Új Szó, 1982. augusztus (35. évfolyam, 181-206. szám)
1982-08-05 / 184. szám, csütörtök
A turbinagyártók tapasztalatait a Kalugai Gépgyárban is hasznosítják IV. Cikksorozat a bratislavai Pravda szerkesztői munkacsoportjának moszkvai, kalugai, rosztovi, Ivovi és uzsgorodi riportútjáról A brigádrendszerű munkaszervezés bevezetése a Kalugai Turbinagyárban sem ment könnyen. A legnehezebb volt arról meggyőzni az embereket, hogy az egyéni munkabérezés előnyeiről vallott nézeteik helytelenek, s hogy éppen a brigádban nyílik lehetőség személyi képességeik maximális kifejlesztésére és érvényesítésére, kedvező bérezési feltételek mellett. Mivel a turbinagyárban kezdettől fogva szigorúan megtartották az önkéntesség elvét a brigádok létesítésénél, hatékony érvelésként elsősorban a követhető példa jöhetett számításba. Az új rendszer fokozatos bevezetésében elsősorban a kommunisták haladtak az élen, a brigádokban pártcsoportokat szerveztek, semlegesítették a régi módszerekhez görcsösen ragaszkodó, s minden újat eleve ellenző egyének ellenvéleményeit, s azokat is fékezték, akik minden felkészülés nélkül, máról holnapra akartak áttérni az új szervezési formára. Ma viszont a brigádrendszerü munkaszervezés további tökéletesítésére, főleg a műszaki-gazdasági dolgozók anyagi érdekeltségének elmélyítésére helyezik a súlyt. Minden évben megrendezik a brigádvezetők 96 órás tanfolyamát, ami vizsgával zárul. Az egyesülés keretein belül a brigádok között „szállítói-meg- rendelői kapcsolatok“ is érvényesülnek. A pártszervezet különösen nagy gondot fordít arra, hogy a szocialista munkaverseny folyamán az együttműködő brigádok közvetlen kapcsolatban legyenek, hogy koordinálják kötelezettségvállalásaikat, kölcsönösen segítsék egymást azok teljesítésében, s a tapasztaltabbak támogatásban részesítsék a gyengébbeket. Ebben az irányban rendkívül nagy .jelentősége van a rosztovi mozgalomnak. E mozgalom arra irányul, hogy a brigádokban ne legyenek lemaradozók, s a szaratovi mozgalommal együtt közös szocialista kötelezettségek vállalásához vezet, a különböző üzemekben dolgozó brigádok közvetlen együttműködése alapján. A termelékenység növelésének alapvető tényezői A Kalugai Turbinagyárban a munkatermelékenység terven felüli növekedését Valerij Vlagyi- mirovics Prjahin vezérigazgató véleménye szerint elsősorban a következő tényezők eredményezték: - 1. az irányítás színvonalának tényleges emelkedése, annak következtében hogy az irányított egységek száma több ezerről néhány százra csökkent; 2. sok szakképzett munkást sikerült bevonni az irányításba, főleg a bri- gádvezetóket és a brigádtanácsok tagjait; 3. az anyagi érdekeltség érvényesítése a munka végleges eredményeiben lehetővé tette a komplett célegységek kidolgozását, a befejezetlen termelés arányának csökkentését, s a brigádok, az üzemegységek és az egész üzem ütemesebb, folyamatosabb munkáját; 4. céltudatosabbá vált a szocialista munkaverseny, s kialakultak a feltételek a brigádok közötti szorosabb együttműködéshez; a brigád tagjai működés közben adják át egymásnak a gépeket, ami minimálisra csökkenti az időveszteségeket a müszakváltásnál; 5. A munkaerő-vándorlás aránya az 1975-ös 11,2 százalékról 1980-ban 4 százalékra csökkent; 6. a kétfokozatú irányítási rendszerre való áttérés következtében a műszaki-gazdasági dolgozók számát 10 százalékkal lehetett csökkenteni; 7. lerövidült az új dolgozók felkészítéséhez és betanításához szükséges idő. Amint azt a turbinagyár vezetői hangsúlyozták, ezek a tényezők a jövőben is lehetővé teszik a termelés és a munkatermelékenység gyors növekedési ütemének megtartását. Legfontosabb mérce az eredmény A munkaszervezés új formáit, s az önálló elszámolású brigádok munkáját tanulmányozó szerkesztőségi munkacsoportunk a turbinagyár után a Kalugai Gépgyárban is ellátogatott, ahol kis vasúti mozdonyokat, valamint sínpárlerakó és vasúti karbantartó berendezéseket gyártanak. A munkaszervezés területén a Kalugai Gépgyárban csaknem ugyanazokat a formákat és módszereket alkalmazzák, mint a turbinagyárban. A különbség csupán az, hogy amíg a turbinagyárban munkarészvételi együtthatót használnak, itt az ún. alapegyütthatóból indulnak ki. Mivel szerintük ez a munkarészvételi együtthatónak egy továbbfejlesztett, tökéletesített formája, felkeltette az érdeklődésünket. De vegyük sorjában a dolgokat. A mozdonygyártók például az elszámolásnál egyáltalán nem veszik figyelembe a munkások minősítési beosztását. Szerintük egy frissen betanult dolgozó néha jobb munkát is képes végezni, mint egy idősebb, tapasztaltabb. Ezért mindenki számára egyenlő feltételeket biztosítanak. Arra a kérdésünkre, hogy ennek nincs-e negatív hatása a szakképzettség fokozására, határozott nemmel válaszoltak. Körülbelül így próbálták megmagyarázni a filozófiájukat: - mi nem minősítési osztályt veszünk fel a vállalatba, hanem munkást. Ha ez a munkás jobban akar dolgozni, fokoznia kell a szakképzettségét, ami a munkaeredményeiben is megnyilvánul. Mi ezeket az eredményeket igazságosan értékeljük, s abból indulunk ki, hogy a minősítési osztály nem cél, hanem eszköz. A kalugai vasúti gépgyártók az alapegyüttható kiszámításánál a munkások teljesítménynormáihoz viszonyított félévi munkabéreket veszik figyelembe. így kapják meg az alaprészvételi együtthatót, melynek alapján meghatározzák az egyes személyek részesedési arányát a brigád teljes prémiumából. Az alapegyütthatókat két-há- rom hónaponként kell megújítani, ami egyaránt jelenthet változtatást, vagy a régiek további érvényesítését. Ebben az üzemben az érvényes előírások szerint a prémiumok az alapfizetés 40 százalékát is elérhetik. Az alapfizetés megállapításánál az egyéni teljesítményeket veszik figyelembe. Olyan érzésünk volt, hogy a Kalugai Gépgyárban a brigádrendszerű munkaszervezés feltételei között eddig csak a prémiumokra terjedt ki a munka végleges eredményeihez kapcsolt munkabérezés, s csak most kezdik el annak érvényesítését az alapfizetések területén. Ez az érzésünk a további beszélgetések folyamán be is igazolódott, amiből vendéglátóinkkal egyetértésben azt a következtetést vonhattuk le, hogy ez nálunk is így lesz - a brigádrendszerű munkaszervezésre való áttérés ugyanis olyan folyamat, amely az egyes üzemeket az intenzív gazdaságfejlesztés útjára viszi, azonban következetes előkészítési, türelmes nevelő és szervező munkát igényel. Eközben nem kell megijedni az ismeretlen ösvényektől, az egészséges kockázat- vállalástól, s különböző módozatokkal kell próbálkozni... Az SZKP Kalugai Városi Bizottságán feltettük a kérdést Borisz Sztyepanovics Csicskin vezető titkárnak, Humenné és Prága egyik felszabadítójának, hogy véleménye szerint milyen mértékben általánosíthatók a brigádrendszerü munkaszervezésben szerzett tapasztalatok. Csicskin elvtárs szemléltetően válaszolt: - ha a városi trolibuszok szépen felsorakozva, egymás után fognak haladni, az nem jelent brigádrendszerű munkaszervezést, hanem a közlekedési grafikon súlyos megsértéséhez vezet. Vagyis nem a forma, hanem az eredmény a fontos, az a legfontosabb mércéje annak, hogy az egyes munkahelyeken hogyan használják ki a brigádrendszerű munkaszervezésben és javadalmazásban rejlő lehetőségeket. (Folytatjuk) KOMMENTÁLJUK Verseny a versenyért? Az aratás nyolcadik munkanapján kérdeztem az egyik egységes földmüvesszövetkezet két kombájnosától, hogyan állnak a munkaversenyben. Nem tudták, mondván, meghirdetett ugyan versenyt a vezetőség, a gabonabetakarítást megelőző termelési értekezleten ismertette a feltételeket és a jutalmakat, de eddig még nem volt értékelés. „Majd ha befejeztük az aratást, bizonyára megmondják, hogy kik a legjobbak, akik jutalmat érdemelnek“ - vélekedtek. Napokkal később egy másik mezőgazdasági üzemben akaratlanul is fültanúja voltam az elnöki utasításoknak: „Holnap befejezzük az aratást. Legyen ünnepi ebéd, és nézzétek át a teljesítményeket, állapítsátok meg, kik a legjobbak, hogy kihirdethessük a munkaverseny eredményét!