Új Szó, 1982. augusztus (35. évfolyam, 181-206. szám)

1982-08-03 / 182. szám, kedd

ÚJ szú 5 1982. VIII. 3. Más feltételek között más érdekeltségi formák (II.) Cikksorozat a bratislavai Pravda szerkesztői munkacsoportjának moszkvai, kalugai, rosztovi, Ivovi és uzsgorodi riportjáról Takarmánygazdálkodás - nyáron A Sztankolinyija imenyi 50 letyi- ja SZSZSZR gépgyár az olyan moszkvai fémipari vállalatok közé tartozik, amelyek termelésük szín­vonalával közvetlenül hatnak a munka minőségére és termelé­kenységére a szovjet ipar számos ágazatában. Termelési és forra­dalmi eseményekben gazdag tör­ténete még 1898-ban kezdődött el. Az Októberi Forradalom után az üzem a kifejező Podjomnyik nevet kapta. Ugyanis elsősorban felvonókat, 20 tonnás darukat gyártottak itt, s a vállalat dolgozói ma is büszkék legismertebb ter­mékeikre, a moszkvai metró moz­gólépcsőire. Amikor 1941-ben az üzemet Taskentba helyezték át, a zsákmányul ejtett fasiszta harc­kocsik javításával foglalkoztak. A nyilvántartás szerint 3053 ilyen tankot adtak a frontra, tehát csak­nem hét tankhadsereget szereltek így fel. A vállalat dolgozói közül négyszázan harcoltak a fronton, s közülük kétszázan az életüket is feláldozták a haza védelmében. A felszabadulás után 1958-ig fő­leg portáldarukat, s más típusú anyagmozgató darukat gyártottak, s termékeik felét külföldi orszá­gokba szállították. A hatvanas években már úgy tartották számon ezt a vállalatot, mint amely elsősorban automati­kus vezérlésű fémmegmunkáló gépsorokat gyárt. Jelenleg évente ötven ilyen komplett gépsort gyár­tanak. Kazahsztánban például egy korszerű vasúti csapágygyár mű­ködik, ahol ilyen gépsorokat he­lyeztek üzembe. A gyártás egész folyamata automatizált. A Szovjetunióban több mint száz ilyen gépsor dolgozik ebből a vállalatból, például a gépkocsi- és a traktorgyárakban. Látogatá­sunk alkalmával éppen egy meg­munkáló központ befejezésén dol­goztak, amely motordugattyúk gyártására fog szolgálni. A több gépből álló automatikus vonalaktól eltérően, ahol a munkadarabot gépről gépre vándoroltatták, ez az elektronikus vezérlésű berende­zés a szerszámok folyamatos cse­réjével százezred milliméternyi pontossággal ugyanazon a helyen végzi el az összes munkaművele­tet, egészen a dugattyú teljes be­fejezéséig. A Sztankolinyija dolgozói való­ban büszkék lehetnek vállalatukra, hiszen reklamációk nélkül termel­nek, s már 45 negyedéve állandó­an munkahelyüket díszíti az ága­zat vörös vándorzászlaja. A válla­latnak van azonban még egy jel­legzetessége, ame'y a Szovjetuni­óban is ritkaságnak számít, éspe­dig az, hogy nyilvánosan ellenőr­zik az üzemekben dolgozó 560 kommunista és 700 komszomol- tag egyetlen jogának teljesítését - a kommunizmus építésében va­ló élenjáró munkát. A műhelyek­ben elhelyezett falitáblákon ugyanis ilyen felirat látható: A kommunisták a napi tervet telje­sítik - alatta pedig névjegyzék van a pontos adatokkal. Nem lenne ez számunkra is követendő példa? Csoportos teljesítménybér a brigádban Milyen volt itt a helyzet a brigád- rendszerű munkaszervezés beve­zetése előtt? A szakmunkások, vagyis az esztergályosok, a maró­sok, a fúró- és a köszörűgépek kezelői úgymond a saját szakál­lukra dolgoztak. Aki jártas volt a szakmájában, vagy jobb munkát kapott a mestertől, akár