Új Szó - Vasárnap, 1981. július-december (14. évfolyam, 26-52. szám)
1981-12-13 / 49. szám
A Cserepo- veci Kohóműben igazgatói értekezletet tartanak. Az acélöntök brigád- vezetőjének felszólalását nagy érdeklődés kíséri, hiszen a munkások véleményét fejti ki. (Jevgenyij Sztecko felvétele) 981. . 13. Munkahelyi Az erőmű modern turbináját mintegy 500 alapvető szerkezeti részegységből szerelik össze. Ezért a Kalugai turbinagyár igazgatósága a teljes munkát 500 befejezett részciklusra osztja, és elvégzését ötszáz munkabrigádnak ajánlja. Minden munkabrigád vállalási szerződést köt az igazgatósággal. A gyári berendezések adott választékának, az elvégzendő munka rögzített rubelértékének, az alapanyag és az előgyártmányok mennyiségének, valamint a munkaidő felhasználásának ismeretében maga határozza meg a munka megszervezését. A brigád választott tanácsa dönti el, ki melyik munkafázist végzi, hogy a turbina vállalt részét megfelelő időre- sem korábban, sem későbben, mint a technológia megkívánja - összeszerelje. A pontos munkáért külön prémium jár. A könyvelés értékeli a munkát, és kiutalja az összeget, a brigádok pedig maguk osztják szét egymás között a munkabért. Mindenki aszerint kap, ahogyan kivette részét a munkából. Hogy mindez igazságos és törvényes legyen, kidolgozták az értékelés speciális rendszerét. Elsőként az építők próbáltak ki egy ilyen demokratikus és egyszerű módszert. Vlagyiszlav Szerikov, a Szocialista Munka Hőse, brigádvezető, a brigádvállalkozás kezdeményezője az ipari építkezésben, így nyilatkozott a Lityeratur- naja Gazetában: „Cserep>ovecben és Sztarij Oszkolban összehívtunk mintegy száz szerelőt és más szakembert, eléjük tettük a rajzokat, részletesen ismertettük velük, milyen munkát ajánlunk, s mit fizetünk érte. Ez rendszerint másfél-két millió rubel értékű műhely vagy valmilyen ipari létesítmény volt. A rátermett építőnek a nagy vállalkozáson érdekesebb a munka: nagyobb a mozgástere. Az egyik objektum felépítését - ahogy emlékszem- hetven munkásra tervezték. Az emberek meghallgatták az ajánlatot, és gondolkodási időt kértek. Pár perc múlva visszatértek. „Réndben van - mondták - elvállaljuk. De van egy kérdésünk: Mi lenne, ha a hetven dolgozó helyett ötven végezné el a munkát?“ Az építkezés vezetője így válaszolt: „Mi önökkel ismertettük a munkáik értékét, a határidőket és a jutalmazást. Hogy hányán végzik el, nem érdekel bennünket. Minél kevesebben, annál jobb, mert a városban úgyis kévés az építőmunkás.“ ötven fős brigádot alakítottak, biztosították számunkra a szükséges gépi berendezést. Öröm volt nézni, milyen jó légkörben láttak munkához azok az emberek, akik tegnap jóformán nem is ismerték egymást. Aligha magyarázható mindez csupán a megemelt fizetéssel. Ennél többről van szó. Véleményem szerint az ösztönző erő az volt, hogy a vállalkozás vezetősége a dolgozó ember megfontoltságára és kötelességtudatára épített. Az egyik brigádtársam, Vagyim Kozsevnyikov a brigádvállalkozást,,becsületszerződésnek“ nevezte. Ha az emberek csupán a nekik kiadott egyéni munkalap alapján dolgoznak, természetesen arra törekszenek, hogy kevesebb erővel és minimális ráfordítással minél többet végezzenek. Az újfajta szervezés mellett a munkatermelékenység gyorsan nő, a munkafegyelem megszegésének esetei pedig csökkennek. Végeredményben tehát az állam és a dolgozó egyaránt jól jár. Szinte hihetelen, hogy ezt annak idején bizonyítani kellett. Több mint tíz év telt el azóta, hogy Nyikolaj Zlobin, Moszkva környéki építőmunkás brigádjának a gazdasági elszámolásra való áttérést indítványozta. Azt kérte, tűzzék ki a határidőket, határozzák meg a munka volumenét és a költségvetés szerinti értékét, a többit pedig bízzák azoknak a szervező képességére, akik közvetlenül részt vesznek az építésben. Akkor olyan hangok hallatszottak, hogy a brigádvezető vissza akar térni az egyszerű falusi szövetkezetekhez. Az építésvezetőség hatalmas mérnöki apparátusa mellett mi szükség van a brigádönállóságra? Bebizonyosodott azonban, hogy a brigád az építési területen sok mindent jobban lát. A munka hatékonyságában piedig bármely rögzített munkabérért dolgozó tisztviselőnél, sokkal jobban érdekelt. A tisztviselő lényegesen később értette meg, hogy az egyéni darabbér a szocialista gazdaságban idejét múlta. A szakszervezetek lapjának, a Trudnak az adatai szerint 1981 elejétől az állami építkezéseken már 81 ezernél több brigád dolgozik a „Zlobin-módszer“ alapján. Csupán a legutóbbi öt év alatt 1 milliárd 600 millió rubel nyereséget hoztak az államnak, félmilliónál több munkanapot takarítottak meg, az építési normák szerint kidolgozott előzetes tervekhez képest több s jbbb minőségű lakást építettek fel. A vállalkozó brigádok havi átlagfizetése emellett 17 százalékkal, sót ezt meghaladóan növekedett. A Kalugai Turbinagyár, amely még a hetvenes években bevezette a munka ilyen jellegű szervezését, tíz év alatt a tervezett 48 százalék helyett 75 százalékra növelte a kibocsátott termékek mennyiségét. A termelékenység az előirányzott 48 százalékkal szemben 60 százalékra növekedett. Ugyanott, a turbinagyárban figyeltek fel egy érdekes jelenségre: a brigádvállalkozás feltételei között a kezdők fél év alatt olyan képzettségi szintet értek el, amely korábban három éves gyakorlatot igényelt. Nos, mivel indokolható ez a „kiugrás“? Hiszen a brigád, mint termelőegység több évtizede létezik nálunk az iparban és a mezőgazdaságban. Mégsem hozott hasonló eredményt. Nyilvánvalóan az a magyarázat, hogy a jelenlegi vállalkozó-brigád, amelynek lényege a munkásönkormányzat, nem azonos a korábbi brigáddal. A régebbi brigádot inkább egy technológiai művelet, a futószalag meghatározott szakasza kötötte le, nem pedig a végtermék. S ezért valamennyi tagja egyéni teljesítményében volt érdekelt. Az új brigád, a 80-as évek példaképe nemcsak az új technikán és a magasabb képzettségen alapul (a mai átlagos képzettségű esztergályos az 50-es évekbeli kollégájánál ötször termelékenyebben dolgozik), hanem más lett a kollektív munka pszichológiája. Viktor Podkoritovnak, a cseljabinszki traktorgyár 5-ös üzeme kovács brigádvezetőjének véleménye szerint a munkaszervezés és fizetés egységes brigád munkalap szerinti módszerére való áttéréssel észrevehetően növekedett „a termelés emberi tényezője“. „Hogyan dolgoztak általában a kovácsok az egyéni teljesítménybérért?- fejtegeti Podkoritov az Ural című szverdlovszki lapban. - Mindenki az egyéni normáját igyekezett teljesíteni, a személyes megbecsülésre és prémiumra törekedett. Ha megkértek valakit, hogy segítsen a fiatal dolgozóknak vagy készítse elő a munkaterületet a váltótárs számára, egyszerűen hátat fordított, s azt válaszolta: menjenek az ötleteikkel a vezetőséghez, neki elég a maga gondja. Az ügyes kezű egyéni teljesítményért dolgozó munkás általában igyekszik kiszorítani másokat az „előnyösebb", jobban fizető szakmunkából..." Saját tapasztalatára hivatkozva a cseljabinszki kovács egészen más képet ad az egységes munkalap alapján dolgozó brigádokról. Ezeknél az „előnyös“ és a „hátrányos“ munka közötti különbség természetes úton tűnik el: mindegyik fontos, ha a brigád kollektíván felel a végtermékért. Az üg> jS kezű munkásnak közvetlen érdeke, hogy mielőbb a saját szintjére emelje a lemaradót, a kezdőt, ez utóbbiaknak pedig, hogy gyorsabban megszerezzék a magas fokú képzettséget. A kollektív munkabért a brigádban ugyanis egyáltalán nem nivelláltan osztják szét, hanem a munkában való részvétel mértékének mutatói alapján. Vlagyimir Guszkov, az orehovozujevi gépgyár szerelőlakatosa írja a Leninszkoje Znamja című megyei lapban: „A közös munkalap alapján végzett munka önkéntes, s korántsem szánja rá magát mindenki az első szóra. Például mi csak 1980 nyarán, közgyűléseken folytatott hosszas viták után alakítottuk meg vállalkozó brigádunkat, öt legtekintélyesebb lakatost (köztük a brigádvezetőt) brigádtanáccsá választottunk, személyes felelősségre átvettük a berendezéseket. Közösen vitattuk meg egy hónapra előre a munkatervet, majd meghatároztuk a munkában való részvétel értékelésének mutatóit. Ehhez a múlt évi teljesítmény szerinti átlagbért vettük alapul, és azt elosztotuk százzal. Tegyük fel, ha valaki tartósan havi 250 rubelt keresett, akkor számára ez a mutató 2,5 Ha 150-nél kevesebbet kapott, akkor 1,5. Ennek alapján állapítottuk meg a brigád által megtermelt bruttó összegből a személyre szóló részt. A fenti mutató nem állandó érték, a képzettség növekedésével és az egyéni lelkiismeretesség függvényében változik. Mindezt az érdekelt dolgozó jelenlétében a brigádtanács dönti el. A közös kalapba bedobják a teljesítménybért a minőségért, a nyersanyag- és energia megtakarításért, a munka- versenybeni győzelemért kapott jutalmat. Az éjszakai munkáért vagy a túlóráért járó pótlékokat azonban egyénileg számoljuk el, azok nem tartoznak a közös munkabérbe.“ A gazdasági elszámolású brigádok vezetőinek küldött- gyűlését 1981 januárjában tartották meg Moszkvában. Az SZKP XXVI. kongresszusa után egy hónappal ismételten hangsúlyozták: a munkaszervezést és ösztönzést szolgáló brigádforma a szovjet gazdaságban alapvetővé válik. Az SZKP KB és a Szovjetunió Minisztertanácsa erre vonatkozóan határozatot hozott. Valerij Prjahin, a Kalugai Turbinagyár egyesülés vezér- igazgatója írta azokban a napokban a Trud című lapban: „A nehéziparban a munkaszervezés és - értékelés brigádformája egyáltalán nem egyszerű dolog. E területen általában nincsenek egységes módszerek. Egy azonban világos: találtunk egy megbízható módszert a műszaki haladás meggyorsítására, a munkatermelékenység növelésére, s ami a legfőbb - a tudatos, értelmes munkafegyelem megerősítésére." Az anyagi értékeket előállító emberek önkormányzatán alapuló brigádvállalkozás, maguknak a dolgozóknak a kezdeményezése alapján eresztett gyökeret és terjedt el. Ennek nyomán már sok helyen módosítják az anyagellátást, a mérnöki ellátottságot, az adminisztratív alá-föléren- deltséget. A brigádvállalkozás emiatt már nem csupán a gazdasági előnyök szemszögéből értékelendő. A szovjet dolgozók egyik alapvető alkotmányos joga, a termelés irányításában való részvétel jelentősége vált gyakorlattá. (A szovjet sajtó anyagai alapján)
