Új Szó, 1982. április (35. évfolyam, 77-101. szám)

1982-04-22 / 94. szám, csütörtök

Vita a CSKP Központi Bizottságának 6. ülésén Vasil' Bil'aknak, a CSKP KB Elnöksége tagjának, a KB titkárának felszólalása ÚJ szú 1982. IV. 22. Azok a kérdések, amelyekkel ma Csehszlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága foglalkozik, szorosan összefüggnek a népgazdaság fejlődésével, az eszmei és a politikai neveléssel és érintik népünk életének számos vonatkozását. Nem feledkezhetünk meg arról, hogy az emberek a nemzeti bizottságok munkája szerint ítélik meg Csehszlovákia Kommunista Pártjának politikáját is. A nemzeti bizottságok politikai rendszerünk alapvető láncszemei, a néphatalom és a szocialista demokrácia legfontosabb eszközei közé tartoznak. Helyettesíthetetlen iskolái a dolgozó embernek, amelyben megtanulnak kormányozni, igazgatni az állampolgári ügyeket és saját ügyeiket is. Az eszmei-politikai nevelés szempontjából ennek rendkívüli a jelentősége. Az emberek magas fokú öntudatossága s olyan érzése híján, hogy házuk gazdái s tőlük függ, hogy milyen lesz ez a ház, vagyis a szocialista állam, nem lehet megbirkózni a mind igényesebb feladatokkal. Miben rejlik például annak oka, hogy következetlenül valósítják meg a munka magas fokú hatékonyságával és kiváló minőségével kapcsolatos gazdaságpolitikai stratégiát? Talán nincs elég világos határozat és utasítás, avagy keveset beszélünk és írunk erről? A fő probléma az, hogy a gazdálkodás extenzív módszereitől a feltétlen, törvényszerű átállás az intenzív módszerekre még nem vert elég mély gyökeret az emberek tudatában. Nem elég csak beszélni arról, hogy a nép maga kormányoz és igazgatja ügyeit, hogy a sajátunkon gazdálkodunk, hanem sokkal következetesebben kell ellenőriznünk, vajon jó gazdákként viselkedünk és cselekszünk-e. Fontos az emberek tudatában rögzíteni azt is, hogy szinte minden, amit teszünk - akár jót, akár rosszat - nemcsak belpolitikai helyzetünkre hat, hanem nagy befolyást gyakorol hazánkban a létező szocializmussal kapcsolatos, az igazságnak megfelelő felfogás kialakítására, valamint szocialista hazánk nemzetközi tekintélyére és helyzetére is. Korunk a legnagyobb népeket is arra készteti, hogy a múltnál sokkal nagyobb mértékben szem előtt tartsák azt, ami a világban lejátszódik. Annál inkább vonatkozik ez a Csehszlovákiáéhoz hasonló államokra. Sajnos, nálunk egyesek ezt még nem fogják fel eléggé. Mintha a szocializmus felé vezető út akadálytalan lenne. A jelenleg tapasztalt bizonyos gazdasági nehézségek körükben tanácstalanságot, borúlátást és nem ritkán pánikot is előidéznek. Mi több, hatása alá kerülnek annak a burzsoá propagandának, hogy a szocializmus is válságba jutott. Kezdik kétségbe vonni a marxizmusleninizmus egyes elméleti tételeit is. Ezt mondják nekünk: arra tanítottatok bennünket, hogy a gazdasági válság gyöngíti a tőkés társadalmi rendet, de miképp magyarázzuk azt, hogy a kapitalizmus jellenlegi válsága nehézségeket idéz elö a szocialista országokban is? Az ilyen leegyszerűsítő kérdéseket feltevő emberek megfeledkeznek arról, hogy a szocialista közösség létrejöttével kialakult a szocialista gazdaság is, amely azonban nincs elszigetelve a világ többi részétől. Ez az új történelmi tény megváltoztatta az erőviszonyokat, de a forradalmi világfolyamat még távolról sem fejeződött be, a két világnak - a munka és a tőke világának - harca folytatódik. Amíg ilyen helyzet lesz, számolnunk kell azzal, hogy a tőkés világ egyes jelenségei