Új Szó, 1982. január (35. évfolyam, 1-25. szám)

1982-01-11 / 8. szám, hétfő

JJ szó 3 1982.1.11. ÉRDEMES NÖVELNI A SZAKKÉPZETTSÉGET? A munkabér alakulására nagy hatással van a szakképzettség is, és ez érthető, hiszen a népgazda­ság számára nem mindegy, hogy miként alakul a munkaerőállo­mány szakképzettség szerinti összetétele. A CSSZSZK 1981- 1985-ös évekre szóló gazdasági és szociális fejlesztési irányelvei­ben meghatározták a bérezés, a jutalmazás legfőbb alapelveit is. E dokumentumban hangsúlyoz­zák, hogy mindenképpen közvet­len kapcsolatot kell teremteni a gazdasági tevékenység révén született eredmények és a bérek nagysága között, miközben követ­kezetesebben érvényesítjük az anyagi érdekeltségi rendszert. A jutalmazásban teljes mértékben érvényre kell juttatni az érdem szerinti elosztás alapelvét, hogy minden dolgozót aszerint értékel­jenek, amilyen mértékben hozzá­járult a közös eredmény eléré­séhez. Az eddigi bérezési rendszerben gyakran lehettünk tanúi annak, hogy számos dolgozó elhanyagol­ta szakképzettségének növelését, és erre csak azután volt hajlandó vállalkozni, ha fizetéscsökkentést, vagy alacsonyabb fokú beosztást helyeztek számára kilátásba. Hangsúlyozni szeretnénk, hogy a dolgozók önszántukból nagyon ritka esetben vállalták a tovább­képzést, csak elvétve akadtak és akadnak olyanok, akik kezde- ményezően keresték a szakkép- zettség-növelési lehetőségeket. Nem tartották ezt fontosnak, azért, mert a fizetési boríték vastagsá­gán ez végül is nem mutatkozott meg, hiszen az kiegészítődött a különböző jutalmakkal. Ez a gyakorlat egyértelműen káros volt, hiszen a bérezési rendszer csak bizonyos fokig ösztönzött a szakképzettség növelésére. Persze, nem volt ritkaság számba menő az olyan eset sem, amikor nem becsülték meg a szakképzett dolgozót, annak tudását, és ez elkedvetlenítette azokat is, akik­nek szándékukban állt a tovább­tanulás. A helyzetet az is rontotta, hogy a nagyobb és a kiváló szak­tudással nyújtott teljesítményt ugyancsak nem tükrözték a bérek. Nem megfelelő beosztásban A szakképzettség kihasználat­lansága sajátos probléma volt a múltban, és bizonyára az marad a következő években is. Ha valaki alacsonyabb- szintű beosztásba kerül, mint amilyen a szakképzett­ségének megfelel, és amilyenre műveltsége, gyakorlati ismeretei, erkölcsi-politikai magatartása ré­vén joggal számíthatna, az bizo­nyára nem nyújt kimagasló telje­sítményt. Az ilyen emberekből többnyire kiveszik a vállalat iránti lelkesedés, és munkáját éppen hogy csak elvégzi. Az, hogy nem minden esetben kerültek az emberek a szakkép­zettségüknek megfelelő beosztás­ba, a szakképzett munkaerőállo­mánnyal való pazarláshoz veze­tett. Ez különösen a műszaki-gaz­dasági dolgozók kategóriájában nyilvánult meg, lényegesen kisebb mértékben a munkáskategóriá­ban. Nagyon ritkán történt meg ugyanis, hogy a szakképzett, kita­nult munkást segédmunkásként fi­zették volna. A műszaki-gazdasá­gi dolgozók kategóriájában viszont gyakori jelenség volt, hogy az ala­csonyabb szakképzettségű dolgo­zókat magasabb - felkészültsé­güknek, gyakorlatuknak nem megfelelő - beosztásba he­lyezték. Most, amikor a népgazdaság hatékonyságának növelésére tö­rekszünk, mindéképpen fontolóra kell vennünk a fent említett kérdé­seket a dolgozók szakképzettség szerinti beosztásával kapcsolat­ban. És el kell gondolkodnunk a szakképzettség növelésére ösz­tönző tényezőkön is. A népgazdaságban a szerke­zetváltozásokra való felkészülés korszakát éljük, és ebben a kor­szakban a szakképzettség növe­lése más megvilágításba kerül. Függetlenül attól, hogy az egyé­nek tudatosítják-e a többoldalú szakképzettség előnyét és fontos­ságát, keresnünk kell az erre ösz­tönző tényezőket, lehetőségeket. Csak a nagyobb fizetés ösztönöz? A leggyakoribb és legelterjed­tebb nézet, hogy a magasabb fize­tés, illetve a nagyobb bér megfele­lően ösztönöz a szakképzettség növelésére. Persze, ez nem telje­sen igaz. A szakképzettség növe­lésére ösztönző tényezők külön­bözőek az egyének és a dolgozók bizonyos csoportjai számára. Az érdeklődés függ az elért műveltsé­gi szinttől. Az alapfokú műveltségű dolgozók a különböző lehetősé­gek közül a magasabb fizetést, vagy a magasabb bérkategóriába való beosztást választották a leg­többen szakképzettség-növelő ösztönzőként. Az 1400 megkérde­zett munkás egynegyede pedig az érdekesebb munkára való áttérést tartotta a legerősebb ösztönző motívumnak a szakképzettség megszerzésére, illetve fokozásá­ra. A 24. életévüket még nem betöltött fiatal dolgozók számára nagyobb mértékben hat ösztönző­ként a szakképzettség fokozására a nagyobb fizetés kilátásba helye­zése, a 25-35 évesek korcsoport­jába tartozók számára pedig az érdekesebb munkára való átme­net a döntő vonzó tényező. A megkérdezetteknek több mint a fele már a múltban szerzett bizo­nyos szakmai továbbképzést az alapfokú szakképzettségen kívül. A megkérdezetteknek végül is kü­lönböző szempontok szerint kellett válaszolniuk arra, hogy a továb­biakban miként csapódik le szak- képzettségük növelése: maga­sabb teljesítményt nyújtanak-e, ja- vul-e munkájuk minősége, jav/uke munkájuk szervezésének színvo­nala, könnyebben végzik-e el sa­ját munkájukat. A feleletekből ki­tűnt, hogy a szakképzettség növe­lésének eredményeként könnyeb­ben végzik munkájukat, mint addig. A munkások és a műszaki-gaz - dasági dolgozók hangsúlyozták annak a jelentőségét is, hogy a magasabb szakképzettséggel javult munkájuk minősége. Ezt a véleményt a megkérdezettek egyharmada vallotta. A munkások többnyire a nagyobb teljesítményt hangsúlyozták, a műszaki-gazda­sági dolgozók pedig a jobb mun­kaszervezést. Természetes, hogy vannak dol­gozók, akik meggyőződésből töre­kednek a szakképzettség növelé­sére, és vannak, akik ezt nem tartják fontosnak. Ez utóbbiak csak a következő esetekben haj­landók továbbképzésre vállalkoz­ni: fizetésemelésért, más munka­körbe való jutás lehetőségéért, és kb. 15 százalékuk végképp nem érdeklődik a szakmai tudásának bővítése iránt. A munkások és a müszaki-rgazdasági dolgozók egyaránt vallják, hogy a képzett­ségi katalógus szerinti beosztás közvetlen hatással van tanulási kedvükre: minél magasabb osz­tályba sorolják őket, annál jobban érzik a továbbtanulás szükséges­ségét. Társadalmi igény A szakképzettség fokozása ob­jektív szükségszerűség, amit a társadalmi termelőerők fejlődé­se, valamint azok a célok diktál­nak, amelyeket a szocialista társa­dalom tűz ki. Ez az objektív szük­ségszerűség fokozatosan bekerül a dolgozók tudatába, bizonyítják a mostani felmérések eredményei a hatvanas évek első felében vég­zett eredményekhez viszonyítva. Természetesen, hogy a szakkép­zettség növelését nem öncélú ügy­ként kezeljük. Hogyan is hangzott el a XVI. pártkongresszuson? ... tehát minden azon múlik, hogy nagyobb termelékenységgel fo- gunk-e termelni, olcsóbb, illetve jobb minőségű árut állítunk-e elő, hogy csökkentjük-e a termelési fo­lyamatban a költségeket, és hogy minden szakaszon jól gazdálko­dunk-e.“ Ha ezeket a szavakat fontolóra vesszük, akkor minden­képpen tudatosítjuk, hogy a szak- képzettebb munka nélkül ez nem valósítható meg. Az, hogy ma még nem értékeljük minden esetben a szakképzettséget, senkit sem riaszthat el szakmai tudásának bővítésétől. Nem csupán a magasabb fize­tés reményében érdemes növelni a szakképzettséget, hanem azért is, mert ezáltal nagyobb lehetőség nyílik az önmegvalósításra, az ember saját munkája minőségé­nek javítására. KŐVÁRY IVÁN smrnm A legelterjedtebb és leggazda­ságosabb közlekedési módnak Vi­etnamban a hajózás számít. A személy- és áruszállítás 40 szá­zaléka vízen történik, hiszen Viet­namban a hajózható folyók hosz- sza csaknem 40 ezer kilométert tesz ki. A folyami teherszállítás a félszeresével, a személyszállí­tás pedig egyharmadával növeke­dett a múlt évben, s ez elsősorban annak az eredménye, hogy Hanoi­ban és Nam-Dinhban korszerűsí­tették a kikötőket. (HÍZ) Atomerőmű épül Romániában Cérna Voda városa mellett épül Románia első atomerőműve, amelynek 440 MW lesz a teljesít­ménye. Az atomerőmű szovjet közreműködéssel épül, és a ter­vek szerint még a mostani ötéves tervidőszak végén működésbe lép. A közeljövőben újabb atom­erőművek épülnek majd Romániá­ban, amelyek teljesítményével a 80-as évek végén 20 százalék­kal növeszik Románia villamos- energia-termelése. Ezzel szemben a vízi- és a hőerőművek teljesít­ménye körülbelül 60 százalékkal csökken. (HÍZ) Az ipari robotok adatbankját alapították meg az NDK-ban, így egy helyen válnak hozzáférhetővé azok az ismeretek, amelyek az ipari robotok fejlődéséről, gyártá­sáról és érvényesüléséről szólnak. Az adatbankot, amely az anyag­megmunkáló kutatóközpont „se­gédberendezése“ Karl-Marx- Stadt-ban, az NDK összes robot- technikával foglalkozó vállalata és intézménye kihasználhatja. Ez a berendezés nemcsak a nemzet­közi fejlődést kíséri figyelemmel, hanem az eddig elért eredménye­ket is. így az adatbank gyors átte­kintést ad az ágazatról, továbbá meggyorsítja az új megoldások ér­vényesítését és elősegíti a paralel fejlődéstől való kitérést is. (HÍZ) A szovjet találmányok népgazdasági jelentősége Az elmúlt év első felében csak­nem kétmillió találmányt és újítási javaslatot vezettek be a gyakorlat­ba a Szovjetunióban, amely több mint 2,5 milliárd rubeles megtaka­rítást jelentett a szovjet népgazda­ságban. Szerzői jogdíjakra több mint 120 millió rubelt fizetett ki a feltalálóknak az ország. Azok, akik aktívan bekapcsolódtak a ta­lálmányok és az újítási javaslatok életbeléptetésébe, körülbelül 20 millió rubel prémiumban része­sültek. (HÍZ) 1 A Jaslovské Bohunice-i V-2-es atomerőmű építésén (A szerző felvétele) HA AZT MONDOM: ENERGIA L ehet, csak nekem tűnik úgy, de mintha az utóbbi évek­ben elszaporodtak volna a küfön- böző kisebb-nagyobb hitelt ér­demlő előrelátások, jóslatok. Fi­gyelmemet legutóbb például az egyik ismerősöm előadta elmélet ragadta meg, amelyben az embe­riség jövőbeni sorsát vázolta föl, kapcsolatba hozva ezt az egyre rohamosabban fogyó hagyomá­nyos tüzelőkkel és energiahordo­zókkal. Kiderült, nem csupán a saját véleményét mondja, az elmélet nagyobb részét átvette valakitől, így meglehet, hogy a közvéle­mény egy újabb változatával áll­tam szemben. Szavai már az elkö­vetkező évezred első évtizedeire vonatkozóan is tömény pesszimiz­must tükröztek. „A várhatóan be­következő energetikai katasztrófa következményeiből pedig aligha tudunk majd valaha is teljesen kijutni” - mondotta. - Elgondol­kodtató, hogyan kelnek életre az ilyen borúlátó elméletek. Persze, tény, hogy hagyományos tüzelő­forrásaink valóban rohamosan fogynak. A föld mélyén gyakran nincsenek még egy évszázadnál hosszab időre elegendő készletek sem. E téren hazánk sem kivétel. A rendszeres kitermelésnek kö­szönhetően nemcsak hogy egyre kevesebb a tüzelő, hanem minő­sége is állandóan csökken. Ily mó­don érthető az is, ha akadnak, akik sötét színekben látják az emberi­ség jövőjét. Csakhogy az efféle vélemények vallói közvetve azt is elárulják magukról, hogy képtele­nek összefüggéseiben megítélni a jelenségeket. Számomra éppen ezért szim- patikusabb egy másik és gyakrab­ban hangoztatott elmélet, amely az ember törekvő természetéhez is sokkal közelebb áll. Ez ugyanis szintén nem mellőzi a fenyegető veszélyt, de egyúttal a kiutat is keresi a várható nehézségekből. Döntő szerepet a tudományos­technikai fejlődésnek tulajdonít, más szóval, a korral gondolkodó embert helyezi előtérbe. Az ember feladata tehát nem megfutamodni a nehézségek elől, hanem ezek legyőzése. S erre a harcra, mégha meglehet évszázadok múlva kerül is sor, készülni ma kell. így a már említett várható nehézségekből való kiútkeresés napjainkban is fo­lyamatban van. A tudomány az utóbbi évek­ben több olyan lehetőségre mutatott rá, amelyet, ha jól kihasz­nálunk, a jövőben mindnyájunk hasznára fordítható. Ilyen például a nem hagyományos, újszerű tü­zelők és energiahordozók feltárá­sa, valamint hasznosítása is. így ha egykoron valóban elfogyna az összes szenünk, kőolajunk és egyéb hagyományos tüzelőnk, ak­kor már nyilván annyi és olyan új ismerettel bírunk majd, olyan tu­dományos-műszaki bázissal ren­delkezünk, amelyeknek segítsé­gével remélhetőleg nagyobb ne­hézségek nélkül is képesek le­szünk pótolni a végleg kimerített forrásokat. Végső soron azt, hogy már napjainkban is elértünk bizonyos területeken figyelemre méltó ered­ményeket, hogy a népgazdaság és a lakosság igényeit nem egy esetben már az újszerű tüzelők és energiahordozók igénybevételével elégítjük ki, mindezt konkrét dol­gokon is könnyen bizonyíthatjuk. Kell-e ide látványosabb és kézzel­foghatóbb példa, mint a már mű­ködő első atomerőművünk, az is­mert Jaslovské Bohunice-i V-1 -es vagy az épülőfélben levő következő három hasonló létesítmény, de em­lítést érdemelnek azok is, amelye­ket pillanatnyilag még csupán ater- vek szintjén készítjük elő. A jövőbe tekintés e téren biztató, hiszen csupán az évtized végéig, tehát alig nyolc év múlva már az atomerőmű­veknek 7200-tól 8500 megawattnyi teljesítménnyel kellene megerősí­teniük energetikai rendszerünket. És akkor még nem szóltunk a többi új lehetőségről. Számos olyan konkrét eredményről számolhat­tunk már be eddig is, amelyeket a napenergia hasznosítása terén értek el több helyen immár gyakor­lati-alkalmazási szinten. Dicsére­tes módon az utóbbi években végre megtört a jég a geotermális energia hasznosításával kapcsolatban is. Egyre többen vannak azok, akiket a föld melege nem hagy hidegen. A dicséretre méltóak közül álljon itt jó példának a nagymegyeri (Calo- vo) szövetkezet, ahol még a mosto­hább természeti adottságok sem szegték kedvét az embereknek. Itt egész évi zöldségtermesztésre rendezkedtek be. De nem ez az egyetlen módja ennek a természet adta lehetőségnek a kihasználásá­ra. Galántán a szükségesnél ugyan lassúbb ütemben, de lakóházak fűtését is tervezik a termálvízzel. S hogy ezekkel pótolható lesz-e a szén és a kőolaj? Nem, minden bizonnyal nem teljes mértékben. De a fenti felsorolás még távolról sem végleges, hasonlóképpen az ember leleményessége sem az. Hiszen van rá példa, hogy a szelet is befogták munkára. Ezt már évszá­zadokkal ezelőtt is megtették, miért ne tanulhatnánk őseinktől? A ten­ger hullámzásából is energiát lehet nyerni. Külföldön már ezzel is sike­res kísérleteket végeztek. Agépko- csizni szerető embertársaimat pe­dig nem azzal kívánom nyugtatga- ni, hogy a fejlettebb országokban is egyre nagyobb mértékben térnek vissza a kerékpárhoz, mégha életvitelünkre való tekintettel ez nekünk sem lenne kárunkra, ha­nem arra hívom fel inkább a figyel­met, hogy világon van már a víz­meghajtású gépkocsi mintada­rabja. I lyen eredmények felmutatása után tekinthetünk-e bizako­dóan a jövőbe? Nos, remélem az eddigiekből is eléggé logikusan következik az igen. Sőt, messzebb mennék a következtetésben: azt hiszem, hogy a szén és kőolaj végleges kiaknázása aligha jelent majd az emberiség számára a szó szoros értelmében katasztrófát. A végzet napjainkban is teljesen más irányból fenyeget. Sajnos, ugyanaz a tudomány, ami az em­bert a nyomorúságból is kiemelni képes, ellenkező csapásokat is tud osztogatni. KESZELI BÉLA „Robot“ - adatbank az NDK-ban A folyami közlekedés jelentősége Vietnamban

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom