Új Szó - Vasárnap, 1981. július-december (14. évfolyam, 26-52. szám)
1981-12-13 / 49. szám
A vállalatokban, üzemekben tevékenykedő kom- "munisták állandó feladatuknak tartják a termelési terv teljesítését. Ugyanakkor törődnek azzal, hogy a termelés minél gazdaságosabb legyen, a gyártmányok minősége pedig egyre javuljon. Igyekeznek eleget tenni az energiával, nyers- és alapanyagokkal való takarékoskodás igényének is. Mindez teljes mértékben elmondható a Bratislavai Műszaki Üveggyár dúbravkai üzeméről is, ahova a minap ellátogattunk. Minden szinten- Pártvonalon a CSKP Központi Bizottságának a takarékosságra vonatkozó határozatával, vagyis a KB 1978 márciusában megtartott 11. ülésének anyagával már 1978-as üzemi pártkonferenciánkon foglalkoztunk - mondja Básti Gyula, az üzemi pártbizottság elnöke. - Természetesen mindhárom alapszervezetünk, sőt valamennyi pártcsoportunk is megtárgyalta a határozatok teljesítéséből rájuk háruló feladatokat. Ezenkívül szó volt róluk a termelési értekezleteken is, s azóta minden évben minden szinten rendszeresen értékeljük ezeknek a feladatoknak a teljesítését. A takarékoskodásra pontos tervet dolgoztunk ki, s azt eddig mindig teljesítettük is. Szavait konkrét adatokkal igazolja. Az egyik részleges értékelésből például kiolvashatjuk, hogy az 1978-as évben az üzem tüzelőanyag- és energiafogyasztása csupán 96 százalékos volt. Ezt racionalizációs intézkedésekkel, újítások megvalósításával érték el. tás persze sokkal nagyobb volna, ha a Termostav anyaghiány miatt nem szeptemberben, hanem még áprilisban megkezdhette volna az aggregátor javítását. Az új égő- rendszer 20 százalékos energiamegtakarítást jelent. Elmondja, hogy az üzemben a tüzelőanyag- és energia- megtakaritásban fontos szerepe van az 1981/82-es évre szóló Alapelveknek. Ez a részletes dokumentum főleg a vezető dolgozók feladatait tartalmazza, de megköveteli, hogy a takarékoskodáshoz mindenki járuljon hozzá. Egyebek közt ilyen konkrét intézkedéseket irányoz elő: az energetikai berendezések rendszer vizsgálata, az ablakok, ajtók, kapuk, hővezetékek szigetelése, az akkumulátorok töltésének megtiltása a legnagyobb áramfogyasztás idején. Megtiltja továbbá a helyiségek villannyal való fűtését. Arra külön figyelmeztet a dokumentum, hogy fel kell karolni a komplex racionalizációs brigádok, a szocialista munkabrigádok és az újítók minden olyan kezdeményezését, amely a takarékosságra vonatkozik. Ez pedig egyáltalán nem jelentéktelen, hiszen a brigádok kötelezettségvállalásainak egy része éppen a takarékoskodásra irányul. Például annak a szocialista racionalizációs brigádnak a kötelezettségvállalása is, melynek Milan Brazina, az üzem energetikusa a vezetője. S hogy a szocialista munkabrigádok és az újítók hogyan járulnak hozzá a takarékoskodáshoz, azt már Ludovit Poláktól, a harmadik pártalapszervezet elnökétől, az üzem egyik legeredményesebb újítójától tudtuk meg. Polák elvtárs aranyjelvényes brigádtag, a hőszabályozók és a hő mérőinek tizen• Básti Gyula és bronzérmei is, valamint a brigád életét, különböző rendezvényeit megörökítő fényképfelvételek. Az egyiken Polák elvtárs egy összejövetelen éppen főzőtudományát mutatja be. A brigádtagok büszkén újságolják, hogy ók nyerték el az üzem labdarúgó kupáját. A csehszlovák-szovjet barátságért TAKARÉKOSAN Érvényt szereznek az intézkedéseknek A takarékoskodás az ésszerű gazdálkodás, a magas színvonalú termelés jelentőségét a CSKP XVI. kongresz- szusa különösen kiemelte. Érthető tehát, hogy az üzem pártszervezetének fő feladatai című dokumentum sem feledkezik meg róluk. Ez az üzem életének minden területére kiterjedő dokumentum, a XVI. kongresszus anyagát lebontva, egyebek közt ilyen teendőket irányoz elő: már a tervezésben meg kell teremteni az önálló elszámolás elmélyítésének feltételeit. Az 1981-es esztendő második felében az önálló elszámoláson alapuló szétírást ki kell terjeszteni az anyagokkal (főleg a külföldről behozott anyagokkal) való takarékosságra, serkentve ezzel a dolgozók érdekeltségét. Bővíteni kell a teljesítménybérben dolgozók számát. 1980-hoz képrest az idén 10 százalékkal csökkenteni kell a villanyégő-búrákat gyártó automatákhoz szükséges alkatrészeket. A saját maguk által gyártott pótalkatrészek arányának viszont 10 százalékkal kell emelkednie. Fontos prontja a Fő feladatoknak, amely azt mondja ki, t hogy elemezni kell az 1980-ban előfordult energiaveszteségeket, s megtenni a kellő intézkedéseket felszámolásukhoz. E feladat felelőse az üzem energetikusa, s a megvalósítás határideje 1981. december 31. Itt jegyezzük meg, hogy minden feladat prontos határidőhöz kötött, s névre szól. Például a komplex racionalizáció tervét az üzem műszaki berendezéseiért felelős dolgozónak kellett elkészítenie, még predig 1981. június 30-ig. Ideológiai munkával is A termelési-gazdasági, illetve a takarékossággal kapcsolatos feladatok teljesítése szorosan összefügg a párt- szervezet ideológiai munkájának eredményességével. Éppen ezért a XVI. kongresszus határozatainak az üzem feltételeire történt lebontásakor ennek a kérdésnek is nagy figyelmet szenteltek. Többek közt azt tűzték ki célul, hogy a pártoktatás színvonala állandóan emelkedjék. A pártoktatás színvonalának emelését hivatott elősegíteni a pártoktató munkájának javítása, illetve annak elérése, hogy mind az üzemi pártszervezet, mind pedig az alapszervezetek hatáskörébe tartozó pártoktatók fokozatosan elvégezzék a marxizmus-leninizmus esti egyetemét. Megkülönböztetett fontosságot tulajdonít az üzem pártszervezete a tagjelöltek és a tagok nevelésének. A pártoktatás menetét nemcsak az alapszervezetek ellenőrzik rendszeresen, hanem az üzemi pártbizottság is, hogy az esetleges fogyatékosságokat azonnal eltávolíthassák. A pártoktatás értékelése az alapszervezeti pártbizottságok ülésén kéthavonta, a tagsági gyűlések napirendjén pedig az oktatási év alatt kétszer szerepel. Az üzemi pártbizottság negyedévenként tűzi napirendre a pártoktatás kérdését. Az üzemi pártszervezet feladatai természetesen nem választhatók el az egyes tagok feladataitól. Ezért az igényesség fokozását minden egyes tagtól és tagjelölttől megkövetelik. Ez mindenekelőtt a konkrét feladatokkal való megbízásban, azok ellenőrzésében és értékelésében nyilvánul meg. Ezen a téren az alapszervezeteknek nagy segítségükre vannak a pártcsoportok. A taggyűlések évente kétszer értékelik a pártfeladatok teljesítését. A XVI. kongresszus határozataiból az üzemre háruló fő feladatok egyes pontjainál felelősként többször áll Frantiáek Gazdik mérnök neve. Nem véletlenül, hiszen ő az üzem műszaki berendezéseinek felelőse. Az energiával való takarékoskodás tehát az ő hatáskörébe is tartozik.- Ebben az évben kb. 1000 tonna kőszénegyenértékű fűtőanyagot takarítunk meg - mondja. - Ez 850 ezer koronának felel meg. Vagyis túlteljesítjük a tervezett megtakarítást. Ezt úgy érjük el, hogy egy aggregátorunkba új, nagyobb hatásfokú égőrendszert szerelünk. A megtakaríöttagú kollektívájába tartozik. A brigád 5 aranyjelvényes tagja közül 4 kommunista. Aranyjelvényes újítók- Nekünk párttagoknak konkrét feladatunk az anyaggal, energiával való gazdálkodás - jegyzi meg szerényen. - Mivel az üzem felépítése óta itt dolgozom, jól ismerem a munka feltételeit. 1978-ban, amikor elhatároztuk, hogy beadjuk az újítást, az üzemi pártbizottság tagja és pártcsoportvezető voltam. Javaslatunk jóváhagyása után az újítás megvalósítása háromnegyed évig tartott. A megvalósítástól mostanáig 3 382 000 korona megtakarítást hozott az üzemnek az újításunk. Mi a lényege? Egy papírlapot tesz maga elé, hogy lerajzolja annak a kemencének az égőrendszerét, melyben az üveget túzállósítják. ötletük abban áll, hogy a 6 nagyteljesítményű égőből kettőt kiiktattak. Ezáltal a hűtés görbéje teljesen megváltozott, de az anyag minősége nem, mivel az üvegcső lassabban megy ki a kemencéből. Az újítás iránt már más üzemek is érdeklődtek. A brigád tagjainak munkáját számos elismerő oklevél is bizonyítja. Köztük az, amelyet a Szövetségi Tüzelöanyag- és Energetikai Minisztériumtól éppen az energiamegtakarításra irányuló országos versenyben való sikeres szereplésért kaptak. A kollektíva közvetlen munkahelyén elhelyezett falitáblákon ott függnek a brigád tagjainak arany, ezüst A brigád egyik falitáblája a csehszlovák-szovjet barátság hónapjára készült. A CSSZBSZ nevét viselő kollektíva több tagja járt már a Szovjetunióban. A brigádtagok rendszerint jól helytállnak az üzemben megrendezett vetélkedőn, és sikeresen alkalmaznak munkájukban különböző szovjet munkamódszereket. A brigád egyik tagja, Marian Sülinek tagja a CSSZBSZ bratislavai IV. körzeti bizottságának.- A városban ebben a hónapban sorra kerülő különböző rendezvényre, beszélgetésekre, filmelőadásokra, találkozókra 6 darab meghívót kaptunk - mondja Zilinek elvtárs. Ez a brigád a 49 tagot és két tagjelöltet számláló harmadik pártalapszervezet hatáskörébe tartozik.- A mi szervezetünk tagjainak legalább a fele olyan pártfeladatot teljesít, amely összefügg az energiagazdálkodással - mondja Ludovit Polák. - A legutóbbi taggyűlésünkön is az 1981/82-es fűtési idényről tárgyaltunk. Őszintén mondhatom, hogy az embereknek a vérükben van a takarékoskodás. Ezt bizonyítja a villanyszerelőknek egy tavalyi újítása is. Ennek lényege, hogy az üzemben a világítás fotocellás műszerek segítségével bizonyos természetes világosságnál magától kikapcsol. Amikor az energiatakarékoskodás további tartalékai felől kérdezősködöm. Polák elvtárs megjegyzi:- Óriási tartalékaink vannak, hiszen üzemünkben rengeteg a hulladékhő, s azt is ki kellene valahogy használni. A hatalmas üzemcsarnokot járva a laikusnak is könnyű megérteni, mire gondolt az eredményes újító. Az üzemben egyébként Básti elvtárs a kalauzom, aki minden részlegen pontosan meg tudja magyarázni, hogy ott éppen mi történik, hisz ő is törzsgárdatag, s korábban a termelésben dolgozott, méghozzá különböző munkaterületeken. Ha nagyon kell most is szívesen besegít. Az égölombikokat gyártó részlegen a technológus a fiatal Miklós Zoltán mérnök.- Csehszlovákiai Tesla-üzemek számára gyártunk égőlombikokat - tájékoztat. - Gépsoraink már nagyon kiöregedtek, s bizony gondot okoz a pótalkatrészek beszerzése. Az üzemünkben készített pótalkatrészek minősége pedig nem olyan, mint amilyet a lombikgyártás technológiája megkövetelne. Amikor a takarékosságra terelem a szót, felsóhajt:- Sajnos, az üveggyártáshoz használt homok minősége sem kifogástalan. Pedig ha kétszer nagyobbak a homok- szemcsék az előírtnál, óikkor annak az eredetinél nyolcszor hosszabb ideig kell a kemencében lennie. Bizony, az üzemben (a minden kétséget kizáró eredmények ellenére) még bőven akad tartaléka a tüzelőanyaggal és energiával való takarékoskodásnak. A kommunistáknak és az üzem többi dolgozójának az a célja, hogy - a foganatosított intézkedéseknek érvényt szerezve - lehetőleg minden tartalékot kihasználjanak. FÜLÖP IMRE • Aranyjelvényes újítók