Új Szó - Vasárnap, 1981. július-december (14. évfolyam, 26-52. szám)
1981-11-01 / 43. szám
Hajnalfelé végre hagyta alvásba lazulI ni izmai feszültségét, először a homlokáról lökte tarkójára a fényes, vörösbarna védősisakot - egy mahagóniból készült, munka-mocskos kézzel sokat szorongatott kalapácsnyélnek lehetne ilyen színe... ha valakinek eszébe jutna az a képtelenség, hogy a trópusok drága anyagából szerszámnyelet faragjon és kezét, amellyel éppen homlokáról törölte le a verejtéket, lassan leejtette az öntőhomok, fémoxid-por és emberi izzadság nyomati viselő koszos papírdarabokkal borított íróasztalra Feje, mint lassított filmképeken, követte az ernyedten leha- nyatló kezet, arcát csuklójára fektette. A sisak kissé félrebillent, barna, csapzott, helyenként csimbókokba ragadt haja baloldalt kiszabadult alóla. Pihenek egy kicsit - gondolta, s csodálkozott, hogyan halmazódhatott fel benne ennyi fáradtság, mert negyvenéves korára sem volt hajlandó megtanulni azt, hogy az ifjúság lobogó, kimerültséget győző ereje idővel lankad, s aki öt gyereket nemzett e világra, s értük meg asszonyáért érzett felelősségtudatát 10-12 órás munkanapok agyat zsibbasztóan, hátat görnyesztöen felelősségteljes munkájában fullasztja, és e hosszú napokat gyakaran tetézi egy-egy fehér éjszakával is, azt bizony bekeríti a kimerültség. Szemét még egy ideig nyitva tartotta, s az asztalon nyugvó fejjel kinézett üvegkalitkájából az öntödébe. A kemencékben már megolvadt a Hármas Számú, az a fémötvözet, melynek számát a hivatalos papírokban a vállalat monogramja előzte meg, és amelyet az ö nevéről is el lehetett volna nevezni, hiszen ő késérletezte ki a benne felhasznált fémek arányát. Az öntöde közepe táján ott állt félrebillentve a Nagy Fazék - így nevezték el az öntök -, hőalló anyaggal bélelt vasedény, amely reggel majd 42 tonna olvadt bronzot fogad magába, hogy aztán később mintegy 41 tonnát az udvaron álló formába csurgassanak belőle. Egy tonna oxid- dá és az öntés folyamán - ezt már gyakorlatból tudta. A Nagy Fazékba három fúvókából dübörgött a gázláng, több öles kék-vörös tűznyelvek hordták bele a kalóriákat, hogy reggel kellőképpen előmelegítve fogadhassa magába az olvadt fémet arra az időre, amíg a pőrecsillén kigurítják az öntöde földjére fektetett síneken az udvarra, ahol a hetek óta készülő formába öntik. Fáradtságtól, kialvatlanságtól égő szemgolyói lassan fordultak üregeikben, ahogy tekintetével végigsimitotta az egész öntödét, innen az üvegkalitkából minden sarkát be lehetett látni. Mindenütt gázlángok dübörögtek, a tető alatt megcsörrent a daru. Újra a Nagy Fazékra nézett, a bőgő gázlángokra. Az edény izzó belsejébe látott, olyan volt, mint egy kitörni készülő vulkán krátertorka. Kiég a szemem, az agyam - gondolta a technikus, és elfordította fejét. Fáradt pillantása rásíklott az akváriumra. Az üvegkalit- ka-iroda egyik sarkában állott a kis villanykörtével megvilágított, 50 literes fém- élü üvegláda, vizében finom buborékokban szállt felfele a szellőztető csövecskékből kipezsgő levegő, amelyet apró villanymotorral hajtott kis szivattyú áramoltatott. A vízben egy parányi hőmérő 23 Celsius fokot mutatott, az üvegláda fenekét borító homokon néhány üres Ra- pana Thomasíana csigahéj meg pár furcsa formájú tengeri kő állott, a vízinövények zöld levelei között guppik cikkantak összevissza. (... azt a fiatal nőstényt zargatják megint, gondolta félálomban, forró szemgolyói már az. akváriumban úsztak, s a hús víz, a szivárványos testű guppik