Új Szó, 1982. augusztus (35. évfolyam, 181-206. szám)

1982-08-03 / 182. szám, kedd

Gyarapítani a jelent Végállomás (cseh) Nemzetiségi kulturális életünk­nek évek óta jellemzője, hogy kö­zépnemzedéke olyan jubilánsait köszöntjük és ünnepeljük, mely nemzedéknek az ötvenes évek elején egy új történelmi helyzet szabta meg közéleti feladatait. Három évtized elteltével megálla­píthatjuk, hogy szellemi életünk ezen munkásainak a tevékenysé­ge hivatásjellegünek bizonyult, társadalmi szereplésük pedig kö­zösségi érvényű és értékű ered­ményeket hozott. Kultúra alapo­zók, írásbeliségük létrejöttének, fejlődésének és céljainak a meg­határozói, valóságszemléletünk és nemzetiségi tudatunk alapozói, önismeretünk formálói. Minden bizonnyal Csanda Sán­dor is közéjük tartozik. Nemcsak közéleti és pedagógiai szerepvál­lalásával, hanem irodalomtörténeti és kritikusi munkásságával is. In­dulását a nemzetiségi kultúra ko­rabeli, meghatóan romantikus és mégis drámai körülményei jellem­zik. A bratislavai Komenský Egye­tem magyar tanszékének a meg­szervezésében látjuk őt Sas An­dor oldalán, maga is tanul még és már - egyetemi szinten - magával egyívásúakat tanít. Munkásságát az alapoktól való indulás ténye jellemzi: a tanszék esetében is, az írásbeliség indulásában is. Irodal­mi tevékenysége is a tanszéken kezdődik, egyszerre kell irodalmat tanítania és teremtenie. A szlová­kiai magyar nemzetiségi történe­lem a közéleti szellemi munkást arra késztette és kényszerítette, hogy a gyarapodás és gyarapítás szükségszerűségének a vállalá­sával egyszerre foglalkozzon kö­zösségével és önmagával. A fejlő­désnek ez a dialektikus kettőssé­ge hűen tükrözi az író feladatválla­lását tájainkon. Csanda Sándor számára 1951 - ben a történelmi lecke így volt feladva: megfogalmazni, gyarapí­tani a jelent, s ehhez a munkához hagyomány-alapokat tárni fel a múltból. A tanszéken betöltött helye az irodalomtörténész és múkritikus tudományos igényű fel­adatkörét kínálja számára. Elfo­gadja a kínálatot és vállalását igyekszik betölteni. Irodalmunk el­ső közös müvében - az Új hajtá­sok című antológiában - tanul­mányt közöl a Sarlóról, melyben már értő és helytálló felismerések­kel jellemzi a mozgalmat; e rövid tanulmányt a mozgalomról szóló, hagyományfeltáró írások kezdeté­nek tartjuk. Néhány év múltán igényesebb és tudományos szempontból je­lentősebb vállalkozása Sellyei Jó­zsef prózaírói munkásságának fel­tárása és bemutatása a Nádas házak (1957) című kötettel. A könyv születő prózaírásunk va­lóságszemléletét és műfaji bizton­ságát volt hivatva gazdagítani, be­vezető tanulmánya már színvona­las fegyverzetben mutatja be a fia­tal irodalomtörténészt. A kötet az önképzés terén az irodalomtudósi munkakörrel való ismerkedést te­szi számára lehetővé, az anyag- gyűjtés és válogatás munkája, a történeti és esztétikai értékelés szempontjainak a kimunkálása, a tanulmánystílus nyelvezetének elsajátítása a komoly tudományos munkásság lehetőségét tárják fel előtte. A tudományos előmunká­latként felfogható Magyar-szlovák kulturális kapcsolatok (1959) után Budapesten, az Akadémiai Kiadó gondozásában jelenik meg ko­moly, alapozó monográfiája, A tö­rökellenes és kuruc harcok költé­szetének magyar-szlovák kap­csolatai (1961) című kötete. Ez a műve az egyetemes magyar irodalomban is jelentős és hiány­pótló, összegező tanulmány a té­mát forrásértékűén