kétszere­sét is megkereshette annak, mint amennyit a kevésbé tapasztalt, át­lagos dolgozók kaptak. Mindenki csak a saját érdekével törődött. Senki sem tette szóvá, ha például valaki kihagyta a műszakot, vagy pedig betegség miatt álltak a gé­pek. Azok, akik két-három, sőt több napig is dolgoztak valamilyen nagyméretű alkatrész megmunká­lásán, azok a kivételes helyzetű­ekhez tartoztak, beszélgetésre, sót olvasára is jutott az idejükből. Akkor is, ha máshol munkaerő hiánya miatt álltak a gépek, s aka­dozott a termelés. Ennél a vállalatnál a brigád- rendszerű munkaszervezésre való áttérést a gépek maximális ki­használásának a követelménye tette időszerűvé és szükségessé. Ennek éppen a munkaszervezés régi formája, pontosabban az egyéni teljesítménybér volt a leg­nagyobb akadálya. A követendő példák keresése során a vállalat vezetői számos üzemet meglátogattak, s legin­kább a kalugai turbinagyártók módszerét tartották számukra megfelelőnek. Természetesen az ott érvényesített alapelveket a sa­ját feltételeikhez igazították. Amint arra Valerij Ivanovics Jersov, a ne­hézmegmunkáló üzemegység ve­zetője rámutatott, nagyobb brigá­dok létesítése mellett döntöttek, amelyek több, különböző munka- és időigényű alkatrészt gyártanak egyidőben. További lépésként az egyéni teljesítménybér helyett be­vezették a munka végleges ered­ményéhez kapcsolódó csoportos teljesítménybért. A brigádrendszerű munkaszer­vezésre és a csoportos teljesít­ménybérre való áttérés természe­tesen nem ment könnyen. Főleg a legtapasztaltabb szakmunkások tartózkodtak tőle, akik a korábbi munkaszervezés mellett is meg­keresték a havi 400 rubelt. S ha a legjobbak nem bíztak az új for­mában, mit tehettek akkor a töb­biek? Ilyen feltételek között a párt- szervezet állt a szervezés élére, s az elvtársak az egyszerűbb problémák megoldásával haladtak a bonyolultabbak felé. Az első bri­gádot a szerelőműhelyben hozták létre, ahol a munka végső ered­ményének a minőségét a szerelők kollektív munkája határozza meg. Itt egy dolgozó hanyag munkája a többiekét, sőt az egész üzemi kollektíváét is leronthatja. Milyen alapvető szempontból indultak ki ezen a munkahelyen? Célul tűzték a gépek, vagy a gépsorok határ­időn belüli és kiváló minőségű összeszerelését, azzal a követel­ménnyel, hogy a megrendelő ne reklamáljon a jótállási időn belül. E minőségi mutatók megtartása esetében a brigád 30 százalékig terjedő prémiumra tarthat igényt. Az első brigád tevékenységé­nek nagy visszhangja volt az egész vállalatnál. A munka végső eredményeiben anyagilag érde­kelt szerelők kiváló minőségű al­katrészeket kezdtek követelni azok gyártóitól, a határidők pontos megtartása mellett. A termelési ér­tekezleteken, s a többi üzemegy­séget látogatva gyakran hangoz­tatták, hogy ez nehezen érhető el a régi munkaszervezés feltételei között. Ez egyúttal az aránylag hosszú ideig tartó felvilágosító, nevelő és szervező munka kezde­tét jelentette. A brigádtagok és a brigádvezetők felkészítése A párt üzemi bizottságában és a pártalapszervezetekben részlete­sen megtárgyalták a brigádszerű munkaszervezés és a csoportos teljesítménybér fokozatos beveze­tésének előkészítési tervét. A fo­kozatos bevezetés azért kapott hangsúlyt, mert egy esetben az egyik gyorsan összehozott brigád hamarosan fel is oszlott. Azt is tudatosították, hogy az új szerve­zési forma bevezetéséhez igazol­ható érvekre és kommunista pél­damutatásra van szükség. A felkészülés folyamán ered­ményesen használták ki a kom­munista munka üzemi iskoláiban rejlő lehetőségeket, ahol nemcsak elméleti síkon ismertették a bri- gádszerű munkaszervezés és ja­vadalmazás lényegét és formáit, hanem az egyes konkrét munka­helyek feltételeit is részletesen elemezték. Ennek folyamán nem kevés ötlet, hozzászólás és ellen- vélemény merült fel. Mivel fokoza­tosan tárgyaltak az egyre konkré­tabb javaslatokról, amelyeket a párthatározatok alapján a válla­A karusszel­esztergát keze­lő A. S. Lazarjev már tíz éve fel van jogosítva az önellenőrző munkára. A Munka Vörös Zászlaja Ér­demrend két­szeres viselője. A moszkvai Sztankolinyija gépgyárban a brigádrend- szerü szervezé­si forma kezde­ményezői és el­ső szervezői közé tartozik. (I. Dubovský felv.) lat gazdasági vezetősége készített elő megvitatásra, így a vita ered­ményei is egyre konkrétabbak voltak. Természetesen a javadalmazás korül folyt a legnagyobb vita. A Szovjetunióban ugyanis ezen a területen nem érvényesülnek különböző sablonos előírások és kötöttségek. Az előírások a terve­zett termelés keretei között, az anyag ráfordítási költségek és a béralap felhasználásában a mó­dozatok széles skáláját teszik le­hetővé. így a vállalatnál saját „méreteikhez“ igazíthatták a szo­cialista érdemszerüségból kiinduló anyagi érdekeltség formáját. En­nek alapját a brigádtag munka­részvételi együtthatójában hatá­rozták meg, amit sokéves átlag alapján számítottak ki. Ez az együttható 0,7-től 1,2-ig terjed, s ennek felhasználásával osztják el nemcsak a brigádnak a csoport­teljesítmény alapján elért alapbé­rét, hanem a határidőkhöz és a minőséghez kötött prémiumokat is, valamint a több gép üzemelte­tésével megtakarított felhasznál­ható béralapot. Természetesen a prémiumot megfelelő mértékben csökkentik azoknál a dolgozóknál, akik indokolatlanul kimaradnak a műszakból, vagy megsértik a munka- és a technológiai fegyel­met. Ezekről a kérdésekről a bri­gádtanács dönt, a prémiumok megvonásánál vagy csökkentésé­nél azonban az egész brigád véle­ményét érvényesítik. A munkaszervezés új formájára a brigádvezetőket is fel kell készí­teni, akik a mesterek első számú segítőtársai, a brigád életével és munkájával, s a javadalmazással kapcsolatos kérdésekben azon­ban tőle függetlenül döntenek. A brigádvezetónek tehát termé­szetes tekintélyre van szüksége. Hogy rendelkezik-e ezzel, azt leg­inkább titkos ankét formájában ál­lapítják meg. Ez nemcsak ennél a moszkvai vállalatnál vált be, ha­nem a többi üzemben is, amelye­ket a Pravda szerkesztői munka- csoportja meglátogatott. (Folytatjuk) A takarmánygazdálkodással já­ró teendők az aratás nagy lázában sem szünetelnek. A Peredi (Teše­díkovo) Egységes Földmüvesszö- vetkezetben is szinte egyszerre érett kasza alá a gabona, és vette kezdetét a pillangósnövények és az intenzív legelők második ka­szálása. S mivel tömegtakarmá­nyokból nyugodt, kiegyensúlyozott ellátásra törekednek, éppoly fele­lősségteljesen végezték az ezzel járó teendőket, mint a gabonabe- takaritást.- Tömegtakarmány-termesz- téssel járó tennivalók meghatáro­zásánál az állattenyésztés felada­taiból indulunk ki, amelyek bizony nagyok - magyarázta Pónya Fe­renc, a szövetkezet takarmányter- mesztó részlegének vezetője.- Tudják kellően takarmányozni az állatokat, amikor szemesekből például nem vagyunk önellátóak.- Abraktakarmánynak mi is szűkében vagyunk - válaszolt a részlegvezető. - Ezek az állatok például egy dekagramm szemes takarmányt sem kapnak - vezetett be az egyik szarvasmarha-hizlal­dába, de takarmányszükségletük 90 százalékban kielégíthető tö- megtakarmányokból. Ez a magya­rázata annak, hogy megfelelő a felhízás, ami napi 80 deka­gramm körül mozog. A gazdaságok termőterületük­nek általában a 20-23 százalékán termesztenek tömegtakarmányo­kat és ekkora területen már meg­termeszthető a teljes szükséglet - ami fél siker. A szarvasmarha­állomány táplálóanyag-szükségle­te 75-80 százalékban kielégíthető tömegtakarmányokkal. Az állomá­nyon belül az intenzív tejtermelés­ben ez az arány meghaladhatja az 50 százalékot, a kettős hasznosí­tásban a 70 százalékot, a hús­hasznosításban - mint már emlí­tettük - a 90 százalékot.- Az abrakfogyasztó sertések és libák takarmányozásában is szükség van bizonyos mennyisé­gű tömegtakarmányra - mondotta Pónya Ferenc. - Szövetkezetünk­ben az anyasertések részére erre az évre legalább 110 tonna, a li­bák részére pedig 6 tonna zöld­anyagot kell biztosítanunk. Indo­kolt tehát rangjukhoz méltóan bánni a tömegtakarmányokkal.- Olyankor tudjuk igazán érté­kelni, mit is jelent az állatállo­mány-ellátásban a tömegtakar­mány - mondotta Michal Čontoš agronómus -, mint amilyen az idei év is volt. A hűvös tavaszon elma­radt a fejlődésben a fű, két-három hetes késéssel kezdhettük meg csak a betakarítást s addig alig- alig tartott ki a tavalyi termésből télire tartósított eleség. Szinte fellélegeztek, amikor áp­rilis utolsó napjaiban végre kime­Már gyermekkoromban is sze­rettem a nyarat. Kis falunkban ilyenkor például mindig nagy ér­deklődéssel vártuk azokat az idénymunkásokat, akik segíteni jöttek az aratásban. A szövetkezet elnökének érces hangja most is a fülemben cseng, szinte hallom, amint anyámhoz szólt: „Évi, jót főzz ezeknek a munkásoknak, hadd emlegessenek meg minket otthon is.“ Most, ahogy visszagondolok ezekre a nyarakra, változatlanul úgy érzem' a szövetkezet vezetői céltudatosan arra törekedtek, hogy ezek a fiatalok jól érezzék magukat nálunk, szeressék meg a mezőgazdaságot. A hangsúly tehát a megszerettetésen volt, amit sikerült is elérni, hiszen a vi­déken mindmáig nincs gond az utánpótlás biztosításával. Ismét nyár van. Közép- és főis­kolások ezrei segítenek a népgaz­daság különböző ágazataiban. De vajon a nyári építőtáborok minde­nütt jó nyomot hagynak a fiatalok­ban? Megszeretik-e azt a helyet, ahol dolgoznak? A legtöbb helyen bizonyára igen, de a Kassai (Koši­ce) Magasépítő Vállalat 02-es üzemében dolgozó fiatalok aligha. Ladislav Rozložník professzorral, a Kassai Műszaki Főiskola rektor­helyettesével látogattuk meg őket, s bizony nem túl lelkesítő kép hettek a kaszálógépek, és a pót­kocsira fújt eleséget hordhatták az állatok elé. Ugyanakkor a jövőre gondolva az első kaszálásból má­ris 215 tonna szénát és 870 tonna szenázst készítettek. A gazdasági udvar közepén több, áthajtós rendszerű siló, áll. Egy kivételtől eltekintve még üre­sek, abban az egyben szenázs van. A második kaszálásból to­vábbi 450 tonna szenázst készí­tettek, az a másik telepen van biztonságba helyezve - télire. A szilárd burkolatú silógödrök épí­tése jó beruházás volt, mert amjó- ta ezekben tárolják a tömegtakar­mányokat, azóta azok első osztá­lyúak, összetevőik nem vesznek kárba a felhasználásig. Sajnos, még nincs annyi belőlük, hogy halomsilókba ne kellene tárolni. Tavaly az utóbbiakban tartósított silótakarmányt a második osztály­ba sorolták a minóségellenórök. A második kaszálás ottjártunk- kor még folyamatban volt. A 190 hektár lucerna, a 75 hektár vörös­here, a nagy kiterjedésű intenzív legelő termése egyre fogyott. Az egyik 50 hektáros vöröshere-táb- lában két kaszálógép dolgozott. Alighogy elhaladtak a gépek, az öntözócsoport tagjai máris rakták le a csöveket a tarlóra, szerelték fel a szórófejeket, hogy minél előbb hulljon a zsenge növényre az éltető víz.- Az évelő takarmánynövények és az intenzív legelő öntözésére nagy gondot fordítunk - magya­rázta Michal Ôontoš. - A silókuko­ricát is megöntöztük kelés idején. A többi egynyári takarmánynö­vényre egyszer juttattunk mester­séges módon vizet. Kiadós öntö­zéssel szeretnénk elérni, hogy az évelő takarmányokat három he­lyett négyszer kaszálhassuk. Kissé távolabb kukoricát takarí­tanak be. Pónya Ferenc mondja, hogy ezt tavasszal perkó után ve­tették, és eleve zöldtakarmányo­zásra szánták. A belőle származó tömeg a zöldetetésben jól pótolja azokat az évelő takarmányokat, amelyekből zöldliszt, szenázs ké­szül. A faluba visszafelé vezető úton ígéretes silókukorica-tábla mellett haladunk el. A legkorábban leke­rült nyári kalászosok után 40 hek­táron máris a földbe került a tarló­keverék. összesen 310 hektár - vagyis nagy terület - kétszeri hasznosítását tervezik. Ez a 310 hektár előreláthatóan sok termést ad, annyit, amennyit talán el sem tudnak fogyasztani az állatok a fa­gyok beálltáig. Akkor miért vetnek ennyit? Azért, hogy a maradékot leszánthassák, s így zöldtrágya fokozza a talaj termőképessé­gét. KOVÁCS ELVIRA tárult elénk az építkezésen. A bá­nyamérnöki kar hallgatói például ablakkereteket és vasajtókat fes­tettek, a Miskolci Műszaki Egye­temről érkezett fiatalok pedig árkot ástak, betonoztak abban az öltö­zékben, amelyben otthonról jöttek. Munkaruhát, cipót az illetékesek „elfelejtettek“ adni. Igaz, ezek a fiatalok nem panaszkodtak azért. Munkához láttak, és becsü­letesen dolgoztak. A mesterük di- csérőleg újságolta nekünk, hogy a teljesítményükkel az ö munka­társainak is jó példával szolgáltak. Mikor viszont elmondtuk, hogy a csoportvezető csak hét óra le­dolgozott munkaidőt volt hajlandó elismerni a főiskolásoknak, a mes­ter nem akarta elhinni, mondván - „az lehetetlen“, hiszen nyolc órát rendesen „lehúznak“. Sajnos, a csoportvezetőt akkor nem találtuk az építkezésen, és a mester sem tudta megmondani, hová ment. Amikor a 02-es üzem főmérnökét felkerestük, ó is csodál­kozott, hogy nem kaptak munka­ruhát az idénymunkások, pedig ó maga adott utasítást erre. Nem sorolom tovább - egy azonban tény: ennél az építóválla- latnál munkaerőhiánnyal küzde­nek, s ilyen rend és fegyelem mellett ez nem is csoda... SZASZÁK GYÖRGY A „hogyan“ is számít

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom