Új Szó - Vasárnap, 1981. július-december (14. évfolyam, 26-52. szám)

1981-07-26 / 29. szám

Robert Benchley Azon számtalan jellemvonásom közül, amely megkülönböztet a nemzet nagy fiaitól, az egyik az, hogy képtelen vagyok végigolvas­ni egy detektívregényt. Nagy ügy- gyel-bajjal eljutok az utolsó tiz ol­dalig, ekkor azonban mindjobban fokozódó közöny hatalmasodik el egész lényemen - és a hűtőszek­rényhez indulok, hogy valami italt vegyek elő. Arra képes vagyok, hogy meg­birkózzam egy detektívregény el­ső részével, azokkal az oldalakkal, amelyek telis-teli vannak hullákkal és gyanús alakokkal, és mint a de­tektívregény igazi kedvelője, izga­tottan olvasom az utána követke­ző részeket, amelyek szivet tépő sikolyoktól és pisztolylövésektől hangosak, és kajánul mosolygok, amikor a Scotland Yard embere a körmét harapdálja De mihelyt eljön az az idő, hogy mindent a helyére kell tenni, és a detektív megmagyarázza miért jutott arra a következtetésre, hogy éppen Scarboro követte el a gyilkossá­got, akkor én ráeszméltem, hogy még a szereplők nevére sem em­lékszem, és - ami még rosszabb '' - ez nem is izgat különösebben Valószínűleg éppen a nevek problémája hűti le a detektívregé- nyek iránti lelkesedésemet. A cse­lekmény kibontakozása során s ahogy egyre újabb és újabb hősök bukkannak fel, én mindin­kább szeretném elraktározni őket emlékezetemben. Csakhogy se­hogy sem sikerül öt névnél többet megjegyeznem, a többit illetően pedig azzal a reménnyel vigaszta­lom magamat, hogy majd eszem­be jut, kicsodák, amikor újra meg­jelennek. No és persze mikor a re­gény végéig már csak hat oldal van hátra, ahol nem történik sem­mi, csak holmi McCartney.-kröl, Wallesekröl, Martissis-ekről meg Waldenheimekről esik szó - akkor bizony pocsék helyzetbe kerülök. Ha érdekli a kedves olvasót, hát az alábbiakban megpróbálom összefoglalni a detektívregények többségének utolsó tiz oldalát, már ahogyan én látom.- Nos, mondja meg nekem, felügyelő, mi késztette arra a gya­núra, hogy éppen Reedy, nem pedig Peroni járt azon az estén Balinto lakásán?- Pofon egyszerű volt: miután megállapítottuk, hogy Gilko sem­miképp sem találkozhatott Chica­góban Matessy embereivel, O Ro- ork és Bleaker pedig, ahogyan tudtuk, súlyos anyagi helyzetben volt - ezt Gregory közölte velünk -, a bájos Maud Marston pedig megpuhította Patrickot, hogy csal­ja meg Maryt... Úgyhogy azon az estén, amikor látták, hogy Free- dish kilép Hancock lakásából..- De hiszen McKerrt látták, nemde? Teamy éppen ezt kö­zölte- Teamy azért mondta ezt, mert attól félt, ha Clark megtudja, hogy Nogelet buzgón csapta a szelet Elsie-nek, akkor közli ezt Gorelli bandájával, Sheenositz pedig menten megpukkad...- Tehát nem volt bizonyos ab­ban, hogy azon az estén Clark járt a tímárműhelyben?- Sejtettem, de addig nem vol­tam biztos benne, amíg meg nem találtuk Van der Hook felöltőjének zsebében a zálogcédulát, és rá nem jöttünk, hogy Duke is beleke­veredett ebbe a zűrös ügybe, de nem szólhatott, mert félt McNama- rától- No és a biztosítási kötvény?- A biztosítási kötvényt, mint tudja - ha hajlandó megerőltetni az agyát - Austerville nevére állí­tották ki, ez a kutya pedig Paster- son embere. Éppen ő fedte fel az egész ügyet.- Süllyedjek el, ha értem!- Nem, ezt egyáltalán nem ki-, vánom? Inkább fizessen nekem egy pohár whiskyt. GELLÉRT GYÖRGY fordítása (11 kp W Utolsót csillan az Álomtó tükrén a nap aranyló sugara. Az erdő imbolygón bomló árnyai nesztelen suhanással egyre messzebbre kúsznak Csend tanyája, jószagú hegyek friss leheletével megtelt óriás ba­rázda a völgy. A fenyő, a csér, a tölgy és mindenféle fák serege, égi zuhanyban töltődnek újra meg újra, hogy aztán csintalan szellő pazarlón szórhassa szét - ami után tüdőnk és vérünk áhítozik - az oxigént. A hegyi patak árjával szemben piros húsú pisztráng edzi magát. Az erdei tisztás buja füvén vad­disznó osztozik őzek csapatával. Madarak hada fészkekre szállva készül a korai pihenőre, hogy a hajnali pírral kelve megint zeng­hesse életigenlő dalát. A déli fekvésű oldalon, ahonnan messze látni a völgy és a Som­hegy felé, az ember birtokba vette a táj egy gyönyörű karéját. Talán száz ház lapul itt kicsiny faluba tömörülve. Csobogó csermely hosszanti irányban szeli ketté a zöld függönnyel takart utcaso­rokat. Mikor a templomtorony villám­hárítójának aranyán az utolsó fénysugár is kihuny, művészi toli­nak és ecsetnek ihletet-adó falusi alkonyat, alkonyi varázslat hullik alá. Itt-ott a kiskapun túlra kígyózik a frissen főtt vacsora illata, hogy hazaindító vágyat gerjesszen a kószáló gyerkőcökben . Minden, ami jelen van, szívet megejtő, borzas indulatokat elsi­mító, lélekelemző, harmonikus. A természet talán csak mutatóba hagyta meg Így, ilyen valóságos­nak e darabkáját a világnak, hogy a felborított egyensúlyt érezve is legyen miben megvigasztalódnia. S talán még azért is, hogy en­gem egyszer ilyen valószínütlenül nagy gyönyörűséggel eltöltsön . Természet-imádatba hajló ájta- tosságomat hirtelen egy otromba kurjantás zavarja meg. A hang irányába figyelve, túl a templom­soron, egy középkorúnak tetsző, támolygó asszony alakja bukkan elő. A kocsma felől kacskaringózik hazafelé és hangját nem kímélve nagyokat rikkant bele az ittfelejtett édeni alkonyatba: ,,Kelj fel, anyám, kelj fel, kelj fel a sí­rodból! ..." Beleborzongok. és csak annyit tudok elmotyogni, hogy:- Minek'” KOVÁCS JÓZSEF GYÜRE LAJOS Bojtárnak lenni Tereli szavait a kóltö kutyája nincs neki- csak J. A utánérzései - pattog az írógép ­ostor dühös a falka nem szelíd juhnyáj barangol bitang jószágként az októberi sárban dagad a vers ólmos fütykösök verik a kussoló metaforát mert elbitangolt az esztétikum hímes mezejéről Tereli szavait a költő sűrű betonerdö a lakása- álmában Vidróckival komáz s a legszebb pej nyerítve vágtat alatta. MÁZIK ISTVÁN Mintha alkonyodna Mintha alkonyodna, már a bokroknál az ég kékje sűrűsödne. Jönne az est, itt a bokroknál jönne az est. Ajtóm fáklyás kezemmel kinyitnám, ajtóm csillagok rubintos bánatába nyitnám Lassan esteledne, .kedvem a csendnek nekifeszülne B7án «TOtwi AZ 1. SZÁMÚ TRÉFA Bugyakin apó nagyon szeret tréfál­kozni kiadós esőzés után. Amikor ele­red az eső, Bugyakin apó elégedetten dörzsöli össze a kezeit és hahotázik Amint eláll az eső, Bugyakin apó gumi lábbelit vesz vei és kimegy az utcára - tréfálkozni. Miután talál egy jókora pocsolyát, Bugyakin apó óvatosan belelépdel, megáll a pocsolya közepén és titok­zatosan nézegeti a járókelőket. Ami­kor a járókelők megállnak és udvaria­san megkérdezik, hogy ,.Miért tetszik a pocsolya közepén állni?“, Bugyakin apó nagyot dobbant a lábával a víz­ben és miután lefröcskölte a járókelő­ket, vidáman kiáltja:- Ezért! Ezért! A 2. SZÁMÚ TRÉFA Amikor nem esik az eső és szép idő van, Bugyakin apó a városi közle­kedést lebonyolító jármüveken szeret tréfálkozni csúcsforgalom idején Bu­gyakin apó fehér inget, utcai ruhát, fekete cipőt vesz fel. fogja a sétapál­cáját és elindul tréfálkozni A Kolhoz-térre éve Bugyakin apó elöl száll fel a zsúfolásig megtelt troli­ra, elállja a kijáratot és úgy utazik tovább. Amikor a mögötte álló utasok udva­riasan megkérdik: ,,A következő meg­állóban le tetszik szállni?“ Bugyakin apó hátrafordul, alaposan végigméri az érdeklődőket, majd méltóságtelje­sen így válaszol:- Nem mondom meg. A 3. SZÁMÚ TRÉFA Ezt a tréfát Bugyakin apó nagyon régen eszelte ki Még akkor, amikor a gyerekek korán reggel mindig meg­rugdosták az ajtaját, nagyot füttyen- tettek a két ujjuk segítségével, majd hangos „Hahó!" kiáltással elszalad­tak. Bugyakin apó eleinte haragudott ezért, de miután kiagyalta ezt a tréfát, megnyugodott. És csak most, amikor a gyerekek már felnőtt emberek let­tek, Bugyakin apó sportöltözéket és futballcipőt vesz1 fel és minden vasár­nap korán reggel elindul tréfálkozni. Miután a tudakozóban megtudja a soron következő egykori gyermek címét, Bugyakin apó odamegy, jól megrugdossa az ajtót a futballcipőjé- vel, nagyot füttyent a négy ujja segít­ségével, elkiáltja magát: „Hahó!“, az­tán elszalad, SÁGI TÓTH TIBOR fordítása Gyurák Éva: AKADÁLYUGRATÁS (Tusrajz)

Next

/
Oldalképek
Tartalom