többé-kevésbé hatni fognak ránk. Csak tőlünk függ, hogy mennyire tudjuk korlátozni ezt a negatív hatást. A kapitalizmus elmélyülő általános válsága újabb bizonyítékait szolgáltatja a kapitalizmus marxista-leninista elemzése helyességének. Hiábavaló volt a múltban és ma is burzsoá nemzetgazdászok minden kísérlete, hogy receptet találjanak a válságmentes gazdaságra, az örök jólétre. Nincsenek csodák. Nem érdektelen, hogy ugyanazok a nemzetgazdászok és teoretikusok, akik egy új gazdasági modellt és egész politikai rendszert kínálgattak nekünk, amikor a tőkés világ konjunktúráját élte, most, a válság idején, ismét azt javasolják, hogy változtassunk politikánkon, gazdaságunkon, külpolitikai kapcsolatainkon és ezzel oldjuk meg a gazdasági problémákat. A szocialista és a kommunista holnap felé vezető út nem akadályok és nehézségek nélküli. Nem reális, sőt veszélyes dolog a szocializmus felé vezető könnyebb utat a tőkés államok segítségével keresni. Az élet igazolja, hogy nincs könnyebb út a szocialista országok egységénél. A társadalmi haladás nagyobb dinamizmusa nem csökkenti, hanem aktivizálja a tőkés ellenállást. Az imperializmus agresszivitása az utóbbi időben nagyon élesen nyilvánul meg nemcsak a fegyverkezésnek és a szocialista országok gazdasági megkülönböztetésének fokozásában, hanem a nemzetközi pénzügyi és hitelkapcsolatok rohamos rosszabbodásában is. A nyugati bankok az Egyesült Államok nyomására gyakorlatilag pénzügyi blokád alá vették a szocialista országokat. Az imperializmus e példa alapján is arra emlékeztet bennünket, hogy „együttműködésével" csak a saját érdekeit követi. Ebből kell levon-, nunk a következtetéseket és a tanulságokat a külfölddel való pénzügyi és hitelpolitikánk stratégiájának kimunkálásánál. A szocializmus és a kapitalizmus között folyó küzdelem a jövőben is, nem egy ötéves tervidőszakon át, meg fogja kívánni a nehézségek leküzdését és az áldozathozatalt is. Annál kevesebb lesz a nehézség, minél öntudatosabbak lesznek az emberek, minél jobban élünk a szocialista társadalmi rend nyújtotta lehetőségekkel. Ez nem könnyű harc sem ma, sem a jövőben nem lesz az, de távolról sem olyan nehéz, mint azoknak volt a harca, akiknek szocialista jelenünket köszönhetjük! A kapitalizmus általános válságának jelenlegi szakasza az alapvető oka a világ bonyolult és kiéleződött helyzetének, amely az emberiség jövőjével kapcsolatban komoly aggodalmat kelt. A szocialista államok politikájukban korunk világának adott realitásából indulnak ki. A történelem által ugyan pusztulásra ítélt imperializmus elleni harc nem oldható meg háborúval, mivel a nukleáris tűzvész felperzselné az egész civilizációt. Ezért a szocialista országok a különböző társadalmi rendszerű államok békés egymás mellett élése politikájának elveihez igazodnak. Nincs más lehetőség. Minden más elképzelhetetlen következményekkel járó háborúba torkollna. Sajnos, az imperializmus, elsősorban az amerikai imperializmus legreakciósabb erői olyan magatartást tanúsítanak, hogy nem tartják tiszteletben korunk világának realitását. Az enyhülési politika alapjainak felszámolására, s arra törekednek, hogy e politika helyett a nemzetközi kapcsolatokban érvényesítsék a konfrontáció és az erő politikáját. Az imperializmus szinte naponta újra és újra meggyőzi a világot arról, hogy saját átélésére törekedve, hosszú távon frontális ellentámadást indított a létező szocializmus, a kommunista és a, felszabadító mozgalom, minden forradalmi és haladó erő ellen. Az Amerikai Egyesült Államok nehezen törődik bele abba a ténybe, hogy a világpolitikában és -gazdaságban elveszítette vezető helyzetét. Az Egyesült Államok politikai stragégiájában döntő fontosságúak lettek a katonai vonatkozások. Ezekből indul ki az amerikai külpolitika is. Naiv módon úgy vélik, hogy elveszített hadállásaikat ismét elfoglalják, ha katonaistratégiai fölényre tesznek szert a szocialista közösséggel szemben, s ezáltal a világon kivívják a hegemón helyzetet. Ronald Reagannak fehérházi székfoglalója következtében az Egyesült Államok gazdasága és külpolitikája militarizálásának folyamata veszélyesen kiéleződött. Reagan nem reális, kalandori, de annál veszélyesebb irányt követ, amely a bősz antikommunizmust és szovjetellenességet egybekapcsolja a történelmi fejlődés objektív törvényeinek szem előtt tévesztésével. A világban bekövetkező haladó válto2ásokat úgy tekinti, hogy azok nem voltak történelmileg ejkerülhetetlenek, hanem ez valamiféle véletlenszerű történelmi vargabetű, tévedés, esetenként pedig az előző amerikai elnökök gyöngeségének a következménye. Az emberek milliói világszerte, a Reagan-politika hatására, amely egy vadnyugati film forgatókönyvére emlékeztet, felteszik a kérdést: ez naivitás, ostobaság, avagy kalandorság? A válasz nem ilyen egyszerű. Elsősorban tudatosítani kell, hogy Reagan terméke az amerikai imperializmus legreakciósabb erőinek, amelyek ma meghatározzák az Egyesült Államok irányvételét. A Reagan-kormány reakciós politikájának fő célja megváltoztatni a világ háború utáni elrendezését. Nem véletlen, hogy az Egyesült Államokban és néhány további imperialista országban is felvetődnek olyan gondolatok, miszerint „revidiálni kell" az 1945 februári jaltai egyezményt. Ennek a követelménynek szerzői olyan hamis elképzelés hatása alatt élnek, hogy az emberek már elfelejtették, mit jelentett Jalta a háború utáni világ elrendezésében. Nem árt emlékeztetni arra, hogy ezek az „újítók" mire törekednek. Törekvésük egyet jelentene a potsdami konferencia el nem ismerésével és az ENSZ Alapokmánya kétségbe vonásával. Ez egyet jelentene azzal is, hogy ismét megkérdőjelezik Csehszlovákia és Lengyelország határait, nem veszik tekintetbe, hogy az európai népek - elsősorban a szovjet nép - milyen óriási áldozatokkal küzdötték le a fasizmust s romjain lefektették Európában az új, demokratikus elrendezés alapjait. Az Egyesült Államok tisztában van azzal, hogy terveinek fő akadálya a Szovjetunió és a szocialista közösség. Ezért Európában elsősorban ellenük irányul támadásának éle. Azzal a kiötlött ürüggyel, hogy a Szovjetunió mindenütt veszélyezteti az Egyesül Államok érdekeit, az amerikai kormányzat a tébolyult fegyverkezés új szakaszát nyitotta meg s abban reménykedik, hogy ezzel a szocialista országok nem tudnak lépést tartani. Az Egyesült Államok stratégiai terveiben előkelő helye van Európának. Ez nem véletlen. Az amerikai imperializmus meggyőződése, hogy ha az eruópai földrészen, ahol a szocializmus a legerősebb, sikerülne fölényt kivívnia és gyöngítenie a szocializmust, akkor ezzel megnyílna Ázsiában, Afrikában és Latin-Amerikában is a haladó, demokratikus erők gyöngítésének útja. Ezért érvényesíti az Egyesült Államok olyan konokul és gátlástalanul azt a tervét, hogy a nyugat-európai országokban közép-hatótávolságú rakétákat telepítsen Az amerikai politikában és katonai stratégiában számos jel tanúskodik arról, hogy az Egyesült Államok nem habozna Európát az atomkatasztrófa fő színterévé tenni, nem habozna Európát felperzselni az atomháborúval és megmérgezni az új vegyi fegyverekkel. Ugyanakkor naiv módon úgy véli, hogy ezért nem érné igazságos ellencsapás. Európában 1983-ban akarják megkezdeni a közép-hatótávolságú rakéták telepítését. Ez a nukleáris háború véletlenszerű kirobbanásának rendkívüli veszélyét teremtené meg. Ha ezen felül tudatosítjuk, hogy amerikai források szerint az amerikai katonák hatvan százaléka fogyaszt gondolkodást tompító kábítószert, s az Egyesült Államokban elég sok kalandor található vezető politikai és katonai posztokon is, akkor az emberiség számára csak növekszik valamiféle véletlen következményeinek veszélye. Az Amerikai Egyesült Államok Madridban az európai biztonságról és együttműködésről szóló tanácskozáson ismét bebizonyította,hogy stratégiai céljának nem felel meg a békés Európa s a két társadalmi rendszer államai közti kölcsönösen előnyös együttműködés. Mindent megtett annak érdekében, hogy ezt a tanácskozást zsákutcába juttassa. Tavaly december óta erre a célra durván visszaélt a lengyelországi helyzettel, noha megoldásának módja az LNK szuverén szerveinek kizárólagos jogköre. Ezt a tanácskozást csak azért nem sikerült csődbe juttatnia, mivel ezt meggátolták a szocialista országok. Ehhez hozzájárultak a semleges és az el nem kötelezett országok is, amelyeknek szintén érdekük, hogy a békés együttműködés Helsinkiben elindított folyamatát megőrizzük. Ma nehéz előrelátni, hogy milyenek lesznek a madridi tanácskozás további fejleményei és milyen következtetésekhez jut el. Az imperializmus nem csekély igyekezetet fejtett és fejt ki, hogy legalább gyöngítse a szocialista közösséget, ha már nincs ereje felszámolására. Továbbra is változatlan stratégiát követ - bomlasztani az egyes szocialista államokat és a szocialista közösséget is. Ez újra igazolást nyert a testvéri Lengyelország eseményei alapján. Az imperializmus itt szoros együttműködésben a belső ellenforradalommal 1980 óta maximális igyekezetet fejtett ki, hogy az országban ellenforradalmi fordulat következzen be Csakhogy ebben az esetben is tapasztalhattuk, hogy Lengyelország gazdasági és politikai bomlása, a munkáság, az értelmiség és az ifjúság eltévelyedése ellenére, a szocializmushoz hű erők az állámhatalmi szervek segítségével gátat emeltek az ellenforradalmi üzelmei útjába. A lengyel vezetőségnek az ország helyzete konszolidálását célzó igyekezetét az Egyesült Államok által vezetett imperialista erők különféle megkülönböztető lépésekkel igyekeznek aláásni. Ezek az akciók nemcsak az LNK, hanem egyben a Szovjetunió ellen is irányulnak. Az imperialisták, viszszaélve Lengyelország gazdasági problémáival, az országot politikailag zsarolják. Arra törekednek, hogy a lengyel népet térdre kényszerítsék, az országban ismét zűrzavart, feszültséget idézzenek elő és kirobbantsák a polgárháborút. Csehszlovákia Kommunista Pártja megértéssel fogadta Lengyelországban a rendkívüli állapot bevezetését. Teljes mértékben támogatjuk a lengyel vezetőség nem könnyű igyekezetét, hogy leküzdje a mély társadalmi és gazdasági válság következményeit. A lengyelországi társadalmi válság és annak megoldása nagy visszhangot vert a nemzetközi kommunista mozgalomban is. A testvéri kommunista és munkáspártok túlnyomó többsége következetesen internacionalista magatartást tanúsít a forradalmi fejlődés alapvető problémáival kapcsolatban. A lengyelországi eseményekkel összefüggésben is kifejezték elvszerű álláspontjukat. A rendkívüli állapot kihirdetését helyes megoldásnak minősítették, amelynek célja, hogy véget vessen az anarchiának, megteremtse a lengyel dolgozók normális életének és a szocializmus megszilárdításának előfeltételeit. Ezzel szemben néhány kommunista pártnak - elsősorban az Olasz Kommunista Pártnak és a Spanyol Kommunista Pártnak - vezetősége a lengyelországi helyzettel kapcsolatban teljesen eltérő álláspontot képvisel. Az imperialista eszmei-diverziós központok természetesen nagy elégtétellel fogadják e pártok vezetőségének állásfoglalását, mivel az csaknem mindenben megegyezik antikommunista szándékaikkal. Ezért valamennyi tömegkommunikációs eszköz segítségével világszerte terjesztik ezeket az állásfoglalásokat, hogy megtévesszék a népet és, meggátolják abban, hogy megismerje az igazságot az imperializmus és a lengyelországi belső ellenforradalom összeesküvéséről. Jól tudjuk, hogy egyetlen mú sincs híján a hibáknak és a tévedéseknek. Ez még inkább érvényes az olyan műre, amilyen a szocializmus építése. De a Nagy Októberi Szocialista Forradalom nem véletlen, vagy spekulatív elméletek alapján valósult meg, hanem a társadalmi fejlődés tudományos előrelátására épülő törvényszerű tettként. Minden szocialista forradalom tapasztalatokat merít a Nagy Októberi Szocialista Forradalomtól. Számos ország dolgozói ezt az utat járva győzték le a kapitalizmust, vívták ki a munkásosztály hatalmát, építették fel az új, szocialista társadalmat. Ezeknek a tényeknek tagadása egyet jelent a forradalmárok százezrei forradalmi hagyatékának meggyalázásával. Ez az olasz és a spanyol forradalmárok hagyatékára is vonatkozik, akik Marx, Engels és Lenin zászlaja alatt harcoltak, szenvedtek és haltak meg a marxista-leninista párt felépítéséért, a kapitalizmus legyőzéséért. Csehszlovákia Kommunista Pártja nem tehet mást, csak azt, hogy elítéli a történelmi igazság elferdítésének, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom gyöngítésének akár jobbról, akár balról tett kísérleteit. Az amerikai imperializmus kiéleződő agresszivitása nemcsak Európában nyilvánul meg. Az Egyesült Államok a világ többi részében is - Ázsiában, a Közel- és a Közép-Keleten, Afrikában és Latin-Amerikában - szítja a feszültség tűzfészkeit s ahol az csak lehetséges, új tűzfészkeket hoz létre. A Reagan-kormányzat továbbfejleszti és elmélyíti azokat a reakciós elemeket, amelyek az Egyesült Államok fejlődő országok iránti politikájában az elmúlt években jöttek létre. Ez a monopolista burzsoázia legreakciósabb erőinek kétségbeesett, de meddő kísérlete meggátolni, vagy legalább lefékezni a világ forradalmi megújításának folyamatát. Az Egyesült Államok brutális támadásra törekszik mindenütt, ahol kibontakozik a nemzeti felszabadító harc, és ahol gyöngülnek az amerikai töke által ellenőrzött multinacionális monopóliumok hadállásai. Hazugság és demagógia segítségével, valamint a reakciós bábrendszerek útján is a nemzeti felszabadító szervezetek lejáratására törekszik. Kampányokat indít, összeesküvéseket pénzel és ösztönöz minden olyan országgal szemben, amely korunk forradalmi folyamatában fontos szerepet tölt be. Az amerikai imperializmus stratégiája jelenleg a legbrutálisabban Közép-Amerika és a Karib-tenger térségében nyilvánul meg. Az Egyesült Államok nem sajnálja sem az erőt, sem az eszközöket, csakhogy meggátolja egy új Kuba létrejöttét. Az elmúlt napokban háborús veszély jött létre a Falkland (Malvin) szigetek térségében. Ennek (Folytatás a 4. oldalon)