Új Szó - Vasárnap, 1981. július-december (14. évfolyam, 26-52. szám)
1981-12-06 / 48. szám
Paraguay, ez a náci és újfasiszta bűnözőknek már több évtizede menedéket nyújtó latin-amerikai ország a legkevésbé ismertek közé tartozik a világon. „A szárazföld közepén elveszett sziget“ (a legközelebbi tenger 1600 kilométerre fekszik) - ahogy Paraguayi szokták nevezni - már hosszú ideje alapvető változások nélkül, valamiféle megkövesedett állapotban él. Ez a csaknem egy franciaországnyi, erdős területű ország a kispa- rasztok és kézművesek, a nagy csempészek állama, tulajdonképpen még a középkorban él. A tüntető mozdulatlanság nem akadályozza Paraguayi abban, hogy néhány dologban ne foglalja el az irigylésre egyáltalán nem méltó elsőséget. Klasszikus példája egy olyan országnak, amelyben a kormányzás fő módszereihez az ellenzék teljes elnyomása és a kegyetlen politikai megtorlás tartozik. Hárommillió paraguayi él otthon, kétmillió pedig külföldön, vagyis 43 százalék, ami e tekintetben világelsőséget jelent. Paraguayban 20 koncentrációs tábor működik, s ezekben bírósági ítélet nélkül politikai foglyok ezrei sínylődnek. A paraguayak túlnyomó többsége rendkívüli nyomorban él - az egy főre eső jövedelem itt a legalacsonyabb Amerikában. A gazdasági életet a kormányzat teljesen elárendelte a külföldi tőkének, mindenekelőtt az észak-amerikai monopóliumoknak, amelyek - csakúgy, mint a hivatalos Washington - minden körülmények között támogatják a diktátor-rendszert. Az ország élén már jó 27 éve a „nagy öreg“, „a nemzeti sors kormányosa“, „az ország atyja“ - a 69 éves német származású Alfredo Stroessner áll.' Formálisan a köztársaság megválasztott elnöke, ténylegesen nagyhatalmú diktátor. Stroessner ma az őskori dinoszaurusz benyomását kelti. Tudja, hogy nem maradhat örökké hatalmon, de mindent megtesz, hogy minél tovább, vaskézben“ tarthassa országát. „Diktatúrája már a végét járja: Stroessner felfalta a paraguayi nép húsát, kiszívott belőle minden vért és most a csontjainak is nekilátott, de lakomája a végéhez közeledik“ - írta egyik könyvében a diktátorról Julio Chiavenato argentin író... Kilépek a szállodából, s elindulok, első sétámra Asunción utcáin. A paraguayi főváros tipikus dél-amerikai metropolis, az utcák derékszögben keresztezik egymást. A központban és a város déli részén néhány toronyház emelkedik a magasba. A folyó mentén terül el a régi városrész a kormányhivatalokkal, a katedrálissal és a rendőrkapitánysággal. Azon túl kezdődik Charaquite - az egyik oldalán az elnöki palota parkjával szomszédos, véget nem érő szegénynegyed. A kormányhivatalt a másik oldalon a Calle-Palma, egy hosszú bevásárló utca határolja. Az utca egy térbe torkollik, amelynek egyik épületén mint egy étterem bejárata fölött hatalmas betűk világítanak. Ez a felirat azonban nem reklám, hanem annak az embernek a neve, aki Paraguay életfogytiglani elnökévé kiáltotta ki magát: Alfredo Stroessneré. A legkülönbözőbb emberekkel váltottam szót. Kérdéseimre tartózkodóan és tisztelettudóan, elcsépelt közhelyekkel válaszoltak, pl így: „Paraguayban béke és jólét uralkodik“. Találkozót beszéltem meg Fernandez úrral, a kormány tájékoztatási és kulturális államtitkárával. Szó szerint eláraszt egy halom brossúrával és könyvvel. Szinte valamennyi címe ugyanaz, vagy hasonló: „Negyed évszázad békében és boldogságban“, stb.- Fernandez úr, Paraguay 25 éve a rendkívüli állapot viszonyai között él, az országban rettenetes a nyomor... — kezdeném a beszélgetést.