Új Szó, 1982. február (35. évfolyam, 26-49. szám)
1982-02-02 / 27. szám, kedd
Nők, munkások életének írója SZÁZ ÉVE SZÜLETETT MARIE MAJEROVÁ Marie Majerová, a cseh szocialista irodalom első nemzedékének képviselője, aki a század elején „fiatal lázongó nőként“ került kapcsolatba az irodalommal; egyike a cseh szocialista realista regényírás megalapítóinak. Irodalmi próbálkozásai gyermekkorába nyúlnak vissza. Már tizenegy éves diáklányként unokatestvérével együtt kézzel írott ,,államellenes“ lapot jelentetett meg. Majd tizenhat évesen budapesti rokonainál magányérzetét lázadó versek írásával igyekezett oldani, s e próbálkozásokat kitartóan, ám sikertelenül küldözgette Ignát Hermann cseh írónak. Először akkor hívta fel magára a figyelmet, amikor megjelent első elbeszéléskötete, az Elbeszélések a pokolból és mások (Povídky z pekla a jiné). Ezekben gyermekkori élményeit, illetve egy fiatal nyomdász (aki Foltýn álnéven szatirikus verseket jelentetett meg a Nový kult című lapban) feleségének élettapasztalatait dolgozta fel. Első prózai müveiben Kladno, valamint Prága és Bécs (ahová követte férjét, a Bécsben megjelenő Délnické listy című folyóirat későbbi szerkesztőjét) peremvárosában szerzett élményeit beszélte el. Már első regénye, a Vergődés (Panenství), amely az említett Délnické listyben jelent meg folytatásokban, felkeltette az olvasók érdeklődését. Majerová ebben a művében különböző nőtípusokat, különböző környezetből származó asszonyokat, eltérő szociális helyzetű nőket ábrázol, s ezzel megalkotja az öntudatos, egyenjogú nő típusát, aki lázadozik az emberi élet legnagyobb értéke, a szeretet lebecsülése és a pénz fetisizálása ellen. Marie Majerová a nő szerepét sosem csak a szeretet, a házasság és a család viszonylatában értelmezi. Egy pincérnő egyszerű történetében felveti a nők társadalmi helyzetének és hivatásának kérdését. Élesen elítéli a kispolgári erkölcsöt, mely a nőt a férfi magántulajdonának tekinti. 1907-ben Párizsba utazik és beiratkozik a Sorbonne-ra, ahol történelmet és irodalmat tanul. Párizsi tartózkodása rendkívül fontos szerepet játszik életében, hiszen itt sokoldalú műveltségre tesz szert, „felfedezi“ Flaubert mesteri stílusát és találkozik olyan egyéniségekkel, mint Anatole France és Romain Roland. Visszatérve kapcsolatba kerül F. X. Šalda irodalmi körével. Minden idejét a szerkesztői munkának szenteli, még irodalmi tevékenységét is a munkássajtó szükségleteinek rendeli alá. Riportjai is először a napi sajtóban látnak, napvilágot. A politikai munka lehetővé teszi számára, hogy különféle emberi sorsokat ismerjen meg és ezt rendkívül fontosnak tartja a kommunista író számára. A húszas években a párt egyik alapító tagjaként egész sor felelősségteljes tisztséget tölt be, s lankadatlanul agitál. Bekapcsolódik a szak- szervezeti munkába is, s már 1919-ben Amerikában nemzetközi kongresszuson vesz részt. Moszkvában a Kommunista Inter- nacionálé V. kongresszusának küldötteként jár először. Háromhónapos tartózkodásának eredményeként születik meg a Den po revoluci (A forradalom után) című riportkönyve, mely később Vitézný pochod (Győzelmi menet) címmel vált ismertté. Egyik alapító tagja az új Oroszországgal való kulturális kapcsolatok társaságának, a mai Csehsziovák-Szovjet Baráti Szövetség elődjének. Szoros kapcsolatba kerül az orosz irodalom jelentős egyéniségeivel: Majakovszkijjal, Fagyejewel és Alek1 szej Tolsztojjal. A harmincas években Mostra, a sztrájkoló bányászok közé látogat. Nyilvános összejöveteleket szervez a hazai és a külföldi fasizmus fellépése ellen. 1936-ban Trenčianske Teplicén részt vesz a haladó szellemű szlovák írók kongresszusán, s aláírja azt a tiltakozó jegyzéket is, melyben a haladó cseh és szlovák írók elítélik a sztrájkoló kosúti munkások lelö- vését. Gazdag prózai munkásságában külön figyelmet érdemel a Pfehrada (Gát, 1932-ből), mely tíz évvel A boldogságért küzdeni kell (Nejkrásnejší svét) című regénye után íródott. Majerová írói fejlődése mind művészi, mind eszmei szempontból ekkor már egyenes ívű, egyértelmű. A Pfehrada című müve a kollektív cselekedet regénye; utópisztikus hangvétele - a proletárforradalom győzelmébe vetett hit - abban az időben az egyetlen lehetséges megoldásnak bizonyult. Az utópisztikus kicsengés a szerző számára lehetővé tette, hogy ne csak eszmei, hanem művészi szempontból is éles vitába szálljon Capekkal, aki a technikát a kapitalista civilizáció és az emberiség pusztulásaként értelmezte, mondván, hogy a technika az emberiség puszta létét is veszélyezteti. Majerová Čapek kételyeivel ellentétben a technika rendeltetését nem látta katasztrofálisnak, nem ellenséges erőt lát benne, hanem úgy értelmezi, hogy az ember a technikát hatalmába kerítheti és „emberibbé“ teheti. Marie Majerová egész irodalmi tevékenységével egyetlen mű, a Sziréna (Siréna) megalkotására készült. Ami ezt megelőzően került ki a kezéből tulajdonképpen csak felkészülés volt e műre. A regény megírására már a század elején készülődött, első elbeszéléseivel. A regényben saját élményanyagát dolgozta fel, megírta benne a proletáranya életérzését, s tapasztalatait, valamint az amerikai útján szerzett benyomásait. A különféle szociális környezetek, a kapitalizmusban élő munkásság életfeltételeinek és körülményeinek ismerete nélkül a Sziréna kevésbé lenne hiteles és nélkülözné a valós élet számos jellegzetes és fontos motívumát. Mondanivalóját több témakörbe csoportosította, s változatos műfajokban dolgozta fel. Olyan regény a Sziréna, melynek hősei nem kivételes személyek, hanem egyszerű emberek. A cselekményszálak egy pontba futnak össze és szintetikus képet adnak a cseh dolgozó emberről, jellegzetes vonásairól és történelmi útjáról. A mű főszereplői nem a Hudec munkáscsalád négy nemzedékének tagjai, a főszereplő maga a munkásság. A Szirénában két ellenséges társadalmi erő találkozik, összecsapásukból kétféle erkölcsi értékrend, kétféle életeszmény születik. Majerová meggyőződése, az élet értelme, hogy az ember boldog legyen, a boldogsághoz vezető út azonban eltérő. A Sziréna múltunknak soha vissza nem térő szakaszát ábrázolja, a regény ennek ellenére mégsem tekinthető történelminek. Tulajdonképpen dokumentum, mely filozófiai kérdéseket is felvet. A teljes értékű, cselekvő, boldog élet mellett száll síkra. JAROSLAVA PAŠIAKOVÁ ÚJ FILMEK ÉRDEKLŐDÉSI TERÜLETÜK: A CSILLAGOS ÉG A dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) járásban harminckilenc, többnyire iskolákban működő szakkörben mintegy nyolcszáz gyermeknek és ifjúnak hobbija a csillagászat, vagy másképpen: érdeklődési területe a csillagos ég. Tevékenységüket a járási népművelési központ 1974-ben alapított csillagászati kabinetje irányítja- szervezi, mely Csillagászati Híradó címmel, sokszorosított lapot is kiad a számukra kétszáz példányban - elsősorban elméleti alapismereteket nyújtva és elősegítendő a szakköri foglalkozásokat. Tavaly augusztustól létezik egy magasabb szervezeti forma is: a Szlovákiai Amatőr Csillagászok dunaszerdahelyi járási szervezete. Ennek nyolcvanhét tagja van jelen pillanatban, főként olyanok, akik az iskolából kikerülvén továbbra is érdeklődnek a csillagászat iránt és magasabb szinten kívánnak hódolni szenvedélyüknek. Nekik is van már lapjuk, az Asteroid. Az ország egyetlen amatőr csillagászati lapja ez, úgyszintén kétszáz példányban, sokszorosított formában adják ki két nyelven. Kimondottan gyakorlati jellege van. Nemregiben jelent meg a harmadik száma, mely akárcsak az előző kettő, adatokat, megfigyelések eredményeit tartalmazza jelentős részében, és tükrözi azt, ami a szervezet munkájának is jellemzője: az elmélet egybekapcsolása a gyakorlattal. A lap összeállítója, írója, a közzétett észlelések zömének tulajdonosa Bödők Zsig- mond, aki egyben a kabinet vezetője és a szervezet elnöke is. Róla csupán annyit, hogy gyermekkorától a csillagászatnak él. Saját maga készített és készít távcsöveket, nem is akármilyeneket, és segítségükkel díjnyertes felvételeket például a Holdról; eredményeit számon tartják itthon és külföldön; a világ számos országának csillagászati központjával, illetve csillagászával tart fenn aktív kapcsolatot. (Nem véletlen, hogy az Aste- roidba egyebek között Magyarországról, Romániából, Svájcból, a Szovjetunióból is bedolgoznak amatőr csillagászok.) Bödők Zsig- mond most a Komenský Egyetem Természettudományi Karának negyedéves levelező hallgatója, természetesen a csillagászati szakon. Csillagászati tárgyú írások szerzőjeként lapunk hasábjain is időről időre jelen van.- Az amatőr csillagászati tevékenység ugyanolyan hobbi, mint bármely más - mondja. - De jóval többet ad az embernek, azt hiszem. Nemcsak ismereteket, nemcsak szépséget. Szerepe lehet a tudományos világnézet kialakításában; kényszeríti az embert arra, hogy á társtudományokkal is foglalkozzon. És amellett, hogy tanulás, szórakozás, még arra is lehetőséget nyújt, hogy üstökösöket, novákat (felrobbanó csillagokat) fedezzünk fel. Világviszonylatban évenként harminc üstököst fedeznek fel, de ebből csak né- gyet-ötöt a hivatásos csillagászok, a többit az amatőrök, akiknek szabad területeket hagynak a hivatásosak; ők ugyanis nem végeznek olyan munkát, amit az amatőrök is el tudnak végezni, kevésbé igényes műszerekkel is. Erre a munkára, illetve eredményeire persze szüksége van a csillagászatnak, gyűjtjük mi is, küldjük őket a hazai és külföldi központokba. Az együttműködés nélkülözhetetlen ezen a területen és nem ritkán igazi örömet szerez az embernek. Mint legutóbb a szombathelyi kollégák A kedvezőtlen időjárás miatt mi nem láthattuk, nem figyelhettük meg a néhány héttel ezelőtti holdfogyatkozást, ők igen; és elküldték nekünk az eredményt, melyből megtudtuk, hogyan zajlott le. Ezután a Konkoly néven évenként Ógyallán (Hurbanovo) rendezett nyári csillagászati táborozásról beszélgetünk, melynek általában negyven-ötven ifjú részvevője van, majd a szakköri tevékenységről. Bödők Zsigmond elmondja, hogy sok iskolában sajnos még kis távcső vagy csillagtérkép sincs. A gondokon úgy próbálnak enyhíteni, hogy a szervezet tagjai például távcsöveket készítenek a szakkörök számára. Ahol pedig nincsenek a csillagászatban jártasabb pedagógusok, ott középiskolás vagy főiskolás amatőr csillagászok irányítják a gyerekeket. Akik lelkesen ismerkednek azzal a tudománnyal, melynek - hogy az Asteroid bevezetőjéből idézzem egy francia csillagász szavait - nincs szüksége semmiféle szé- pítgetésre. B. GY. Naplemente délben (magyar) Egy világhírű magyar zongora- művész, alapos orvosi viszgálatok után, megsejti, hogy súlyos beteg. A diagnózis: tüdőrák. Erről persze nem szabad tudomást szereznie, megindul hát a kegyes csalás gépezete. Szerelme, a tragika s a jó barát, a kezelőorvos szövetkeznek hogy eltitkolják előle a szörnyű igazságot. A titok azonban kipattan: unokaöccse, az angyalarcú kamasz kíméletlen, sátáni csínyként - hogy újabb kazettákat vásárolhasson eladja neki azt a magnótekercset, amelyre titokban felvette apja és az orvos beszélgetését a zeneszerzőnagybácsi betegségéről. A fiatal, s addig szemmel láthatóan boldog művész egyszerre szembesítődik a halálos ítélettel. Határhelyzet, melynek képi ábrázolása a hatásvadászat korlátlan lehetőségeit kínálja. A rendező, Hintsch György ezt a buktatót ki- sebb-nagyobb sikerrel elkerülte. A történetet kulturáltan vitte filmre, kiváló színészekkel, alkotása mégsem igazán megrázó; szívre- ható, vagyis érzelmes, megható alkotás, de nem szivszorító. Ennek oka alighanem az, hogy a történetet - mely tulajdonképpen az emberi lélekben, az ember bensőjében játszódik - a rendező látványos, szemgyönyörködtető filmes módszerekkel jeleníti meg, a külsőségek pedig eltakarják a lényeget. Kétségtelen, hogy a felszínes élménnyel is beérő nézőt a kápráztató külsőségek elbűvölik, a látottak érzelmeit megindítják, gondolatait azonban érintetlenül hagyják, nem késztetik továbbgondolkodásra. A csillogó külsőségek mögött az alkotó tehát > í-.-ÄVÍ' Szűr Mari és Huszti Péter a magyar filmben nem tudta érzékeltetni az emberben dúló drámát, belső vívódását, nem tudta megmutatni, hogy a zeneszerző nem számíthat senki segítségére, végső szorultságában nincs kihez fordulnia. Pedig a rendezőnek kitűnő színészek voltak segítségére, hogy megjelenítsék Az angyalarcú fiú cimü Illés Endre-eIbeszélés zeneszerzőjének inkább csak elképzelhető, mint látható lelki tusáját, keserű versenyfutását a halállal. A zeneszerzőt Huszti Péter alakítja, hitelesen. Partnerei: Kálmán György, Bordán Irén, Bálint Márta, Holinszky Loránd, Sinkovits Imre. Pomádé (amerikai) Amikor 1979 nyarán nálunk is bemutatták az amerikaiak sikerfilmjét, a Szombat esti lázt, a közönség véleménye - a produkció kvalitásait tekintve - erősen megoszlott. Voltak - főleg a fiatalok -, akik fenntartás nélkül lelkesedtek a filmért, voltak azonban, akik hidegen elutasították, mondván: tartalmatlan a film, s története is túlságosan vérszegény. Egyben viszont valamennyien megegyeztek: John Travolta, a főszereplő 'Fred Astaire «. ta a legjobb amerikai táncos; nem nagy színészegyéniség, a táncparketten azonban valóságos király. A film jó példa arra, hogyan lehet az ürességet káprázatosán tálalni és ügyesen eladni. Mert a Pomádé valóban nem szól semmiről, ha csak a néző egy kis megerőltetéssel mégis nem hámoz ki belőle valami tartalmat. A vásznon a nyári szünetről iskolába érkező, s a gimnázium utolsó osztályát kezdő fiatalokat láthat; csupa vagány, hencegő és nagy- képű fiatalt, akik közt van Danny, a megkörnyékezhetetlen világfi is, akit a lányok persze hidegen hagynak, még a szőke Sandy, a szíve választottja is, akiről pedig barátainak ódákat zeng. A fiatalok Olivia Newton-John és John Travolta, az amerikai film főszereplő És most itt az újabb John Tra- volta-fiim, a Pomádé melyet nagy hírverés (ügyes reklám) előzött meg, s melynek bemutatása világszerte annál nagyobb csalódást okozott. Pedig John Travolta változatlanul ragyogó táncos, sőt ezúttal remekül énekel is, s partnere nem kisebb világhíresség, mint Olivia Newton-John, a népszerű diszkó-énekesnő. Mi az oka hát annak, hogy ez a pompás kivitelezésű, mesterségbeli tudással, profi szinten készült zenés film hidegen hagyja a nézőt, s talán még John Travolta lelkes hívei is csalódottan teszik fel a kérdést: ez lenne az a nagy csinnadrattával beharangozott Pomádé? a tanévet végigénekelik, táncolják, játsszák, s érettségi után mit ad az ég, megtörik a jég, s a két fiatal ismét egymásra talál. Hogy Randal Kleiser rendező mit akart mondani a filmmel, csak ő tudja. Tartalmat, netán magvas gondolatokat ne is próbáljunk keresni a produkcióban, mert ez hasztalan igyekezet lenne. Annyi bizonyos, hogy a film még a mai amerikai fiatalok jellegzetes típusait sem vonultatja fel, nem érzékelteti a hetvenes évek céltalanul tengő-lengő amerikai fiataljainak közérzetét és életérzését sem, ahogy azt a korábbi film a Szombat esti láz tette.-ymÚJ SZÚ 4 1982. II. 2.
