Új Szó - Vasárnap, 1981. július-december (14. évfolyam, 26-52. szám)
1981-12-13 / 49. szám
Ulrich Thein neve és arca nem ismeretlen a hazai mozinézők előtt, hiszen az Anton, a varázsló igen népszerű film volt nálunk. Ő játszotta a címszerepet, Antont, aki mindenből pénzt tudott csinálni. Legújabb filmjében ő maga nem látható, ugyanis a Románc Amelie-vei nem a színészi - a rendezői erényeit tette próbára. Harwig Strobellel - aki egyébként a film operatőre is - közösen írták a forgató- könyvet. Talán a hitelesebb meseszövés érdekében, két fiatal diák játssza a főszerepeket. A fiút Thomas Stecher, a grófnőt, Amelie-t, Brit Gotland. A Románc... fő színhatása a melegbarna, téglavörös, okker és mélykék. Ettől azután a néző majdnem végig úgy Új film az NDK-ban Románc Amelie-vel érzi, hogy élő részese egy középkori flamand festmény témájának. Ez csupán a színekre vonatkozik, mert a történet inkább mai, illetve a közelmúltból való. Jürgen, a 16-17 év körüli kamasz édesanyjával menekül az egyre közeledő front elől, így keverednek egy kisebb faluba, ahol a fiatal grófnő és serdülő lánya úgy élnek, mintha a világ nem háborúzna évek óta. Bársonyba-csipkébe öltözve gyertyatartós, da- maszttal-ezüsttel terített asztalnál étkeznek, a lány zongorázik, a mama kilovagol. Idill. Jürgen beleszeret Amelie-be, a reszkető kam cisz vágyakozása azonban hosszú ideig csupán néma sóvárgás. Közben a faluban egyre kevesebb az élelem, a határban húzódó országúton orosz hadifoglyokat terelnek dühödt SS-ek, és már hallatszik a közeledő front lövésdübörgése. És amikor feltűnnek az első orosz tankok, a falu népe megrohanja a kastélyt. Eljött Jürgen ideje - megmenti Amelie-t. A két kamasz egy határbéli kukoricagóréban bújik meg, ahol az összezártság, a félelem és a fiúban elhatalmasodó vágy hatására az egyre nyomasztóbban dübörgő tankok, becsapódó lövedékek hangjai között egymáséi lesznek. A lány könnyelműségből, a fiú szerelemből cselekszik. Amelie kihasználva Jürgen érzelmeit, rábeszéli a fiút, lopakodjon vissza a kastélyba, és mentse ki a család elrejtett ékszereit, ezüstjeit. Jürgen vállalja a feladatot, de elfogják. Amelie - a fiú tudtán kívül - a közelben van, fegyverrel a kezében. De nem ő lő előbb... A lány halála szimbolikus erővé emeli a két fiatal szerelmének lehetetlenségét. Ebből a rövid témavázlatból talán didaktikusnak tűnhet Ulrich Thein filmje. De nem az. Nem egyértelműen. A falusi élet érzékletes ábrázolása, 1945 tavaszának szinte egyetemes érvényű képi megfogalmazása, és a két népréteg összecsendítése ebben a történetben, sokkal többet elmond erről a népről, mint amit két fiatal szerelme tükrében megtudhatnánk. (nym) első kérdést ő teszi fel. Határozottan, de inkább kíváncsian.- Gondolja, hogy kiszed belőlem valami érdekeset? Igen? Hát, jó. Majd meglátjuk. - Azzal becsukja és odébb tolja a könyvét, amelyet mindenhová magával hord. De nem marad tétlen így sem. Hol a nyakában lógó talizmánnal játszik, hol az ujjaival, s amikor azt is megunja, szoknyája rojtjait szedi marókba. Olyan mint egy nyughatatlan bakfis. Nem is hiszem, hogy felnőttnek érzi magát.- Egy kis túlzással azt is mondhatnám, hogy a bratisiavai Nemzeti Színház kelléktárában nőttem fel. Mert négy vagy ötéves koromban még szüleim öltözője volt az nem megy, hát abbahagyom. De arról senki sem tudott a családban, hogy a színművészetire is elküldtem a jelentkezési ívet. Apám, anyám azt hitték, mégis hatással voltak rám, és sikerült kiverniük a fejemből a tervemet és nyugodt szívvel utaztak el. S amíg ők szabadságon voltak, elmentem a felvételire. Ott megint csak az apámat keresték bennem. Úgy éreztem, mikroszkóp alatt állok, és ez borzasztóan elkedvetlenített. De azt mondtam: megmutatom, mit tudok. Ha jó, jó, ha nem, hát nem. Felvettek. Erre apámnak is anyámnak is fennakadt a szeme, nem hittek benne, s talán még ma sem hiszik el, hogy sikerül. Bevallom, néha én is arra gondolok, álom az egész. Nekem ugyanis imiám Kér mrnuiL Találkozás Zuzana Kronerovával állandó lakhelyünk, ami azt jelentette, szabadon jártam-keltem a színházban és sorra próbálgattam fel a parókákat, maszkokat, s aligha volt kellék, amellyel nem játszottam volna. A legjobban mégis az öltözői tükör kötötte le a képzeletemet, hiszen hatféleképpen láthattam benne magamat. Tehát a színházi légkör teljesen átitatta az életemet; csoda hát, ha később semmi kedvem sem volt a tanuláshoz? Ennek ellenére mindig kitűnő voltam. Látja, ez az, amit ma sem értek. Nem, a nevem nem segített ebben, sőt, most is úgy érzem, tőlem többet várnak, mint mástól. Most már megértettem végre, miért tiltottak a szüleim ettől a pályától. Nem akarták, dehogy is akarták, hogy a nyomukba lépjek, csakhogy engem nem lehetett lebeszélni. Makacsul ragaszkodtam az elképzeléseimhez, azt mondtam, nem izgat, mi vár rám, megpróbálom. Ha nagyon szép álmaim vannak. Gyakran sajnálom is, hogy felébredek. Persze álmodozni nem szoktam. Szerencsére idejében rájöttem, hogy realistának kell lenni, különben nem megy. Ezt én mondom, akiről sokan azt állítják, hogy igazi romantikus lélek. Igen, részben az vagyok, hiszen ha bánat ér, csak rózsaszínű szemüveggel tudok segíteni magamon. Bár akkor sem látom rózsaszínűnek a világot, csak éppen minden az ellenkezőjére fordul bennem. Hogy ez hogy lehetséges, magam sem tudom. Talán a zene, Bach, Vivaldi és Händel muzsikája játszik közre. Egyébként nem sok választott el a zenei pályától. Volt idő, amikor naponta órákon át zongoráztam, sajnos, mostanában egyre kevesebbet verem a billentyűket. De elhatároztam, hogy megtanulok gitározni. Hogy mi lesz belőle, nem tudom, mert az ütőhangszerek is egyre jobban vonza„a nevem nem segített...“ nak. És, mert még dobom nincsen, kanalakkal verem a ritmust. Ne nevessen, ezt komolyan mondom. Próbálja csak ki, majd rájön, hogy nem is olyan könnyű.- Igen, én mindig ilyen bolondos természetű vagyok. Nekem az örömhöz is apróságok kellenek. Egy csokor mezei virágnak például úgy tudok örülni, mint más egy drága ajándéknak. A bánattól pokolian félek, de van egy átkozott jó tulajdonságom: ha szomorú vagyok, olyan dühbe jövök, hogy az teljesen elnyomja a rossz kedvemet. Talán ezért sem látnak soha kedvetlennek az ismerőseim. Ha kudarc ér, legfeljebb kevesebbet mutatkozom. És ilyenkor még inkább kijön rajtam a játék igénye. Pedig nem vagyok jó játékos. A sakkot is utálom és nem is fogom megtanulni soha. De a film az nagyon izgat. Még jó, hogy (Michal Borsky felvétele) számolnak velem a rendezők. Most Duáan Tranőík alkotása, a Főnix a legnagyobb élményem. Egy sportolót játszom a filmben, aki nem tud dönteni az anyaság és az olimpiai játékok között. Nem akármilyen szerep volt, mondhatom. Három hónapon át edzésre jártam, mert diszkoszvetőről van szó. Tudom, most kételkedni fog a szavaimban, pedig valóban hatvannyolc métert dobtam. Szép kis teljesítmény, igaz? Egyszerre nézünk az órára. Indulnia kell. Azt mondja, elvisz egy darabon, ha akarom. A volán mögött Törőcsik Mari jut az eszébe. ,,Én még senkit sem láttam úgy vezetni, mint öt. Többet néz hátra, a szemünkbe, ha beszélgetünk, mint előre, mégsem izgulunk apámmal, mert tudjuk, hogy párját ritkítja a vezetésben is! SZABÓ G. LÁSZLÓ Batalov • Alekszej Batalov a Moszkva nem hisz a könnyeknek főszerepében A nagy befutása a Szállnak a darvak Boriszának szerepében volt. Majd a színészi pálya újabb fontos állomása következett az Egy év kilenc napja Fizikusaként. S legutóbb a Moszkva nem hisz a könnyeknek Gosáját játszotta, formálta hús-vér emberré. Fogalmam sincs, mi lehet egy színész - egy férfi színész varázsa. Erre leginkább azok a nők tudnának választ adni, akik hazánkban is megtöltik azokat a mozikat, amelyekben Batalov filméit játsszák. Nincs egyedül a szovjet film kedvencei között. Szmoktunovszkij, Viszockij, Tyihonov társaságában emlegetik. A névsor tekintélyes, felfigyeltetö; elsősorban a tehetség, az érett színészi tudás sugallja ezt a tekintélyt. Batalov olyan egyéniség, aki az évek során filmjeiben önmagát, tehetségének legjellegzetesebb értékeit fejlesztette tovább. A Szállnak a darvak Boriszának szerepében kamaszos hevüléseinek, bizakodásának, szerelme első tétova gesztusainak, a társát mentő ember fizikai erőkifejtésben is megnyilvánuló lelki erejének érzékletes megjelenítése adta Batalov fiatal művészetének értékeit. Az Egy év kilenc napjában már csendesedett a láz, a fiatalos eszközöket - nemcsak a szerep intellektuális követelményei nyomán - felváltotta a Fizikus egyéniségének belülről indított megformálása. A lélektani dráma hőse más aspektusokból közelíthető meg, mint a cselekményességükkel, dinamikájukkal is szerepformálási lehetőségeket sugalló filmtörténetek hősei. Ehhez már kell az érett emberi jellem, a színészi képességek tudatos csatasorba állítása. Batalov az Egy év kilenc napjában érett alkotó egyéniségű színésszé. De nemcsak azzá. Megmutatta, hogy az arc, a mimika segítségével érzelmek széles skáláját tudja megjeleníteni. Intuitív szerepformálását ebben a filmben már felváltotta az invencióra, művészi alkotóképességre alapozott játék. A jegyzetben önkényesen emeltem ki két filmszerepét. Batalov háborúbeli helytállásban felnőtté váló Borisza a hősi halálban is méltóságteljesen esendő. Másik szerepében az értelmiség helykeresésében, helytállásában formálódik hősének jelleme. Diák-katona, tudós... ... s az 1980-ban készült Oscar-díjas filmben - Moszkva nem hisz a könnyeknek - aranykezű szakmunkás. A kétrészes film közepe táján tűnik fel, mint Gosa, aki egy szamovárt hoz fel a vasúti kocsiba. Természetesen ezután egyre gyakrabban jelenik meg arca premier plánban. Hőse lelkének rezdüléseit, tudatában születő gondolatait tudja közvetíteni arcával. Ezt a rendező Vlagyimir Menysov - teljes mértékben ki is használja. Partnere monológjai válnak egy- szercsak erőteljes drámai feszültségeket hordozó dialógussá, mert a partner hangja fölé úszik Batalov arca. Rezdülései, a mondatokra való reagálása: hangtalan beszéd. S ha nem az arc, akkor a fizikai megjelenítés módja - a tartás, az ülés, az ellazult vagy feszített testrészek - rajzolja valósnak, élőnek ezt a figurát. Batalovot szeretik a nézők. Ennek a titka elsősorban tehetségében rejtezik. Játéka milliókat vonz, arca millióknak ismerős. DUSZA ISTVÁN Noiret, Adjani, Huppert és a többiek FRANCIA FILMÚJDONSÁGOK A francia filmesek igyekeznek mindent elkövetni, hogy a párizsi stúdiók visz- szanyerjék régi hírnevüket. S mivel jól tudják, csak az új és új filmek rangjával vívhatják ki a megbecsülést - újabb és újabb produkciók készülnek. Folytatódik például a Moliere divat, A képzelt beteg, A fösvény után most Roger Coggio viszi filmre Scapin furfangjait, Michel Galabruval, Jean- Pierre Darrasszal a főszerepben. Claude Lelbuche Egyesek és mások címmel készítette legújabb szuperprodukcióját, Bertrand Tavernier a híres francia „fekete széria“ 1000. regényét dolgozza fel, 1275 lélek címmel, Philippe Noiret- val a főszerepben. A francia film és színpad fenegyereke, Arrabal ezúttal Mickey Rooney-t kérte fel, hogy Keresztül a Csendes-óceánon című filmjének főszerepét elvállalja. Az örökségben is játszó Isabelle Huppert neve fémjelzi Benoit Jacquot A galamb szárnya című produkcióját, amelyben a Dominique Sanda és Michéle Placido alakítja a főbb szerepeket. A másik francia sztár, Isabelle Adjani Jean- Paul Rappeneau Csupa tűz, csupa láng című komédiájában lép újra a közönség elé, mint a matematika szerelmese, hogy aztán egészen másfajta érzelmek ragadják magukkal... A viharos sebességgel feltörő Carole Laure most éppen Jean-Louis Trintignant partnereként forgat Michel Vianey Egy gyilkos, aki elmegy című bűnügyi történetében. (ngy) 1981. XII. 13. ÚJ SZÚ
