Karib-tenger térségében, ahol Kuba és Nicaragua ellen folytatnak kampányt csupán azért, mert a maguk módján akarnak élni. Zavargások keltésével vádolják őket. Kuba és Nicaragua a térség többi államával együtt arra törekszik, hogy a karibi térség a béke, a függetlenség és a fejlődés övezetévé váljon. A Szovjetunió támogatja ezeket a törekvéseket. Ki ne tudná, hogy kinek a tanácsadói és instruktorai vannak Salvadorban, kiknek van ott döntő szavuk? A Szovjetunió mindig ellene volt és ellene lesz az ilyen eljárásnak. A szovjet emberek együttérez- nek azokkal a népekkel és azokat támogatják mindig, akik szabadságukért, nemzeti és társadalmi haladásukért harcolnak. A szovjet-amerikai stratégiai fegyverkorlátozási tárgyalásokról szólva Andrej Gromiko elmondta: Határozottan nagy jelentőségű már maga a tény, hogy megkezdődtek a tárgyalások. Ez azonban önmagában kevés. Kölcsönösen keresni kell a megállapodást. Meg kell mondanom, hogy a másik fél nem törekszik erre. Nem lehet az igyekezet megnyilvánulásának nevezni azt, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok katonai eszközeiből csak azokat akarják csökkenteni - ebben az esetben a szárazföldi rakéták számát -, amelyek a Szovjetunió stratégiai potenciáljának alapját képezik. A többit viszont, amelyben az Egyesült Államok van fölényben, érintetlenül akarják hagyni. Világos, hogy ilyen egyoldalú hozzáállás mellett nem várható siker a tárgyalásokon. A tárgyalási alap továbbra is a felek egyenlőségének és egyenlő biztonságának elve. A világ államai - kevés kivételével - követelik, hogy tiltsák be a kísérleti atomrobbantásokat mindenütt és örök időre. Az atomfegyverek terjesztéséről való lemondásról szóló szerződés aláírásakor a résztvevők - az Egyesült Államok is - kötelezték magukat, hogy örök időre lemondanak az atomfegyver-kísérletekről. Véleményünk szerint az ENSZ kötelessége, hogy megkövetelje minden országtól és elsősorban az atomnagyhatalmaktól: tegyenek meg mindent e cél eléréséért. A Szovjetunió mint atomnagyhatalom kijelenti, hogy kész erre. Javasolja: Az ülésszak napirendjére vegyék fel „az atomfegyver-kísérletek halaszthatatlan beszüntetésének és betiltásának“ kérdését. Mit javasolunk konkrétan? Meggyorsítani az atomfegyver-kísérletek teljes és általános betiltásáról szóló szerződés kidolgozását és aláírását, gyakorlati síkra terelni a leszerelési bizottságban az e kérdésről folytatott tárgyalásokat. A Szovjetunió a Közgyűlés elé terjeszti „az atomfegyver-kísérletek teljes és általános betiltásáról szpló szerződés alapcikkelyeit“. Hogy a szerződés kidolgozásához jobb feltételeket teremtsünk, javasoljuk: minden atomfegyverrel rendelkező állam a felek által meghatározott időponttól hirdessen moratóriumot minden atomrobbantásra, beleértve a békés célú atom robbantást is. A moratórium a szerződés megkötéséig lenne érvényben. Az atomfegyver-késérletek teljes és általános betiltásával kapcsolatban megemlítenék két nagyon fontos dolgot: Először. A Szovjetunió kész bármikor ratifikálni - kétoldalú alapon - a földalatti atomfegy- ver-kísérletek korlátozásáról és a békés célú atomrobbantásrói szóló szerződést, amelyet az Egyesült Államokkal kötöttünk. Másodszor. Támogatjuk a szovjet-amerikai-brit háromoldalú tárgyalások felújítását. Az atomveszély elleni harcnak van még egy jelentős problémája, amire a Szovjetunió szeretne figyelmeztetni. A különböző országokban egyre szaporodik a nem katonai atomlétesítmények, elsősorban atomerőmüvek száma. Ez a folyamat szükségszerű, s a jövőben még nagyobb méreteket ölt. Arra törekedve, hogy ezen a téren is csökkenjen az atomveszély, a Szovjetunió javasolja: Vegyék fel a napirendre a „Fokozott erőfeszítésekkel az atomháború veszélyének elhárításáért és az atomenergetika biztonságos fejlődésének szavatolásáért“ című dokumentumot. A Szovjetunió javasolja: A Közgyűlés nyilvánítsa az atomfegyverrel végrehajtott támadással egyenrangú támadásnak a békés atomlétesítmények megsemmisítését még akkor is, ha azt hagyományos fegyverrel hajtják végre. A Közgyűlés olyan akcióhoz hasonlítsa ezt, amelyet a ENSZ az emberiség elleni legsúlyosabb bűntettnek minősített. Rendkívül sürgető a vegyi fegyverek mielőbbi megsemmisítésének kérdése. A vegyi fegyverek mennyiségének feltartóztathatatlan növekedése Nyugaton senkinek a biztonságát sem növeli, hanem tovább mélyíti a háborús konfliktusok veszélyét. A Szovjetunió következetesen törekszik arra, hogy az államok fegyvertárából vonják ki a vegyi fegyvereket. Az ezzel kapcsolatos javaslatainkat továbbítottuk a leszerelési bizottsághoz. Reméljük, hogy a bizottság tagállamai felelősséggel fognak hozzá a vegyi fegyverek betiltásáról és megsemmisítéséről szóló nemzetközi konvenció kidolgozásához. Megvagyunk győződve arról, nem engedhető meg, hogy a lázas fegyverkezés a világűrre is kiterjedjen. Az ENSZ ebben nagy szer- pet játszhat és kell is játszania. Ami Közép-Európát illeti, erről Bécsben tárgyalnak. A tárgyalások mintha kilenc éve egy helyben topognának. Legfőbb ideje, hogy olyan megállapodás szülessen, amely megjavítaná a térség légkörét, hiszen itt összpontosulnak az egymással szemben álló legnagyobb csapatok. A Szovjetunió és a Varsói Szerződés-beli szövetségesei mindent megtesznek ezért. Általánosan ismert tény, hogy egy-egy állam külpolitikája belpolitikájának folytatása. Országunk nagyszabású gazdasági és szociális feladatokat tűzött maga elé. megvalósításukhoz békére van szükség. A Szovjetunió kezét nyújtja minden államnak, amely jó kapcsolatokat akar fenntartani vele és azokat fejleszteni akarja. A szovjet kormánynak a béke megőrzésére és megszilárdítására, egy új háború megakadályozására irányuló politikáját minden szovjet ember helyesli, mert ez a politika a békére, és kizárólag a békés jövőre épül. A szocialista országok tevékenységükkel meggyőzően bizonyítják, hogy politikájuk célja a béke. A Szovjetunió mindig szembeszállt és a jövőben is szembeszáll az erőszakon alapuló politikával. Azok pedig, akik az atomháború elhárítására, a béke megszilárdítására törekszenek, mindig számíthatnak a Szovjetunió támogatására és együttműködésére. Valamennyi nemzetközi akciónkat továbbra is az a mély meggyőződés fogja vezérelni, hogy meg lehet és meg kell menteni a jelen és a jövő nemzedékeit a háború borzalmaitól, fejezte be felszólalását Andrej Gromiko.
