Új Szó, 1982. augusztus (35. évfolyam, 181-206. szám)
1982-08-25 / 201. szám, szerda
ÚJ szú 3 1982. VIII. 25. LIBANON Fokozódó nyugtalanság Bejrútban Jasszer Arafat: a PFSZ nem szenvedett vereséget (ČSTK) - Tegnap, a palesztin harcosok Nyugat-Bejrútból való kivonásának 4. napján eléggé nyugtalan volt a hangulat a libanoni fővárosban, miután hétfőn az Izrael-barát keresztény jobboldal képviselője, Besir Gemayel lett az új államfő. A parlamenti szavazáson a baloldali erők és az élvonalbeli muzulmán képviselők nem vettek részt, a szavazás eredményével csak a jobboldali falangisták és az izraeli katonák elégedettek. Sőt, a libanoni baloldal tegnap nem titkolta aggodalmát az ország sorsa miatt, hiszen Libanon élén 6 éven át a falangista fegyveres erők parancsnoka áll majd, aki már több éve szoros kapcsolatokat tart fenn a Tel Aviv-i vezetéssel. A libanoni nemzeti mozgalom képviselői egyúttal felhívták a figyelmet a választások körülményeire, a képviselők elleni jobboldali nyomásra, sőt terrorra, hiszen- amint ismeretes - vasárnap Ba- albekában a falangisták merényletet követtek el Hasszan Rifai muzulmán képviselő ellen, akinek az állapota még mindig válságos. A nyugtalanság tegnap reggel tovább fokozódott, miután a Bejrúttól északkeletre fekvő hegyekben az izraeli tüzérség ágyúkkal lőtte az arab biztonsági erők részét képező szíriai csapatok állásait. Tudvalevő, hogy az elmúlt hét eleje óta Izrael már többször provokált lövöldözéseket azokkal a szíriai csapatokkal, amelyek a libanoni kormány kérésére tartózkodnak az országban. De a két héttel ezelőtt életbe lépett tűzszünet óta most vetette be először az ágyúkat. Bejrútban tegnap ismét ezer palesztin harcos készült fel az evakuálásra, ezúttal a Jemeni Arab Köztársaságba távoznak. Khaled Fahum, a Palesztin Nemzeti Tanács elnöke tegnap Da- maszkuszban kijelentette: a PFSZ vezetése csupán azért egyezett bele a kivonulásba, hogy megkíSzovjet parlamenti küldöttség Damaszkuszban (ČSTK) - Ivan Kalinnak, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége elnökének vezetésével szovjet parlamenti küldöttség tárgyal Damaszkuszban a szovjet -szíriai törvényhozó szervek kapcsolatairól, valamint a közel-keleti helyzetről. Mahmud Zubi, a Szíriai Népi Gyűlés elnöke az eszmecserék során hangsúlyozta, hogy Szíria kész Izrael és szövetségesei arabellenes akcióinak a meghiúsítására. Nagyra értékelte azt a támogatást, melyet a Szovjetunió nyújt az arab népnek az imperializmus és a cionizmus elleni harcában. Ivan Kalin megerősítette, hogy a szovjet nép szolidáris az ország becsületes védőivel- a palesztin ellenállási mozgalommal, a libanoni hazafiakkal és a szíriai fegyveres erőkkel. Hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió továbbra is az izraeli agresszió ellen, a palesztinok alapvető jogaiért harcoló arab országok oldalán áll. Az embargó ellen (ČSTK) - A CGT és a CFDT- a két legnagyobb francia szak- szervezeti központ - felhívására tegnap Le Havre kikötővárosban tüntetést tartottak tiltakozásul a Szovjetuniót Nyugat-Európával összekötő földgázvezeték építéséhez szükséges berendezések szállítására elrendelt amerikai embargó ellen. Az akció résztvevői teljes támogatásukról biztosították a francia kormányt, amely az amerikai nyomás ellenére az elmúlt napokban határozott intézkedéseket hozott arra, hogy többek között az US Dresser Industries amerikai társaság Le Havre-i leányvállalata teljesítse kötelezettségeit és szállítsa le a Szovjetuniónak turbináit. mélje a főváros lakosait a további szenvedésektől. Egyébként a PFSZ több vezetője is kétkedőén nyilatkozott arról, hogy a libanoni helyzet belátható időn belül rendeződne, mivel semmilyen jele sincs annak, hogy az izraeliek ki akarnának vonulni az országból. Az izraeli kormánykörök hétfőn megerősítették, hogy mennyire szívügye volt Tel Avivnak Besir Gemayel megválasztása. Az UPI hírügynökségnek adott nyilatkozatban nyíltan kijelentették, hogy ,,javultak a lehetőségek egy békeszerződés megkötésére“ Libanonnal, más szavakkal, Izrael Egyiptom mellett ezt az országot is be akarja vonni a Camp David-i folyamat megvalósításába. Ezek a különutas megállapodások bontották meg lényegében az arab világ egységét, s a közel-keleti válság lényegének - vagyis a palesztin kérdésnek - mellőzésével számolnak. Amint Jasszer Arafat, a PFSZ Végrehajtó Bizottságának elnöke az ABC tévétársaságnak adott nyilatkozatában hangsúlyozta: mindenkinek tudomásul kell vennie: a Közel-Keleten mindaddig nem lehet békéről beszélni, amíg nem veszik figyelembe a palesztin nép önrendelkezési és az önálló állam alapítására való jogát. Aláhúzta: a PFSZ nem szenvedett vereséget, ellenkezőleg, a palesztinok jogainak megvalósításáért folytatott harc még intenzívebbé válik. A Philadelphia Inquirer című lap az amerikai hadügyminisztériumban szerzett bizalmas értesülésekre hivatkozva közli: nemcsak hogy részletesen tájékoztatták az Egyesült Államokat a Libanon elleni izraeli agresszió terveiről, hanem az USA készségesen az ag- resszor rendelkezésére bocsátotta a legmodernebb fegyvereket is. Az adatok szerint az idei első negyedévben az USA 217 millió 695 ezer dollár értékben szállított fegyvereket Izraelnek. Ez az 1980-as év első negyedében szá- lított mennyiségnek majdnem a tízszerese. Taufik Tubi nyilatkozata Taufik Tubi, az Izraeli Kommunista Párt KB főtitkárának helyettese a Lityeraturnaja Gazetának adott nyilatkozatában hangsúlyozta, az izraeli agresszió kifejezi azt az igyekezetei, hogy olyan bábkormányt hozzanak létre Libanonban, amely megfelel az Egyesült Államok érdekeinek e térségben, valamint Izrael expanzionista céljait is szolgálná. A válságot csak az önálló palesztin állam megteremtése, a palesztinok önrendelkezési jogának megvalósítása oldhatja meg. Ezért szükséges, hogy Izrael és a palesztin nép közötti békés rendezés a két állam léte kölcsönös elismerésének alapján történjék. Taufik Tubi rámutatott, hogy csak a nemzetközi közösség segítségével érhető el a közel-keleti probléma igazságos rendezése. Támogatta Leonyid Brezsnyev javaslatát arra vonatkozóan, hogy hívjanak össze nemzetközi konferenciát, amelyen minden érdekelt fél - beleértve a PFSZ-t is - részt venne. Hosszú és nehéz út Wojciech Jaruzelski beszéde a vállalati párttitkárok tanácskozásán (ČSTK) - Wojciech Jaruzelski hadseregtábornok, a LEMP KB első titkára vezetésével hétfőn Varsóban a központi bizottság közvetlen irányítása alá tartozó 207 nagyvállalat pártszervezetei első titkárainak tanácskozására került sor. Vélemény- és tapasztalatcserét folytattak az illető vállalatok és az egész társadalompolitikai és gazdasági helyzetéről. A PAP lengyel hírügynökség rámutat: a találkozót akkor tartották meg, amikor a politikai ellenség fokozza az országban aktivitását, augusztus végén és szeptember elején Lengyelországban a zavargások új hullámát szeretné kiváltani. Ezek az igyekezetek azonban nem találnak szélesebb társadalmi támogatásra. Az emberek nagy többsége nem hajlandó veszélybe sodorni az oly nehezen elért békét, a normális munka- lehetőséget. A vitában elemezték azokat a problémákat is, amelyek leginkább nehezítik a dolgozók életét, az üzemek munkáját. Hangsúlyozták, hogy a pártbizottságokba egyre több olyan ember kerül, akik a Lengyel Egyesült Munkáspártban olyan erőt látnak, amely a társadalmi igazságosságért harcol.- Hosszú és nehéz út áll előttünk - hangsúlyozta Jaruzelski. - Arról van szó, hogy mielőbb leküzdjük a válságot. Az ellenség tudja, hogy az idő nekünk dolgozik, s ezért mindent el fog követni, hogy fékezze a haladást. A további támadásait meg kell hiúsítani. Nem engedjük meg a LEMP rendkívüli, IX. kongresszusának irányvonalától való elhajlásokat, továbbra is a szocializmus megszilárdításának, a deformáció leküzdésének, a haladó reformoknak az útját járjuk. ’ A továbbiakban Wojciech Jaruzelski azoknak válaszolt, akik a spekuláció, az élősködés, a társadalom kárára történő meggazdagodás elleni harc fokozását követelték, s kijelentette, hogy a különböző ellenőrző és rendészeti szerveknek a jövőben e téren még hatékonyabb munkát kell kifejteniük. E tevékenységbe be kell vonni az egész társadalmat, mindenekelőtt a munkásosztályt. Olyan körülményeket kell teremteni, amelyek között a munkás a népi Lengyelország igazi gazdájának érzi magát. Jaruzelski hadseregtábornok elmondta azt is, hogy a vajdasági védelmi tanácsok mostani rendkívüli ülései után ezek képviselői tájékoztatják majd a nagyüzemek kollektíváit az elfogadott határozatokról és a tervezett lépésekről. A LEMP KB első titkára ugyancsak tájékoztatta a résztvevőket a Leonyid Brezsnyewel folytatott krími tárgyalásairól, s kifejezte azt a meggyőződését, hogy a Szovjetunióval és a szocialista közösség más országaival együttműködve Lengyelország leküzdi a jelenlegi válságot. Japán hitel Kínának (ČSTK) - A japán kormány kínai illetékesekkel folytatott kétnapos megbeszélések után úgy döntött, hogy 65 milliárd jen összegű kereskedelmi hitelt nyújt Kínának. A Tokióban megjelenő egyik japán lap szerint a kínai küldöttség egyetértett azzal, hogy az erre vonatkozó hitelmegállapodást Szuzuki Zenko japán kormányfő jövő hónapban esedékes pekingi látogatása idején írják alá. Ezzel lényegében megerősítették, hogy a különböző találgatások ellenére mégis sor kerül Szuzuki pekingi útjára. Korábban az utóbbi időben megromlott kétoldalú kapcsolatok miatt már a látogatás elhalasztásáról terjengtek hírek. A kínai-japán kapcsolatokat megpecsételte a japán tankönyvbotrány, mivel az új tankönyvekből kihagyták a japán császári hadsereg Kína-ellenes agressziójának eseményeit a harmincas és negyvenes években. Kína ugyan hivatalosan diplomáciai úton tiltakozott a „történelmi tények meghamisítása ellen“, de a kilátásba helyezett japán hitel lehetősége ismét megerősítette, hogy Peking olykor feladja külsőleg szilárdnak látszó ideológiai elveit. r KOMMENTÁRUNK • Együttműködés - magasabb szinten A jelenlegi világgazdasági helyzet még fontosabbá teszi a szocialista közösség országainak szoros együttműködését, kapcsolataik fejlesztését a népgazdaság valamennyi területén. A KGST keretében hazánk nagymértékben hozzájárul a szocialista gazdasági integráció erősítéséhez, a kölcsönösen előnyös termelési kooperáció, valamint a kereskedelem bővítéséhez. Az együttműködés jó példáját szolgáltatják az NDK-hoz fűződő kapcsolatain, amelyek évről évre mélyülnek és szélesednek. Egyre intenzívebbé válnak kapcsolataink az 1977 októberében aláírt barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződés, valamint országaink legmagasabb párt- és állami vezetőinek, Gustáv Husák és Erich Honecker elvtársaknak találkozói alkalmával megkötött különféle megállapodások alapján. A legutóbbi ilyen találkozóra a múlt év végén került sor, s a legmagasabb szintű elvtársi, baráti megbeszélések megerősítették a CSSZSZK és az NDK szövetségének és barátságának további megszilárdítására irányuló törekvést mindkét fél részéről. A Szovjetunió után a Német Demokratikus Köztársaság hazánk második legnagyobb kereskedelmi partnere. Ez a tény már önmagában is aláhúzza az országaink közötti gazdasági együttműködés elmélyítésének fontosságát. A kölcsönös árucsere például az elmúlt időszakban elérte a kétmilliárd rubel értéket. Ugyanakkor a kooperáció és a szakosítás keretében lebonyolított árucsere hányada az 1980. évi 27 százalékról tavaly 30 százalékra növekedett. Országaink képviselői a múlt év elején Prágában hosszú lejáratú kereskedelmi megállapodást írtak alá az 1981-1985-ös évekre, amelynek értelmében a kölcsönös árucsere-forgalom 17 százalékkal emelkedik s eléri atízmilliárd rubel értéket. Ez év februárjában a csehszlo- vák-NDK gazdasági és tudományos-műszaki együttműködési vegyesbizottság ülésén, Berlinben további konkrét feladatokat tárgyaltak meg annak érdekében, hogy a már hagyományos, jó együttműködés még magasabb szintre emelkedjen. Már a bizottság ülésszaka előtt termékszakosítási és kooperációs szerződéseket írtak alá a népgazdaság fontos területeire vonatkozóan, elsősorban a mikroelektronika, a mező- gazdasági gépgyártás, a tudományos műszerek és orvosi berendezések terén. Az együttműködésben jelentős helyet foglal el az ipari robotok gyártásának kooperációja, amiben nagy segítséget jelent az NDK tapasztalatainak fel- használása hazánkban. Országaink népgazdasági érdeke, hogy tovább bővüljön, még szélesebb alapokon bontakozzék ki a tapasztalatcsere nemcsak a termelési ágazatok dolgozói, hanem a tudósok, a konstruktőrök és technikusok között is. A tudo- mányos-müszaki együttműködés hatékonyságának fokozása céljából a vegyesbizottság legutóbbi ülésén olyan intézkedéseket hagyott jóvá, amelyek meggyorsítják a tudományos-műszaki ismeretek gyorsabb felhasználását a gyakorlatban. Ez főként a barnaszén jö- vesztésére és további feldolgozására, a már említett mikroelektronikára, az ipari robotokra, a mikrobiológiára, valamint a nyersanyagok és energiaforrások ésszerűbb felhasználására vonatkozik. Hosszú volna e helyen felsorolni Csehszlovákia és az NDK együttműködésének közös sikereit, a nagy jelentőségű energetikai és kohóipari létesítmények befejezését, a petrolkémiai kapacitások optimális kihasználását célzó együttműködés elmélyítését. Az eddigi eredmények reális alapot adnak ahhoz, hogy a kölcsönösen előnyös kapcsolataink a jövőben még intenzívebben, egyre magasabb szinten fejlődnek. Ez nemcsak országaink, hanem az egész szocialista közösség javát szolgálja. PROTICS JOLÁN ENSZ Megkezdődött a leszerelési világkonferenciát előkészítő ülés (ČSTK) - Hétfőn kezdte meg ülését New Yorkban az ENSZ-nek a leszerelési világkonferenciát előkészítő különbizottsága. Az 1973 óta rendszeres munkát kifejtő bizottságban 40 ország képviselteti magát. V. Oleandrov szovjet küldött beszédében hangsúlyozta, hogy a világkonferenciának a leszerelési kérdések sokoldalú elemzése alapján hatékony intézkedéseket kellene kidolgoznia a lázas fegyverkezés megállítására, az igazi leszerelésre. Atomkorszakunkban a legélesebb és legbonyolultabb PETAR SZTAMBOLICS, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság Elnökségének elnöke tegnap háromnapós hivatalos baráti látogatásra Ciprusra utazott. Szpirosz Kiprianu ciprusi elnökkel folytatott tárgyalásainak témái között szerepel az el nem kötelezett országok 7. csúcskonferenciájának előkészítése is. A LATIN-AMERIKAI országok szorosabb gazdasági és politikai együttműködésére szólított fel Be- lisario Betancur Cuartas kolumbiai államfő azon a tanácskozáson, amely Bogotában vasárnap kezdődött meg, és amelyen a földrész 12 országának több mint 100 parlamenti képviselője vesz részt. LUIS HERRERA CAMPINS venezuelai elnök nyitotta meg a hét elején a Latin-amerikai Gazdasági Rendszer (SELA) miniszteri szintű 8. tanácsülését. Beszédében a földrész államait egységes harcra szólította fel az Egyesült Államok gazdasági zsarolásával szemben. vitás kérdések egyedüli ésszerű megoldása kizárólag tárgyalások során képzelhető el. A világban állandóan új fegyvereket, mindenekelőtt tömegpusztító fegyvereket fejlesztenek ki. Ezért minden olyan nappal, melyet nem használunk ki a tárgyalásokra, növekszik az atomkonfliktus veszélye. Ezzel kapcsolatban rendkívüli figyelmet érdemel Leonyid Brezsnyevnek, az SZKP KB főtitkárának, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége elnökének az ENSZ-köz- gyülés második rendkívüli leszerelési ülésszakához intézett üzenete. Ez rendkívül fontos lépést tartalmazott: a Szovjetunió egyoldalúan vállalta, hogy nem alkalmaz elsőként atomfegyvert. S nincs olyan fegyver, legyen az atomfegyver, vegyi fegyver vagy bármilyen más fegyverfajta, amelyet a Szovjetunió az egyenlőség elve alapján ne lenne hajlandó korlátozni vagy teljes mértékben betiltani. A szovjet küldött hangsúlyozta, országa a leszerelési problémák tárgyalások útján történő megoldását szorgalmazza. Újabb terrorakció (ČSTK) - A dél-afrikai fajüldöző rendszer újabb terrorakciót hajtott végre Mozambik ellen. Amint arról az AIM mozambiki hírügynökség beszámolt, dél-afrikai katonák egy csoportja titokban behatolt az ország területére és megtámadott egy határ menti községet. A művelet során három helyi lakost kegyetlenül meggyilkoltak. A mozambiki sajtó ezzel összefüggésben hangsúlyozza: a fokozódó dél-afrikai provokációk arról tanúskodnak, hogy a pretoriai rezsim újabb agressziót készít elő Mozambik ellen.