Új Szó, 1982. július (35. évfolyam, 154-180. szám)

1982-07-15 / 166. szám, csütörtök

A szülőföld köntösében Andrej Plávka nemzeti művész halálára Ha az életben csak egyszer is találkoztunk személyesen azzal, akinek a haláláról érke­zett éppen a hír, a döbbenet pillanataiban nem a holt testet látjuk magunk előtt, hanem az emlékezet mélyéről bukkannak fel az első képek hirtelen - az eleven emberről, arcáról, egy- egy kézmozdulatáról, moso­lyáról, tekintetéről. A halálhír is az életet juttatja eszünkbe. Andrej Plávka halott, ma te^" metik. Ünnepi hangulatú konzulá­tusi teremben láttam őt vagy három évvel ezelőtt, amikor a Szlovákiai írók Szövetségé­nek elnökeként jött el gratulálni Ján Smreknek és Emil B. Lu- káčnak, a fordítói munkássá­gukért, a magyar-szlovák iro­dalmi kapcsolatok ápolásáért odaítélt magyar kormánykitün­tetéshez. Magas, szikár alak­ja ma is előttem van, amint meghajolva, vagy inkább leha­jolva, kezet fog a két alacsony termetű költővel, kortársaival, akik közül azóta végleg eltávo­zott Emil B. Lukáč, mint ahogy Pavol Horov, Ján Poničan, Ru­dolf Fábry is és most Andrej Plávka, a szlovák irodalom nagy öregje, aki egy liptói falu­ban született 1907-ben. Magas hegyi tájakról indult tehát ő is, mint annyian a szlo­vák irodalomban és, a legjob­bakhoz hasonlóan, ő sem ve­tette le soha magáról a kön­töst, melybe a szülőföld öltöz­teti az embert gyermek- és ifjúkorának éveiben. Ebben a köntösben indult Prágába jo­got tanulni; majd hivatalnok az YMCA nemzetközi ifjúsági egyesülésben; részt vesz a Szlovák Nemzeti Felkelés­ben; 1945 után közéleti tevé­kenységet vállal, szerkesztője a Nové slovonak; egy év híján két évtizedig a Tatran Könyvki­adó igazgatója; 1969-től a Szlovákiai írók Szövetségé­ben az elnöki tisztet tölti be. 1944-től volt tagja Csehszlová­kia Kommunista Pártjának, 1958-1966 között az SZLKP KB tagja. Ezek a kivonatos életrajzi jelzések egyben a tartalomra is utalnak, mely Andrej Plávka nemzeti művésznek, a közös­ségi embernek, a kommunistá­nak az életét kitöltötte, és a költészetében, prózai mun­káiban is elsődlegesen van je­len. Nem véletlenül lett témája a szülőföldön, a természeten, a mindennapi emberi pillanato­kon és saját életsorsán kívül a társadalom, a falu egykori ellentmondásaival, számos müvében a Szlovák Nemzeti Felkelés, aztán az új társada­lom * építésének megannyi mozzanata, más szocialista or­szágokban is, melyekről riport­könyvei jelentek meg. A költő számára meghatáro­zó hatással volt a Ótúr-iskola öröksége, Hviezdoslav költé­szete és a népköltészet, me­lyek nyomán a stílusa is ala­kult, frissítve később egyéni kí­sérletekkel, nem vetve el a mo­dern irányzatokat sem. Ezek­ből a szellemi forrásokból is táplálkozva egyaránt volt mindvégig érzékeny tollú mű­velője a költészetnek, határo­zott és lelkes hangú politikai verseiben, bensőséges, érzék­letes falu- és természetképei­ben, idilljeiben, emlékidézései­ben, ugyanilyen önéletírá­sában. Mindezeket a magyar olva­sóközönségnek is volt alkalma megismerni, hiszen egyike azoknak a szlovák íróknak, költőknek, akiket sokszor tol­mácsoltak és tolmácsolnak műfordítóink. Alakja, munkás­sága ezáltal a mi irodalmi köz­tudatunkban is benne él. Továbbél. B. Gy. Ki a természetbe A gyermekek nyári üdültetéséről A vakáció két hónapja alatt az iskolából kiszakadt gyer­mek maradéktalanul a családé és a rokonságé. Vártuk nagyon az iskolaév végét, készültünk az együttlét gondtalan napjaira. A szülők - ha csak tehetik - a va­káció idején veszik ki szabadsá­gukat. Csakhát a szülök szabad­sága jóval kevesebb, mint a gyer­meké. Ezért sok családban érzik úgy - mivel rájuk szakadt a szün­idő minden öröme és gondja -, hogy nem tudnak a gyerekek mit kezdeni a szabad napok végtelen sorával. Tanácstalanul és tétlenül téblábolják végig a napokat. Ez számos veszély forrása. Igyekez­zünk hát lekötni gyermekeinket, legalább munkánk végeztével szánjunk rájuk néhány órát, vigyük ki őket szétnézni a város határá­ba. Ha viszont kivehetjük szabad­ságunkat, megszűnnek a gondok, együtt töltheti a család a vakáció gyorsan repülő napjait. Az egyik család autón száguld, a másik mezei utakon vagy erdei ösvénye­ken bandukol, de mindenkinek egy célja van, a kikapcsolódás. Bármily kedves a szülőföld, új tájakat, más népeket is meg akar ismerni az ember. Tehát uta­zunk. Bezárjuk a lakást, szomszé­dok gondjaiba ajánljuk a szobanö­vényeket és útrakelünk vonaton, autón, repülőgépen. A pár hetes kikapcsolódás elfeledteti gyerme­keinkkel, hogy tíz hónapon át öl­tözködés közben kapták be a reg­gelit, tülekedtek az autóbuszon, fejlődő gerincük meggörnyedt a nehéz táska cipelésétöl. Most nyár van, ragyog a nap, miénk a nyugalom, a csend birodalma. Barátaink a madarak, elgyönyör­ködünk a rovarok céltalannak tű­nő, fontoskodó nyüzsgésében. Ha a hegyek közt nyaralunk, termé­szetes környezetükben figyelhet­jük meg az erdők lakóit. A nyulak riadt cikázását, őzikék iramlását, csíkos vadmalacok harcias törte- tését, napszálltával a sünök óva­tos neszezését. Bizalmas viszony­ba kerülünk a természettel, a ter­mészet lakóival. A fogékony gyer- meklelkekben egy életre szólóan kialakul a természeti jelenségek iránti érdeklődés, felelősségtudat és szeretet. Ez ma, amikor vandál pusztítások legtöbbször tehetetlen szemtanúi vagyunk, roppant fon­tos dolog. Ők remélhetőleg már nemcsak háborogni fognak, de tenni is a fanyüvők, vízszennye­Korunk filmművészeinek felelőssége A SZABAD FORUM VITÁJÁRÓL Korunk filmművészetének alig­ha lehet fontosabb feladata, mint az, hogy a művészetnek ezt a sa­játos ágát közelebb hozza az élet­hez, s az igazságot és szépet keresve, élményt nyújtson a néző­nek, s gondolkodásra késztesse őt. Ennek a törekvésnek a feszti­válon bemutatott filmekben is ta­núi lehetünk, s ezt segítette a sza­bad fórum vitája is. A szakemberek kétnapos ta­nácskozása kétségtelenül hasz­nos hozzájárulást jelent a filmmű­vészet további alkotó munkájához, hiszen a szabad véleménycsere nézetek gondolatok, észrevételek találkozását, konfrontálását tette lehetővé, bár a vitában a filmmű­vészet mai tendenciái és a való­ság kérdése, valamint a filmművé­szek társadalmi felelősségének problematikája került előtérbe. Be­vezető előadást dr. Ernest Štric, a bratislavai Színházművészeti Főiskola oktatója tartott. Elsősor­ban azt a kérdést feszegette, hogy napjainkban a filmművész szemlélheti e közömbösen vagy tétlenül az éleződő nemzetközi helyzetet, az imperialista erők lá­zas fegyverkezését, mely világ­szerte nyugtalanságot idéz elő. Juan Antonio Bardem spanyol rendező a vitában hangsúlyozta, hogy számos országban üzleti ér­dekek veszélyeztetik az igazi film­művészet kibontakozását, káro­san befolyásolják a nemzeti film­művészet sajátos arculatának, ha­ladó irányzatainak kialakulását. Egy dél-afrikai újságíró felhívta a fi­gyelmet arra, hogy a film segítsé­gével a művészek harcolhatnak a fajüldözés ellen, a faji megkülön­böztetés következtében ugyanis még mindig emberek milliói élnek méltatlanul. Vlagyimir Baszkakov, az ismert szovjet filmesztéta és kritikus a film mai irányzatairól szólva rámutatott arra, hogy az alkotóművésznek nem andalító meséket, hanem az életet, a való­ságot kell filmre vinnie magas esz­mei és művészi színvonalon úgy, hogy az alkotás az embert szol­gálja. Meggyőző önvallomás volt Giu­seppe de Santis, a híres olasz rendező felszólalása. A mai olasz filmművészet helyzetét vázolva a fejlett filmgyártással rendelkező nyugati országok haladó művé­szeinek alkotási lehetőségeivel foglalkozott. Hollywood nyomása következtében ezek az országok nem alakíthatják ki egyéni arculatú filmgyártásukat, s megakadályoz­zák őket abban is, hogy kapcsola­tot teremtsenek a haladó művé­szekkel. Számos progresszív gon­dolatot tartalmazó téma nem ke­rülhet filmvászonra, mert nincs producer, aki vállalkozna a film finanszírozására, vagy a forgatás leküzdhetetlen akadályokba ütkö­zik. Asab Nairn palesztin író fel­szólította a filmművészeket, hogy emeljék fel szavukat, Izrael ag­resszív politikája ellen, mely nem­csak Libanon, hanem a világ bé­kéjét is veszélyezteti. A film a nemzetek közeledésében és a népek kölcsönös megértésében betöltött szerepéről egy Szenegál újságíró beszelt. A vietnami kül­dött országa példáján mutatott rá a világ haladó közvéleménye szo­lidaritásának jelentőségére az im­perialista agresszió elleni harcban. Miroslav Züna csehszlovák film­esztéta a filmnek az emberek szemlélete alakításában betöltött funkciójával foglalkozott, Bernáth László kritikus pedig a bevezető előadásra reagálva a vélemény- csere és a vita szükségességét hangsúlyozta. A fejlődő országok filmművészeinek kedvezőtlen munkafeltételeiről több felszólaló is tájékoztatta a tanácskozás résztvevőit. A szenegáli küldött több afrikai filmest megnevezve arról szólt, hogy ezen művészek­nek az alkotásait haladó mondani­valójuk miatt nem játsszák az ot­tani mozikban. Még olyan jeles egyéniség mint Szembene Ousz- mane sem ismertetheti meg a né­zőket a legújabb müveivel. Nehéz lenne a kétnapos vita egészéről átfogó képet nyújtani, hiszen összesen huszonhét fel­szólalás hangzott el. S amint azt zárszavában dr. Ernest Štric hangsúlyozta, a tanácskozásnak nem az volt a célja, hogy az ismert igazságokat ismételjék újra, ha­nem a véleményeket szembesítve a mai helyzetet elemezzék. A vi­lágpolitika ellentmondásai - mint mondotta - károsan befolyásolják a filmművészet fejlődését, a kultu­rális értékek cseréjét és a világ számos országában az alkotói szabadság korlátozását okozzák. Ezért fontos, hogy a világ haladó erői még fokozottabban küzdjenek a nemzetközi feszültség enyhülé­séért, hiszen a békéért vívott harc­ban egyetlen tisztességes alkotó­művész sem maradhat tétlen. TÖLGYESSY MÁRIA zők ellen. Mert amit szeret az ember, azért tettekre is képes, ha tenni kell. Sok gyermek megfordul a pio­nírtáborokban. A családtól elsza­kadva új barátokat keresnek és találnak, megtanulnak beillesz­kedni az egyenlők nagy közössé­gébe. Meg kell szokniuk egy bizo­nyos fajta önállóságot és fegyel­met. Nem unszolja őket senki sem a felkelésre, sem az öltözködésre, sem az evésre. A táborban nem körülöttük forog a világ és ez na­gyon jó. Reggel harsog a kürtszó, vagy megkongatják az árbocra akasztott síndarabot és eszébe se jut senkinek, hogy tovább is jól esne lustálkodni. A reggeli sorako­zó olyan szertartás, amelyről egy­szerűen lehetetlen elkésni. A dél­előtti túrák testedző és jellemfej­lesztő erőpróbák. Ne aggodal­maskodjunk táborban nyaraló gyermekeink miatt. Nálunk a gyer- meknyaraltatásnak több évtizedes tapasztalatai, hagyományai van­nak, szakképzett nevelőgárda fog­lalkozik a gyerekekkel. Csak akkor látogassuk őket, ha elkerülhetet­len. Engedjük, hogy elmerüljenek az új élményekben, hatalmába kerítse őket a tábori élet, az esti tábortűz varázsa. De hogyan szervezzük meg va­kációzásunkat/ ha vége a táboro­zásnak? Legfontosabb szabály, hogy változatosan. H a a nagyszülők až unokáktól távol élnek, szinte minden gondunk automatikusan megoldó­dik: ők alig várják az unokákat, az unokák viszont minél előbb sze­retnének nagymamánál és nagy­apánál lenni, védőszárnyaik alatt eltölteni a vakáció hátralévő nap­jait, etetni az állatokat, gyomlálni kapálni, öntözni a kertet. Hasznos, ha megtanulják az állatok és nö­vények gondozását, de ennél sok­kal fontosabb, hogy olyannak is­merik meg az állatokat, amilyenek. Azok a kisgyermekek ugyanis, akik csak meséskönyvekből isme­rik az állatokat, tudatosan gondol­kodó, majdnem emberformátumú lényeknek képzelik azokat. Köz­vetlen kapcsolatba kerülve az álla­tokkal, módosul a gyermekekben élő mágikus világkép, de még el­tart egy ideig, míg tudomásul ve­szik, hogy az állatok nem értik az emberi nyelvet, s nem tudnak gon­dolkodni. A vadállatok a természet láncszemei, a háziállatok az ember céljait szolgálják. Ez a falun élő gyermek számára természetes, a városi gyermek számára felfe­dezés. Sokat hallunk és olvasunk arról, hogy a harmadik évezred emberének megélhetése, sót a puszta földi lét is a mai gyerme­kek környezetvédelmi kultúrájá­nak függvénye. Nagy tehát a fele­lősség, különös súllyal esik latba gyermekeink természetszeretete. Használjuk ki e célból a szünidő adta lehetőségeket, mert a lakóte­lepi szűk, egymás tetejébe tornyo­zott otthonokban gyermekeink nem nevelhetnek és nem figyel­hetnek meg állatokat. A vakáció alatt hagyjunk időt gyermekünknek az ábrándozásra is. Nem kell mindig tevékenykedni. Engedjük szárnyalni a képzeletét, hadd fejlődjön szabadon eresztett fantáziája. A tétlen szemlélődés álarca mögött komoly szellemi fo­lyamatok mehetnek végbe. Idéz­zük csak Arany Jánost, hogyan emlékezik egy régi, gyermekkori nyárra: Óra-hosszat nézte a felhőket, Toldva-foldva képzeletben őket Majd bikának, majd toronynak látván, Majd betyárnak szilaj lova hátán Majd nagy fának képzel egy foltot Ez alakult, emez elmosódott, És mikor így elmosák a szellők Megsóhajtá az elmosott felhőt. A felhőket bámuló kisfiúból nagy költő, meleg szívű ember lett. Ha minden percét lekötik, ha nem szemlélődhet, ha a gyermeki lélek nem telítődik a bihari táj sze­líd szépségével, a hajdúvároska mondakincsével, szellemiségével, ki tudja, hogyan alakul a nagysza­lontai kisfiú sorsa? A ezerarcú természet sok- r\JL féleképpen hát az ember­re. De agresszívvá nem teszi so­ha. A természetbarátok békesség­szerető, felelősségtudattól áthatott emberek. A vakáció alatt ezért szervezzük meg gyermekeink és a természet találkozóját. Az ilyen találkozások lenyűgöző élményét semmi sem pótolja. Akár a patak fecsegését hallgatják, akár a szi- várványos pisztrángok cikázását követik, ha egy fűszálat vesznek szemügyre, vagy a nyári esték csodálatos kis lámpásait, a szent­jánosbogarakat figyelik, mindig ér­dekes és csodálatos titkok tárul­nak fel előttük. Csak rá kell nyitni szemüket a természet milliónyi gyönyörűségére. TÖRÖK ZSUZSANNA Dodo Lietavec felvétele ÚJ SZÚ 6 1982. VII. 15-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom