Új Szó - Vasárnap, 1981. július-december (14. évfolyam, 26-52. szám)
1981-07-26 / 29. szám
AZ ELHIVATOTTSÁG TUDATÁBAN (Folytatás a 11. oldalról) értelmét és lehetőségeit, egyetemes kötődéseit és társadalmi méreteit lenne hivatott vizsgálni, s hogy miért, kinek és hogyan írunk, vallhatna az írás a kisebbség lélektani hátteréről, kultúrájáról, közösségi programjáról, világi gondjairól és gondolkodása mélységéről, benső tartása komolyságáról, de ez a műfaj - nem létezik (vagy alig él). Miért időszerű az „erkölcsi realizmus"? Először is: mindig az volt. Áltata, benne fogalmazódott meg egy - talán kevésbé izgalmas, de annál komolyabb - kérdés, hogy mit akar egy irodalom, és miért akarja azt7 Milyen eszmék mozdítják és milyen szellemi tettek felé? Hogyan fogalmazza meg szűkebb közösségi és tágabb egyetemes súlyát, fontosságát, deklarált eszméi mélységét, humánumtartalmát-és emberi értékét. Fábry a maga nehéz korában a szocialista eszmék érvényesítése és a fasiszta hatalmi előretörés fékezése érdekében fogalmazta meg kritériumát, a mi korunk sem könnyebb az övétől, sőt talán, még bonyolultabb és terhesebb a gondoktól. A világ totális veszélyeztetettsége állandósult, erősödő gazdasági válságjelek kíséretében. A szocialista társadalmak fejlődése olyan minőségi változásokat feltételez, melyek egyértelműen etikai kérdések sorát vetik fel. A hivatali ügyintézés bürökratizálódása és az emberi kapcsolatok sivárodása egyaránt a morális magatartás minőségi változását követelik. Olyan mérvű a technizálódás, a szakosodás, az elvonatkoztatottság, hogy az erkölcs kérdéseinek képviselete egyre inkább szinte kizárólagosan a művészetekre hárul. A technikai és konzumtársadalom ridegségében az etika nélkülözhetetlen életszervező erő és ebben a helyzetben az alkotómunka morális kérdéseinek felvetése ellen szegülni enyhén szólva felelőtlenség vagy éppen menekülés a felelősség elől. A kérdés utolsó része zavarba hoz: hogyan szóljak arról, miképpen szerkesztem-e az Irodalmi Szemlét? Talán megítélni sem tudom. De ha már feltették a kérdést, legalább röviden válaszolnom kell rá. Az elmúlt tucatnyi év során társadalmunk, s benne irodalmunk bonyolult, nehéz, sok felelősséget kívánó időt élt meg. Nem volt könnyű a lapot úgy szerkeszteni, hogy vállalt hivatását betöltse: felszínen tartsa és ragaszkodjon nemzetiségközpontúságához, a természetes irodalmi fejlődés szempontjait minden körülmények között vállalja, tehát irodalomközpontú legyen, és egyensúlyban tartsa fejlődő irodalmunk egyre sokszínűbb nemzedéki tagolódását és ellentmondásait S ha a lapnak mindez többé-kevésbé sikerült, akkor én ezt az erkölcsi realizmus fogalomkörébe tartozó eredménynek tartom. ^ • Írók, irodalmárok között gyakori téma, vajon van-e irodalmi életünk, s ha igen, akkor az milyen? Itt nem kávéházi összejövetelekre, társas találkozókra gondolok, hanem főleg az irodalmi működésének természetes mechanizmusára. Például a Szlovákiai írók Szövetsége magyar szekciójának rendszeres és tartalmas összejöveteleire, ahol eszmei és szakmai szempontból értékelnének minden új hazai magyar könyvet, s ahol termékeny vitákra kerülhetne sor. Lapjaink hasábjairól is jórészt hiányoznak a fejlődést elősegítő véleménycserék Mi $ ezekről az ön véleménye?- Hiszem, hogy egy irodalom folyamatos alkotómunkája, az írói jelenlét, a közölt versek, novellák és kritikák, a megjelenő könyvek egyben irodalmi életet is jelentenek, ezért — gondolom - mégiscsak van irodalmi életünk. Az írószövetség magyar szekciója is rendszeresen megrendezi negyedévi tematikus összejöveteleit, ahol mindenki véleményt nyilváníthat, s ez is irodalmi életre utal. Sőt, én a társas összejöveteleket, kávéházi találkozókat sem zárnám ki ebből, de még az utcasarkokon, az Orbis előtt és máshol lezajló „összejöveteleket" is figyelembe venném, mert ezek is az irodalmi élet tartozékai. (Véleményformáló hatásuk pedig jórészt talán intenzívebb, mint a hivatalos összejöveteleké). Más kérdés, milyen ez az irodalmi élet? Sajnos, nem a legszínvonalasabb. Boncolgatása helyett azonban elmondanám, hogy irodalmi életünkkel mindig elégedetlenek voltunk, sosem volt - úgy véltük - elég tartalmas, színvonalas. Nyilvános vitáinkban is sok volt az esetlegesség, következetlenség. Induljunk ki abból, hogy minden irodalom olyan belső életet él, amilyenre képes. Az egészséges és tartalmas irodalmi élet jó közösségi szellemet feltételez, s az irodalomnak nem elvakult és kizárólagos, de okos szeretetét. De elsősorban olyan közösségi szellemet, melyben az elvi ellentétek a közösen átélt életérzés jegyében elviselik és kiegészítik egymást, s nem szakadékokat hasítanak alkotók, csoportok, nemzedékek közé. Ne legyenek illúzióink, a tartalmas és színvonalas irodalmi életet nemcsak szervezni kell tudni, hanem élni is, de ne is kiáltsunk fel időnként kétségbeesetten, hogy semmink nincs. Legyünk tisztában önmagunk erejével és lehetőségeivel. A szerkesztőségek szervezhetnek több vitát, a magyar szekció rendezhet jobban előkészített beszélgetést könyveinkről, ez csak a jó ügy hasznára lehet. De ne kérjünk számon a lapoktól, szerkesztőktől, irodalomszervezőktől olyan eredményeket, amire az irodalom egésze képtelen. ^ • Irodalmi életünk egyik, szinte állandó negatívuma, hogy lapjaink hasábjain, olykor még tanulmánykötetekben és külföldi kritikákban is homlok- § egyenest ellenkező értékelések látnak napvilágot egyes alkotásokról, irodalmi folyamatokról, melyek § sok zavart, félreértést okoznak. Véleménye szerint, ^ mit kell tennünk azért, hogy a szlovákiai magyar ^ irodalomban a marxista esztétika kritériumain ala- $ puló értékrend alakuljon ki?- Utaltam már arra, hogy a véleményazonosság az irodalomnak nem természete. S az ellentétes vélemények nem árthatnak neki, csupán akkor, ha nyilvánvaló elfogultságok vagy tévedések, kiáltó áligazságok érvényesülnek benne nyomatékos súllyal. Meggyőződésem: az irodalmunk - müveink - körüli véleményzavarok fő oka, hogy hazai kritikánk nem elég határozott és értékformáló, nincs önálló és társadalmi szempontból helytálló véleménye jelentős irodalmi értékeinkről Ha lenne ilyen mérvadó kritikánk, más hangok kevésbé lennének hatásosak, mert a saját dolgainkban magunk vagyunk bennfentesek. A marxista kritika és esztétika értékrendje és gyakorlata érdekében többet és felelősebben kell foglalkoznunk - nyilvánosan is - mükritikánk állapotával és lehetőségeivel. Legfontosabbnak nem azt tartom, hogy a mennyiségi elv alapján minden bíráló hang szabadon érvényesülhessen - tehát valamilyen parttalan kritikai szabadosság valósuljon meg -, hanem hogy a kritikai felelősség és fegyelem érvényesüljön, a bíráló tudat szakmai és erkölcsi fejlődését s mindenekelőtt a kritikusi munkabírás növekedését. E téren sok tennivalónk lesz a jövőben ^ • Különösen a nemzetiségi irodalom fejlődésének egyik kerékkötője a szemléleti beszűkülés, \ a provinciális gondolkodásmód. Mit tesz az Irodalmi Szemle azérí, hogy rendszeres és gyümölcsöző kapcsolatunk alakuljon ki a szlovák, a cseh, a ma- § gyarországi, a szovjet irodalommal és más literatúrákkal, hogy megismerjük ezeknek a kultúráknak § legújabb eredményeit?- A lapban a szlovák,- a cseh, a szovjet és más irodalomnak eredményeiből rendszeresen közlünk mutatványokat (legtöbbet a cseh és a szlovák irodalomból). Az egyetemes magyar irodalmat és a Madách Kiadó szlovák és cseh könyveit kritikailag is figyeljük. Lapcsere következtében olvashatjuk az összes magyar, cseh és szlovák irodalmi lapot és folyóiratot, számos szerkesztőséggel személyes kapcsolataink vannak Említettem már, hogy irodalmunkra nem érzek jellemzőnek valamilyen földhöz- ragadtságot, beszűkülést, még csak provinciális gondolkodásmódot sem Éppen ellenkezőleg, mint mondottam, figyelme élmények, példaképek és izgalmak után kalandozik a világban. Pedig nem feltétlenül a beszükölés jéfe, ha valaki nem ismeri azonnal a világirodalom legfrisebb izgalmát, felkapott szenzációját. A beszűkülés akkor kezdődik, amikor az írót nem érdekli más, csak önmaga, ismereteket már nem képes befogadni, sem új benyomásokat szerezni, de ennek ellenkezője is bizonyos beszűkülés: amikor az író csak az újdonságot, a messzit, az egzotikust keresi, és nem látja meg, nem érzékeli és éli át szűkebb környezetét, nem érti meg valóságát, közösségi feltételeit. így határtalan nyitottságából furcsa zártság lesz, a megfoghatatlan és elérhetetlen eszmények kalitkája. $ Számos párídokumentum - legutóbb a CSKP XVI kongresszusán elhangzott beszámoló - hangsúlyozta a fiatal írók, kritikusok eszmei és esztétikai nevelésének fontosságát, az eszmei és művészi ^ korszerűség igényét. Mit tesz a Szlovákiai írók magyar szekciója és az Irodalmi Szemle e téren, és milyen eredményeket ér el?- Szekcióbeli összejöveteleinken néhányszor programra tűztük a fiatal irodalom és kezdő írók kérdéseit. A Szemlében a Vetés és a Műhely rovat oldalain két fiatal alkotói csoport - nemzedék - ért el első - és további - kötetéig, az irodalmi jelenlétig. A jövőben a mükritikával való törődés keretein belül fokozott figyelmet szentelünk majd a fiatal bírálóknak. A fiatal költőkkel és prózaírókkal kapcsolatban az alkotómunka öntörvényüségére utalnék. Az írói munka szervezhető, segíthető és ösztönözhető, de végső eredményessége a személyes alkotói erők, a nemes becsvágy és munkabírás, tehát - sok év után újból leírom - tehetség kérdése. Ehhez annyit tennék hozzá, hogy a rendszeres munkát, a munkabírást a tehetség pótolhatatlan részének tartom. Az eszmei-művészi korszerűség kérdését irodalmunk jelentős része - úgy érzem - erősen formakérdésként- értelmezi. Túl komolyan veszik a feltételezést, hogy a modern - vagy modernista? - forma egyben korszerű művet jelent. Pedig a modernség ennél sokkal tartalmasabb fogalom és a művészi formán túlmutatva a korszerű életérzésnél kezdődik. Ennek pedig eredetinek, egyedinek kell lennie. A mi korszerűségünk alapja csak a szocialista társadalom összefüggés-rendszerébe és életességébe gyökerező látásmód lehet. Elemi erővel átélt és megjeleni-* tett új felismeréseket csak a saját valóságunk adhat. Régen gyanakszom, hogy lehetséges igazi - és egyetemes érvényre is számot tartó - meglátásainkat elhomályosítják az irodalmiság és stilizáltság nyersen átvett vagy készen kapott sémái és formajegyei, melyek a saját - tehát számunkra nem adekvát - valóságuk üzenetét hordozzák. Az etikai elmélyülés e célból is hasznos lehetne: megtanítana tisztábban és mélyebben látni és érteni önmagunkat. ^ • Különösen a szovjet lapokban, de más folyó^ iratokban is számos eszmecserére került sor a szo- ^ cialista realizmusról. Az Irodalmi Szemle által közölt anyagokban milyen mértékben tükröződik ez az alkotói módszer, s ön a műveiben miképpen érvé- í nyesíti?- A szocialista realizmus korszerű alkotói módszer, mára már mentes a dogmáktól, és az írói látás, a gondolkodás korszerű és megalapozott nyitottságát teszi lehetővé Aki így ír, gondolkodásában szocialista és valóság- szemieietében realista, de egyik kategória sem olyan merev, hogy megkötné az alkotó képzeletét. Az Irodalmi Szemlében közölt anyagok jelentős része belefér ennek az alkotói módszernek a kereteibe. Mert olyan írói módszer ez, amely nemcsak nyitott, de fejlődő is, eredményeivel, új igazságaival egyre tágítja határait és lehetőségeit. Én a magam dolgaiban megpróbálok korszerűen gondolkodni és reálisan látni, az eredmény megítélése másnak adott lehetőség. ^ 0 Az egyik legtermékenyebb, rendszeresen alkotó írónk. Ezért jogos a záró kérdés min dolgozik ^ jelenleg, mikor lát napvilágot újabb Duba-mű?- Személyes kérdés, tehát lehetőséget ad arra, hogy a már elmondottakról egészen szubjektív véleményt is nyilváníthassanak Mindenekelőtt az írói termékenységről, a rendszeres munkáról, irodalmi gondjainkról. Válaszaimban olyan irodalmi-alkotói összefüggésrendszert próbáltam felvázolni, amely elsősorban a nemzetiségi irodalom és író belső erőinek feltárására épül S ez nem véletlen, ma a fejlődés intenzív módozatainak kutatása egyetemes jelenség. Mintha a világ egyszerre úgy érezné, hogy lehetőségei szűkülnek vagy legalábbis behatárolódnak, ezért a terjeszkedés helyett a mélységek felé fordul. A jövőt a szocialista társadalmak is a benső erők feltárására, minőségi fejlesztésére és korszerűsítésére alapozzák. Az irodalom lehetséges belső erőit az író hordozza magában. Minél többet sugároz ki belőle, alkotómunkája annál értékesebb. Jómagam immár több, mint negyedszázada nemzetiségi irodalmunkat egyre erősödőnek, fejlődőnek, önállósodónak látom és reális, komoly gondjainak tudatában is bízom gyümölcsöző jövőjében De ha tévednék, ha a problémáink súlyosabbak, mint én látom, és irodalmunk helyzete drámaibb, mint gondolom, ha menteni kell, akkor is meg vagyok győződve róla, hogy gondjain- bajain, kicsinységén vagy elhanyagoltságán egyedül és kizárólag a szlovákiai magyar író segíthet, csak ö „mentheti" meg, azzal, hogy komolyabban veszi elhivatottságát és önmagát. Min dolgozom? Befejeztük az ívnak a csukák című könyvem folytatásának szerkesztését és szövegének véglegesítését, a regény előreláthatólag a jövő év őszén jelenik meg örvénylő idő címen. Utána egy kritikai és esszékötet befejezéséhez fogok, melyben nagyrészt az eddigi elmondott problémákról lesz szó, de árnyaltabban, bővebben és így - remélem - talán tartalmasabban és meggyőzőbben. SZILVÁSSY JÓZSEF 1981. VII. 26. 14 ÚJ SZÚ A
