Új Szó, 1982. február (35. évfolyam, 26-49. szám)

1982-02-03 / 28. szám, szerda

Jövőközeiben- avagy látogatóban egy korszerű borjúneveidében A nagyüzemi szarvasmarha-te­nyésztés jellegzetes módszerei a Sajó mentén is egyre jobban terjednek, honosodnak. Berzéte (Brzotín) határában, ahonnan ilyenkor csak a téli köd alatt pihe­nő község körvonalait látni, egy korszerű, több épületből álló istál­lórendszer jelenti az újat. Évekkel ezelőtt a helyi egységes földmű­vesszövetkezet kezdte építeni, majd később, amikor a szövetke­zet a Rozsnyói (Rožňava) Állami Gazdaság részévé vált, új gazdája építette tovább. 1978 szeptembe­rétől üzemel, méghozzá úgy, olyan eredményesen, hogy nem­csak az állami gazdaság, hanem az egész rozsnyói járás, s Kelet- Szlovákia is büszke rá. BESZÉDES SZÁMOK Mielőtt Lázár Imrével, a Rozs­nyói Állami Gazdaság főmérnöké­vel elindultunk volna a bányászvá­rosból a 2-3 kilométerre levő te­lepre, kísérőm - aki negyedik éve van ebben az üzemben és ebben a beosztásban - előzetesen is tájékoztatott az eredményekről. Azokról a számokról, amelyek ugyan „száraznak“ tűnnek, mégis a legalapvetőbb és legfontosabb adatokként szolgálnak egy üzem helyzetének felmérésében, illetve amelyek a legegyszerűbb és leg­hűbb kifejezői az üzemszervezés, illetve az üzemben folyó minden­nemű munka színvonalának. Amikor a főmérnök elővette a „nagy könyvet“, sok kérdésem­re kaptam választ. Például az is kus anyagokkal dúsított borjúele­del, a táptej. Azokkal átellenben a sok tarka borjúnak rövid ideig átmeneti otthonát jelentő tágas, világos és télen is kellemes hő­mérsékletű pavilonok vannak.- Itt, ebben az itatásos borjúne­veidében hatvan napig vannak az állatok, de nem állandóan egya­zon helyen - tájékoztattak ven­déglátóim. - Amikor 10-14 napos korukban ide kerülnek állami gaz­daságunk egyes udvaraiból, vala­mint a Jólsvai (Jelšava) Ág-ból, a Pelsőci (Plešivec) Efsz-bői és a Gemerská Polomai Efsz-ből, az első istállóban tíz napig inni tanít­juk őket. Utána arra a helyre kerül­nek, ahol a táplálkozásuk a borjú- szoptatókból „önkiszolgálási“ ala­pon történik. Benéztünk a „bölcsőde“ né­hány helyiségébe. A virágos folyo­só után már nem volt számomra meglepő, hogy mindenütt rend és tisztaság fogadott. Ha az üzemlá­togatás során nem sikerült volna a borjúbölcsőde alkalmazottjaival, Pozman Katalinnal, Tóth Margittal, Tóth Erzsébettel, Kovács Rózsá­val és Szántó Katalinnal találkoz­nom - nevüket a folyosó falitáblái­ról tudom most akkor is azt írnám, hogy minden bizonnyal dol­gos kezűek és szerethetik munká­jukat. Szerencsére az egyik istál­lóban ott találtuk az apró jószá­gokkal bíbelődő Szántó Katalint és Kovács Rózsát, így tőlük is tudom, hogy az állatgondozóknak nem egyszerű a munkájuk, hiszen a táplálék elkészítésére, valamint az itatásra és a többi teendőre Kovács Rózsa és munkatársnői türelmesen bánnak az inni tanuló „bölcsődés“ borjúkkal (A szerző felvétele) gyorsan kiderült, hogy a 21 millió korona értékű borjúnevelde 8-10 év alatt, esetleg korábban is meg­téríti az állami gazdaságnak az építésre fordított költségeket, kia­dásokat. Figyelemre méltó ered­mény az is, hogy például tavaly az átlagos napi súlygyarapodás 62 dekagramm volt ebben a neveidé­ben, tehát 2 százalékkal jobb a tervezettnél, s ugyanakkor az egy kilogramm súlygyarapodás­hoz szükséges tervezett önkölt­ségnek csak a 83 százalékát me­rítették ki a termelők. A borjúelhul­lás pedig 3,5 százalékos volt, s ez jobb a járási és a kerületi átlagnál is. VIRÁG AZ ISTÁLLÓBAN Nem, az alcímben ezúttal nem a gyakori állatnévről van szó, ha­nem valóban dísznövényről. Be­vallom, eddig még sehol sem lát­tam az istállóban virágot, itt vi­szont, amikor Lázár Imre főmér­nökkel és Jaroslav Straka