Új Szó, 1982. július (35. évfolyam, 154-180. szám)

1982-07-01 / 154. szám, csütörtök

Gustáv Husák beszéde A párttal és a néppel (Folytatás az 1. oldalról) (Folytatás az 1. oldalról) szövetségek nemrég lezajlott or­szágos, csehországi és szlovákiai kongresszusait. Olyan széles aktí­vának a tanácskozásai ezek, amelyek nemzeti kultúránk leg­jobb haladó hagyományaira tá­maszkodnak és fejlesztik e hagyo­mányokat. Kongresszusaikon megvonták eddigi munkájuk mér­legét, elgondolkodtak további programjukról. Társadalmunk életét áthatja az emberek millióinak az az eltökélt szándéka, hogy valóra váltják Csehszlovákia Kommunista Párt­jának programját, amelyet a XVI. pártkongresszus hagyott jóvá, s munkájukkal előmozdítják e program megvalósítását, öröm­mel állapítjuk meg, hogy ugyanez az eltökéltség jellemzi a művészeti szövetségek tevékenységét, min­den művész munkásságát. A mű­vészeti szövetségek kongresszusi tanácskozásai egyértelműen bebi­zonyították, hogy a művészek szi­lárdan a dolgozó nép oldalán áll­nak a boldog szocialista jelenért és jövőért folytatott küzdelemben. Teljes joggal elmondhatjuk, hogy a becsületes művészek a néppel tartanak, együtt küzdenek vele a kitűzött célok eléréséért. Ezt az állásfoglalást nagyra becsüljük. A továbbiakban Gustáv Husák elvtárs a művészet, a művészek és a társadalom fontos és állandó­an napirenden szereplő kapcsola­táról beszélt. A kapitalizmustól el­térően - mondotta -, ahol a művé­szet csak a gazdagok előjogokkal rendelkező szűk rétege számára volt hozzáférhető és lényegében csak ezt a réteget szolgálta, a szo­cialista társadalomban a dolgozók legszélesebb rétegeinek életét gazdagítja. A szocializmusban az egész nép számára hozzáférhető­vé vált a kultúra. Fokozatosan megvalósítja az emberi eszméket, a szabadság és az igazság utáni vágyat. A CSKP és a szocialista állam minden tevékenységének legfőbb értelme hazánk további fejleszté­se, biztonságának, szabadságá­nak és függetlenségének, a dolgo­zók békés életének megőrzése. Ebben az erőfeszítésben fontos szerepe van a több mint 15 millió ember anyagi és kulturális feltéte­leinek szüntelen javításáról való gondoskodásnak. A művészet és a kultúra ezen a téren pótolhatat­lan szerepet tölt be. A szellemi élet fejlesztésének döntő tényezője, hat az emberek szellemi és érzel­mi fejlődésére, erkölcsi profiljuk formálására. A szocialista társa­dalmi rendszerben az embernek és személyiségének harmonikus fejlődése a cél. Ezért pártunk és szocialista államunk programjá­ban szüntelenül nagy gondot fordít ezekre a kérdésekre. A CSKP és az egész társada­lom viszonyát a kultúra fejlődésé­hez világosan kifejezték beszéde­ikben kongresszusaikon a pártkül­döttségek vezetői. Ennek irányvo­nalát egyértelműen kitűzte a XVI. pártkongresszus azokban a hatá­rozatokban, amelyek ismét meg­mutatták, hogy a szocialista társa­dalom tág teret biztosít minden művész alkotó munkájához, nagy­mértékben segíti és anyagi támo­gatásban részesíti őket. Ez vilá­gos irányvonal az e fontos terüle­ten végzendő további munkára nézve is. A művészeti szövetségek nem­rég megtartott kongresszusai elbí­rálták és részben megoldották az egyes művészeti területek további fejlesztésének belső kérdéseit, (CSTK) - Ülésezett tegnap a nyugat-szlovákiai kerületi pártbi­zottság. Megvitatta a kerület épí­tő- és építőanyagiparának, vala­mint a beruházásoknak a helyze­tét. Jelen volt Josef Haman, a CSKP KB titkára. A tanácskozást Ignác Janák, az SZLKP KB Elnökségének tag­ja, a nyugat-szlovákiai kerületi pártbizottság vezető titkára nyitot­ta meg. A vitában Josef Haman elvtárs is felszólalt. Hangsúlyozta, hogy az építőiparban és más népgaz­dasági ágazatokban az idei tervfel­adatok teljesítésére tett erőfeszí­tések részét képezik a hetedik ötéves terv feladatainak megvaló­nagyra értékelték a jó eredménye­ket, rámutattak a legnagyobb problémákra. Munkájuk fontos jel­lemvonása az alkotások eszmei és művészeti színvonalának eme­lésével szemben támasztott nagy­fokú igényesség volt. A népgazda­ság és társadalmi életünk más területein - állapította meg Gustáv Husák elvtárs - szüntelenül a mi­nőség javításának szükségessé­géről beszélünk. Azt hiszem, ez helyénvaló a kultúra és a művé­szet területén is. Végső soron minden munka, minden mű lehet kiváló, átlagos vagy átlagon aluli. Ezért örömmel fogadjuk, hogy a művészek és a kulturális dolgo­zók is növelik igényeiket saját munkájukkal szemben. Hiszen a jó műnek, a kiváló eredménynek elsősorban maga a művész örül a legjobban. Ám az egész társa­dalomnak haszna van belőle, és ez a legfontosabb. Napjankban a művészek, az írók, a képző- és a színművészek, a zeneszerzők, az előadók, mind­annyian alkotásaikkal az embe­rek millióihoz szólnak. Ez nagy felelősséggel olyan tartalom, for­mák és utak választására ösztönzi őket, hogy az emberek megértsék a művészetet, elfogadják azt és tartósan gazdagítsa életünket. Az igazi művészek sohasem zárkóz­tak be „elefántcsonttornyukba“, sohasem alkottak csak önmaguk­nak. Az igazi művészet minden történelmi időszakban kifejezte vi­szonyát az élethez, a társadalom­hoz, a néphez, az időszerű problé­mákhoz. Ez a mai szocialista mű­vészetre is teljes egészében vo­natkozik. Az élet mindennap új jelensé­geket, problémákat és kérdéseket (ČSTK) - Az SZKP KB pártellen- órzési bizottságának és az SZKP Központi Revíziós Bizottságának küldöttsége, amely a CSKP KB meghívására Gennagyij Szizov- nak, az SZKP Központi Revíziós Bizottsága elnökének vezetésével látogatáson tartózkodik hazánk­ban, tegnap a dél-morvaországi kerületbe utazott. A vendégeket elkísérte Miroslav Čapka, a CSKP Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottságának elnöke. A kerületi pártbizottság székhá­zában Vladimír Herman, a pártbi­zottság vezető titkára tájékoztatta a delegációt Dél-Morvaország po­litikai, gazdasági és kulturális fej­lődéséről. A találkozón rész vett Borisz Mozduhov, a Szovjetunió brnói főkonzulja. Ezután Gennagyij Szizov talál­kozott a CSKP kerületi ellenőrző és revíziós bizottságának aktívá­jával s tájékozódott arról, hogyan vesz részt ez az aktíva a CSKP KB határozatai végrehajtásának ellenőrzésében, valamint az ellen­Elvtársi légkörben (ČSTK) - Josef Havi in, a CSKP KB titkára tegnap Zdenék Snítil akadémikusnak, a CSKP KB Marxizmus-Leninizmus Inté­zete igazgatójának jelenlétében fogadta Huszár Istvánt, az MSZMP KB Társadalomtudomá­nyi Intézetének igazgatóját. A felek elvtársi légkörben tájé­koztatták egymást a két intézet tudományos kutatómunkájáról, és megvitatták az együttműködés bő­vítésének lehetőségeit. Jelen volt Kovács Béla, a Ma­gyar Népköztársaság csehszlová­kiai nagykövete. sításáért folytatott küzdelemnek. A beruházások gondjaival kapcso­latban kiemelte, hogy csökkenteni kell az aránytalanul sok befejezet­len beruházs számát. Az építőipari dolgozók áldozatkész munkájuk­kal már számos pozitív eredményt elértek, de az építőipar egyelőre elmarad a társadalom és a nép­gazdaság változó szükségletei mögött. Az ülés résztvevői határozatot fogadtak el, amelyben leszögezik, hogy a jövőben még nagyobb gondot kell fordítani a beruházási határidők megtartására és lerövi­dítésére, valamint a befejezetlen beruházások számának csökken­tésére. vet fel. így van ez a belső fejlődés­ben és a nemzetközi események­ben. Napról napra tanúi lehetünk a béke és a háború, a reakció és a haladás, az emberiesség és a barbárság erői éles küzdelmé­nek. Gyakorlatilag ma az egész világ elítéli az izraeli agresszorok durva eljárását Libanonban, a védtelen nők és gyermekek le- gyilkolását, az államközi kapcso­latok normáinak, és az emberies­ség alapelveinek megsértését. Az ilyen kérdések igazságos rende­zéséért, a haladás és a béke ügyének további győzelméért foly­tatott küzdelembe népünk legszé­lesebb rétegei aktívan bekap­csolódnak. Nagyra értékeljük azt, hogy ebben a harcban részt vesz­nek a művészek és minden kultu­rális dolgozó. Nemsokára ötven éve lesz an­nak - mondotta Husák elvtárs -, hogy a szovjet írók kongresszusán Makszim Gorkij ezzel a kérdéssel fordult a világ művészeihez: Kivel tartotok ti, a kultúra mesterei? Ez a kérdés - kivel és ki ellen - örök életű. Ma is időszerű. Minden em­bernek válaszolnia kell erre. És különösen vonatkozik ez minden művészre. így értjük tágabb érte­lemben a művészet elkötelezett­ségét; elkötelezettségét a haladá­sért, az igazságért, a nagy társa­dalmi eszmékért vívott harcban. Végezetül Husák elvtárs még egyszer köszönetét mondott a csehszlovákiai művészeknek és szövetségeinek a kultúra fejlesz­téséhez való hozzájárulásukért, jó egészséget, sok erőt és alkotó sikert kívánt a dolgzó nép és a csehszlovák szocialista kultúra fejlesztésének javára végzett munkájukhoz. őrző és revíziós munka hatékony­sága növelésének további lehető­ségeiről. A delegáció délután a Morav­ská Nová Ves-i (bŕeclavi járás) Efsz-be látogatott, majd Bratisla- vába folytatta útját. Fontos feladat; a munka minőségének javítása (ČSTK) - Aktívaértekezletet tartottak tegnap Hradec Králové- ban a kelet-csehországi kerület párttisztségviselői a XVI. párt- kongresszus határozatainak telje­sítéséről és a jelenlegi nemzetközi helyzet kérdéseiről. Az értekezleten Vasil Bil’ak, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára beszédet mondott. Foglalkozott a gazdasági helyzet objektív és szubjektív tényezőivel. Bil'ak elvtárs válaszolt a részt­vevők kérdéseire, s megmagya­rázta a politikai helyzet és a nem­zetközi gazdasági kapcsolatok né­hány időszerű kérdését. Üdvözlő táviratok (ČSTK) - Gustáv Husák köz- társasági elnök táviratban fejezte ki jókívánságait Jean-Baptiste Bagazának, a Burundi Köztársa­ság elnökének az ország nemzeti ünnepe alkalmából. Gustáv Husák köztársasági el­nök üdvözlő táviratot küldött Juvé- nal Habyalimannak, a Ruandai Köztársaság elnökének az ország nemzeti ünnepe alkalmából. Gustáv Husák köztársasági el­nök táviratban köszöntötte Ed­ward Richard Schreyert, Kanada főkormányzóját az ország nemzeti ünnepe alkalmából. Kitüntetés (ČSTK) - František' Ružičká- nak, a cseh kereskedelmi minisz­ter első helyettesének a kereske­delem és a fogyasztási szövetke­zetek területén kifejtett sokéves aktív politikai és gazdasági tevé­kenységéért nyugdíjba vonulása alkalmából a köztársasági elnök a Győzelmes Február Érdemren­det adományozta. A kitüntetést tegnap Josef Kor­čák, a CSKP KB Elnökségének tagja, cseh miniszterelnök adta át. Az átadásnál jelen voltak: Václav Janoušek, a CSKP KB osztályve­zetője, Zdenék Zuska cseh mi­niszterelnök-helyettes, Antonín Jakubík cseh kereskedelmi mi­niszter és más vezető dolgozók.- Vasil Bil’ak, Peter Colotka, Václav Hűla, Alois Indra, Miloš Jakeš, Josef Kempný, Josef Korčák és Jozef Lenárt, továbbá Miloslav Hruškovič, a CSKP KB Elnökségének póttagja, Mikuláš Beňo, Jan Fojtík, Josef Havlín és Jindŕich Poledník, a központi bizottság titkárai, Marie Kabrhe- lová és Oldŕich Švestka, a CSKP KB Titkárságának tagjai. Ott voltak az SZLKP KB Elnökségének tag­jai, a CSKP KB és az SZLKP KB osztályvezetői, a szövetségi kor­mány és a nemzeti kormányok tagjai, a Szövetségi Gyűlés, a Cseh Nemzeti Tanács, és a Szlovák Nemzeti Tanács vezető tisztségviselői. A művészek nevében Josef Malejovský nemzeti művész, a Csehszlovák Képzőművészek Szövetségének elnöke mondott köszönetét a párt központi bizott­ságának, Gustáv Husák elvtárs­nak és a szövetségi kormánynak a meghívásért.- Erre a találkozóra közvetlenül a művészeti alkotószövetségek közgyűlései után kerül sor, ame­lyeken joggal állapíthattuk meg, hogy az elmúlt öt évben sok érté­kes műalkotással gyarapodott éle­(ČSTK) - Az ENSZ-közgyűlés második rendkívüli leszerelési ülésszakának bizottsága meg­kezdte az általános vita során elő­terjesztett javaslatok megtárgya­lását. Jaromír Johanes csehszlovák külügyminiszter-helyettes beszé­dében azt mondotta, a csehszlo­vák küldöttség a többi szocialista ország küldöttségeivel együtt arra törekszik, hogy a mostani ülés­szak konstruktív eredményeket hozzon. Ezért nagy jelentőséget tulajdonít a több állam által előter­jesztett új javaslatoknak és szor­galmazza, hogy a leszerelési cé­(ČSTK) - Moszkvában tegnap összejövetelt tartottak az SZKP KB Társadalomtudományi Akadé­miájának végzett növendékei és lektorai. Az összejövetelen beszé­det mondott Konsztantyin Ru- szakov, a központi bizottság titká­ra. Egyebek között rámutatott ar­ra, hogy a központi bizottság, a politikai bizottság és személy szerint Leonyid Brezsnyev állan­dó figyelemmel kíséri a szocialista országokkal való barátság és együttműködés megszilárdítását. A szocializmus világa ma bo­nyolult viszonyok között fejlődik, mondotta Konsztantyin Ruszakov, és figyelmeztetett arra, hogy a je­lenlegi amerikai kormány külpoliti­kai irányvonalának fő elemei a fegyverkezési hajsza, a válság­(ČSTK) - Mint már közöltük, Belgrádban befejeződött a Ju­goszláv Kommunisták Szövetsé­gének XII. kongresszusa. A kong­resszuson megválasztott 163-ta- gú új központi bizottság megtartot­ta első ülését. Ezen titkos szava­zással megválasztotta elnökségét. A központi bizottság elnöksége első ülésén egyéves megbízatási időre a szlovén nemzetiségű Mitja Ribicsicset választotta meg elnö­kévé, Nikola Sztojanovicsot pe­dig két évre titkárává. A KB-elnökség végrehajtó titká­rai; Trpe Jakovlevszki, Vlado Janzsics és Marko Lulics. Az elnökség legközelebbi ülésén dönt véglegesen végrehajtó titkárainak számáról, és feladatkörükről. (A KB-elnökségnek eddig kilenc vég­rehajtó titkára volt.) Mitja Ribicsics 1919-ben, Tri­esztben született. A ljubljanai egyetemen jogot tanult. Szlovén nemzetiségű. 1941-től a JKP tagja, s kezdettől részt vett a ju­goszláv antifasiszta népfelsza­badító háborúban. A felszaba­dulás után számos felelős párt- és állami tisztséget töltött be. tünk. Kibontakozott a művészek állampolgári aktivitása, kifejező módon érvényesülnek a fiatalabb nemzedékekhez tartozó művé­szek - mondotta Josef Male­jovský. Rámutatott továbbá: a csehszlovákiai művészek tuda­tában vannak annak, hogy a mű­vészeti alkotómunka eredményei és távlatai elválaszthatatlanok a CSKP és a szocialista állam nagyvonalú gondoskodásától.- Fő feladatunknak az ember jelenének és jövőjének a szolgála­tát tekintjük - mondotta s ezért mi is egy emberként emeljük fel szavunkat a szocializmus, a béke és a haladás, a nemzetek közti bizalom és együttműködés mel­lett. Ezután Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök szólt a baráti találkozó résztvevői­hez. Beszédét a jelenlevő művé­szek nagy tapssal fogadták. A találkozó végén pártunk és államunk vezetői elbeszélgettek a csehszlovákiai művészeti élet több mint háromszáz képviselőjé­vel. A szívélyes, baráti hangulatú beszélgetések is tanúsították, hogy művészeink teljes mérték­ben támogatják Csehszlovákia Kommunista Pártjának politiká­ját. (sm) lok elérésével kapcsolatos nem­zetközi együttműködésről cseh­szlovák kezdeményezésre elfoga­dott ENSZ-nyilatkozat szellemé­ben teljes mértékben kihasználják az ezekben a javaslatokban foglalt politikai lehetőséget. Rendkívül jelentőseknek mon­dotta Jaromír Johanes a nukleáris háború veszélyének elhárítására, a nukleáris fegyverek alkalmazá­sának megtiltására és a fegyver­kezési hajsza megállítására tett szovjet javaslatokat. Kiemelte azt a kötelezettséget, hogy a Szovjetunió elsőként nem alkal­maz nukleáris fegyvert. helyzetek lebecsülése, a Szovjet­unióval és más szocialista orszá­gokkal szemben durva nyomás ki­fejtésére irányuló kísérletek. Ellenállásunk annál hatásosabb lesz, minél szorosabban, követke­zetesebben együttműködünk, mi a szocialista országok kommu­nistái. Közösen érvényesítjük katonai­politikai szövetségünk, a Varsói Szerződés megszilárdításának irányvonalát, kölcsönösen bővítjük gazdasági kapcsolatainkat. Az együttműködés szilárdításában, az egységben és összeforrottság- ban látjuk közös ügyünk, további eredményeink biztosítékát - hangsúlyozta Konsztantyin Ru­szakov. így a többi között volt a szlovén köztársasági kormány belügy­minisztere, majd a JKSZ PB, illetve a KB-elnökség tagja, a ju­goszláv kormány elnöke, leg­utóbb pedig a Szlovén Szocialis­ta Szövetség köztársasági vá­lasztmányának elnöke. Martin Gregor meghalt (ČSTK) - Június 29-én 76 éves korában Bratislavában elhunyt Martin Gregor érdemes művész. A szjovák nemzeti színművészet egyik legmarkánsabb alakja 1932- ben lépett először színpadra. A szlovák realista színjátszás e ki­magasló képviselője 190 szerep­ben csillogtatta meg kivételes jel­lemábrázoló készségét, ezenkívül számos filmben és tévéprodukció­ban nyújtott feledhetetlen alakí­tást. Színészként és rendezőként a rádióban is működött, ahol az ő kezdeményezésére jött létre a rádió állandó színészgárdája. Több éven át a szlovák színmű­vészek szervezetének vezetője volt. Időszerű feladatokról tanácskoztak Hasznos megbeszélések Csehszlovákia konstruktív eredményekre törekszik a leszerelési ülésszakon Az ENSZ-ben megkezdődött az előterjesztett javaslatok megtárgyalása Egységünk további eredményeink biztosítéka Konsztantyin Ruszakov beszéde Megválasztották a JKSZ vezető szerveit ÚJ S3 2 1982. Vil.

Next

/
Oldalképek
Tartalom