feldolgozó, egyéni gondolkodásmódot tükröző irodalomtudósi teljesítmény. Csanda Sándor kutatói mun­kásságának alapvonása a hagyo­mányfeltárás; ide tartozik Berkó Sándor Nem vagy magadban (Bu­dapest, 1964) című verskötetének válogatása és bevezetése, majd később az első köztársaság nép­frontos, magyar nyelvű kommunis­ta lapjának, a Magyar Napnak az anyagából válogatott antológia (1975). A kötet olyan korszak ha­ladó gondolkodásmódjáról és szo­cialista írásbeliségéről tudósít a dokumentáció erejével, mely korszaknak a köztársaság meg­mentésére és a második világhá­ború kirobbantásának megakadá­lyozására szervezett nemzeti­nemzetiségi egységnek ma is élő és jövőbemutató értéke van. Nem kevésbé fontos mű a Varga Bélá­val közösen összegyűjtött és ren­dezett Fábry Zoltán válogatott le­velezése 1916-1946 című kötet, amely pompás írói kordokumen­tum és élvezetes forrásanyaga mind nagy írónk szellemi fejlődé­sének és személyes kapcsolatkö­rének, mind pedig a korszak nem­zetiségi irodalmi és kulturális vi­szonyainak, szellemi légkörének és eszmerendszerének. Az irodalomtörténeti kutató­munka és hagyományfeltárás to­vábbi eredménye Balassi Bálint és a közép-európai szláv reneszánsz stílus (1973) című monográfiája, melyben Balassi költészetét elem­zi részletes és megalapozott sti­lisztikai szempontokkal, és stílus­eszközeit összeveti korabeli szlovák, cseh és lengyel költői eredményekkel. Csanda feltáró munkásságát célszerűen egészí­tik ki tankönyvírói tevékenysége, lexikális-filológiai szócikkei és portréi, melyek hatalmas adatgaz­dagságra utalnak, és amelyeknek egyedülállóan közhasznú össze­gezése a két háború közötti nem­A drezdai származású festő és grafikus házaspár, Hans és Lea Grundig, az NDK bratislavai kultu­rális központjának kiállítótermé­ben mutatkozott be grafikáival. Mindketten átélték a II. világhá­borút, szembenéztek a náci fasiz­mus szülte pokollal, s mindezek a borzalmas tapasztalatok erősen tükröződnek művészetükben. Ér­zékeny reakciót vált ki bennük a múlt minden tragikuma, de ugyanilyen érzékenyen reagálnak minden egyes jelentős társadalmi eseményre, a háborút követő idő­szakban, egész a jelenig. Művészetükre az expresszivitás jellemző. A kiállított grafikák ma­zetiségi irodalmunkat átfogó és ál­talános haszonnal forgatható kézi­könyve, az Első nemzedék (1968). A korfestő informatív szövegekkel egybefűzött portrésorozat - amely napjainkban új kiadásban került a könyvesboltokba - irodalomtör­téneti előtanulmánynak is felfog­ható; előnye a tömör, tárgyilagos stílus és szinte a teljességre törő adatgazdagság. A szerzőnek Fábry Zoltán (1980) című mono­grafikus könyvét is hasonló igénnyel vehetjük kézbe; ebben a művé­ben eredetien többszempontú az író, kapcsolatkörére is kiterjedő és összegező jellegű, árnyalt képet rajzol Fábryról. Munkásságának másik formája az értékelő kritika és mübírálat, ilynemű tevékenysége írói kezde­teitől a hetvenes évek elejéig fo­lyamatosan jelen van irodalmunk­ban. Megfigyelhetjük, hogy az utolsó évtizedben azonban a mű- bíráló fokozatosan, de egyre kizá- rólagosabban átadja a teret az iroda­lomtörténésznek. Bírálatai különö­sen a hatvanas években jeleznek aktív, gyakorlati érdeklődést fejlő­dő irodalmunk alkotói kérdései és gyarapodó értékei iránt, majd a történeti szempontok térhódítá­sával fokozatosan összegező portrékká, pályaképekké alakul­nak. Ez a metamorfózis szerzőjük írói fejlődésére is jellemző, melyet köteteiben pontosan nyomon kö­vethetünk; a Valóság és illúzió (1962), a Hidak sorsa (1965), a Harmadik nemzedék (1971) és a Szülőföld és irodalom (1977) című kötetek tudományos-kritikai tevékenysége egy-egy állomását jelentik. Ennek a fejlődésnek a mi­nősége. és iránya egyértelműen arra mutat, hogy Csanda Sándor alkotókészségének és érdeklődé­sének előterébe mindinkább az irodalomtörténeti kutatómunka ke­rült. E tényben nem csak az ő egyéni céltudatosságának és ér­deklődésének a kristályosodását kell látnunk, hanem irodalmunk felnövésének a tényét és tudomá­nyos igényeinek a beérését is, azt a korszerű és felnőtt tudatosságot, mellyel immár hat évtizedes törté­nelméről tárgyilagos és minden szempontból helytálló képet akar kialakítani. E feladat elvégzése érdekében kívánunk Csanda Sándornak erőt, munkabírást és további alkotói si­kereket DUBA GYULA gukban hordják alkotójuk szubjek­tív megnyilatkozásait, másfelől pedig a mű formája szuggesztív módon arra készteti a látogatót, hogy az alkotóval érzelmileg egyesüljön. Tehát a müvek által a művész és a szemlélő közvetlen kapcsolatba kerül. Hans Grundigtól néhány grafi­kai lapot az Állatok és emberek cimű sorozatból láthatunk. Ezeken ábrázolja a nácizmus kegyetlen­ségeit. Lea Grundig grafikái már témá­ikban változatosabbak, ennek el­lenére van közös tulajdonságuk. A lapokat nézve a látogató úgy érzi, átéli azon emberek sorsát, akiknek az egész életét vagy csak egy pillanatot kiragadva örökített meg a művésznő. így érezzük A felszabadulás napja (Lenin cik­lus) című grafika előtt állva is, melyen a gettóból hazatérő embe­rek megkínzott arcán az öröm, reménység sugara bujkál, a csa­patot vezető férfi karja pedig előre lendülve a távolba mutat, újonnan' épült gyár, lakótelep felé. Lea Grundig grafikáin gyakran szerepel a nő munka közben (Mo­soda) pihenve (Terhes nő), az anya és gyermeke kapcsolata, vagy a játszó gyerekek. Itt viszont mégsem annyira a modell külső megjelenése a fontos. Az alkotót inkább az ember belső lényege érdekli, az egyénisége, az ami kiül az arcára, megnyilvánul kézmoz­dulatában, egész testtartásában. A néző előtt az ember felszín mö­götti lényét tárja fel. BETINEC ÉVA Világjelenség az öregek magá­nya. Az öregkori magánynak meg­van a maga költészete, vannak mosolygós pillanatai. De tragikuma is van, amikor az idős ember már nem kell senkinek, amikor már nem várnak tőle semmit. Az előb­biről szól Jaroslav Balík Végállo­más című filmjében, melynek for­gatókönyve Zdenék Pluhar regé­nye alapján készült Egy kisvárosba, az öregek ott­honába kalauzolja a rendező a né­zőt. Élethelyzeteket mutat be, ap­ró mozaikokat, ezekről rajzolódik ki az otthon lakóinak élete, min­dennapjaik sztereotip ritmusa. A legtöbben megelégszenek az otthon nyújtotta kényelemmel, gondoskodással, nem vágynak és várnak már senkire-semmire, tud­ják, hogy életútjuk végállomásá­hoz érkeztek, s ezen változtatni sem akarnak. Akadnak köztük azonban olyanok is, akik még mást is akarnak az élettől, hátrale­vő éveiket nem passzivitásban, zárkózottságban kívánják leélni, ezért kapcsolatokat építenek ki társaikkal, hogy legyen kivel meg­osztani örömüket-bánatukat. Tud­ják, nem lehet az eséményeken kívül állni, az öregkori magány ellen kell és lehet is védekezni. Ezt a magatartást, a cselekvő életet képviseli a filmben Sandra, az egykori operetténekesnő és Közönségcsalogató ez a film: nagy vonzerő Agatha Christie ne­ve is - az ő regénye alapján ké­szült az angol krimi de talán még ennél is csábítóbb a filmben látható sztárok sora: Liz Taylor, Kim Novak, Geraldine Chaplin, Tony Curtis, Rock Hudson, Ed­ward Fox. Hasonló sztárparádét láthat­tunk már az Agatha Christie-mú- vek korábbi filmváltozataiban, a Gyilkosság az Orient expresz- szen és a Halál a Níluson címüek­ben is. Úgy tűnik fel, mintha az alkotók világsztárok nélkül nem bíznának filmjük sikerében, mint­ha Agatha Christie világát, a bűn­tény felderítésének izgalmait ke­vesell nék, ezért figyelmüket in­kább a külsőségekre pazarolják. Ebbe a hibába esett már Sidney Lumet, a Gyilkosság az Orient expresszen című film rendezője és most Guy Hamilton, A kristály­tükör meghasadt című produkció alkotója is. Nem mintha filmje ér­dektelen lenne, hiszen feszült, iz­Bohdan, a hajdani sikertelen ze­neszerző. Vitalitásukkal, humo­rukkal, saját gondjaik feledésével azt példázzák, hogy az öregkor' nak is vannak, lehetnek derűs, napsugaras epizódjai. A rendező e két figurát állítja érdeklődésének homolokterébe, olyannyira rájuk figyel, hogy szinte kiragadja őket a közösségből, elszigeteli az otthon életétől, megfeledkezvén a többiekről. így aztán a néző vajmi keveset tud meg az otthon lakóinak életéről, még kevesebbet előéletükről, s gyakran értetlenül szemléli rigolyáikat, furcsa szoká­saikat, zsémbeskedésüket. Az al­kotó nem tette lehetővé, hogy a nézőtéren ülők megértéssel vi­seltessenek irántuk, öregkori bo­garaik komikusnak, már-már kí­nosnak hatnak. Jaroslav Balík tehát sok min­dennel adósunk maradt. Nemcsak azért, mert nem tapintott rá a lé­nyegre, s nem mutatta be az öre­gek hasznos és értelmes életfor­máját, hanem azért is, mert mon­danivalóját csak illusztrálta, s nem ábrázolta az öregkor valódi gond­jait. Az eltékozolt lehetőségekért a nézőt néhány egykori neves szí­nészegyéniség - Nelly Gaierová, Ota Sklenčka, Jirina Stepniőková, Blanka Waleská, Marié Brožová, Eva Svobodová, Marie Rosűlková - viszontlátása sem kárpótolja. galmas pillanatokkal is megaján­dékoz, s a leleplezés logiakai játszmája sem marad el, az elénk táruló kép mégsem idézi meg Agatha Christie jellegzetes világát, csupán a hely és korszak illúzióját kelti. A film illetve a regény érdekes­sége, hogy központi alakja nem a ,,kis belga“, azaz Hercule Poirot magándetektív, hanem a szenve­délyesen fecsegő, minden lében kanál Marple kisasszony, a kedv­telésből nyomozó amatőr detektív. Miss Marple -Angela Lansbury ra­gyogó alakításában - a hivatásos nyomozót is megszégyenítően, nem látványos hókuszpókusszal, nem a megfélemlített gyanúsítot­tak vallatásával, nem lelki vagy testi terrorral, hanem eszével, lo­gikával és nagy emberismeretre alapozott pszichológiával bogozza ki a bűnesetet. A történet egyéb­ként filmes környezetben játszó­dik, a botrányaikról híres hollywoo­di csillagok körében, egy törté­nelmi szuperprodukció forgatása közben. - ym ­KELLŐ KIFEJEZŐERŐVEL Kiállítás az NDK bratislavai kulturális központjában Jelenet acseh filmből (Vladimír Souček felvétele) A kristálytükör meghasadt (angol) Angela Lansbury és Edward Fox az angol krimi egyik jelenetében ÚJ SZÓ 4 1982. VIII. 3. ÚJ FILMEK Csanda Sándor ötvenöt éves

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom