Új Szó, 1982. április (35. évfolyam, 77-101. szám)
1982-04-26 / 97. szám, hétfő
/"^Qak az idén kerültem köz- wo vetlen kapcsolatba nép- dalversenyünkkel, a Tavaszi széllel, be kell vallanom, egészen véletlenül. Friss benyomásaim alapján - melyek ugyan, lehet, még egyoldalúak - azt mondhatom, hogy ennek a nagy tömegeket mozgató, magyarlakta vidékeink mindegyikére kiterjedő versenynek a „teljesítménye“ összességében csodálatos, sőt, fantasztikus. ják a fejét. S ahogy hallgattam egy-egy verseny után a kifakadókat, megerősödött bennem a gyanú, hogy mindezek az esetlegességek elejétől fogva, tehát immár tíz éve kísérői a mozgalomnak, átalakulva, módosulva, de megnyugtató rendezésig máig sem jutva el. S hogy mi nincs tisztázva? Elégségesen úgyszólván semmi. Nem eléggé egyértelműek a hét kategóriába sorolás feltételei. Ezeket még a mozgalom elején határozták meg. Csakhogy azóta eltelt tíz év, mögöttünk van hét Tavaszi szél minden tapasztalatával együtt. Ez alatt a tíz év alatt a hagyományaiban még természetes módon élő öregek száma is apadt, de felnőtt egy következő tizen-huszonéves generáció is, melynek a népművészethez már egészen más a viszonya, mint az előtte járóké volt. Mindezek azt követelnék, hogy a versenybe nevezés feltételeit, a kategóriákba sorolás mikéntjét, az elbírálás elsődleges szempontjait egy szakmegérkezni, vagy mert a hosszas keresgélésnek mégsem lett eredménye, nem sikerült egyetlen pedagógust, zeneiskolai tanárt vagy karvezetőt sem elcsípni, aki sok elfoglaltsága mellett elvállalta volna egy estére a Tavaszi szél zsűrizését. Tisztázni kéne végre azt is, hogy az egyes szinteken személy szerint kik - és mekkora és milyen jogkörrel - a mozgalom felelősei. Néhol egy-egy lelkes ember túl sok és sokféle feladatot vállal magára, másutt meg a sok bizottsági tag, felkért, beosztott szenifely között elvész a munka. Ne fordulhasson elő, hogy a járási titkárság három mindenes dolgozója végső megoldásként maga állítja össze a folklórcsoport műsorát, forgató- könyvet készít, szereplőket keres, néprajzi anyagot gyűjt stb. MONODRÁMA - KISSZÍNPADON Merev sötétség. Kattanás. Magánytól feszülő székek. A színpad szinte meztelen. Cipőrecsegés Kattanás. Monoton megszakadások egymásutánja. Folyik a színház, az erőt bíró akarat „tárgyalása“, kisszín- padon, egy színésszel. Kocsis István Jászai Mari című monodrámájának előadásán vagyunk. A darab rendezője Tóth Károly, a vágsellyei (Šaľa) CSEMADOK-szervezet Theatrum néven működő kisszínpadjának vezetője. Teljesítményünk csodálatos Fantasztikus, hogy mindazon hiányosságok, esetlegességek mellett, melyek a versenyfelhívástól az országos döntőig végigkísérik a mozgalmat, sor kerül valamennyi fordulóra, sok időponttologatás után, de végül mégsem marad el egyetlen járási (sőt néhol körzeti selejtezőket is tartanak), kerületi verseny sem, s a néha kampányszerűen tornyosuló események és hosszú holtidöszakok után végül lezajlik az országos seregszemle, a döntő is. A versenyek színhelyén, a plakátokon meghirdetett időpontban, néha ugyan egy órás késés után, de felgördül a művelődési ház színpadán a függöny, s az ízlésesen, az est jellegéhez illően szőttesekkel, népi kerámiával feldíszített színpadon, vagy szakadozott, lógó fekete drapéria előtt sorra megjelennek a versenyzők lámpaláztól, a közönségtől, a zsűritől vagy éppen a színpad technikai kellékeitől zavartan, vagy éppen teljesen felszabadultan, az éneklés, a zenélés, a játék örömeinek átadva magukat. Előadják tisztán vagy többkevesebb hibával betanult műsorukat, illetve gyermek- és ifjúkorukban szerzett, azóta őrzött tudásukat. A közönség tapsol, szurkol a rokonnak, a falubéli csoportnak, vastapssal jutalmazza a tiszta, csengő hangú fiatal leányt az igényes, régi stílusú balladáért és a jókedvű öregembert, aki saját előadásán felbuzdulva még táncra is perdül, halálos csöndbe dermed a vérfagyasztó történet, a szerelmi gyilkosság balladáját hallgatva, jó- ízűt nevet a falucsúfolókon, a kikapós menyecske a részeges férj esetén, egyszóval élményben részesül jegye áráért. S mindezek közben a zsűri pontoz. S miután a közönség is, a szereplők is békével hazatértek, késő éjszakába nyúlóan töri a fejét, hogy ki jusson tovább, hány díjat osszon ki, egyáltalán díjazzon -e és mi szerint, tekintettel le- gyen-e a kategóriákra, melyik szereplő melyik kategóriába sorolható be, s végül, hogy miként mondja meg kétségeit a versenyzőknek, mennyit és hogyan merjen bírálni sértés nélkül, hogy legalább a kötényeiket kivasalhatták volna, vagy a drága, csillogó nagyestélyi helyett inkább költhették volna pénzüket a népdal lényegéhez és önmagukhoz is közelebb áiló egyszerűbb ruhára stb. S máris itt vagyunk a mozgalom kérdőjeleinél, a sok tisztázatlan pontnál, az elméletieknél, melyek elsősorban a zsűri dolgát nehezítik meg, de azét aztán minden egyes alkalommal, és a gyakorlatiaknál, melyek meg a szervezőknek, a helybeli CSEMADOK-szervezet elnökétől, a járási titkárokon, a szakbizottságok tagjain keresztül a központ szakdolgozóiig mindenkinek megfájdítértö, munkáját felelősséggel végző bizottság vizsgálja felül és ahol szükséges, az eddigi tapasztalatok és a megváltozott körülmények figyelembe vételével módosítsa azokat. Hogy elkerüljük a sok, legtöbbször meddő vitát arról, ki a hagyományőrző és ki a hagyományok ápolója, a félprofik versenyzéséről stb. További - nagyon lényeges - megoldatlan kérdés, hogy melyik szintű fordulóban milyen összetételű legyen a zsűri, pontosabban, ki lehet zsűritag A legegyszerűbb, a szervezőknek is, a versenyzőknek és a verseny színvonalának szempontjából is, sőt a zsűritagok számára is az volna a legüdvösebb megoldás, ha végre állandósítani lehetne a felkért vagy kinevezett bírálók névsorát, ha legalább a körzeti és a járási versenyekre, amelyek valójában még csak válogató jellegűek, éveken keresztül ugyanaz az összetételű zsűri járna. Ez megkönnyítené mindenki dolgát, aki a mozgalomba bármilyen formában bekapcsolódott. És végre a szervezőknek nem volna örök gondjuk a zsűritagok hajkurászása, mert a központi zsűri valahogy nem bír Monodrámát kisszínpadi formában eljátszani, bemutatni bizonyos kockázatos, merész vállalkozás. A Theatrum mégis vállalta ez egyszemélyes színházat. Ez a színház erősen szövegközpontú, a rendező szavaival, „konkrét“ színház. A színész egyedül áll a játékszínen, egybeolvadva mondandójával, az átvállalt és elvállalt (vele szervesülő) tartalommal. A rendező színpadról kiiktat, leparancsol minden elvontságot, jelképességet, a színész lényegének és mondanivalójának ötvözete válik a játéktér fókuszává. A színész -Árendás Anna - nem szerepet játszik, nem Jászai Marit alakítja, önmagát játssza, önmaga léthelyzeteit, Jászai Marit belső lényegével, lehetőségeivel. A néző, a befogadó konkrét személyt (személyiséget) lát, eleven gesztusokkal - szembenéz jelenvalósága tulajdonképpeni van-volt-lesz lehetőségeivel. Ez a színpadi forma dialógus: a legfőbb igyekezet a néző, a társ bevonása a játékba (önmaga létjátékaiba). Az ösztönzőerőket és gondolati vonulatokat, melyek (a drámában a drámáért) dominálnak, három síkra lehet osztani. Az elsó sík az alapinformációkat nyújtja Jászai Mariról, mint színészről, a színjátszás történetének nagy alakjáról. Janiga József: Csallóközi motívumok Mítoszok nélkül KÖNYV A MODERN POPZENÉRŐL Sebők János neve nem cseng ismeretlenül a magyarországi popzene kedvelői számára. írásait gyakran olvashatjuk különböző lapokban. Legotthonosabban a modern popzenében mozog. Eddigi legnagyobb vállalkozása a könyv, mely múlt év őszén A Beatlestöl az új hullámig címmel jelent meg. A hetvenes évek popzenéjének áttekintésére vállalkozik, a tárgyalt időszak azonban ennél jóval nagyobb. A rock közvetlen előzményeitől a nyolcvanas évek végéig követi nyomon a modern popzene egyes fontosabb állomásait, fejlődését. Az utóbbi időben több, a modern popzenével foglalkozó kiadvány is megjelent, de ezek közül is kiemelkedik ez a könyv. Első ízben vállalkozott valaki arra, hogy a modern popzene körül kialakult mítoszokat és legendákat eloszlassa és a popzenét a maga valóságában mutassa be. Az eddigi könyvek gyakorlata éppen fordított volt. A Jazz című kitűnő könyvében már Gonda János is megjegyezte: „A kezdeti évek után a rock megdöbbentő gyorsasággal prostituá- lódott“. Sebők János könyve ennek az elsekélyedésnek, az eredeti célok feladásának okát kutatja. Élesen szembeállítja egymással a hatvanas és a hetvenes évek modern popzenéjét. Szerinte a hatvanas években a rock a közönség dinamizmusát, az ő véleményét fejezte ki. A hetvenes évekre azonban a popzenének ezt az áramlatát nyugaton már ellenőrzésük alá vonták üzleti társaságok, a zene a profitot szolgálta. A popzene általános „világlátását“, hangulatát már nem az együttesek, hanem a lemeztársaságok, menedzserek és a producerek határozták meg. A könyv nem elsősorban zenei szempontból vizsgálja a modern popzenét, ezért csalódik az, aki zenei elemzéseket, fejlődési folyamatok leírását várja. A könyv ezeket a kérdéseket csak mellékesen érinti, nézőpontját két tényező határozza meg: 1/ a modern popzene körül kialakult üzleti és gazdasági viszonyok elemzése, 2/ az ezzel összefüggő, a közönségtől való elszakadás folyamatának vizsgálata. Megismerhetjük a sikercsinálás, az együttesek szerveződésének alapelveit, a leggyakoribb reklámfogásokat, a sztárok kreálását, tehát mindent, ami a lemeztársaságok nyereségét növeli. Sebők részletes elemzést nyújt ezekről a dolgokról. Ebből eredően elég sötéten látja a mai popzene helyzetét, még az utolsó fejezet pozitív kicsengése ellenŕre is. Részleteiben ugyan lehetne a könyvvel vitatkozni (egyes stílusok indokolatlan mellőzése, mások előtérbe helyezése, miáltal a kapott kép elég sarkított), de egészében véve objektív hangvételű könyv látott napvilágot. Viszont kár, hogy nem közli például olvasóival, hogy a popzene időszakos elsekélye- dése törvényszerű folyamat. Zeneileg és társadalmilag haladó elemeket mindig csak kisebbségi áramlatok hozhatnak, ezek sem önállóan, hanem, valamilyen társadalmi mozgáshoz kapcsolódva. Mihelyt ez a töltés (általában már csak zenei) belekerül a popzene fö áramlatába és áruvá válik, idővel elveszti haladó szérepét. A rock kezdeti éveiben kedvezőek voltak a körülmények, az eredményt Sebók jól érzékelteti A hetvenes évek popzenéjét tárgyaló fejezet részben ennek a törvényszerűségnek a nem megfelelő tudatosítása miatt rajzolódik söté- tebbre. A rock ugyanis a hatvanas években minden népszerűsége ellenére kissebbségi áramlat volt, mely hatva a fö ártemlatra magával vitte a közönség nagy részét is, miközben maga a hetvenes években is kisebbségi áramlat maradt. A kérdés persze ennél jóval bonyolultabb, de részletes tárgyalására itt nincs hely. Sebők János könyve rendkívül illúzióromboló, de lényegében valós helyzetkép. A könyv kulcsfontosságú adalék a modern popzene megértéséhez. Azt hiszem, nem járok messze az igazságtól, ha a szóban forgó témakört tekintve az első, valóban szakkiadványt üdvözölhetem e könyvben. GYUROVSZKY LÁSZLÓ A második sík a színészemberi vetíti elénk. A kérdés. Jászai Mari, a múlt színésze milyen, jelenünkig, jelenünkbe hatoló dolgokat tud mondani a ma színészének. Ez a vonal tulajdonképpen Jászai Mari színpadról vallott nézeteinek mánkba hatoló gondolatgyűjtemé- nye, egyetemes krédója. A harmadik sík Jászai Mari és a hatalom szférája. (Jászai és a Nemzeti Színház vezetőségének harca). A színpadkép s maga a darab gondolatváza is a hatalmi síkból indul ki- a székek magánya, tehát a színpad magánya az egyén magányával, kiszolgáltatottságával párhu- zamosítható. Az idő múlását a fényvágások érzékeltetik; Jászai Mari benső egységét állandósítva, nem megbontva. xxx- Ha jól tudom, a darabbal a Jó- kai-napokra készültök.- Hogy ott leszünk-e a Jókai- napokon, vagy sem, az már eldőlt, ugyanis Galántán egy véleményező bizottság megtekintette a bemutató előadást, s közölték velünk, hogy sajnos nem vehetünk részt a seregszemlén, mivel több hasonló jellegű előadás nem lesz Komáromban. S így nem tudják a müvet, mint versenydarabot, hová besorolni - mondja Tóth Károly. - Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem találkozhatnak velünk az érdeklődők, hiszen szívesen fogadunk minden meghívást- akárhová elmegyünk, csak egyetlen pici kikötésünk van: a darab színpadra állításához legalább hat reflektorra van szükségünk. Az, aki figyelemmel kíséri kisszínpadi színjátszómozgalmunkat, már találkozhatott Tóth Károly nevével, aki jelenleg a Komenský Egyetem negyedéves hallgatója. Gimnazista korában a galántai Vág színpad tagja volt, mely a hagyományos kisszínpadi forma jellegzetes képviselője. Kiválását követően néhány társával együtt kísérletezni kezdtek - színházzal, színpadi formákkal. Rengeteg vita után egy kész darabbal jött ki a kis csapat: a Kiskolozs-Nagykolozs című mesejátékkal. Ez a színház lényegében utcai színház volt, játék gyerekeknek, felnőtteknek, erősen építve kis együttesük színészegyéniségeire.- Hogy sikeres volt a Jókai- napokon tartott, valamint a versenyen kívüli valamennyi előadás azt bizonyítja, hogy az utcán a gyermekek még ma is felismernek, s „mesebeli nevünkön“ szólítanak bennünket. A mesejáték után egy komolyabb lélegzetű darab következett, a Képek című némajáték, mellyel a Jókai-napokon harmadik helyet értek el, s meghívást kaptak Martinba a Scénická žatva elnevezésű fesztiválra, s Poprádra a szlovákiai kisszínpadi fesztiválra. S a nagy siker: a tévé kétszer nyolc perces adást készített velük. Ebben az időszakban Lőrinc József, Pék László, Kovács Éva, Lombos Róbert, Mikovics Jutka és természetesen Tóth Károly voltak a kisszínpad tagjai. Az előadást Szabó Frigyes rendezte. Ekkoriban állandó viták folytak az együttesen belül: formai-tártálmi megújulás vagy a hagyományos játék folytatása - ez volt a fö kérdés. A vita végül is az együttes feloszlásával eldőlt: mindenki tovább folytatta a színházat az elképzeléseinek megfelelő együttesekben, csoportulásokban Tóth Károly így folytatja: - Egy évi szünet után lehetőséget kaptunk Vágsellyén, s így alakult meg négytagú kisszínpadunk, mely a Kocsis-előadást készítette. Tagjai Gyurovszky László, Sándor Eleonóra, Árendás Anna s jómagam. A színpadon az öntömjénezés, alku, tisztesség hármas hegye körül bolyong Árendás Anna. Kattanás. Újabb fényvágás. Folyik a színház. NAGYVENDÉGI ÉVA ÚJ SZÚ 4 1982. IV. 26 H iszem, hogy van elég szakemberünk, népzenéhez értő is, aki elvállalná tiszteletből is a Tavaszi szél zsűrizését, hivatásos vagy amatőr néprajzos is akadna a folklórcsoportok műsorának összeállításához és a szervezés hálátlan feladata is megtalálná a felelőseit akár a csekély számú, sok egyéb fontos dologgal megterhelt CSEMADOK-alkalmazot- tak közül. De végre át kéne gondolni újra a mozgalom egészét, tisztázni a bizonytalanságokat, az illetékeseket kijelölni, pontosan meghatározni az egyes feladatköröket stb., hogy a versenymozgalom léte ne legyen esetleges, és hogy a népi kultúra őrzői és ápolói, az önkéntes szereplők sehol ne érezhessék becsapottnak magukat. KOCSIS ARANKA Jegyzetek a Tavaszi szél... népdalversenyről