- Nyomor? A mi országunknak eddig nem volt sok ideje arra, hogy felocsúdjon a pusztító háborúkból - szakít meg azonnal.- Milyen háborúkról beszél? - kérdezem meglepődve.- Brazíliával, Uruguayjal és Argentínával 1865-ben keHett megvívnunk háborúinkat. Aztán jött a háború Bolíviával, amely 1932-ben kezdődött és teljes három évig tartott. Elnökünk érdeme, hogy most jól élünk, nálunk mindenütt nyugalom van. A mi országunk szabad ország... Több utcai és hivatalosnak tekinthető beszélgetés után ellátogattam a hadügyminisztériumba, ahol egyszerre öt ezredes fogadott. Két órán keresztül a hadseregnek az ország társadalmi fejlődésében betöltött feladatáról szóló, az autópályák építését, a vetésterület bővítését stb. bemutató filmeket vetítettek nekem. A paraguayi hadseregnek 50 ezer tagja van, s ugyanennyi a rendőrség létszáma is. Itt közük velem, hogy nagy megtiszteltetés ért: maga Stroessner fogad. A dolgozószobában, ahová bekísérnek, az ablakok be vannak zárva, a fémzsalugáterek szintén. Az elektromos világításnak köszönhetően a helyiség úgy néz ki, mint egy akvárium. A tábornok-elnök ugyancsak testes. Arcát erek hálózzák be. Első pillantásra látszik rajta, hogy nem tagad meg magától semmiféle élvezetet. Kezében botot tart. Hamiskás hangon kérdezi, jól érzem-e magam az ő országában. A hangja számomra nem hozott meglepetést. Annak idején találkozhattam a spanyol Francóval, a nicaraguai Somozával és a dominikai Trujillóval. Mindegyiküknek egyforma volt a hangja. Valamiféle különös jóhiszeműség jeleként lassan, szinte édeskésen szólt hozzám. Csapdába akarom csalni, amikor megkérdezem tőle:- Tábornok úr, amikor olvasom az ön életrajzát, megfigyeltem néhány közös vonást az ön, valamint Franco és Trujillo élete között, ön is, akárcsak ők már a hatalomrajutás előtt harcot folytatott a külföldi és belföldi ellenséggel, a Kommunista Internacionálé felforgató tevékenysége ellen. (A tábornoknak ez a hasonlat egyáltalán nincs ellenére). Csakúgy mint Franco, ön is hamar a kezébe ragadta a hatalmat.- Nem! Nem ragadtam magamhoz a hatalmat. Csak megszabadítottam országomat a fenyegető veszélytől. S azután demokratikus úton választottak államfővé - tiltakozik.- Igen, több alkalommal újjá is választották. Az a szóbeszéd járja, hogy ön élete végéig elnök lesz.- Azt fogom tenni, amit tőlem népem érdekei megkívánnak.- Tábornok úr, nem bántja önt, hogy a világ közvéleménye szerint Paraguayban katonai diktatúra van?- Nem vagyok diktátor! (A szárnysegédek mozgolódni kezdtek). Engem az egész nép választott meg, mégpedig demokratikus úton. (Szinte kiveti magából a szótagokat és szavait pálcacsapkodás kíséri) Az, hogy katona vagyok, még semmit sem jelent. Talán kevés tábornokból lett elnök? Eisenhower, de Gaulle... és senki sem állította róluk, hogy diktátorok.- Ám sem Eisenhower, sem de Gaulle nem rendelt el hosszú évekre rendkívüli állapotot azért, hogy megtartsa hatalmát.- Rendkívüli állapot? Ez rágalom! A rendkívüli állapot csupán jelképes. Csak arról van szó, hogy a végrehajtó hatalomnak legyenek bizonyos alkotmányos lehetőségei arra, hogy megvédje az országot a külső támadások, a nemzetközi terrorizmus összeesküvése ellen.- Tábornok úr, az ön országát a diktátorok menedékének nevezik. Itt élt például Somoza...- Lári-fári! Paraguay vendégszerető ország. Szeretettel várunk bárkit. Nemzetközi kampány folyik ellenünk azzal a céllal, hogy bepiszkítsa kormányunkat, amely a kommunizmus elleni harc megbízható bástyája. (Érzem, hogy a tábornok lassan elveszti türelmét.) Harcolunk, s ezzel a szabad világot védjük.- De nem fél attól, hogy az ön népe, amely, mint látható, rosszul él...- Micsoda, hogy az én népemnek rosszul megy a sora? - vág szavaimba Stroessner. - Ez csak látszólag van így.- De hiszen önöknél nincs egyenlőség!- Először is ez csak átmeneti jelenség, másodszor inkább látszólagos, mint valóságos - mondja a diktátor, mintha csak ki akarna oktatni, és megszakítja beszélgetésünket. A szárnysegédek felállnak helyükről és jelzik, hogy az elnököt tovább már nem érdekli személyem... LUIS GONZALES MATA, PLUS, Düsseldorf 1981. XII. 6. 5 AZ EGYENJOGÚSÁG ÉS A KÖLCSÖNÖS ELŐNY ELVE A KGST keretében az integráció üteme egyre gyorsul. Gyakorlatilag a gazdaság, a tudomány és a technika valamennyi ágában megmutatkoznak a gyártásszakosítás eredményei. Ezen a téren már körülbelül 120 több oldalú egyezményt kötöttek. A közös munka eredményeit összegezve, a KGST-országok joggal büszkék az olyan hatalmas objektumokra, mint a csaknem 3000 kilométer hosszú Szövetség-gázvezeték, a Békeenergiarendszer, amely új elektromos távvezetékekkel bővült, az uszty-ilimszki (Kelet-Szibéria) cellulózgyár, a mongóliaí Erdenetben létesült ércdúsító kombinát, a kubai nikkelgyárak és sok más új létesítmény. Természetesen valamennyi KGST- országnak érdeke, hogy a szocialista piac kielégítse a közösség országainak egyre növekvő szükségleteit. Gazdasági lehetőségeik bővüléséből származó előny nem csupán kereskedelmi haszonnal mérhető, bár a Szovjetunió és szocialista partnerei arra törekednek, hogy kapcsolataik minden tekintetben kölcsönösen előnyösek legyenek. Az elmúlt ötéves terv időszakában a Szovjetunió a KGST-országokból 90 milliárd rubel összegű árut importált, és 98 milliárd rubel értékű árut exportált. A Szovjetunió a testvérországokból számos gép- és berendezésfajtát, közlekedési eszközöket, közszükségleti cikkeket, bizonyos nyersanyagfajtákat vásárol. Szovjet segítséggel a szocialista országokban száz meg száz hatalmas üzem épült, több országban új iparágak létesültek: vaskohászat, elektronika, modern gépgyártás. A legfontosabb termelési objektumok építésében az 1976-1980-as időszakban nyújtott szovjet műszaki segítség összvolumene meghaladta a 7 milliárd rubelt, ezen belül pedig a hitelek révén nyújtott támogatás a 3 milliárd rubelt. Jelenleg több mint ezer műszaki objektum épül szovjet segítséggel. A Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának Szófiában megtartott XXXV. ülésszakán összegezték a szocialista gazdasági integráció komplex programja megvalósításának tízévi eredményeit, egyeztették a KGST-országok 1981-1985-re szóló fejlesztési terveit. Az ülésszak munkájából kiderült, a testvérállamoknak minden okuk megvan arra, hogy nyugodtan és magabiztosan tekintsenek a jövőbe: a szocialista kölcsönös segítség szavatolja, hogy a közös gazdasági programok valamennyi ország és az egész közösség érdekében valósulnak meg. (Sz) A szakemberek számításai szerint Földünkön ma több mint 50 ezer nukleáris töltetet halmoztak fel. összha- tóerejét tekintve ez körülbelül egymillió olyan bombának felel meg, amilyet Hirosimára dobtak le. Valójában jóslatszerűen hangzanak Albert Einstein szavai, aki arra a kérdésre, hogy a harmadik világháborúban milyen fegyvert fognak alkalmazni, azt mondta: nem tudom, de ha bevetik az atomfegyvert, akkor a következő, negyedik világháború egyetlen eszköze a kőbalta marad... így van: ha kirobban egy nukleáris háború - márpedig a harmadik világháború csakis nukleáris lesz! - valamilyen mértékben a világ összes országa megszenvedi ezt a katasztrófát. A katonai szakértők véleménye szerint az északi félteke fölött legalább 10 ezer megatonna robbanóanyagot robbantanak fel. Márpedig egyetlen egy megatonnányi bomba robbanásától milliós lakosú városban részben a légnyomás, részben az égési hullám következtében háromszázezer, a nukleáris robbanás okozta sugárzástól pedig négyszázezer ember pusztul el. S ezzel még korántsem soroltuk fel e fegyver valamennyi pusztító hatását. Tízezer megatonna nukleáris robbanóanyag felrobbanása esetén az északi félteke légkörében 30-40 százalékkal csökken az ózonréteg. Vagyis, ha valamilyen csoda folytán (márpedig csodák nincsenek) a déli féltekét nem éri atombombatámadás, rövid idő alatt az egész Földön elterjed a kíméletlen ultraibolya sugárzás, kipusztulnak a növények, az állatok, végső fokon az emberek. Semmi kétség nem fér hozzá, hogy az atomháború globális katasztrófát idézne elő, tehát senki se ringassa magát illúzióba. Ennek ellenére tovább készülődnek erre a háborúra, fegyverkeznek. A hangadó az USA kormánya. A második világháború végén, vagyis 1945-ben az USA katonai költségvetése 12 milliárd dollárt tett ki, 1960-ban elérte az 50 milliárdot, 1975-ben pedig már a 100 milliárdot. Ez évben az USA hadikiadásai a 180 milliárdnál tartanak, és 1982-ben meghaladják a 220 milliárdot. Fantasztikus, minden képzeletet felülmúló növekedés: egyharmad század alatt tizenötszörös az emelkedés. Paul Andrews washingtoni szakértő a Pentagont milliár- dokat faló sárkánynak nevezte. önként felvetődik a kérdés: miért van szüksége az USA-nak a hadikiadások ilyen arányú növelésére, amikor a Szovjetunió katonai költségvetése két évtizede stabil, nem változik? Washington erre azt feleli, hogy ez szerinte a védelem ára. Ezzel szemben R. Laroque amerikai admirális erről a kérdésről a következőképpen nyilatkozott: „Katonai költségvetésünknek csupán 30 százalékát fordítjuk az ország védelmére, a többi 70 százalék külföldi katonai és más jellegű törekvéseinket szolgálja.“ Hogy mit értenek odaát ezeken a törekvéseken, arra számos jelenlegi amerikai vezető nyilatkozatából következtethetünk. Nem kevesebbre és nem többre törekszenek, mint világuralomra. „Mi hajlítjuk a szükséges irányba a külpolitikai glóbusz tengelyét“ - jelentette ki a Washington Post tanúsága szerint az USA jelenlegi külpolitikai irányvonalának egyik szürke eminenciása. Washingtonban ma cinikusan, nyíltan beszélnek egy esetleges atomháborúról. Ez év augusztusában született meg a legújabb döntésük a neutronfegyver gyártásáról. A Szovjetunió lenini békepolitikájához híven, kitartóan igyekszik most is megakadályozni a nemzetközi helyzet további romlását. Leonyid Brezsnyev kijelentése hűen tükrözi ezt az álláspontot: „A kölcsönös elrettentésen alapuló béke bennünket nem vonz. Mi előnyben részesítjük az olyan békét, amikor a fegyverzetszínvonal csökkenő tendenciát mutat, az együttműködés méretei és tartalma minden tekintetben felfelé ível, tökéletesedik“. A Szovjetuniónak az a véleménye, hogy a Földön létező rendszerek és ideológiák különbözősége ellenére is az államoknak együtt kell élniük. Megértőnek kell lenniük egymás iránt. S meg kell találniuk a közös nyelvet a legfontosabb kérdésben: a háború és a béke kérdésében. Mert a békés egymás mellett élésnek csak egy alternatívája lehet: az önmegsemmisülés. Moszkva ugyanakkor óva int attól, hogy a Szovjetunió és a szocializmus más országaink békeszeretetét gyengeségének tulajdonítsák... (Sz)