libegő, dús farkukkal, uszonyaikkal simogatták le szaruhártyájáról a szúró fáradtság-égést, aztán az oszakai üzleti negyed kirakataiban virító akváriumokat látta a guppikkal, meg egyéb csodahalakkal, akkor is éppen ilyen jólesően hűsítette a látvány fáradt szemét a kimerítő munkanap után, amelyet a Mitsubishi hajótelep udvarán töltött, ahol azt igyekezett eltanulni a ha- jócsavar-öntö kis japánoktól, amit még nem tudott, s ahogy végignézte a szuper- tanker csavarjának öntését, már hazagondolt, hogy miként lehetne ezt otthon, a Duna-parti sólyákon megoldani, agya keményen dolgozott, hisz oly kevés ideje volt a tanulásra, mindössze két hét, aztán már repülni kellett haza, meggazdagodott tudással, hogy szégyent ne valljon azok előtt, akik tapasztalatait bővíteni ide küldték, később a Himalája csúcsai a TU- 144-es ablakából - a gép, motorjainak mennydörgését folytonosan, örökösen maga mögött hagyva, a magas régiók kristálytiszta csendjében suhant a mélykék ég alatt, s lenn látszottak a csúcsok, a légikisasszony fel is sorolta őket, a Nanga Parbat, a K-2, a Kangcseng- dzönga, s az Ország Istenasszonya, a páratlan Csomolungma, azt is elmagyarázta a stewardess, hogy ebben az évben az expedíciók már véget értek, a nyár előrehaladt, lavinák tiltják a mászást, s akkor a bátorság professzionistáira gondolt, a kockázat mestereire, s becsülte őket, mert tudta, mit jelent a kockázat „halmazállapotában“ élni, de sajnálkozott is egy kicsit, milyen kár, hogy a világ nem mindenki számára teremt célirányos bátorság-kiélési lehetőségeket, s így némelyek meddő kockázatvállalásokra kényszerülnek, hirtelen látta a 23 tonna fehéren izzó-folyó bronzzal telt tégelyt a hat méter átmérőjű öntőforma fölött a levegőben, amint a daruhorgon lógva lassan megbillen, hogy kicsur- rantsa forró tartalmát, és akkor az edény pereme megakadt a tartókengyelben és nem mozdult tovább, teste minden pórusából áradt az ijedtség, a kudarc-előér- zet, a szégyen s a düh verejtéke... Csuromvizesen kapta fel a fejét, sisakja a padlóra gumit, szíve kalimpált, mint a dzsessz-zongora. Kinézett az öntő- csarnokba, s újra végigszaladt agyában az évekkel azelőtti eseménysor. „Mester, igazán nagyon dicséretes, hogy maga ilyesmin töri a fejét - hallotta a rég elhangzott szavakat -, de értse meg, nálunk ezt nem lehet megcsinálni, nincsenek meg a technikai feltételek. - De meg lehet csinálni - mondta ő konokul mindenütt, ahol csak végigkilincselt én meg tudom csinálni. - 23 tonnás hajócsavar öntésének nálunk még nem jött el az ideje - érveltek azok, akiknek ez így könnyebb volt bár nagyszerű lenne, hiszen nem kellene többé importálnunk." Aztán mégis pártfogókra akadt, akik bíztak benne és jobban ismerék a kor parancsait. Engedélyt kapott az öntésre, azzal a feltétellel, hogy minden kockázatot magára vállal. S ő vállalata, komor boldogsággal, hogy végre erejéhez méltó munkát végezhet, bár néha úgy tűnt, a munka meghaladja erejét. Az öntés napján ott volt az öntödében az egész vezetőség, a megyei főnökök s más vendégek is. Úgy érezte akkor, olyan a feje, mint egy pokolgép, amelyben az óraszerkezet az utolsókat ketyegi. Óriási díszközönség előtt kellett bizonyítania. S a döntő pillanatban a billenő tégely a 23 tonna bronzlávával abbahagyta a billenést. Pereme megakadt a tartókengyelben. Úgy érezte, robban a pokolgép. Aztán gondolkozott - a hökiterjedésre nem számítottam! Minden istenverte bonyolult dolgot végiggondoltam, ellenőriztem, s erre a banális apróságra nem gondoltam. Itt a leégés, az örök szégyen s a megtéríthetetlen kár. Majd továbbszámolt. Közben a háta mögött már kárörvendöre görbült kényelemhez szokott, újdonságutáló ellenlábasainak szája. Most legalább felsül örökre ez az izgága, minden-lében-kanál öntödés. Most legalább lecsillapodik, ß akkor ö hívatta a hegesztőfiút, aki a legnagyobb vagány volt a telepen, megmagyarázta neki, hogyan vágjon ki egy kéttenyérnyi, sarló alakú darabot a kengyelből. Daruval lógatták le a fiút egy deszkán az izzó olvadt fémmel teli tégely fölé, s erre mindenki hátrébb húzódott, az emberek a homlokukat kopogtatták, mutatva, hogy megőrült a technikus. Eltörik a kengyel, vagy meggörbül, s a bronzláva kizúdul a csarnokba. De ő visszaemlékezett számításaira, bízott abban, hogy ennyi gyengülés ellenére is kitart a kengyel. Közben lövellt a verejték pórusaiból. Aztán a hegesztő végzett, folytatták a billentést, és hiába féltek az aggodalmaskodók, hogy befagy az olvadék a tégelyben, s meglesz a „medve", aggodalmuk nem igazolódott. Megszületett az első nagy hajócsavar. Hibátlan volt. Kinézett újra az öntödébe, s egy pillanatra dühbe gurult. Miért kell mindig nekem vállalnom a kockázatot? Ha egyszer bakot lövök, az atyaisten se húz ki a bajból, s ott állok megfürödve, süthetem a makkot az öt poronttyal! De az értelem s a fáradtság elsimította mérgét. Valakinek csak vállalnia kell - gondolta. Ezt meg kell csinálnunk! Nem tötyöröghetünk óvatoskodva, amíg mások gőzerővel robognak! Meg kell csinálnunk, méghozzá hamar. Egy órával hamarabb - mondta fennhangon, elmosolyodott, visszaejtette fejét az asztalra, újra elaludt.-... peregtek a csavarok a víz alatt, öt, tíz, száz hajócsavar, mindegyik a Hármas Számúból készült, s lökték szerte az ormótlan hajótesteket a vizeken át az öt kontinens felé, a víz pezsgett az oxigéntől, körülötte guppik úsztak, meg fátyol- farkú aranyhalak, szemét, homlokát simogatták uszonyaikkal, s ő csak lebegett arccal felfelé, csavarok kavarták a hús vizet körülötte, majd felszínre került, a magasban fölötte helikopter berregett, acélkábeleken egy roppant hajócsavar függött alatta, aztán a csavar leszakadt a kábelekről, s zuhant, zuhant, egyenesen rá, a félelem újra átpréselte bőrén a verejtéket, amely hideg volt, mint a tenger vize...) Felkapta fejét, gépies mozdulattal letörölte magáról az izzadtságot. Eszébe jutott az a csavar, amely nem fért ki az öntöde ajtaján Jubiláltak a kárörvendők: Hülye, grandomániás öntő! Elszámította magát, a csavar nem fér ki az ajtón, most mi lesz? Pedig ö nem számította el magát, tudta előre, hiszen ismerte jól az ajtó s a csavar méreteit, csak éppen hallgatott erről, nehogy valamelyik aggodalmaskodó megfúrja az akciót. Mondta, ki lehet bontani az öntöde falát, s ott ki lehetne hozni az öntvényt, de ezt az ötletét (akkor!) nem hagyták jóvá. összeomlik az öntöde - érveltek. Nem vitatkozott velük, elment a repülő alezredes barátjához. Másnap néhány órai munkával leszerelték a csarnok fémvázas üvegtetejét, s nemsokára a helikopterre akasztva függött a 30 tonnás hajócsavar az öntöde fölött. Meg van zavarodva, meghibbant - mondták az emberek, még akkor is, amikor a csavar már biztonságban hevert a telep udvarán. Ő pedig csak fáradtságot érzett, s nem is gondolt arra, hogy amit csinált, példátlan a hajóépítés történetében. Újra lekoppant a feje az asztallapon. (... vegyi képletek, nehezen megértett idegen szavak, papírok kavarogtak, öntőhomok pergett a nyakára, csípte, szúrta a verejték, csillogó arcok zsúfolódtak köréje a gyúlésteremben, torkát fojtogatta, szemét marta a cigarettafüst, s csak beszélt, beszélt, de senki sem hallgatott rá, újra papírok, rajzok, a másik szobában felsírt a gyermek, az asszony nyögött, megint lázas, arcok nyomultak köréje, kiabáltak, „már megint mit agyaltál ki, te bolond“, és rázták kegyetlenül...) Az öntöde helyettes főnöke rázta a vállát, mellette állt a vegyész az öntési próbapálcákkal, s az analízisek eredményével. - Hat óra - mondta a helyettes minden kész... A vegyész rábólintott.- Mind a 17 olvasztóban tökéletesen azonos az összetétel... a Hármas Számú. - Jó - mondta a technikus fél hétkor csapolunk, pontban hétkor öntünk.- De hát - ellenkezett a helyettes - a vezetőségnek azt mondtuk tegnap, hogy nyolc órakor öntünk, akkorra jönnek ide, hisz tudod, ma vasárnap, nincsenek még itt. És akkorra jön meg az egész megyei főnökség... Nem lesz ebből baj? - Dehogynem - mondta ő -, de ha addig várunk, esetleg még nagyobb baj lehet. Nem akarom, hogy idegesek legyetek az öntésnél a nézők miatt. Hogy idegesek legyünk... Nem is voltak. Nem túlságosan. A 17 olvasztótégelyből a Nagy Fazékba öntötték az olvadékot, a Fazekat a pörecsillén kigördíjették az udvarra, ahol már készen állt az építövállalattól kölcsönkért két autódaru. Egy 100ésegy25tonnás. A 100 tonnás megemelte a Fazekat, a másik megbillentette, s a 41 tonna olvadt Hármas Számú szépen belefolyt a formába. Hét óra öt perckor már annyit láthattak: az öntés minden valószínűség szerint jól sikerült. Végső eredményt csak tíz nap múlva várhattak, mikorra kihűl a forma és le lehet bontani. Kábán botorkált be üvegkalitkájába, s leült a székre. Tele vagyok semmivel- gondolta, s az akváriumra nézett. Egyik nőstény guppi éppen eleven fiókát szült a pezsegő vízbe. Elmosolyodott, majd újra elkomorodott, s a telefon után nyúlt. Legidősebb fia vette fel a kagylót.- Anya? - kérdezte. - Alszik - felelte a fiú -, az éjjel rosszul volt megint. - A klape- cek reggelijét előkészítetted? - Elő- mondta a fiú -, s a tiedet is. Megvolt az öntés? - Meg, úgy tűnik, sikerült. - Gratulálok - mondta a fia. - Kösz - felelte, és letette a kagylót. Nyolc órakor nagy nyüzsgés a telep udvarán. Mindenki ott volt, aki számított a megyében. Fiatal riporter rontott be hozzá notesszel és előregyártott kérdésekkel felszerelve. Megeresztette az elsőt: - Mondja, milyen érzés a jól végzett munka öröme, s a küzdelem utáni kellemes fáradtság? Valamilyen sztereotípia után kutatott ő is az agyában, de nem jutott semmi eszébe. így hát csak ezt mondta: - A fáradtság nem kellemes, egyszerűen csak fáradtság... a munka pedig egyáltalán nincs bevégezve... Aforizmák A tett a tétlenség kritikája xxx A pesszimistát is érhetik meglepetések. xxx Az évek rozsdával vagy patinával vonják be az embert: minden az anyagtól és a közegtől függ. xxx Nemcsak a szavak lehetnek kétértelműek, hanem a tettek is. xxx A művészetben csak él, amit az élet teremtett. xxx Ami az időszerűség igényével keletkezett, az az időszerűséggel együtt múlik el. xxx A fiatalok azt hiszik, hogy előttük, az öregek pedig azt, hogy mögöttük vannak a szép napok. xxx Mindig vannak jó páran, akik a rossz viszonyokkal is jó viszonyban vannak. xxx A kérdések nemcsak megválaszolatlanok maradhatnak, hanem kimondatlanok is. xxx Az ostoba kívülről, a bölcs belülről akar más lenni, mint a többiek. xxx Nemcsak az erényeinket használhatjuk ki, hanem a gyengéinket is. xxx Azért a megnyert csaták után is marad probléma elég. Mészáros László Nemes László
