Új Szó, 1982. augusztus (35. évfolyam, 181-206. szám)

1982-08-25 / 201. szám, szerda

Erich Honecker elvtárs 70 éves (Folytatás az 1. oldalról) sági szervezet akcióegységét. 1935-től Nagy-Berlinben az illegá­lis ifjúsági ellenállási mozgalmat vezette. Ugyanazon év decembe­rében letartóztatták, majd másfél évi vizsgálati fogság után antifa­siszta tevékenységért tízévi bör­tönbüntetésre ítélték. Honecker elvtársat a brandenburgördeni börtönből 1945. április 27-én a Vö­rös Hadsereg katonái szabadítot­ták ki. A hitleri fasizmus bukása után Erich Honecker a Német Kommu­nista Párt KB ifjúsági munkával foglalkozó titkára lett, és az 1945 szeptemberében megalakult Köz­ponti Ifjúsági Antifasiszta Bizottsá­got vezette. Mindkét tisztségben jelentős érdemeket szerzett a Szabad Német Ifjúsági Szövet­ség megalapításában, amelyre 1946 márciusában került sor, s egészen 1955-ig a szövetség Központi Tanácsának elnöke volt. Mint a Német Kommunista Párt Központi Bizottságának tagja, 1946-ban részt vett a párt és a Né­met Szociáldemokrata Párt, Né­met Szocialista Egységpárttá való egyesítésében. A két párt 1946 áprilisában megtartott egyesülő kongresszusán a párt vezetősé­gébe választották, s azóta a párt vezető kollektívájának tagja. 1950-ben megválasztották az NSZEP KB Politikai Bizottságának póttagjává, 1958-ban pedig a Poli­tikai Bizottság tagjává és a Köz­ponti Bizottság titkárává. 1971- ben az NSZEP KB első titkára, a Nemzetvédelmi Tanács elnöke és az Államtanács tagja lett. 1976 májusában az NSZEP IX. kong­resszusán a Központi Bizottság főtitkárává választotta. Uqyana­Gustáv Husák elvtárs üdvözlő levele (Folytatás az 1. oldalról) nek és egységének erősítésé­hez. Nagyra értékeljük azt, hogy szoros kapcsolat fűzi Ont Cseh­szlovákia Kommunista Pártjá­hoz, országunkhoz, és Cseh­szlovákia népéhez, s jelentős mértékben hozzájárul a CSKP és az NSZEP, Csehszlovákia és az NDK, valamint a két ország dolgozó népe barátságának, szövetségének és sokoldalú együttműködésének elmélyíté­séhez. Őszinte örömmel köz­MAGAS SZOVJET KITÜNTETÉSEK A JUBILÁNSNAK JAVUL A LÉGKÖR Babrak Karmai üzenete a külföldön élő afgánokhoz (ČSTK) - A Szovjetunió Legfel­sőbb Tanácsának Elnöksége Leo­nyid Brezsnyev által aláírt törvény­erejű rendeletével Erich Ho- neckernek 70. születésnapja al­kalmából a Szovjetunió Hőse cí­met adományozta. A törvényerejű rendelet hang­súlyozza Erich Honecker aktív részvételét a fasizmus elleni harc­Életének több mint fél évszá­zada - állapítja meg a levél - szorosan összefügg a német kommunisták pártjával, a dol­gozó nép boldogságáért és a szocializmus győzelméért ví­vott harccal. Jól ismertek a hit­leri fasizmus elleni harcban szerzett érdemei, hozzájárulása a szocialista német állam, a Né­met Demokratikus Köztársaság létrejöttéhez és fejlesztéséhez, az NSZEP irányvonalának kidol­gozásához és megvalósításá­hoz, amely párt vezetésével az NDK népe kiváló sikereket ért el a politikai, a gazdasági és a kul­turális élet minden területén. zon év októbere óta az Államta­nács elnökének tisztségét is betöl­ti. 1949 óta megszakítás nélkül képviselője az NDK Népi Kamará­jának. Szocialista hazafiként és prole­tár internacionalistaként, tapasz­talt párttisztségviselőként és ál­lamférfiként, a szocialista közös­ség és a nemzetközi kommunista mozgalom jelentős személyisége­ként Erich Honecker elvtárs az NDK párt- és állami vezetésének élén sikeresen szolgálja a munkás- osztály és