Új Szó - Vasárnap, 1981. július-december (14. évfolyam, 26-52. szám)

1981-12-06 / 48. szám

D ióspatonyról (Orechová Potőn) a SLOVENSKO című kiadvány hat vaskos kötetében egy sor sem található. Az ENCYKLOPÉDIA SLOVENSKA című sorozat negyedik kötetében másfél: a du- naszerdahelyi járás községe, 1970-ben a lakosok száma 2137 volt. Ami persze nem azt jelenti, hogy nincs történelmi jelentőségű múltja a községnek, s min­denki egyetérthet Brányik Sándorné, Tóth Piroska elvtársnőnek, a helyi párt- bizottság titkárának magyarázatával:- Ki törődött valaha a jobbágyok, a földművelő nép sorsával? Senki. Nem tartották fontosnak krónikákba, történe­lemkönyvekbe beírni sorsuk eseményeit. A község igazi, saját történelme akkor kezdődött, amikor az egykori agrárprole­tárok, a zsellérek és napszámosok öntu­datra ébredtek. Mindezt a tűzoltószertár emeleti ter­mében, a forradalmi hagyományok em­lékszobája közepén, a történelemórára érkezett pioníroknak magyarázza. Meg­mutat nekik néhány tablót, egy-két érde­kességre külön is felhívja figyelmüket és csak azután kezdődik a történelemóra, Csóka János tanító elvtárs előadása, melyet azonnali szemléltetéssel tarkít. Az emlékszoba létesítésének történetét - a másik helyiségben, nehogy megza­varja a tanítást - félhangosan, szinte suttogva mondja el:- Veterán pártharcosaink, a mezőgaz­dasági sztrájkok egykori szervezői idejé­ben tudatára ébredtek, hogy örökül kell hagyniuk a következő nemzedéknek mindent. Szó szerint értendő, hogy min­dent. A megalakított földművesszövetke- zetet, a néphatalom gyakorlását, és még azokat a személyi tulajdont képező fény­képeket, igazolványokat, brosúrákat, röp­lapokat és kitüntetéseket is, amelyek oly becsesek számukra. Megemlíti a már elhunyt Szalay János elvtárs nevét, Leiner Sándor elvtársat, és lelkesen magyarázza, hogy Ledeczky Szilveszter elvtársnak, a helyi pártbizott­ság elnökének kezdeményezésére, meg az említett elvtársak példamutatása nyo­mán szokássá vált az emléktárgyak ön­kéntes átadása. Megtudom tőle azt is, hogy a helyi pártbizottság, mely négy pártalapszerve- zet tevékenységét irányítja, már 1976- ban intézkedett az emlékszoba megnyi­tásáról. Az elnököknek már akkor állandó feladatként hagyta meg: rendszeresítsék a gyűjtést, gondoskodjanak az emlékszo­ba gyűjteményének szakszerű kezelésé­ről és karbantartásáról. így tehát időnként, évente egyszer, az elnökök: Wiedermann József, Belko- vics László, Író István, Csöllei Lajos elvtársak rendszeresen beszámolnak, hogy mit tettek a feladat teljesítéséért. A gyűjtemény rendezését reá bízták, mert neki a művelődési ház igazgatója­ként is törődnie kell a hagyományok és emléktárgyak megőrzésével. Munkáját pedig dicséretre méltó lelkesedéssel se­gítik a pedagógusok, akiket iskolán kívüli, népnevelő munkával bíztak meg.- Ma már ott tartunk - magyarázza -, hogy még azokról az emléktárgyakról is a fényképek filmszalagra rögzített, nega­tív felvételeit őriznék, a régi, egyetlen példányban őrzött fényképekről is kellene ilyen felvételeket készíteni, s a múló időre gondolva ideje lenne az emléktárgyak tartósításáról, konzerválásáról gondos­kodni.- Már alakul, formálódik ez a törekvés - mondja -, hiszen amikor a választások­ra készültünk Csóka János tanító diafil­mes vetítést, előadást tartott községünk múltjáról, jelenéről, és a diaképeket itt őrizzük. Utána arról beszél, hogy a pionírcsa­pat is bekapcsolódott ebbe a munkába Lelkesné, Nagy Jolán és Gálffy Benő pedagógusok egykor a csapat első pio­nírjai voltak, most pedig szervezői a gyűj­tésnek. Lipkovics Istvánná, a pionírve­zető is rájuk bízza a régebbi csapat- és rajkrónikák megőrzését.- Rájöttünk a magnó használatának jelentőségére is - újságolja. - Az idősebb elvtársakat beszélgetésre szoktuk meg­hívni, bekapcsoljuk a magnót, a felvétele­ket pedig megőrizzük. A leendő archívum ilyenféle gyűjteménnyel is kiegészül, gyarapszik. Megmutatja, hogy külön szekrényben őrzik az emlékkönyveket, amelyekbe az emlékszobába látogatók beírják a nevü­ket, és természetesen azt is, hogy mikor, milyen alkalommal jártak itt.- Olyan akárcsak egy krónika - mutat­ja a bejegyzéseket. - Szovjet vendégek látogatása, ünnepi rajgyülés, nyugdíja­sok találkozója, történelemóra, kitüntetés átadása... Kimegyünk a folyosóra. Mindkét falán fényképpel teli tablók díszlenek. Néhány alól ugyan hiányzik a magyarázó szöveg, csak a tabló pár szavas felirata utal a látható, felvételeken megörökített ese­ményre.- Ez még nem rendszerezett, nem feldolgozott anyag - magyarázza -, de nálunk mindegyik tömegszervezet, mind­egyik intézmény, a tűzoltók, a földmű­vesszövetkezet, az iskola, a fogyasztási szövetkezet, a színjátszók, a vöröske­resztesek, szóval mindenki kötelességé­nek tartja, hogy ilyen módon segítse tevékenységünket. Az ajtóban megint találkozunk a pioní­rokkal, hiszen végétért a történelemóra. Most írják be nevüket az emlékkönyvbe.- Hogyan, miként válaszolnátok rövi­den, tömören arra a kérdésre, hogy mit láttatok, mit tanultatok ezen a törté­nelemórán? Sugdolózni kezdenek egymás között: a tanító elvtárs beírta az osztálynapló­ba... előbb kellene tanulni a leckét... Félbeszakad azonban a sugdolózás, mert Mocsonoky Erika előre lép és úgy mondja:- Megtanultuk, hogy nekünk jussunk van a jövőre. Amit láttunk, azt bizonyítja. Jussunk van. Természetesnek, találónak tartja a vá­laszt mindenki aki körülötte áll. Minthogy az is...! HAJDÚ ANDRÁS Figyelmeztető tábla a tűzoltószertár előtt JUSS A JÖVŐRE tudunk, amelyek számunkra értékesek, de valamilyen úton-módon kikerültek a községből. Ilyen például a pártszerve­zet első vörös lobogója. Természetesen, gondoskodunk róla, hogy ez is, mint a többi, méltó helyére kerüljön. Hozzánk, ide az emlékszobába. Szóba kerülnek a korszerű kezeléssel kapcsolatos gondok, problémák: olyan archívumot kellene létesíteni, ahol A FORRADALMI HAGYOMÁNYOK EMLÉKSZOBÁJÁBAN KORUNK ELLENFORRADALMAIRÓL (Folytatás a 3. oldalról) tenni azonban a tipikusan exportált ellen- forradalom - amely csak igen kismérték­ben támaszkodik belső társadalmi bázis­ra - és nem exportált ellenforradalom között. (Bár ez utóbbiaknál sem hiányzik a nemzetközi reakció külső segítsége.) Többek között azért is, mert az exportált ellenforradalmak egyik legfőbb „gyenge­sége“, hogy könnyen indukálnak forra­dalommá érő nemzeti és nemzetközi el­lenállást. Tehát nem szükségképpen ex­portált minden ellenforradalom, és a kül­ső segítségnyújtás nem minden mértéke és formája szükségképpen export. Ahogyan hiba lenne az ellenforrada­lom exportjának lehetőségét tagadni, úgy téves dolog minden ellenforradalmi meg­mozdulást kizárólag külső okokra vissza­vezetni. Az ilyen gondolkodásmód tagad­ja a belső tényezők meghatározó szere­pét, és óhatatlanul az imperializmus fel- értékelését jelenti, mert valami olyasmit sugall, hogy a szocializmus sorsát az imperializmus határozza meg. Pedig sem jövőjét, sem jelenét nem határozza meg, de befolyásolja. Mint az eddigiekből is kiderül, napja­inkban a külső körülményeknek és a kül­ső segítségnyújtásnak fokozott szerepe van, megnőtt a külső tényezők jelentő­sége. Mi az oka a külső tényezők szerepnö­vekedésének? • Elsőként azt a történelmi-politikai realitást kell említenünk, ami a két világ- rendszer tartós egymás mellett éléséből és nemzetközi osztály harcából fakad. E harc során a két világrendszer egymás számára nyilvánvalóan azt a külső erőt jelenti, amelynek számbavétele saját stratégiája és taktikája szempontjából nélkülözhetetlen. • Történeti fejlődésünk mai szakaszá­ban, s különösen a tudományos-techni­kai forradalom kibontakozásával erősö­dik a nemzetközi kapcsolatokban az in- terdependencia, a kölcsönös függőség jelentősége. (Ez a gyakorlatban többnyi­re bár kölcsönös, de nem azonos mérté­kű függőséget takar.) E bonyolult kap­csolatrendszerben a megnövekedett szerepet játszó külső tényezők belső erőkké válnak és fordítva. • Az imperializmus általános válságá­val a tőkés ellentétek kiéleződtek. A vál­ság: következménye, de egyben újrater­melődése a kapitalizmus mint termelési mód s mint világrendszer ellentmondása­inak. Ezzel összefüggésben a tőkés poli­tikai viszonyok szerves részévé vált az ún. „válság-megelőző, „válság-menaege- ment“ mechanizmus. Lényege: hatásos ellenszert igyekszik találni a válság meg­oldására, vagy legalábbis befolyására, s ennek egyik eszköze a világ bármely pontján fellépő retrográd folyamatok tá­mogatása, köztük az ellenforradalmi ten­denciáké. • Végül a külső tényezők szerepének növekedése irányába hat a szocialista közösség léte, az, hogy történelmileg a béke megőrzésében, a haladás támo­gatásában érdekelt. Nem mehet el kö­zömbösen e közösség egyetlen ország és pártja sem bármely, a közösségen belüli vagy kívüli forradalmi, haladó, sza­badságharcos erő küzdelme mellett, ha nem akarja elárulni saját nemzeti érdeke­it és internacionalista elkötelezettségét. Befejezésül ismételten aláhúzzuk a következőket: ■ Abból a tényből, hogy korunk az imperializmus és a proletárforradalmak kora, a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet kora, adódik, hogy a forra­dalmak mellett és azok reakciójaként nem merő véletlenek az ellenforradal­mak. Ebből nem következik az ellenforra­dalom történelmi szükségessége - mert csak a dolgok lényegi, tartós, általános, elkerülhetetlen folyamatai szükségszern­ek -, de történelmi lehetősége és eseten­kénti valósága igen. ■ Ugyanakkor hangsúlyozzuk: az el­lenforradalom elkerülhető, ami nem kü­lön taktikázás és különleges módszerek eredménye, hanem a szocializmus hoz­záértő, a lenini elvek alapján történő következetes építésének, önfejlesztő fo­lyamatának természetes velejárója. • Végiggondolva az ellenforradalmak­nak, különösen az utóbbi három évtized ellenforradalmi törekvéseinek néhány kö­zös vagy legalábbis jellegzetes vonását, kitűnt, hogy ezt többnyire csak a forradal­makhoz való viszonyításban tehettük meg. Spontán kifejeződése ez annak is, hogy a marxizmusnak nincs és nem is lehet külön elmélete az ellenforradalom­ról, mert azt elméletileg is csak mint a forradalmak máslétét, kísérőjét, ellen­akcióját ragadhatja meg. így az ellenfor­radalmak további tanulmányozásának végeredménye a marxista forradalomel­mélet kiegészítése lehet. 1981. XII. 6. Brányik Sándornó, Tóth Piroska egy-két érde­kességre külön is felhívja a figyelmüket (A szerző felvételei)

Next

/
Oldalképek
Tartalom