“ Közben jártam aratásnézöben két további mezőgazdasági üzemben. Az egyikben a pártalapszervezet elnöke elmondta, naponta hogyan összegezik az aratók teljesítményét, értékelik a munkát, pontozzák a mennyiséget és minőséget, s másnap reggel már mindenki úgy indul a határba, hogy tudja, előző napon milyen helyezést ért el, s az aratás kezdetétől számítva a munka verseny-rang létra hányadik fokán áll. A további üzemben mindezt el sem kellett mondania valakinek. A földmüvesszövetkezet irodájának folyosóján egy hatalmas falitábláról ugyanis leolvashattam, hogy az előző estig mennyit arattak le, s még hány hektár maradt az utolsó két munkanapra. Az egyik kimutatás elárulta, hogy az egyes napokon kik nyújtották a legjobb teljesítményt, míg a másik táblázat az összesített eredmények alapján rangsorolta az aratókat. Nem tudom, hogy valakinek sikerült-e - nekem mindenesetre nem - olyan földmúvesszövetkezetet, állami gazdaságot találni, ahol nem hirdették meg a nyári (aratási) munkaversenyt. Helyesen cselekedve, hiszen a szocialista munkaverseny a mezőgazdaságban is szerves része a termelési sikereknek, segíti a megváltozott gazdasági körülményekhez való alkalmazkodást, például az üzemanyagtakarékoskodást, tömöríti a kollektívát, és arra ösztönzi az embereket, hogy a célok eléréséért az átlagosnál többet tegyenek. Feltéve persze, ha a szervezés és főleg a verseny értékelésének módja, formája összhangban van a kívánalmakkal. A puszta meghirdetés és a feltételek ismerete önmagában ugyanis még nem elég. Ahol lehetséges - például a gabonabetakarításban ott törvényszerű követelmény a naprakész értékelés. Csakis a folyamatos tájékoztatás teszi, hogy a versenyben élen állók igyekezzenek megtartani helyüket, a középmezőnyben haladók pedig lássák, hogy munkájuk javításával még lehet reményük a jutalmak megszerzésére. Sőt, a legtöbb esetben a sereghajtókat is felrázza a minősítés, hiszen ha valakinek a munka nem is erős oldala, azért önérzete még lehet. Ha nincs folyamatos értékelés, mindez elmarad, a verseny elveszti ösztönző erejét, csak önmagáért van, pontosabban a kimutatás kedvéért. Szó sincs róla, kényelmes ez a megoldás, főleg az üzemvezetők számára, hiszen nem kell az értékeléssel bajlódni, és az emberek - aratók - is elfogadják, tudván, bárhogy dolgoznak, előbb-utóbb mindenkire sor kerül. -Csak az a baj, hogy elveszett a verseny lényege, semmivé vált az emberi kezdeményezéssel együtt, azzal az aranyat érő tartalékkal, ami nélkül eredményes munkát végezni aligha lehet. Bár a legtöbb helyen már vége az aratásnak, mindezt tudatosítani mégsem késő. Küszöbön az őszi betakarítás, a szántás-vetés, az aratásnál sokszorosan nehezebb munka, s a feladatok elvégzésében a munkaverseny és annak naprakész értékelése nagy lendítőerő lehet. EGRI FERENC A szocialista társadalom és a vallás A tudományos ateizmussal foglalkozó irodalmat a közelmúltban egy új könyv gazdagította - Bohumír Kvasnička A szocialista társadalom és a vállás (Socialistická spoločnosť a náboženstvo) című műve. A szerző figyelmét a szocialista társadalom integrációs irányzataira összpontosítja, különös tekintettel a kereszténység korszerűsítési törekvéseire: A művet a Szlovák Tudományos Akadémia kiadója jelentette meg. A SZSZK Oktatási Minisztériuma főiskolai segédtankönyvként hagyta jóvá és meg kell jegyeznünk, hogy a szerző közérthető stílusa az olvasók széles köre számára teszi hozzáférhetővé a könyvet. Várható, hogy hasznos segítséget jelent az előadóknak és a propagandistáknak, valamint a pedagógusoknak. A szerző a társadalom marxista-leninista értelmezéséből indul ki. Társadalmunk rendszerét a fejlett szocialista társadalom irányába való fejlődés dinamikájában tanulmányozza. A szocializmus fejlődését úgy magyarázza, mint „rendszere integrációjának folyamatát, illetve egy adott ország szocialista társadalma rendszerintegrációjának folyamatát“, s azt a következtetést vonja le, hogy a szocializmus integrációja „specifikus objektív törvényszerűség“, a szocializmus lényegének és belső dinamikájának megnyilvánulása. Ebből a szempontból nemcsak a szocialista társadalom törvény- szerű integrációs folyamatát elősegítő tények és irányzatok megismerése a fontos, hanem azon, tényezőké is, amelyek fékezik ezt a folyamatot és a szocialista társadalom lényegének viszonylatában dezintegrációs szerepet töltenek be. A szerző bírálja a vallás integrációs funkciójára vonatkozó burzsoá elméleteket, amelyeket a mai korszerűsített teológia is hirdet. A vallás mai társadalmi funkciójának elemzése alapján úgy értékeli a vallást, mint társadalmi-történel- mi jelenséget, amely csak relatíve töltött be, illetve tölt be integrációs funkciót, miközben ez a funkció „többi funkciójának komplex hatásától és az illuzórikus - kompenzációs funkciójától függ. A vallás társadalmi funkcióinak rendszerében nem specifikus másodlagos funkció csupán, s történelmileg a szocializmus előtti társadalmi alakulatok korszakára korlátozódik“. A szerző azt a következtetést vonja le, hogy a vallás társadalmiintegrációs funkciója „az osztály- antagonisztikus rendszerben abban nyilvánul meg, hogy a vallás befolyásolja a termelési, osztály és más társadalmi viszonyokat. Ezáltal félrevezeti az elnyomott tömegeket, tompítja osztályellenállásukat“. Ezek a következtetések helyesek, de véleményünk szerint a szerző a vallás társadalmi funkciói közé sorolhatta volna a dezintegrációs funkciót is. A szocialista rendszer lényegével kapcsolatban megállapítja, hogy „a vallásos ideológia, a vallásos intézmények objektíve a rendszer ellen hatnak, ellentétben állnak a szocialista rendszer és e rendszer tagjai személyisége fejlődésének szükségleteivel és irányzataival. A szocialista rendszer vonatkozásában a vallás elveszti funkciós és rendszeralkotó jellegét, valamint társadalomintegrációs jelentőségét s egyértelműen dezintegrációs tényezőként hat“. A szerző ezen megállapításának alapvető elméleti és ideológiai-politikai jelentősége van, hozzájárul a teológiai illúziók, a vallás társadalmi funkciója marxista-leninista értelmezése revizionista deformációinak leküzdéséhez, ugyanakkor rámutat a vallás társadalmi funciója leegyszerűsített értelmezésének helytelenségére, amely a nemzetközi tudományos ateista irodalomban tűnt fel. A szerző müvét már korábban befejezte és nyomdába adta, de az utóbbi két-három év fejlődése, különösen a Vatikán „keleti politikájára“ vonatkozó új tények, valamint a katolikus egyház része a lengyelországi válságos fejlődésében megerősíti a szerző elméleti okfejtéseit. Egyéb kérdéseken kivül a szerző választ ad erre a kérdésre is: ha a vallás lényegét tekintve a szocializmus iránti viszonyában rendszerellenes és dezintegrációs funkciót tölt be, hogyan kell értelmeznünk a hívó dolgozók viszonyát a szocialista társadalomhoz? Filozófiai, szociológiai elemzés alapján a szerző megállapítja. hogy az emberek a „reális életben, a gyakorlatban konkrét megnyilvánulásaikban,“ lényegében nem tagadják meg természetes énjüket, „ösztönös“, öntudatlan, materialista álláspontra helyezkednek még akkor is, ha világnézetüket a vallás befolyásolja. Ezzel a helytálló megállapítással kapcsolatban emlékeztetni szeretnénk arra, hogy már a népi tudat szintjén tudatosították e gyakorlati realista irányzat jelentőségét. Ezért helyesnek tartjuk a szerző álláspontját, miszerint „az emberek ösztönös materializmusa fontos tényező a vallásos misztifikáció semlegesítésében és feltétele az emberek ateista állásfoglalásának“. Természetesen az öntudatos, érett ateizmus az alapvető elméleti materialista elvek elsajátításán alapszik. A szerző ily módon rámutat annak lehetőségére, hogy a még hívő emberek tömegei is azonosulhatnak a marxista-leninista világnézet pozitív értékeivel, főleg társadalmi-politikai alapelveivel, s így a hívó dolgozók is a szocialista társadalom szerves részét képezhetik. Ehhez csak azt szeretnénk hozzátenni, hogy bizonyos eltérések mutatkoznak a fanatikus vallásosság esetében. Az ilyen fanatikusokat az egyházak befolyásolják és szocialistaellenes irányban manipulálhatják. A szerző elvben helyesen rámutat a hívők és a szocializmus integrációjának útjára, valamint az integrációs folyamat elmélyítésének módjára, mivel a hívó dolgozók a szocializmus építésében való aktív részvételükkel önmagukat és világnézetüket is megváltoztatják. JANA SOŠKOVÁ ÚJ SZÚ 4 1982. VIII. 5.