a többi dolgozó ügyét, elősegíti az NSZEP X. kongresz- szusa határozatainak megvalósí­tását, a fejlett szocialista társada­lom további építését; a nemzetkö­zi kommunista mozgalom és az összes antiimperialista, demokra­tikus erők összetartását. Szilárdít­ja a megbonthatatlan szövetséget a Szovjetunióval és lenini pártjá­val, s az NDK kötelékeit a szocia­lista közösségen belül. Követke­zetesen síkra száll az európai és a világbékéért és biztonságért, az eltérő társadalmi rendszerű orszá­gok békés egymás mellett élésé­nek politikájáért. Erich Honecker elvtárs érdeme­it a Marx Károly Érdemrenddel, a Munka Hőse címmel, a Haza Javára Szerzett Érdemekért Arany Érdemrenddel és az NDK más kitüntetéseivel méltányolták. A csehszlovák Klement Gottwald Érdemrend, a szovjet Lenin-rend és az Októberi Forradalom Ér­demrend, valamint más szocialista és baráti országok magas kitünte­téseinek tulajdonosa. Honecker elvtárs már többször járt Csehszlovákiában, legutóbb 1981-ben baráti munkalátoga­táson. (ČSTK) löm, hogy ezekért az érdemeiért a CSKP KB Elnökségének ja­vaslatára a Klement Gottwald Érdemrendet adományozták Önnek. A kitüntetéshez a CSKP KB nevében és a saját nevem­ben is őszintén gratulálok. Jó egészséget, személyes megelégedettséget és további sikereket kívánok Önnek, Ked­ves Honecker elvtárs, a Német Demokratikus Köztársaság né­pe javára, a szocializmus, a bé­ke és a haladás további győzel­méért végzett felelős munká­jához. ban, kimagasló érdemeit áz NDK és a Szovjetunió népei közötti testvéri barátság és sokoldalú együttműködés fejlesztésében va­lamint hozzájárulását a béke ügyéhez és a szocializmus pozíci­óinak megszilárdításához. A Szovjetunió Hőse címmel egy­idejűleg Erich Honeckert a Lenin renddel és az Arany Csillag Ér­deméremmel is kitüntették.' A szovjet emberek Ont, a kö­vetkezetes marxista-leninistát és internacionalistát országunk őszinte barátjaként ismerik, aki jelentős mértékben hozzájárult az NDK és a Szovjetunió népe barátságának és sokoldalú együttműködésének szilárdítá­sához. Végezetül Leonyid Brezsnyev jó egészséget, sok alkotó erőt és további sikereket kívánt Erich Honeckernek a szocialista NDK és a világbéke javára, vala­mint a két párt, ország és népeik testvéri kapcsolatainak erősíté­séért kifejtett párt- és állami te­vékenységéhez. Munka Érdemrend (ČSTK) - A köztársasági elnök a Munka Érdemrendet adomá­nyozta Gustáv Brožnak, a smiri- cei Hizlalda Vállalat 03-as üzem­egysége igazgatójának 60. szü­letésnapja alkalmából a szocialis­ta mezőgazdaság fejlesztésében kifejtett munkássága, valamint több évtizedes elkötelezett közéleti tevékenysége elismeréséül. A magas kitüntetést Miroslav Toman, cseh mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter adta át tegnap az ünnepednek. A BARÁTSÁG ÉS EGYÜTTMŰKÖDÉS ELMÉLYÍTÉSÉÉRT (ČSTK) - A Külfölddel Baráti Kapcsolatokat Ápoló Csehszlovák Társaság az ezüst emlékérmet adományozta Vladislav Pano- vovnak, a Szovjetunió csehszlo­vákiai nagykövetsége tanácsosá­nak a két ország közti barátság és együttműködés elmélyítése érde­kében kifejtett kiemelkedő mun­kásságáért. Az emlékérmet Štefan Murín, a társaság elnökségének tagja adta át tegnap Prágában. Az átadási ünnepségen jelen voltak a Szovjetunió csehszlováki­ai nagykövetségeinek képviselői, a Külügyminisztérium tisztségvi­selői, valamint több más meghí­vott vendég. Vlastimil Ehrenberger hazaérkezett (ČSTK) - Vlastimil Ehrenber­ger, fűtőanyag- és energiaipari miniszter tegnap hazaérkezett a Lengyel Népköztársaságban tett munkalátogatásáról. Ott-tartózkodása során megbe­széléseket folytatott Czeslaw Piot- rowsky tábornokkal, bánya- és energiaipari miniszterrel és a mi­nisztérium további képviselőivel. (ČSTK) - Az Antifasiszta Har­cosok Csehszlovákiai Szövetsége 23 ország antifasiszta szervezete­ivel együtt tagja az Ellenállási Mozgalom résztvevői Nemzetközi Szövetségének, s csaknem 40 an­tifasiszta ellenállási szervezettel fejt ki együttműködést. A kapcso­latok elsősorban a tapasztalatcse­rére és az összegyűjtött dokumen­tumok arra való felhasználására terjednek ki, hogy küzdjenek a fa­sizmus és az újfasizmus minden megnyilvánulása ellen. A szövetség a legszorosabban a Háborús Veteránok Szovjet Bi­zottságával és az NDK Antifasisz­ta Bizottságával működik együtt. A kapcsolatok bővítése céljából a szövetség tisztségviselői tavaly (ČSTK) - A haza tárt karokkal fogad benneteket, még nincs ké­sőn. Az Afganisztáni Demokrati­kus Köztársaság kormánya bizto­sítja számotokra a hasznos mun­ka feltételeit, a nyugodt, békés életet, - hangsúlyozza Babrak Karmainak, a forradalmi tanács elnökének a külföldön élő afgá­nokhoz intézett üzenete, amelyet tegnap tett közzé a Bakhtar hiva­talos hírügynökség. A legfőbb afgán vezető üzene­tében rámutat, hogy az afganisz­táni nemzeti demokratikus forra­dalom halálos csapást mért a föld- birtokosok uralmára. Az áprilisi forradalom után azok, akik azelőtt a földek, a tőke és a korlátlan hatalom birtokában voltak, hábo­rút kezdtek a forradalom ellen. (ČSTK) - Súlyos összecsapá­sokra került sor az iraki-iráni fron­ton. A harcok mindenekelőtt a frontvonal északi és középső részén voltak erősek. Az ÍRNA hírügynökség jelentése szerint az iráni csapatok az iraki területen végrehajtott csapatösszevonások ellen indítottak támadásokat Kasr Sirin város térségében, s állítólag 155 iraki katonát tettek harcképte­(ČSTK) - „Vásároljatok brit fegyvereket - ezek a leghatéko­nyabb fegyverek a világon!“; „Ha kételkedtek repülőgépeink és ra­kétáink megbízhatóságában, kér­dezzétek meg a Malvin-szigete- ken harcolt argentin katonákat* ilyen - és hasonló reklámfeliratok szegélyezik Aldershot brit város­ban az árusítással egybekötött fegyverkiállításhoz vezető utcákat. A kiállítás megnyitásán a kon­szovjet, NDK-beli, lengyel, magyar, román és jugoszláv ellenállási szervezetek képviselőivel folytat­tak legmagasabb szintű tanácsko­zásokat. Az ellenállási mozgalom résztvevői nemzetközi szolidaritá­sának szilárdításához hozzájárul az, hogy a szövetség küldöttei részt vesznek az ellenállási szer­vezetek nemzetközi kongresszu­sain és találkozóin. Tavaly például hazánkban jár­tak az Olasz Országos Partizán­szövetség csoportjai, a mauthau- seni és a sachsenhauseni kon­centrációs táborok foglyai francia- országi bizottságának tagjai, vala­mint az Antifasiszta Harcosok Hol­landiai Szövetségének küldött­sége. Ebben részt vesznek az Egyesült Államok vezette nemzetközi impe­rializmus, a térség reakciós rend­szerei és a kínai hegemonisták. A hazának a külső agresszió elleni védelme céljából az Afga­nisztáni Demokratikus Köztársa­ság kénytelen volt sürgős segítsé­get kérni a Szovjetuniótól, amely ezt az 1978. december 5-én aláírt szovjet-afgán barátsági, jószom­szédi és együtműködési szerző­dés értelmében nyújtotta. Az országban gyors ütemben javul a légkör. Senki sem szenved üldözést, vallási, politikai, vagy ideológiai meggyőződése miatt, ha nem sző összeesküvéseket, nem folytat felforgató tevékenysé­get a nép és a köztársaság ellen, hangoztatja az üzenet. lenné. Az iraki hírügynökség szin­tén jelentette, hogy a frontvonal említett szakaszain felerősödtek a harcok. Az iraki katonai közle­mény 20 iráni katona megöléséről számol be. Az iraki légierő is tá­madta az iráni állásokat. A déli frontszakaszon a szemben álló felek kölcsönösen lőtték egymás olajipari berendezéseit. zervatív kormány katonai szakér­tőin kívül jelen volt John Nőtt brit hadügyminiszter is. Lelkendező beszéde hemzsegett a brit fegyve­rek tökéletességét hirdető dicsé­retektől. A legkorszerűbb fegyverek gyártása és árusítása nemcsak az Egyesült Államokban, hanem a NATO többi országában is hatal­mas méreteket öltött - szögezte le ezzel kapcsolatban a London News brit havilap. Az első helyen az Egyesült Államok áll, amely a gyártott fegyverek 45 százalékát exportálja, majd sorrendben Fran­ciaország és Nagy-Britannia kö­vetkezik. A lap arra figyelmeztet, hogy a fegyverkereskedelmet a nyugati országok egyre gyak­rabban a politikai nyomás eszkö­zeként használják. A fegyverex­port 82 százaléka Afrika, Ázsia és Latin-Amerika olyan országaiba irányul, ahol reakciós, Amerika- barát rezsimek vannak hatalmon. Salvador „Felforgató elemek“ (ČSTK) - Egy tizenegy éves gyermek és két idős ember volt azon öt „felforgató elem“ között, akiket a salvadori katonák tartóz­tattak le legutóbbi tisztogató had­műveletük során San Vicente tar­tományban. Az elmúlt hét szerdá­jától hétfőig tartó hadműveletben mintegy 5 ezer kormánykatona vett részt. Nem hivatalos katonai források ugyan 40 meggyilkolt partizánról és 8 megsemmisített táborról számolnak be, a hadmű­veletben közvetlenül részt vevő személyek azonban - szavaikat az AP hírügynökség idézi - azt állítják, hogy a partizánokat egyál­talán nem sikerült megtalálniuk. Ilyen körülmények között a „felfor­gató tevékenység elleni harc“ egyetlen eszköze a gyermekek és az öregek letartóztatása. Vakriadó Párizsban (ČSTK) - A francia fővárosban július és augusztus hónapokban lezajlott merényletsorozatok kö­vetkeztében kilenc ember életét vesztette és 50-en megsebesül­tek. A francia fővárosban továbbra is kísért a terrorizmus veszélye. Csak hétfőn 30 alkalommal ren­delték ki a tűzszerészeket, sze­rencsére minden esetben vakria­dóról volt szó. Leonyid Brezsnyev elvtárs üdvözlő levele (ČSTK) - Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke Erich Honeckernek, az NSZEP KB főtitkárának, az NDK Államtanácsa elnökének 70. születés­napja alkalmából levelet küldött, amelyben az SZKP KB és a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének nevében testvéri kommunista üdvözletét és szívből jövő jókívánságait tolmácsolja. Nyugat-Berlin gazdasági helyzetének romlására komoly hatással van a nyugatnémet AEG-Telefunken Konszern csődje. A konszern megmentésére Nyugat-Berlinben eddig csaknem 2300 munkahelyet áldoztak fel a Wedding kerület­ben levő nehézgépipari üzemben. Ez azt jelenti, hogy az AEG minden ötödik nyugat-berlini alkalmazottját elbocsátották. - A képen: a konszern nyugat-berlini üzeme dolgozóinak tiltakozó gyűlése az elbocsátások ellen. (ČSTK - külföldi képszolgálat) Küzdenek a fasizmus és az újfasizmus minden megnyilvánulása ellen IRAK - IRÁN Felerősödtek a harcok NATO Növekvő fegyvergyártás ÚJ SZÚ 2 1982. VIII. 25.

Next

/
Oldalképek
Tartalom