zoo- technikussal megkezdtük a terep­szemlét, az első három istállót összekötő folyosón elsőnek a szé­pen zöldellő szobanövények sere­ge ejtett bámulatba. Igaz, csak engem, mert vendéglátóimnak - amint elmondták - ez már nem újdonság. A virágok között a falon néhány falitábla lógott, rajtuk a „borjúbölcsőde" - a helyiek így nevezik a legfiatalabb borjak biro­dalmát - gazdasági eredményeit és feladatait feltünető, valamint mindennapi életét bemutató jegy­zékekkel, táblázatokkal és fényké­pekkel. A barátságos hangulatú folyosó egyik oldalának ajtajai a takaros rendű „éléskamrákba“ nyílnak, ott készül a vitaminokkal és profilakti­ugyancsak oda kell figyelni, ne­hogy megbetegedjenek a bocik. Mégis lelkesen csinálják.- Nem tudom, a szerencsének, vagy a lelkiismeretes gondozói munkának köszönhető-e, de az állomány egészségi állapotával eddig még nem volt különösebb gondunk - jelentette ki az egyik ketrec vidáman fickándozó tarka lakóit figyelve a főmérnök, amihez Jaroslav Straka azonnal hozzá­tette:- Hogy az állatbetegség itt majdnem ismeretlen, abban nagy szerepet játszik, hogy ide csak egészséges borjakat vásárolunk, emellett hozzáértő gondozók tevé­kenykednek itt, s nem utolsósor­ban az is, hogy a járási állatorvosi intézet szakemberei, Július Ju- nasszal az élen, kelleőn törődnek üzemünkkel. Véleményem szerint az is jó, hogy az istállókat, illetve a ketreceket minden állománycse­rekor alaposan kitisztítjuk és fer­tőtlenítjük. Ha az itatásos nevelést végző üzemrészlegnek itt „bölcsőde“ a neve, akkor azt a néhány továb­bi istállót, ahol a korosabb borjak már növényi eledellel táplálkoz­nak, akár „óvodának“ is nevez­hetnénk. Gáspár Piroskához, Va- nyo Izabellához, Lipták Istvánhoz és a többi gondozóhoz hatvan na­pos korukban kerülnek az állatok és féléves korukig ott készülnek az „életre“. Ott is tiszta és egész­séges környezetben, s olyan rá­csos padozaton, amely alatt mű­szaki berendezés segítségével könnyedén üríthető trágyaakna húzódik.- Meddig vannak itt a borjak?- Félévesen, körülbelül 150 ki­logrammosán kerülnek vissza azokba a mezőgazdasági üze­mekbe, ahonnan jöttek.- Ugyanaz megy, ami jön?- Ha a velünk kooperáló üzem ugyanazt kéri vissza, akkor ugya­nazt adjuk. Ez nem okoz gondot, hiszen pontos nyilvántartást veze­tünk. Vendéglátóimtól egyebek kö­zött azt is megtudtam, hogy a ve­lük együttműködő mezőgazdasági üzemek eddig elégedettek a koo­perációban történő borjúnevelés­sel, s azt is, hogy egyelőre az üzemben sem minden tökéletes. Nem, mert például a közelmúltban baj volt a vízellátással - csőrepe­dés volt, most pedig az istállók kitrágyázását végző berendezés foglalkoztatja a javítókat, s hogy a tervezők a kazánházhoz nem terveztek szénraktárt, meg aztán most épül a szénapajta is. EGYEDÜL JÁRHATÓ ÚT A Rozsnyói Állami Gazdaság önálló elszámolású borjúneveldé- jének termelékenysége igen jelen­tős, hiszen az évi kilencmillió koro­nás termelési értékhez mindössze 16 dolgozója van. Az igazi értékét mégsem ebben kell látni, hanem másban. Abban, amit az állami gazdaság szarvasmarha-tenyész­tésének fejlesztésében jelent, és fog jelenteni a jövőben is, amikor a már létező új hízómarha-farm- hoz elkészül a most épülő üszőne- velde és a nagy kapacitású fejős­tehén-telep, azaz ami kor a haszon­állomány rendszeres felújítása már a „nagykönyv“ szerint történ­het. Akkor alighanem évente ez az állami gazdaság a mostani 3,5 millió liternél jóval több tejet, s a mai 600 tonnánál jóval több marhahúst ad majd e köz asztalá­ra. S persze, ez a borjúnevelde - amely manapság évente körül­belül 1400 borjút nevel a Jólsvai Ág-nak, 500-at a Pelsőci Efsz-nek és ugyancsak ötszázat a Gemers­ká Polomai Efsz-nek - minden bizonnyal az egész rozsnyói járás szarvasmarha-tenyésztésének jö­vőjét is jól megalapozza. GAZDAG JÓZSEF | KOMMENTÁLJUK Szükségszerű intézkedések Már korábban is felismertük, hogy mezőgazdasági terme­lésünk fejlődésében tartósan ható kedvezőtlen jelenségek vannak. Tudtuk, hogy a növénytermesztés teljesítménye nincs összhangban az állattenyésztés szerkezetével és ter­melésével, sőt azt is tudtuk, hogy egyre drágább és nehe­zebb lesz a hiányzó fehérjekoncentrátumok és takarmányga­bona külföldről való beszerzése. Ennek ellenére az elmúlt év végéig nem került sor lényeges változásokra sem az állatál­lomány faji összetételében a hazai takarmányokat haszno­sító szarvasmarha javára, sem a legnagyobb tartalékokat jelentő rét- és legelőgazdálkodás színvonalának emelé­sében. A szükségszerű változtatások eddigi lassú ütemének ter­mészetesen számos objektív és szubjektív oka volt, például az is, hogy a gyorsan újratermelhető sertéstartásban előnyö­sen alkalmazhatók az ipari jellegű, nagyüzemi technológiai eljárások, ezért itt magas fokú munkatermelékenység és jó jövedelmezőség érhető el. Ugyanez vonatkozik a baromfite­nyésztésre is. Ez azt jelenti, hogy a mezőgazdasági vállalatok számára az említett szempontokból az abraktakarmányokat fogyasztó állattenyésztési ágazatok fejlesztése volt előnyö­sebb és gazdaságosabb. Ezek az irányzatok elősegítették ugyan az egy főre számított húsfogyasztás gyors ütemű növekedését, de ugyanakkor egyre nagyobb mértékben ter­helték külkereskedelmi mérlegünket. Emellett fékezően hatott az is, hogy a gazdasági szabályo­zók, főleg a felvásárlási árak és ösztönző prémiumok rend­szere nem felelt meg teljes mértékben az újabb szempontok­nak és követelményeknek. Éppen ezért elsősorban a vállala­tok gazdálkodási feltételeiben kellett végrehajtani azokat a változásokat, amelyek pénzügyileg is alátámasztják és elősegítik a feltételeknek és a társadalom szükségleteinek jobban megfelelő termelési szerkezet kialakítását. A mezőgazdasági termelés irányítási rendszerének az idén bevezetett gyökeres módosítása után nagyobb szerepe lesz a szarvasmarha-tenyésztésnek mind a mezőgazdasági vállalatok pénzügyi gazdálkodásában, mind pedig a lakosság élelmiszer-ellátásában. A szarvasmarha-állomány mennyi­ségi és minőségi bővített újratermelésének az üteme azon­ban lényegesen lassúbb, mint a sertéstenyésztésé, ezért az új intézkedések is csak fokozatos mértékben fejthetik ki kedvező hatásukat. Természetesen ez is lényeges szempont volt mind a gazdasági szabályozók rendszerének módosítá­sánál, mind pedig a hús és a húskészítmények kiskereske­delmi árviszonyainak rendezésénél. A mezőgazdasági válla­latok új gazdálkodási feltételeinek azonban jelentős belső szervezési és munkadíjazási vonatkozásai is vannak. Első­sorban a vállalaton belüli és a személyi érdekeltség tovább­fejlesztéséről, tökéletesítéséről, pontosabban az önálló elszámolási rendszer üzemegységekre lebontott, hatékony érvényesítéséről van szó. Ezeket az új lehetőségeket tehát maximális mértékben ki kell használni a szarvasmarha­tenyésztés és a tömegtakarmány-termesztés színvonalának emelése érdekében, hogy a növénytermesztés és az állatte­nyésztés közötti aránytalanságok mielőbb megszűnjenek. MAKRAI MIKLÓS Tevékenyek a hajógyári újítók A komáromi hajógyárban is a Győzelmes Február évében kezdődött el egy új mozgalom: az újítómozgalom, amely az azóta el­telt évek során sokat fejlődött és nagy jelentőségűvé vált a hatal­mas ipari vállalat életében. Pavol Pásztor 1965-tól irányítja a hajógyári újítómozgalmat. Tőle tudtam meg, hogy a mozgalom 1965-ben a vezérigazgatóság megalakulása után vált tervszerű­vé, de igazi fellendülését a XIV. pártkongresszus utáni időszak hozta meg. Az ötödik ötéves terv­időszak éveiben a hajógyár dolgo­zói 1980 újítási javaslatot nyújtot­tak be, amelyből 658-at elfogadtak és alkalmazásuk csaknem 13 mil­lió koronás megtakarítást hozott a vállalatnak. A XV. pártkongresz- szust követő tervidőszakban 2556 újítási javaslatból 921-et realizál­tak, és ez már közel 18 millió koronás megtakarítást jelentett. Az újítómozgalom nagyon nép­szerűvé vált a vállalatban és a 7. ötéves tervidőszakban már 24 750 000 koronás megtakarí­tással számolnak. Pavol Pásztor szerint a hajó­gyári újítók e célt minden bizony­nyal túlteljesítik. Ezt arra alapoz­ta, hogy a benyújtott újítási javas­latok kb 1/3-át realizálták a terme­lésben. Az 1981 második felében bevezetett újítási javaslatok közül a legértékesebb „A hajók áramfo­gyasztóinak partról partra való be­táplálása.“ Ezt az újítási javaslatot még a Gécs János mérnök, Takács Sándor és Szabó Ferenc elektro­technikusból álló kis kollektíva 1978-ban benyújtotta. Megvalósí­tását nagyon sokan lehetetlennek tartották, ám a csoport lelkes tag­jai nem adták fel a harcot, amit három év után végül is siker koro­názott. Csehszlovákiában egye­dülálló munkamódszert alkalmaz­nak, amely feltehetően évi egymil­lió 326 ezer koronás megtakarítást eredményez a vállalatnak. Pavol Pász­torral közösen kerestük fel mun­kahelyükön a kollektíva két tagját, Gécs Já­nos mérnököt és Takács Sándor elektrotechni­kust, akik bőveb­ben ismertették újítási javaslatu­kat. Hadd nyilat­kozzék az újítás­ról Gécs János mérnök. A hajó­kon az áramfo­gyasztók próbája eddig klasszikus módon történt. Vagyis ahhoz, hogy a fogyasz­tók működését ellenőrizhessük, el kellett készülnie előbb a hajó áramforrásának. Újításunk lénye­ge az volt, hogy ezeket az ellenőr­zéseket akartuk meggyorsítani. E célból a parton egy külön háló­zatot építettünk, és innen próbál­tuk betáplálni a fogyasztókat a ha­jó áramforrásának elkészülte előtt. Sikerült előállítanunk olyan áram­forrást, amelynek feszültségszol­gáltatása teljes mértékben meg­felel a csehszlovák követelmé­nyeknek. A továbbiakban Gécs mérnök elmondotta, hogy az újítás megva­lósítása érdekében több lehetősé­get dolgoztak ki: egyrészt az anyag biztosítása, másrészt a technikai kivitelezés lehetősége szempontjából. Ugyanakkor korlá­tozottak voltak a lehetőségek a helyiségek méreteivel is. Ezért összhangba kellett hozni a lehető­ségeket. A brigád tagjai olyan al­ternatívát javasoltak, amely a leg­nehezebbnek bizonyult: gondos­kodni az ún. Jansen kapcsolóról, amely leheróvé teszi 22 ezer volt­nál is a feszültség szabályozását. Úgy oldották meg, hogy a feszült­A képen balról jobbra: Takács Sándor, Szabó Ferenc és Gécs János újító (A szerző felvétele) ÚJ SZÚ 4 1982. II. 3. séget kézzel és távirányítással is tudják szabályozni. Takács Sándor az újítókollektí­va másik tagja, a megvalósításig felmerülő problémákról így szólt:- Nagyon nehéz volt a szüksé­ges anyagrészek beszerzése. A vállalatnál sem kaptunk eleinte támogatást, mert - úgy vélem - nem bíztak a megvalósítás lehe­tőségében. Saját magunk jártuk az üzemeket, hogy gyártót találjunk a berendezéshez szükséges al­katrészekhez. A dokumentációt is saját magunknak kellett megraj­zolnunk. Amikor többnyire már minden egyben volt, a szerelés okozott gondot. Ezeket részben a mólón, részben a transzformá­tor-állomáson kellett elvégeznünk. Végül meggyőztük üzemünk ve­zetőségét is, és sikerült elképzelé­sünk megvalósítása. A hajógyárban a kollektíva tag­jai nagyon örülnek, hogy bevált az újítás, örülnek a vállalat vezetői is, hiszen - ha volt is kezdeti bizal­matlankodás - az újítókollektíva tagjai szinte lehetetlennek tűnÖ feladatokat oldottak meg. Ná­luk az erős akarat győzött. KOLOZSI ERNŐ

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom